16 óra alatt 34 mázsa hal!

16 óra alatt 34 mázsa hal!

Az I. Haldorádó Préri Feeder Kupa átírta a Préri horgásztavon megrendezett versenyek történelmét. A rangos rendezvényen olyan új csúcsok születtek, amelyek megdöntése nem lesz könnyű feladat. Ki hitte volna, hogy viharos erejű szélben, szakadó esőben, drámai módon (19-ről 14 Celsius-fokra) hűlő vízben, rendkívül alacsony légnyomás mellett is ennyi halat fognak a horgászok?! A 64 versenyző 2 x 8 óra alatt 834 db halat fogott 3400,85 kg összsúlyban, feederbottal!!! Hogyan sikerült mindezt elérni, mi történt a két nap alatt, tekintsétek meg az erről készült beszámolót!

Jól megfigyelhető, hogy kis országunkban mára a legelterjedtebb horgászmódszerek egyike, ha nem legnépszerűbb a feederbotos horgászat. A finomszerelékes békéshal-horgászat e módszere a kis felszerelés-igényének, könnyen elsajátítható technikájának és rendkívüli hatékonyságának köszönheti sikerét.

A feeder technika elterjedésével párhuzamosan jelentek meg az e módszerre specializálódott horgászversenyek. A versenyek száma évről évre nő, látogatottságuk sosem látott méreteket ölt. Jól látszik, hogy nagy igény van a jól szervezett, átlátható szabályrendszerrel bíró versenyekre. A Haldorádó Horgászportál immár csaknem 10 éve élenjáró a feederversenyek rendezését tekintve. Idén egy újabb rendezvény indult útjára, egy kétfordulós, páros kupa formájában. A verseny a már komoly múltra visszatekintő Haldorádó Netbarát Vándorkupa helyszínén, a Préri horgásztavon került megrendezésre. A tó intenzíven telepített halállománya, egyenletes partjai ideális helyszínt biztosítanak a versenynek, ahol az indulók fenséges díjakért szállhatnak ringbe, nagy testű pontyokkal, amurokkal küzdhetnek, kiemelkedő fogási eredményeket produkálva.

Hamar benépesítettük az egész partot

2010. május 15-én, szombaton reggel 6 órakor már népes tömeg várta a reggeli regisztrációt. Tekintélyes számú résztvevő - 32 csapat, azaz 64 fő - adta le a nevezését.

Pontban 6:30-kor a rendezvényt Döme Gábor nyitotta meg, a gyors köszöntő után a szabályok ismertetése, értelmezése került a napirendre. A rendezvény inkább baráti hangulatának fenntartása végett speciális szabályok is bevezetésre kerültek, ezekről részletesebben kicsit később beszélnék.

6:45-kor megkezdődött a sorsolás. A csapatok sorsolása nevezési sorrendben történt. A csapattagok maguk döntötték el, hogy a csapat melyik tagja foglalja el horgászhelyét a tó jobb, illetve a bal oldalán.

A felkészülési idő 7:30-ig tartott, ekkor szólalt meg az etetést jelző dudaszó. A víz igazi hadszíntéré változott. Volt aki csúzlival, volt aki etetőkosárral jutatta be a kiszemelt horgászhelyre a különböző csalogatóanyagokat.

8:00-kor elhangzott a verseny kezdetét jelző dudaszó.

Az egész partot benépesítő embersereg szinte egyszerre vetette be a végszerelékeit. Bárhova tekintett az ember, mindenütt elszánt horgászokat lehetett látni.

Az időjárás alakulása korántsem volt kedvező, az esőfelhők egyre csak gyülekeztek - ám mindez korántsem érdekelte a halakat. Pár perc után már fel is hangzott az első mérlegelésre váró halról árulkodó kiáltás… és a kezdeti lendület nem tört meg. A versenyzők sorban akasztották a pontyokat.

A szomszédok itt egymásért voltak, nem egymás ellen!

