Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2019 versenybeszámoló

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2019 versenybeszámoló

A hagyományt folytatva a Haldorádó szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen.

A Feeder Triatlon Kupa különlegessége, hogy összesen 3 egymást követő fordulóból áll három egymást követő napon, melyek mindegyike más vízterületen került lebonyolításra. Természetesen minden versenyt külön is díjaztunk, de a legértékesebb nyereményekre azok számíthattak, akik mindhárom fordulóban jól teljesítettek. Lássuk hát, mi történt e három mozgalmas napon!

1. forduló Kiskunhalas – Sóstó
A Sóstó egy nagy kiterjedésű, természetes vízterület, amely Sóstó SHE kezelésében található. Az egyesület vezetőségének kiváló munkája a halállomány jelentős mértékű fejlődésében is lemérhető. A 34 mindenre elszánt versenyző közül valaki mindig fárasztott, de gyakorta egyszerre többen is. A megfogott halak zöme ponty volt, amelyek közé beugrott néhány szép amur és termetes ezüstkárász is. A nap hala azonban egy 9.465 g-os tőponty lett, amelyet a mezőny egyik legfiatalabb, de annál ügyesebb versenyzője, Győri Adrián segített a partra. A versenypályát 3 szektorra osztottuk. Ahhoz, hogy valaki a szektora elején végezzen, minimum 30-35 db halra és 30-35 kg súlyra volt szüksége. Ez sok versenyzőnek sikerült, és gyakorta dekák döntöttek csupán az 1- 2- 3. helyezések sorsáról. 
Az „A” szektor legjobb versenyzője Tormási Attila volt 37.580 g-mal, a „B” szektort Zelenák György nyerte 36.235 g-mal, míg a „C” szektorban Szabadi Attila nyert 29.310 g hallal. Az összfogás itt 699.465 g volt.

Sóstó egy nagy kiterjedésű egyesületi tó, ahol a távoli horgászat a kifizetődő
Sóstói átlagos pontyméret
Sok kicsi sokra megy! Jól tudja ezt Zelenák György, aki a „B” szektort nyerte 36 kg feletti fogással
Tormási Attila 37,5 kg-os fogással nyerte az „A” szektort és ő fogta ezen a napon a mezőny legtöbb halát is!
A pontyok mellett beköszönt…
… néhány szép amur is
A nap hala egy 9.465 g-os tőponty lett, amelyet a mezőny egyik legfiatalabb, de annál ügyesebb versenyzője, Győri Adrián segített a partra

2. forduló Kiskunhalas – Tóth horgásztó
Kiskunhalas legrégebbi, legendás magántava a Tóth horgásztó, amely főként termetes amurjairól híres. A tó most is hozta a formáját, a meleg vízben nagyon intenzíven táplálkoztak a nagytestű torpedók. De bizonyos területeken amur nélkül, 2-5 kg-os pontyokkal is lehetett 100 kg-ot fogni. A szám nem elírás, 5 óra alatt egyetlen feederbottal 1 mázsa! Ezt a „B” szektorban Fodor Csabának sikerült teljesíteni, pontos fogása 100.425 g volt, de bármilyen furcsa, még ez is kevés volt a szektorgyőzelemhez. Hogyan lehet ez? Hát úgy, hogy volt egy még eredményesebb és ügyesebb versenyző, akit Jagodics Zsoltnak hívnak. Ő 129.410 g-mal, rajt-cél győzelmet aratva nyerte a „B” szektort és fogta a mezőny legtöbb halát. A „C” szektorban is fantasztikus fogások születtek, itt Kis István volt a legeredményesebb 101.920 g-mal. Az „A” szektort Csővári Tibor nyerte 44.215 g-mal. A mezőny legnagyobb halát, amely 12.900 g-os amur volt, Beke Tibor fogta. A mezőny ezen a tavon 1.236.970 g halat „termelt ki” a versenyen!

Kiskunhalas legrégebbi magántava a Tóth horgásztó, ahol a túlpart előtti (50-70 méterre) történő horgászat igazán eredményes
A tó legendás amurállománnyal rendelkezik
Ezen a napon Beke Tibor fogta a legnagyobbat, amelynek pontos súlya 12.900 g volt!
A legtöbbet pedig Jagodics Zsolt fogta, akinek az összfogása meghaladta a 129 kg-ot!!!
A céltudatos pontyhorgászat is eredményes volt
Csővári Tibor nagyon ügyesen oldotta meg (itt is) feladatát és nyerte szektorát kizárólag pontyokat fogva

3. forduló Kiskunhalas – Ezüst-tó Horgászcentrum
Ez városunk talán legszebb intenzíven telepített magántava, gyönyörű és egészséges halfaunával. Amióta a Haldorádó Team Kft. az üzemeltető (immár második éve), újra felvirágzott a tó és környezete. Versenyzői szemmel nézve ez egy „fifikás tó”, ha valaki beletalál, nagyon adakozó tud lenni. De ehhez folyamatosan változtatni, finomítani, keresni kell a halakat. Aki nem tudja felvenni a ritmust, aki belealszik, az lemarad. Ezen a napon Nagy Martin volt a legügyesebb, aki 84.845 g-os fogásával nyerte a „C” szektort. A „B” szektorban nekem sikerült a szektorgyőzelmet begyűjteni 65.830 g-mal, míg az „A” szektort Tormási Attila nyerte 56.370 g-os fogással. Itt a legnagyobb halat Varga Balázs fogta, amely az Ezüst-tó kincse, egyik legszebb koi pontya volt, amely most 12.040 g-mal mérlegelt. Az összfogás 923.565 g volt.

