A második menet: mehet... II. KING BAITS - MACONKA 24 Nemzetközi Kupa

A második menet: mehet... II. KING BAITS - MACONKA 24 Nemzetközi Kupa

Idén augusztus 19-20-án, másodszor került sor a maconkai 24 órás horgászversenyre. Egy fajsúlyos versenysorozat indításához, majd súlyának, hitelének, azaz jövőjének megalapozásához számos körülmény szükséges. Ezek közül első lépésként lényeges a jó és egyben a helyi viszonyokra is adoptálható ötlet és szabályzat. Ezután jön a célnak megfelelő halállomány, illetve infrastruktúra, de még ez is kevés, ha tetszőleges ok folytán nem biztosítható a remek versenyzők jelenléte. Ha mindez összejön, akkor már szinte magától jönnek az eredmények, persze ha a halak is éppen így gondolják. Mivel ismét megtörtént minden pozitív tárgyi dolog, így egy biztos: folytatása következik!

A tavalyi verseny példájából kiindulva magasra kellett tennie a mércét Tari Istvánnak, a verseny főszervezőjének, egyben a névadó márka megálmodójának. A víztározó és az élversenyzők versenynaptára egyaránt zsúfolt, így az egyeztetések sem voltak egyszerűek, ellentétben például a pályakijelöléssel és a szabályzattal, ahol a "bevált csapaton ne változtass" elvet követtük. Amikor megkaptam a rajtlistát, már láttam, hogy sikeres volt Pista részéről a mutatvány, így a rendezvény rangja máris biztosított.

Többen már a szombati kezdet előtt megérkeztek, és rászántak egy-két napot a pálya aktuális felmérésére is. Így tett társaival Döme Gábor barátom is, akivel a tapasztalatokról beszélgetve megvitattuk, hogy a pontyozás, azon belül a nagypontyozás lehet-e a legeredményesebb technika itt és most a versenyen. Mivel csütörtökön és pénteken viszonylag közelről is nagyon sok szép keszeget és balint tudtak fogni, ráadásul a kánikula és a meteorológiai szituáció okán a pontyfogás eléggé leült a napijegyes adatok alapján, a végkövetkeztetés inkább a fehérhalaknak "kedvezett", ha célponttá válni egyáltalán kedvező lehet valakinek is. Hát ez a jóslat most végül is bejött, így ezúttal nem "csak" a pontyoké volt a főszerep. De azért nem maradtunk meglepetések nélkül most sem...

Ezen vízügyi intelmek most sem igazán aktuálisak...

Visszatérve az eseményekhez, szombat reggelre aztán mindenki szerencsésen megérkezett, majd a sorsolás után elhelyezkedett a mezőny. A 20 csapat részére két (A, B) 7 csapatos szektor a hosszgáton folyamatosan, a hat helyes C szektor pedig megszakításokkal a homlokgáton került kijelölésre. A legjobban talán azok örültek, akik az A szektor végére, vagy a B elejére kerültek, lévén az eddigi versenyeredmények alapján itt látszott talán a legnagyobb esély.

Az autók a gáton kívül...
... a horgászok meg belül

Gyorsan eltelt az ebédig a versenyidőből az első 3 óra, így egy kis pihenés, majd részmérlegelés is következhetett. A megszakítás ebéd és vacsora jogcímén összesen most is 1-1 óra volt, a tiszta versenyidő ezen túl az ominózus 24 óra.

Ebédidő, szép kilátásokkal

Erős volt a start, így máris összesen 287,08 kg hal várta a szákokban a szabadságot. Az A szektorból a Novák-Pfundt páros 22500 gr-ot, a B szekcióból a Horváth-Gerő team 26460 gr-ot, még a C variáns csapatai közül a Nagy-Kökény tandem 24160 gr-ot mérlegelt.

Most jellemzőbb volt a keszegzsákmány, és kiszámíthatóbb is

A kora esti mérlegelési kör 8 órás versenyidő után indult, és máris meglepetéseket okozott. A legsekélyebb gáti pályán (A1) lévő Rátonyi-Sági páros 32640 gr teljesítményével most már uralta a szektorát, és átvette az összetett vezetést is. A B szektorban a korábban említett "középső" pozícióban lévő Varga-Csomor összetételű csapat most hozta az előzetes elvi várakozást, így újabb 30380 gr halával ott már több kilogrammos előnyre tett szert.

