IV. Országos Feeder Horgász Bajnokság 2014

IV. Országos Feeder Horgász Bajnokság 2014

A finomszerelékes bajnokságok talán legfiatalabb ága immár a negyedik születésnapját ünnepli ezen a hétvégén. Az Országos Feeder Bajnokságnak Szolnok, pontosabban az Alcsi-szigeti Holt-Tisza ad otthont ebben az évben. Itt van mindenki, aki ebben a sportágban egy kicsit is számít, hogy megküzdjenek az Országos Bajnoki címért.

A háromfordulós verseny már pénteken megkezdődött, péntek óta küzd egymással, és a halakkal az a 48 versenyző, aki megfelelő időben leadta nevezését. A 4 db 12 fős szektorba sorsolt versenyző kiemelt sorsolással változtatta a helyeit a szektorok között, a 3 forduló során.

A versenypálya nem ismeretlen egyik versenyző előtt sem, de eddig más módszerrel kellett a Holt-Tisza halait horogra csábítani. A fenekező technika, - még ha tényleg finom módszerrel űzött is -, más metodikákat kíván, mint az úszós módszer bármelyik módszere. Sokkal nehezebb szétválasztani a megfogni kívánt halfajokat, a legszívesebben elkerülendőektől.

Aki egy kicsit is ismeri a vizet, tudja miről van szó. Nagyon szép keszeg állomány lakik a holtágban, de jelentős a törpeharcsa populáció is. Nagyon sok múlhat azon, ki mennyire tudja elkerülni a pár dekagrammos törpéket és mennyire tudja inkább a keszegeket az etetésre koncentrálni. Az utóbbiak "nyomják a súlyt" igazából, míg az apró törpék inkább zavaróak.

Kié lesz a legjobb megoldás? Ma, az utolsó forduló végére el fog dőlni, de addig még keményen kell küzdeni a versenyzőknek. Annál is inkább, mert nagyon szoros és teljesen nyitott a bajnokság állása. Az első helyen álló versenyzőnek 3 pontja van, a 12. helyezettnek pedig 6.

A mai forduló dönti el ki lesz 2014 feeder bajnoka, illetve ki lesz az az első 12 helyen végző versenyző, aki a következő év válogatott keretét fogja adni.

A nap folyamán igyekszem minél többször jelentkezni írással, fotókkal, hogy on-line módon követni tudják az eseményeket portálunkon.

A kiemelt sorsolás után, - a szélső két-két hely, került mindhárom nap kiemelésre-, a horgászok elindultak megkeresni szektorbeli helyeiket, de azt csak nyolc órakor foglalhatták el.

Nyolc óra múlt a versenyzők elfoglalhatták horgászhelyeiket.

A felkészülés közben 9 órakor a limitek ellenőrzése történt meg, majd az alapozó etetés következik 9 óra 50 perckor.

A mezőny egyetlen hölgy versenyzője.
A pontosan összeállított menyiségek ellenőrzése.
Tükörsima víz várta a horgászokat.

Az etetés csak feederkosárral történhet, semmi más módon nem engedélyezett.

Tömött kosarakban repül a horgászhelyre az alapozó etetés

Minderre tíz perc áll rendelkezésre, kicsit másabb ritmusú, mint az úszós horgászatban megszokott gombócolás.

Tíz órakor megkezdődött a négy órás forduló

Tíz órakor kezdetét vette a mai ötórás forduló, aminek a végén el fog dőlni, kinek a birtokába kerül a 2014-es év bajnoki címe.

Az eddigieknek megfelelően, először a törpeharcsák rontottak az etetésre, először szinte mindenhol kivétel nélkül, csak ezeket lehetett fogni.

Törpék támadták elsősorban a szúnyoglárvával csalizott horgokat
Törpe újra, sajnos ennél sokkal kisebbek is nehezítik a horgászatot

Később aztán reményeink szerint megérkeznek a dévérek és akkor a sok szúrós apróság között lehet már fogni értékelhető súlyú halakat is.

Lassan megérkeznek az első dévérek is.

A versenyidő feléhez értünk lassan, egy szóval lehetne jellemezni a fordulót: siralmas. A fogás 90%-ban apró törpékre korlátozódik, elvétve lehet egy-egy keszegbe botlani. Ráadásul a törpék sem valami nagyok, viszont rettenetesen szúrnak.

Nem lehet tudni mi pontosan a keszegek hiányának az oka, talán az érkező hidegfront, talán az csökkenő légnyomás miatt nem tartózkodnak a fenék közelében, és csak egy-egy dévér téved le a feederrel meghorgászott tartományba. Nem tudni, de az biztos, hogy a versenyzők mindent megtesznek, hogy kapásra tudjanak bírni valami értékelhető halat.

Reptetett törpe.
Ritka pillanat, keszeg a D szektorból.
Törpe még a hosszú meglebegtetett előkén is.
Törpe a rövid előkén is
Nagyon hiányoznak az ekkora dévérek, mint amit Döme Gábor kezében láthatunk

Sajnos közeleg a versenyidő vége és nem javul a helyzet. Továbbra is véletlenszerűen lehet keszeget fogni, és rosszabb hír, hogy a törpék kapókedve is alább hagyott. Ember legyen a talpán, aki most meg tudná saccolni a végeredményt.

Az utolsó óra kezdődött, nem javul továbbra sem a helyzet. Az sokat elárul, hogy Erdei Attila, még a snecizést is kipróbálta, hátha érdemes foglalkozni vele!

Bothoszznyi távolság...
...sneci a horgon
Ezek a darabos halak kellenének, hogy jónéhány helyet lehessen előreugrani a szektorban
Visszatérve a keszegek közé

Az utolsó fél órában mintha kezdett volna magához térni a pálya, egyes helyeken sorra kerültek szákba a keszegek. Sajnos ez sem volt elég, hogy akárcsak meg tudják közelíteni az előző napi átlagfogásokat.

Három órakor megszólalt a verseny végét jelző dudaszó, elkezdődött a mérlegelés.

Lipák András is beleerősített
Kocsis László az esélyesek között
Az A szektor mérlegelése
Falánk hal a törpe: így keröltek ki a tartószákból
Az A szektort Sipos Gábor nyerteé
Lipák András a B szektor mai győztese
Vidó Ferenc nyerte a C szektort
Végh Tamás győzőtt a D szektorban

Az eredményhirdetés már esőben zajlott, de ez a Bajnok illetve a helyezettek örömét egy kicsit sem csökkentette!

Harmadik helyen végzett ifj. Sipos Gábor
Második helyen végzett Ladányi Béla
A bajnokság győztese Kocsis László
A győztesek
Színessel kiemelve a 2015. évi keret tagjai

Az első 8 helyezett versenyző automatikusan válogatott, a 12 fős keret további 4 tagját a Szövetségi kapitány jelöli ki. Ebben az évben Polcsitcs László helyett Novák János került a keretbe.

A részletes eredmények letölthetők:

INNEN

További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.