Ma a sügerek voltak az ügyesebbek

Ma a sügerek voltak az ügyesebbek

Hónapok óta nem horgásztam erre, utoljára valamikor kora ősszel vetődtem az itteni szakaszra, csuka-ügyben. Most a sügerek végett jöttem, sok itt a bedőlt fa, a vízfenék pedig gödrösforma a legtöbb helyen. Twisterdobozom tele szilikonférgekkel, van mindenféle színű, meg hát lelkes is vagyok. Egy befolyónál kezdek, az első pár dobás valamelyikére a kicsi, vízbe fordult bokor mellől ráveti magát a vörös flitteres twisterre egy apróka fenevad. Csórikámnak alig fér a gumi a szájába de azért odavágott neki becsülettel.

Nagy elánnal dobálom meg a bokor környékét, bevetek minden trükköt, de nincs több jelentkező. Ez gáz - gondolom. A csatorna partján bebattyogok az összefolyásig, ahol a folyó opálos vize a csatornába csókol. Kétszer beszakadok valami tuskóba, harmadjára sikerül még egy vörös műcsalitól megszabadítanom magam, aztán jó két hellyel odébb állok. A hely csalogat, kelleti magát. A magas partról a lenti agyagoshoz jól kiépített lépcső visz, a vízben előttem egy régi, ágaitól már megszabadult tuskó, míg jobbról egy, a víz által a mederbe mosott fa fogja meg az áramlást. Ág-bogai összevissza meredeznek s jó néhány uszadékfát is megtart már. A fa mögötti, előttem elterülő vizet figyelem. Szinte áll, még csak nem is lötyög és valami hajtja a kishalat! Na, nekem sem kell több, a kívánatos kis vörös twister pont az ágak előtt hullik a vízbe. Feneket érés után aprókat emelek rajta, úgy vontatom be. Félúton lehet a fa és közöttem, mikor valami megfogja a vöröset. Olyan nagyon nem sügeres odakoppintás ez, hanem olyan olyan csukás. Becsavarok neki, erre forgolódás kezdődik lentről hát igen, csak sikerült belebotlanom egy csukeszba. Még csak a felszínig se\' tudom emelni, elmetéli a 0,20-as Royalomat. Hát, ez nem igazán dob fel. Felkötök egy fehéret, végig tapogatom még a szelíd részt de nincs több rávágás. Melegem is van, szomjas is vagyok, nyűgös vagyok. A kövezésre akarok már menni, oda, ahol pár évvel ezelőtt olyan remekül lehetett sügit fogni. Összecuccolok, a botot nem szedem szét, úgy tekerek a gáton.

Jó tíz perc alatt érek a kőszórásra, nincs ott egy teremtett lélek sem, nyugodtan bóklászhatok bármerre. Az egyik csatorna kifolyójánál kezdek /csak a változatosság kedvéért J /, a "kisvörösre" ráfordul rögtön egy kölyökbalin, még jó, hogy nem fogja meg. Van vagy 20-30 cm-es szegényke. A legjobbnak vélt helyeket végig dobálom, néha-néha elakad a lefelé dobott twister, de sikerül mindig kipattintanom, így nem szakadok be egyszer sem. Se\' beszakadás, se\' hal - ez így azért nem túl jó, nagyon nem süt a Nap, alig mozdul a levegő, az ég tiszta, a víz alig opálos, s a télitől csak alig-alig van fentebb ilyenkor már mindig áradni szokott. Talán ezért nem fogok most. Még három helyet keresek fel, aztán hazamegyek - érik meg bennem a gondolat.Az első kiválasztott helyen, egy, a vízbe alig belógó, kiszáradt bokor ágai mellől rávágás éri utol a twistert, meg is akad a delikvens, hathatós közreműködésemnek köszönhetően. Ide-oda ráng a zsinór, tornáztatja magát egy sügér. Kiemelés után a twistert óvatosan kiakasztom a szájából, feszül a hal hasa, olyan kis dagi, csurig lehet még ikrával. Óvatosan helyezem a gumicsizmám orra elé a vízbe, csap egyet a farkával, majd eliramlik a mélyvíz felé. Elbattyogok még a másik két helyre, gyönyörködöm a vízben, azonban kénytelen vagyok belátni, hogy a késő délelőtt nem hozott számomra haldorádót. Kicsit csüggedten indulok a kerékpár felé, ott leledzik a cuccom, a botot és az orsót is ott fogom összerámolni. Mára már befejeztem a horgászatot, már a következőt tervezem Nem alakulhat mindig úgy, ahogyan azt én szeretném. Vagy ma nem éreztem volna a halat, talán elvesztettem magamból valamit? Ezt alig hiszem, figyelmetlenségemnek és bágyadtságomnak tudom be inkább ezt a kábulatot, ami nem engedte feltörni az ösztönt, ami már évek óta bennem lapul.

Csákó Gábor /Charon24/

A fotók a fischinfo.com portálról származnak

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.