A C szektorban a Tari-Hajdú páros rátalált a nagy pontyokra, illetve azok a King Baits borsó csalijára, bizonyítva azt, hogy mégis van étel és élet a bojlin kívül is e kategóriában. A rakós- vagy akár spiccbotokkal egy-egy ilyen nagy példány fárasztása feszegette a határokat, és gyakran nem is a horgászoknak jött össze a győzelem a párharc végén.

Fárasztás felülről,...
majd talán ezúttal sikeres szákolás alulról, miután...
...sikerül meglátni...
... majd tényleg megfogni...
... és ezért nagyon megszeretni!

Pistáéknak győznie azért többször is sikerült, de egy már többször is meglátott, 15-16 kg-os példány kifárasztása már neki sem jött össze, pedig e siker alapvetően befolyásolta volna számára a végeredményt! A részeredmény ennek ellenére imponáló volt, 33220 gr-al zárták és nyerték az etapot.

Ugyanitt, csak a zsilip másik oldalán a Döme-Papp párost nem csak a pontyok, de a nagyobb keszegek is módszeresen elkerülték, így a "kis hal is hal" elv kényszerű alkalmazásával küzdöttek, de a (nagyon) sok kis keszeg "csak" 21120 gr súlyra volt elég.

Apád, anyád idejöjjön!

Hát a szülők továbbra is máshol randevúztak, például az előbb a részmérés szektorelsőjeként is említett Varga-Csomor összetételű csapatból (B1) Varga Józsefnél, akinek 10260 gr-os tükörpontya azért is emlékezetes marad számomra, mert a halnyálkától síkos füvön a fotózás alatt olyan hatalmasat estem a gáti részűn, hogy a látványtól még a szegény halnak is tátva maradt a szája !

Szép a hal, és emlékezni fogunk egymásra...

Lassan megérkezett az éjszaka is, melynek eredménye a kiszámíthatatlanság okán az ilyenkor kötelező valószínűségszámítások szerint el is döntheti akár a versenyt. Döntés alatt a befutó nagyobb pontyokra gondoltunk, de a tények felülírták az elképzeléseket, ráadásul alaposan!

Alkonyodik, de nem lesz, nem lehet pihenés!

Amikor reggel szokás szerint elkésve megérkeztem, mellbevágó eredmény fogadott. Az A1 sekély vizén éjszaka a szokásos módival ellentétben most nem állt le a fehérhal a Rátonyi-Sági csapatnak, sőt... 89020 gr-ot fogtak különböző keszegfélékből és ezüstkárászból, kb. 6:4 arányban! Ezzel megdőlt a tavalyi versenycsúcs, és a verseny első helye is lefutottnak látszott, hiszen a mezőnyben e mérési intervallumban második Szilvási-Hamar kettős is "csak" 45 kg-ig jutott! Reggelre Ők aztán kicsit ki is engedtek, ami talán érthető a végighajtott éjszaka után, viszont mint később kiderült, a vártnál azért sokkal kockázatosabb volt a dolog...

A halak hittek a feliratnak, Rátonyiék szerencsére nem!

A B szektorban a Horváth-Gerő páros 36080 gr-os, a C szektorban pedig a Nagy-Kökény duó 40620 gr-os eredménnyel lett az éjszaka szektorbajnoka.

Az utolsó 5 órás délelőtti etapot már csak 19 csapat küzdötte végig egy előző napi napszúrás és egy vis maior eset kapcsán, de aki tehette az kitartott, és próbálta kihozni a helyből a legjobb eredményt.

Esélylatolgatás horgászat közben
Még, még, még... Ennyi hal már csak elég lesz?!
Hálón innen, hálón túl...

Ezúttal a C szektorból, tehát visszafelé mérlegeltünk, így a magasan vezető A1 csapat a legvégére maradt. A vasárnap hajnali-délelőtti választék nagyon szép volt, összesen 19 halfaj egyedeit fedeztem fel a méréseknél, nagyjából az alábbi sorrendben: dévér, karikakeszeg, balin, ponty, ezüstkárász, jász, bodorka, márna, compó, lénai tok, aranyhal, szürke tok, amur, veresszárnyú, vágódurbincs, sügér, süllő, aranykárász, angolna.

Egy márna
Egy tok
Két ponty

Mérlegeltünk, mérlegelgettünk, és miután a C1-en horgászó Nagy-Kökény párosnál 50080 gr-os zsákmányt könyveltünk el, 3 részelsőségük és 136 kg feletti végeredményük kapcsán tudtuk, hogy biztos abszolut dobogóssal is állunk egyben szemben.