A verseny speciális szabályzata lehetővé tette, hogy az esetlegesen oldalirányba elhúzódó fárasztást a horgász követhesse. Nem volt szektoridegen hal. A tóban élő 4-5 kg átlagsúlyú halak rendkívül jó kondíciójúak, így erre gyakran szükség is volt. További különlegességet jelent a horgászversenyek körében, hogy a szákolást nem csupán maga a versenyző végezheti, hanem szomszédja, illetve segítője is. Jó volt megtapasztalni, hogy egy nagy csapatként dolgozott együtt az egész mezőny. Örömteli érzés volt látni, hogy a riválisok miként segítik egymást, nem pedig átkozzák a másikat…!

Az időközben eleredő eső szűnni nem akaró módon hullott alá az égből. Ám ez sem a halakra, sem a horgászokra nem hatott negatívan. Továbbra is mindenütt elszánt emberek küzdöttek a halakkal.

Gyönyörű pontyokkal küzdhettek meg a résztvevők

A fogási eredmények a középső szektorokban voltak a legjobbak, a szélső szektorokban kevesebb hal volt jellemző. A pályát 8 egyenlő szektorra osztottuk.

Az „A” szektorban a pontyokon kívül nagy figyelmet kaptak a kárászok. A zömmel 20-30 dkg-os halakból a versenyzők eleget össze tudtak fogni, hogy felvegyék a versenyt az egy-egy ponttyal bíró riválisokkal, ám önmagában a kárászok kevésnek bizonyultak. Mindenképp szükséges volt pár pontyot is becserkészni a jó helyezés érdekében. Ez Szőke Tamásnak (Hal Baj Team) sikerült a legjobban, aki ügyesen tudta szelektálni és horogvégre csábítani a pontyokat, így toronymagasan nyerte szektorát 19.200 grammal.

Az eső sem tántoríthatta el a mindenre elszánt indulókat

A pálya sűrűje felé haladva a fogási adatok javulást mutattak, A „B” szektort Pogácsás Györgynek (GP Team) sikerült megnyernie 33.020 grammal. Továbbhaladva a parton, mintha egy új világba érkeztünk volna. A „C” szektorban Borsos Gábor (Megnyerjük Team) és Horváth Csaba (Matula Team Keszthely) küzdött fej-fej mellett egymással. A versengésből végül Horvát Csaba került ki győztesen, 58.120 grammos összfogással nyerve meg szektorát.

Horváth Csaba és a győzelemhez szükséges pontyok egyike

A tó jobb oldalának utolsó szektorában, a „D” szektorban sem volt könnyű dolga a versenyzőknek. Az itt tornyosuló akadályokat Döme Gábornak (Haldorádó Feeder Team) sikerült a legjobban leküzdenie: 54.330 grammos halfogást produkálva megszerezte a szektorelsőséget.

Döme Gábor se tétlenkedett, gyönyörű pontyokat terelve szákjába nyerte magabiztosan szektorát

A tó szemközti partján, az „E” szektorban a verseny egyetlen női tagja csillogtatta meg tudását maga mögé utasítva mindenkit a szektorában. A nap folyamán Simon Szelina (One H@l Family) 46.140 grammot mérlegelt!

Simon Szelina a férfiaknál megszokott ügyességgel terelte szákba a pontyokat és nyerte első nap szektorát!

Az „F” szektorban sem lehetett ok panaszra. A szektorgyőzelmet itt végül Kovács Lászlónak (La-La Team) sikerült megszereznie, méghozzá - a 100 kilós álomhatárt majdnem elérő - 95.590 grammos fogásával.

Kovács László egy percig sem tétlenkedett - a kis ponty is kellett a majd 100 kilós fogáshoz!

A „G” szektorban az ezen a tavon rendezett versenyek történetében elért legmagasabb fogási rekordok dőltek meg. Zsittyán Tamás (Matula Team Keszthely) 139.460 gramm halat zsákmányolt a 8 órás verseny idő alatt, amivel megdöntötte Döme Gábor eddigi rekordfogását.

Zsittyán Tamás boszorkánykonyhája sok halat bűvölt el a nap folyamán

A „H” szektor a szemközti „A” szektor tükörképének bizonyult. A versenyzőknek mindent el kellett követni, azért hogy egy-egy jobb halat horogvégre tudjanak csábítani. Itt Molnár Tibor (Molnár Team) bizonyult a legügyesebbnek, 20.580 grammos fogásával nyerte meg szektorát.

