Börgöndpuszta Horgászparadicsom

2 tó, egyenként 1,2 ha,
valamint egy 40x40 m-es speciális pergető tó

Engedjétek meg,hogy pár mondatban bemutassam tavainkat.

Székesfehérvártól néhány kilóméterre,Börgöndpusztán található két különálló,horgásztavunk.

Mindkét tavunk intenzíven telepítettek,az élménydús horgászat kedvéért.

Az egyes számú Sporthorgász tavunkba kapitális méretű pontyok,tokhalak,amúrok és afrikai harcsák kerültek,azoknak ajánljuk,akik keresik a kihívásokat a horgászatban.

A kettes számú tavunkba piaci értékesítésre alkalmas  pontyok,tok halak és afrikai harcsák kerültek,illetve süllő is.Ebből a tóból a saját kifogott halat meg is lehet vásárolni,de akár a helyszínen meg is lehet pucolni,mivel biztosítottunk hozzá halpucoló helyet is.

A tavaink környékén 39 db horgászhelyet alakítottunk ki úgy,hogy horgászaink kényelmét és a biztonságos távolságot két hely között is szemeink előtt tartottuk.Szinte minden helyhez tartozik fedett beülő,az időjárás viszontagságai elől hivatott megvédeni.

Az egyes számú tavunk jobb oldalán sátorozási lehetőséghez lettek a part méretei kialakítva,itt akár éjszakai horgászathoz is adottak a körülmények.Éjszakai kivilágítás a tavak körül,villany vételéhez kialakított áramvevő illetve wifi adott.Tisztálkodáshoz a kialakított tusolókat lehet használni.

Büfénk bőséges étel és italválasztékkal áll vendégeink rendelkezésére.


Térkép betöltése…
Börgöndpuszta Horgászparadicsom

Általános információ a vízről

Kulturált környezet, frissen kotort meder, partvédelem és beülők. A tavak vízmélysége 2 m. A horgász vendégek kényelmét a tavak teljes területére kiterjedő éjszakai világítás, ingyenesen WiFi, zuhanyozási lehetőség, szállodai szintű vizesblokk, valamint étterem és söröző szolgálja.

Megközelítés

A horgászparadicsom a 62-es főútról közelíthető meg, Székesfehérvár külterületén
GPS  47.1670513   18.5262184

Napijegy árak

Napijegy 07.00 - 19.00 óráig 3 000 Ft
Éjjszakai jegy 19.00 - 07.00 óráig 3 500 Ft
24 órás jegy 4 500 Ft

A napijegy ára magában foglalja a fürdők és mellékhelyiségek használatát, az áramvételt, az állásoknál való sátorozást, a kihelyezett pontybölcsők, valamint kikocsik használatát abban az esetben, hga kipakoláést követően azonnal visszahozzák.
Nagy méretű mwerítő bérlése 1 000 Ft (10 000 Ft kaució mellett).

Helyi kiemelt horgászati szabályok

a tavakra vonatkozó általános szabályok vannak érvényben:

Filmek, írások

Zord hidegben is érdemes egy horgászatot betervezni, íme Sipos Gábor havas videója:

Kezelő

Hajdú Sándor
8000 Székesfehérvár- Börgönd, fő u. 25.
06 70 3968421

Nagysága

2 tó, egyenként 1,2 ha,
valamint egy 40x40 m-es speciális pergető tó

Általános információ a vízről

Kulturált környezet, frissen kotort meder, partvédelem és beülők. A tavak vízmélysége 2 m. A horgász vendégek kényelmét a tavak teljes területére kiterjedő éjszakai világítás, ingyenesen WiFi, zuhanyozási lehetőség, szállodai szintű vizesblokk, valamint étterem és söröző szolgálja.

Megközelítés

A horgászparadicsom a 62-es főútról közelíthető meg, Székesfehérvár külterületén
GPS  47.1670513   18.5262184

Parkolási lehetőség

parkolási lehetőség 80 autó számára

Halállomány

I-es tó
5-25 kg-ig ponty, amur, tokhal. Továbbá afrikai harcsa, compó, pisztrángsügér
II-es tó
2-10 kg-ig ponty, amur. Kisebb tokhalak, süllő, compó, pisztrángsügér, afrikai harcsa, keszeg
Pergető tó tele csukákkal, köztük kapitális példányok

Telepítések

rendszeres

Fajlagos tilalom

nincs

Napijegy árak

Napijegy 07.00 - 19.00 óráig 3 000 Ft
Éjjszakai jegy 19.00 - 07.00 óráig 3 500 Ft
24 órás jegy 4 500 Ft

A napijegy ára magában foglalja a fürdők és mellékhelyiségek használatát, az áramvételt, az állásoknál való sátorozást, a kihelyezett pontybölcsők, valamint kikocsik használatát abban az esetben, hga kipakoláést követően azonnal visszahozzák.
Nagy méretű mwerítő bérlése 1 000 Ft (10 000 Ft kaució mellett).

Éjszakai horgászat

a szezonban a tavak non-stop nyitva tartással üzemelnek

Napijegy váltási helyek

helyszínen, a halőrháznál

Helyi kiemelt horgászati szabályok

a tavakra vonatkozó általános szabályok vannak érvényben:

Bojlis horgászat

engedélyezett

Etetési korlátozások

etetőhajó használata nem engedélyezett, a behordás tilos

Csónak használat

nem engedélyezett

Lékhorgászat

engedélyezett az aktuálisan érvényben lévő szabályozásnak megfelelően

Pergetés

kimondottan csukás pergető tó áll a horgászok rendelkezésére

Sátorozási lehetőség

közvetlenül a horgászhelynél engedélyezett, térítés mentes. A tavak partján 50 m-ként áramvételi lehetőség díjmentesen 
Rövidesen elkészül az elkülönített 40 sátorhelyes camping

Szállás

3 db 2 személyes faház.
A faház ára 9 000 Ft/éj.

Filmek, írások

Zord hidegben is érdemes egy horgászatot betervezni, íme Sipos Gábor havas videója:

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.