Majd a B szektorból hiába volt a Takács-Csörgő team remek hajrája (mi volt itt éjszaka?), a 44300 gr már kevés volt bármilyen végelszámolás szerinti helyezéshez. Itt a Varga-Csomor páros zárt a legjobban, 103840 gr-os összeredménnyel, a Horváth-Gerő csapat balszerencséjére, mert Ők mindössze 340 grammal csúsztak le így a dobogóról a szektoros összesítési rangsor okán az 5. helyre!

Végül a Maconkán is mindig jó eredményeket hozó Novák-Pfundt páros 35500 gr-os eredménye és valószínűsíthető második szektor-részgyőzelme után már csak az éjszaka taroló csapat maradt, első ránézésre rázósan kevés hallal... Másodikra már nem a halakra, hanem a mérleg számaira nézve javult a helyzet, mert a 12620 gr röpke fejszámolás okán is "elégnek" bizonyult (összesen 144060 gr), de mi van akkor, ha valamelyik nagyobb pontyot sikerült volna a hajrában Nagyéknak kivenniük? De ez már csak elméleti kérdés, egyébként is szerencsére hagyományosan izgalmasak és szorosak a maconkai versenyek, "műfajtól" függetlenül.

Ezután már csak a csomagolás, és a díjkiosztó maradt hátra. Végül az összesítés szerint 1586,14 kg halat fogott a mezőny (2005: 1247,90 kg). Harmadik lett a B szektorból a Varga-Csomor kettős, második a C szektorból a Nagy-Kökény páros, és remek éjszakai teljesítményüknek köszönhetően 144060 gr fogással (2005: 107680 gr) első a tavaly is díjazott Rátonyi-Sági összetételű csapat.

Bronz
Ezüst
Arany

Tari Pistával és a versenyzőkkel a ceremónia után beszélgetve már abban is megegyeztünk, hogy jövőre a nyár végén, sőt az érdeklődésre való tekintettel valószínűleg egy szigeti szektorral is kibővítve folytatjuk a King Baits Kupát, bízva abban, hogy a folytatást is hasonló sikerek fémjelzik majd, és így e versenyforma is végleg felzárkózik a tradicionális maconkai sorozatokhoz, remélhetőleg közmegelégedésre!

II. KING BAITS-MACONKA "24" NEMZETKÖZI KUPA 2006.
CSAPAT
Szektor/
rajthely:
0-3 óra:
3-8 óra:
8-19 óra:
19-24 óra:
Összesen:
Összesített
eredmény:
1.
Rátonyi-Sági
A 1.
9780
32640
89020
12620
144060
I.
2.
Hamar-Imre
A 2.
5420
15140
4060
0
24620
21.
3.
Molnár-Nagy
A 3.
5320
22140
0
0
27460
18.
4.
Jakab-Gáspár
A 4.
5160
3800
10820
18540
38320
12.
5.
Novák-Pfundt
A 5.
22500
17960
35740
35500
111700
4.
6.
Szilvási-Hamar
A 6.
20000
16740
45080
12220
94040
7.
7.
Fehér-Matis
A 7.
5040
8000
11280
10100
34420
15.
8.
Varga-Csomor
B 1.
17620
30380
26700
29140
103840
III.
9.
Szabó-Karsai
B 2.
16380
7140
34540
31500
89560
8.
10.
Takács-Csörgő
B 3.
21080
15980
0
44300
81360
10.
11.
Matalin-Szili
B 4.
10500
4480
14620
25900
55500
17.
12.
ifj. Tari-Módis
B 5.
8520
3660
5480
12680
30340
20.
13.
Horváth-Gerő
B 6.
26460
12520
36860
27660
103500
5.
14.
Molnár-Dulai
B 7.
14840
8620
20240
20160
63860
14.
15.
Nagy-Kökény
C 1.
24160
21180
40620
50080
136040
II.
16.
Varga-Varga
C 2.
12860
13900
40280
7560
74600
13.
17.
Tari-Hajdú
C 3.
15480
33220
20120
17240
86060
9.
18.
Palotay-Schmidt
C 4.
13660
25840
21540
20240
81280
11.
19.
Papp-Döme
C 5.
9420
21120
18600
5520
54660
19.
20.
Lubos Krupicka-Lisican Marian
C 6.
13100
19020
27720
32800
92640
6.
21.
Szénásy-Erdős
C 7.
9780
9180
11880
27440
58280
16.
Összes súly:
287080
342660
515200
441200
1586140

A díjazottak

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.