A verseny végét jelentő dudaszó pontban 16:00-kor hangzott fel. Ezután egy finom vacsora mellett volt lehetőség a tapasztalatcserére, ismerkedésre, csevegésre.

A verseny folyamán több nagytestű amur is horogvégre akadt

Másnap az előző napirendnek megfelelően zajlott minden. A reggeli regisztráción 27 csapat iratkozott fel - sajnos a zord időjárás többeket meghátrálásra kényszerített… pedig a java csak most kezdődött!!! Ha az előző napi áztatató eső nem lett volna elég, vasárnapra még viharos szél is kerekedett, megkeserítve az indulók életét. A víz hőmérséklete szombat reggel óta 19-ről 14 Celsius-fokra hűlt, és a levegő hőmérséklete is mindössze 7 Celsius-fok volt. A drámai módon 983 hPa-ra lecsökkent légnyomás lassan, de emelkedni kezdett. Szép késő őszi vagy kora tavaszi időszaknak megfelelő volt az időjárás, no de most május közepét mutatott a naptár! Szerencsére a halak továbbra sem akartak tudomást venni a fejük felett zajló eseményekről, étvágyuk nem ismert határokat A verseny kezdetét követően most sem kellett sokat várnunk az első halak partra emelésére.

Az „A” szektor - a tegnapival ellentétben - most kiemelkedő fogási esélyeket adott az oda sorsolóknak. Ezt legjobban Péteri Sándor (Scarp Team) tudta kihasználni, aki 61.060 grammal győzedelmeskedett.

A „B” szektorból Cservencsik András (Kun-Team) került ki győztesen 28.770 grammos fogással.

A mérlegelőknek nem volt megállás, non-stop munka folyt náluk

A „C” szektorba sorsoló Zsittyán Tamás (Matula Team Keszthely) itt sem tétlenkedett, 92.340 grammos fogást produkált. A győzelemhez azonban ez is kevésnek bizonyult, ugyanis a szektor élén Sisa József (King Baits Team) végzett 116.910 grammos fogásával!

Gulácsi Zoltán mindkét nap kitett magáért, gyönyörű pontyokat fogott

A „D” szektorban Halász Zoltán (Energofish-Carp Expert Feeder Team) óriási horgászatot bemutatva, a pályacsúcsot majdnem túlszárnyalva győzedelmeskedett 133.130 grammos fogással.

A verseny folyamán több kistestű szürkeharcsa is horogvégre került, nem kis meglepetést okozva ezzel sok indulónak

Az „E” szektorban Borsos Gábor (Megnyerjük Team) bizonyult a legügyesebbnek, neki is sikerült átlépnie a 100 kg-os álomhatárt. 102.660 grammos teljesítményével megszerezte a szektorgyőzelmet.

Borsos Gábor és egy 6 kg-os ponty

Az „F” szektorban folyt talán a legnagyobb küzdelem. Hárman is 90 kg felett fogtak, csak a végén lehetett egyértelműen látni, hogy ki milyen helyezési számot tudott begyűjteni. A tegnapi szektorgyőztes Horváth Csaba 90.480 g hallal a 3., Döme Gábor 90.860 g-mal a 2. lett, míg Bató József (Mivardi Team II.) nagynevű ellenfeleit megelőzve 97.620 grammal nyerte szektorát.

A „G” szektorban Kovács Mihály (KH Team) végzett az első helyen 45.430 grammos teljesítményével.

Az utolsó, azaz a „H” szektor ismét az „A” szektor tükörképének bizonyult. Az itt zajló igen szoros küzdelmet végül Szűcs Sándornak (Szigetelők) sikerült megnyernie 60.730 grammos fogással.

A versenyen mindenki jó eséllyel pályázhatott gyönyörű pontyokra

Engedjétek meg, hogy pár mondatban összegezzem a két napot! A zord időjárás ellenére olyan fogási eredményeket könyvelhettünk el, amelyekre eddig gondolni sem mertünk. Soha ezelőtt nem fordult még elő, hogy ugyanazon a versenynapon több versenyző átlépje a 100 kilogrammos álomfogást, ezzel szemben ez a vasárnapi nap 3 embernek is sikerült.

