II. Haldorádó Netbarát Vándorkupa beszámoló

II. Haldorádó Netbarát Vándorkupa beszámoló

Évente négy alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Netbarát Vándorkupa, amely sokkal inkább baráti összejövetel, mintsem vérre menő, ádáz verseny. A rendezvény számos barátság kezdetét ígéri az ideérkező új résztvevőknek, és fergeteges szórakozást biztosít a már régi ismerősként visszatérőknek. A verseny nyolcórás időtartama alatt mindenki jó eséllyel szál ringbe a fenséges díjakért. És levezetésül még ott van a közös vacsora, ami kitűnő alkalom az elérhetőségek cserélésére és a verseny megbeszélésére. De hogy is nézett ki ez legutóbb?

Alig több mint egy éve vettem részt az első ilyen találkozón, ami igen mély nyomot hagyott bennem. És azóta is, amikor csak tehettem, mindig részt vettem a rendezvényeken, amelyeket az oldalon olvashattam. Legyen szó Baráti körről vagy Netbarátról, a lényeg ugyanaz volt: a jó, baráti hangulat.

A szokottnál is korábban érkeztünk a Préri-tó kiépített parkolójába, ahol kékpólós emberek táborát találtam. Nagy mosollyal felvértezett, jó barátok csoportosultak és beszélgettek ott, minden percet kihasználva a viccelődésre.

A keménymag

Meglepődve szálltam ki a kocsiból és néztem szét, hogy ilyenkor, a meghirdetett kezdés előtt több mint egy órával már menyien vagyunk. Igazán jó volt látni a sok ismerős arcot, amely hamar megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Ám most is sok új ember tisztelt meg minket a jelenlétével.

Lassan a tópartra és megéreznek a résztvevők
A regisztrációt megelőző pillanatok

A versenyre való regisztráció 6 órakor kezdődött, 7 órakor már mindenki tobzódva várta a sorsolást, kivéve Nigróékat, akik szokás szerint most is késve érkeztek. De betoppanásuk után azonnal indulhatott a sorsolás. Elvégre mégse hagyhattuk ki őket!

Összegyűlve

A helyek elfoglalása után máris elkezdődhetett a felkészülés, na meg a szomszédokkal való beszélgetés, esélylatolgatás. Az egész part nyüzsgött, mindenki rakta össze a botokat, szerelte fel a végszerelékét, keverte az etetőanyagát.

Majd pontban 8 órakor indulhatott is a verseny. Mire a második botomat is bedobtam, a távolban valaki már a szákolás pillanatait élte át. Hát… két kezem összedörzsölve vártam a kapást. De mindhiába. Szép lassan elkezdték az elülső szektorokban is fogni a halat, de nem volt az igazi, valószínűleg a szeles időnek köszönhetően.

Kovi Laca remekül kezdett
Boylee a főzsinórja takarásában…
Mindenki vár, míg Minkota etet
Borsos Pál és egy átlag ponty
Jácint fáraszt

Ám így is kitűnő hangulatban teltek az órák. Sokat tanultunk egymástól az egyenes dobásokról. Eközben Dudás54-nek egy hatalmas kapást követően sikerült megszákolnia a verseny legnagyobb halát egy igazán szép tőponty személyében, majd kis idő elteltével Szilárd és Sori nem mindennapi produkciót mutattak be. Mindketten ugyanazt a halat fárasztották úgy, hogy mindkét horog a hal szájába akadt!

Háber Péter megmutatta, hogy rakóssal is lehet eredményes az ember!
Nigro szervizel
Szilárd fáraszt
Na, ezt magyarázza meg valaki!
A boldog zsákmányszerzők

Pontyozó14 édesapjának is lassan indult a halfogás, de aztán szép hajrával gyorsan a szektora élére tornázta magát.

Pontyozó14vaterja
Boylee végre fáraszt…
… eközben Melindának megint meríteni kell
… és végre megvan!

A hátsó szektorban a horgászok kezében csak úgy pörögtek a botok, a nagy halbőségnek köszönhetően. A sok halfogást elkönyvelő A szektorban Pontyozó14 és Gombás Gábor vívott izgalmas versenyt a szektorgyőzelemért. Ezt végül Gombás Gábor szerezte meg, aki nem mindennapi horgászatott mutatott be 2 picker bottal. E fergeteges fogásával sikerült megnyernie a versenyt is. Így a végeredmény:

  1. Gombás Gábor 83.820 g 32 db
  2. Jácint 65.490 g 20 db
  3. Pontyozó14vaterja 50.230 g 13 db
  4. Dudás54 26.590 g 6 db
  5. Háber Péter 20.510 g 10 db

A legnagyobb hal kifogója Dudás54 lett 9.880 g-os pontyával.

A helyezettek

Összesen 278 db és 789,72 kg hal volt a csapat napi termése!

Remélem, mindenki hasonlóan jól érezte magát, és találkozunk legközelebb is…

Úgyhogy találkozunk október 6-án a Préri-tó partján!

Írta: Futó Márton (marci88)
Képek: marci88

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.