Az Ezüst-tó egy „fifikás tó”, ahol bárhol lehet jó eredményt elérni, de ehhez minden trükköt be kell vetni
A tóban nagyon szép pontyok élnek, nem ritka a 10 kg feletti egyed sem
Becz Gyula első dobásának eredménye
Sőt, ilyen különlegességek is horogra akadhatnak. Ez a csodás koi ponty Varga Balázs fogása volt, amely 12.040 g-ot nyomott
Tóth Jenő erős nyurgája
Egy a sok szép tőponty közül
Tormási Attila ezen a tavon is remekelt és nyerte szektorát

Végeredmény:

  1. Csővári Tibor 5 pont, 132.430 g
  2. Döme Gábor 6 pont, 183.305 g
  3. Tóth Jenő 9 pont, 133.370 g
  4. Tormási Attila 9 pont, 114.940 g
  5. Farkas Sándor 9 pont, 92.520 g 
  6. Letenovics Gábor 11 pont, 123.286 g
 

Ezekért a díjakért ment a küzdelem
Íme, a verseny legjobbjai

A részletes eredménylista letölthető innen:



1. nap 1. nap 2. nap 2. nap 3. nap 3. nap Összes Összes Legnagyobb
Helyezés Versenyző súly hsz. súly hsz. súly hsz. súly pont hal
1. Csővári Tibor 36100 2 44215 1 52115 2 132430 5
2. Döme Gábor 36060 2 81415 3 65830 1 183305 6
3. Tóth Jenő 33490 3 70020 4 29860 2 133370 9
4. Tormási Attila 37580 1 20990 7 56370 1 114940 9
5. Farkas Sándor 33735 3 26405 4 32380 2 92520 9
6. Letenovics Gábor 31150 4 56395 3 35740 4 123285 11
7. Vince Márk 22600 3 22165 5 30490 3 75255 11
8. Nagy Martin 27255 6 62540 5 84845 1 174640 12
9. Jagodics Zsolt 20540 6 129410 1 22570 5 172520 12
10. Beke Tibor 30480 4 68615 2 25480 6 124575 12 TT: 12900
11. Győri Adrián 23410 2 41055 2 15185 8 79650 12 ST: 9465
12. Varga Balázs 15155 7 24415 5 49110 3 88680 15 ET: 12040
13. Fodor Csaba 17565 8 100425 2 34920 6 152910 16
14. Saller András 20995 5 34660 4 21885 7 77540 16
15. Szabadi Attila 29310 1 18665 8 16480 7 64455 16
16. Zelenák György 36235 1 17625 6 26335 10 80195 17
17. Hasznosi Dániel 22205 4 25970 9 26540 4 74715 17
18. Szűcs János 19415 7 32550 2 11175 10 63140 19
19. Becz Gyula 13525 9 14175 7 27835 3 55535 19
20. Kiss István 12810 10 101920 1 26975 9 141705 20
21. Abonyi Szabolcs 9850 11 49395 6 26055 5 85300 22
22. Gebei Béla 19180 6 14355 9 32290 7 65825 22
23. Sejben István 27585 5 14160 8 15715 9 57460 22
24. Kulik István 25165 5 10170 10 28410 8 63745 23
25. Gránicz Zsolt 3955 9 12830 10 27850 4 44635 23
26. Herczog György 14615 8 38690 7 8770 9 62075 24
27. Klusóczki Béla 23625 7 13175 9 20615 8 57415 24
28. Péntek Dusán 3130 10 31960 8 17370 6 52460 24
29. Surányi Csongor 14370 10 22555 6 0 10,5 36925 26,5
30. Roncsák Martin 8095 12 22705 10 34990 5 65790 27
31. Pozsonyi László 14400 9 0 10,5 17095 11 31495 30,5
32. Kállai Alexander 9485 8 13345 11 0 12 22830 31
33. Bükk Nánási Ferenc 1615 12 0 10,5 0 10,5 1615 33
34. Széplaki Sándor 4780 11 0 12 2285 11 7065 34


699465
1236970
923565
2860000

A versenyt Csővári Tibor nyerte, míg nekem a második helyet sikerült megszereznem

Változatos, jó hangulatú baráti verseny volt, amelynek végén sok mosolygós arcot lehetett látni. Sok újat, sok érdekes dolgot tapasztaltunk és tanultunk egymástól, amelyet a következő versenyeken is tudunk hasznosítani. Találkozunk a következő versenyeken!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Vancsura Dávid

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.