Pintér Zoltán joggal örül ennek a szép pontynak

A verseny összesen 2 x 8 = 16 órás időtartalma alatt 834 darab halat sikerült kifogni 3400,85 kg összsúlyban!!! Ez bizony még a bojlis versenyeknél is szép szám lett volna…!

Szász Sándor se tétlenkedett, mindent elkövetett, hogy lépést tudjon tartani versenyzőtársaival

Az igazságos díjazás érdekében - a korábbi versenyeken bevált módon - a szektoron belül elért teljesítményeket rangsoroltuk. Azaz ha a csapat egyik tagja a szektorában a legtöbb halat fogta, akkor ezért 1 pontot kap. Ha a csapat másik tagja második lett, ezért 2 pont jár. Ez így összesen 3 pont, ha másnap ugyanezt hozzák, akkor összesen 6 pontot gyűjtöttek. A legkevesebb ponttal rendelkező páros nyerte a versenyt. Azonos pontszám esetén a nagyobb fogott halsúllyal rendelkező csapat nyert. Ha a végeredményeket végignézitek, láthatjátok, hogy mind a csapat, mint pedig az egyéni versenyben nagyon kiélezett és szoros volt a küzdelem.

Csapat végeredmény

HelyCsapat névCsapat súly (g)Csapat pont
1.Matula Team Keszthely3794007
2.Haldorádó Feeder Team2890907
3.King-Baits II1495709
4.Kun-Team11727010
5.LA-LA Team19943011
6.Haltartó Team16141011
7.Molnár Team12020012
8.Megynyerjük Team17169013
9.Hal baj team10634013
10.Szigetelök14221014
11.Pontycentrikusok6782015
12.ToJó Team12719016
13.Balzer Team12253016
14.Mivardi Team II.15740017
15.Energofish-Carp Expert Feeder Team17946018
16.King-Baits Team13955018
17.Scarp Team12165018
18.One H@l Family9173018
19.KH-Team7253018
20.Mivardi Team I.7913019
21.P.Zs. Team2642019
22.Matula Horgászbolt Keszthely7786020
23.Peti@Zoli4477021
24.Zo-Zo Team6007022
25.Royal Team4094022
26.Teleszák Team3923024
27.GP Team3650024
28.OSZI team1128027
29.Laguna Fishing Team2812029
30.Préri Farkasok1798030
31.VB Team1326030
32.Préri Kutyák882030


3400850

Letölthető: részletes csapat végeredmény (Tábla2.xls)

Az első három helyezett csapat

Egyéni végeredmény

HelyCsapat név VersenyzőÖssz súly (g)Össz pont
1.Matula Team KeszthelyZsittyán Tamás 2308003
2.Megynyerjük TeamBorsos Gábor 1562103
3.Haldorádó Feeder TeamDöme Gábor 1451903
4.LA-LA TeamKovács László 1586004
5.Matula Team KeszthelyHorváth Csaba 1486004
6.Haldorádó Feeder TeamPintér Zoltán1439004
7.King-Baits TeamSisa József1347704
8.King-Baits IIGulácsi Zoltán 908204
9.Kun-TeamCservencsik András 770804
10.Energofish-Carp Expert Feeder TeamHalász Zoltán 1529705

Letölthető: részletes egyéni végeredmény (Tábla4.xls)

Egyéni díjazottak. 3. Döme Gábor 1. Zsittyán Tamás 2. Borsos Gábor

Díjaztuk a legnagyobb és legtöbb darab hal kifogóját is. Mindkét díjat Zsittyán Tamás érdemelte ki 7.900 gramos pontyával és 56 db halával.

Úgy gondolom, egy rendkívüli versenyen vagyunk túl. Rendkívüli, mert nem mindennapi körülmények uralkodtak, és rendkívüli, mert nem hétköznapi eredmények születtek. Nehéz lesz mindezt túlszárnyalni!

A versenyről természetesen videó is készült

Tekintsétek meg a versenyről készült kis videót is!

Találkozunk a következő Haldorádó szervezésű versenyeken és ősszel, ugyanitt!

Írta: Futó Márton
Képek: Futó Márton, Csapi Károly
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.