III. Haldorádó-Duna Feeder Kupa I. forduló

III. Haldorádó-Duna Feeder Kupa I. forduló

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Duna Feeder Kupa. Ebben az évben nem kényeztette el a nagy folyó a parti horgászokat, gyakorlatilag a kéthetente levonuló árhullám meghorgászhatatlanná tette a kövezéseket, vagy akár a partokat. A mostani verseny is korábbi időpontra terveződött, de a magas vízállás bizonytalanná tette az akkori megrendezést. Október közepéhez közeledve talán összeáll minden, a megfelelő vízállás és időjárás, a már bandázó termetes halak sem hagynak cserben bennünket.

A kevés folyóvízi versenypálya közül az ordasi meglehetősen természet közeli, csak megfelelő alacsony vízállás esetén biztosít jó horgászati lehetőséget. A mostani verseny több szempontból is jelentőséggel bír. Egyrészt az értékes díjait nézve, másrészt része a Feeder Ranglista versenysorozatnak. Az elmúlt években a pálya megmutatta, hogy igen csak termetes halak lakják, gyönyörű márnák, jászkeszegek, és hatalmas bronzos dévérkeszegek foghatók ideális esetben. Reméljük a mostani alkalommal sem lesz ez másképp, és sok gyönyörű hallal, szép fogásokkal fogok tudni jelentkezni - on line módon - mind a két versenynapon.

Az első fényekkel gyülekeztek a versenyzők a felállított sátor környékén. Mozdulatlan levegő, ködfoltok, egy-egy lehulló falevél nesze töri meg csak a csendet. Itt az ősz. Mire elhangzik a rövid megnyitó, kellemes napsütésben van részünk.

Pára a tükörsima víz felett

Nyugodt időjárás, tükörsima víz, most már csak a halak hiányoznak, de arra még fél tízig várni kell.

Gyülekeznek a versenyzők

A megnyitót rövid szabály ismertetés követte, felhívva a figyelmet a védett halakkal történő különleges bánásmódra, az óvatos közlekedésre a köves partoldal miatt.

A megnyitó zajlik

A sorsolás után a versenyzők azonnal elfoglalhatták helyeiket, megkezdhették a horgászállás kiépítését. Nagyon fontos a stég vagy láda megfelelő stabil elhelyezése, ugyanis nagy a hajóforgalom és igen gyakran fél méternél nagyobb hullámok ostromolják a partot.

Előbb sorsolási sorrend, majd ennek megfelelően a rajthelyek kihúzása történt
Láda beállítás
Egy tőkéletesen megépített horgászállás

Az első dudaszó 8 óra 25-kor hangzott fel, jelezvén, hogy 5 perc van a limitellenőrzésig. Az A1-es helytől indulva kivétel nélkül mindenki etetőanyag és élő csali mennyisége ellenőrzésre került.

Limit ellenőrzés

A következő hangjelzés 9 óra húszkor hangzott fel, a tíz perces alapozó etetés kezdetét jelezte. Az Országos Versenyszabályzatnak megfelelően, a feeder versenyeken megszokott módon, csak etetőkosárral engedélyezett ennek végzése.

Lantos János alapoz

Fél tízkor egy újabb hangjelzésre megkezdődött az első napi öt órás forduló.

Teljes nyugalomban telt az első tíz perc, mozdulatlanul álltak a spiccek. Az első kapás Sivák Mátyás csalijára jelentkezett, egy pici sügér kapta el a csalit.

Az első hal

Reméljük a továbbiakban más ennél csak sokkal termetesebb halakról tudok beszámolni. Hosszú még a versenyidő, bízzunk benne.

Lassabban indult a halfogás, még a heti edzések tempójához viszonyítva is. A héten gyakorlók szerint a pálya alsó szakasz volt a gyengébb, míg a középső felső rész sokkal erősebb.

Most a pálya alsó része nyitott jobban, főleg a középső szakaszhoz képest. A B szektorban az első óra után volt, akinek még hala sem volt, míg az A szektorban 3-5 db hal már szákba került addigra.

Mivel meglehetősen ritkák voltak a kapások, a versenyzők elkezdték lefinomítani az előkét, kis horogra váltottak, hátha így kapásra lehet bírni a halakat.

Ennek eredményeképpen aztán néhány hal elveszett, vagy leakadt a kis horogról, vagy elszakította az előkét. Nem egyszerű megtalálni azt a kompromisszumot, hogy még elég vékony legyen az előke, amit még gyanú nélkül felvesz a hal, de elég erős is, ami meg is tudja tartani.

Főleg a vadul védekező márnák esetében érezhető ez fokozottan.

Lassan a forduló feléhez érünk, meglehetősen vegyes a kép. Egy-két nagyobb testű hal iden sokat lendíthet egyrészt a versenyző kedvén, másrészt a szektor állásán.

Kálló Kornél az A1-es helyén horgászik
Az A szektor teljesít most jobban úgy tűnik
Kisebb paducok is horogra kerültek
Egy gyönyörű jászkeszeg
Sivák Mátyás egy derekas márnával
ifj. Sipos Gábor ennél azért nagyobb dévérre vágyott
Egy szilvaorrú keszeg a kézben
Döme Gábor harmadik hala egy szép jászkeszeg, ilyenekből kellene több
Leánykoncér került a horogra. A védett halakkal különösen óvatosan kell bánni

Az utolsó óra előtt megállapítható, hogy a halak kapókedve sajnos nem az igazi. Hiányoznak a pályáról az igazi nagy testű dévérek, de a többi más fajta hal sincs igazából étvágyánál.

Továbbra is az a jellemző, ha sikerül egy-egy kapást kicsikarni, akkor nem túl nagy jász, paduc, fél kg körüli dévér a tettes.

Egyes helyeken viszont szép számmal akadt márna, volt ahol 10 is volt horgon, de szákba sajnos csak 2 került.

Ismert, hogy nagyon akadós a pálya, főleg a kövezés lába előtt sok az elszórt szikla, ezt ha nem sikerül a fenékről addig felkényszeríteni, megkeresi a márna. Emiatt is nagyon sok hal veszik el.

Kocsis László egyik márnája
Lantos János egy újabb halával
Egy másik márna, aminek nem sikerült elérni az akadót
Sivák Mátyás szákol...
... egy újabb testes márnát. Ezzel már igen jól áll szektorában
Sajnos alig akad ennél nagyobb dévér
Az egyetlen hölgyversenyző és egy paduc

Fél négykor befejeződött az első forduló. Sajnos sokkal gyorsabban haladt a mérlegelés, mint szerettük volna, kevesebb halat sikerült most fogni mint az eddig itt megszokott versenyeken.

Megközelítette a 10 kg a legnagyobb fogás, és azért szép darabos halak is kerültek szákba.

Az A szektort Berényi Zoltán nyerte:

Berényi Zoltán 9340 g-os fogása

A B szektorban Siroki Dávid győzött:

Siroki Dávid 8480 g-ot fogott

A C szektorban Sivák Mátyás nyert:

Sivák Mátyás 8240 g-os fogásával

Míg a mérlegelés zajlott Csitta és kedves felesége készítette a fantasztikus grill ételeket, a megéhezett versenyzőknek.

Készül az ínycsiklandó ebéd

A részletes eredmények letölthetők:

INNEN

További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.