Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
A Haldorádó termékpalettán pont 10 évvel ezelőtt jelentek meg az első bojlis termékek. Nagyon sok szép halat köszönhettünk ezeknek mi és a termékeinket használó elégedett vásárlóink. Az évek alatt azonban egyre több olyan összetevő és alapanyag lett elérhető, megfizethető áron Európában is, amelyek egyértelműen tovább növelik ezeknek a nagyhalas csalogatóanyagoknak beltartalmát és fogósságát. Így bátran nyúltunk a bevált receptekhez, hogy még jobbá tegyük ezeket anélkül, hogy áruk a minőségükkel egyenesen arányos módon emelkedjen!
A MAX MOTION Boilie Long Life termékek prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlik „Long Life”, azaz a hosszú életű változatban. Összetevőiknek és állaguknak köszönhetően garantáltan alkalmasak a 48, sőt akár 72 órás bevetésre is. Ennek köszönhetően nem kell attól tartanunk, hogy idő előtt szétoldódnak, vagy leáznának a hajszálelőkénkről, illetve a fehérhalak „rohamainak” is lényegesen jobban ellenállnak. A vízben folyamatosan áramolnak ki belőlük az attraktánsok, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem veszik fel eközben az iszap szagot és megvárják a későn érkező termetesebb pontyokat is.
A LONG LIFE bojlik 2024-től már 20 mm, 24 mm és 30 mm-es méretekben is elérhetők. A tavaszi, hideg vízi időszakokban a legkisebb 20 mm-es bojlikat javasoljuk, majd ahogy nő a víz hőfoka és a halak étvágya, úgy növelhető a használt bojlik mérete is.
Hét változatban kerülnek forgalomba:
Halas, fehérjedús változatok: Fekete Tintahal, Fűszeres Vörös Máj, Nagy Hal
Szénhidrátos változatok: Édes Ananász, Kókusz & Tigrismogyoró, Spanyol Mogyoró, Champion Corn
Spanyol Mogyoró
A mogyorós bojlik népszerűsége és fogóssága évről évre nő! Ezt a bojlit elsőként a Tisza-tavon az I. IWCC Nemzetközi Pontyfogó Kupán vetettük be éles körülmények között és megdöbbenve tapasztaltuk rendkívüli fogósságát, még kiélezett helyzetben is! Egy igazi szénhidrátbomba, amely a felmelegedett nyári és lassan hűlő vizekben, azaz május végétől szeptember végéig „robban”. 15 % darált, Spanyolországból származó tigrismogyorót és földimogyorót tartalmaz. A válogatott növényi összetevők együtt, egy nagyon harmonikus mixet alkotnak, amelyhez semmilyen mesterséges aromát, színezéket nem tettünk. A végeredmény egy nem túl hivalkodó, világosbarna, enyhén aromás bojli lett. A csavar azonban csak ezután következik, ugyanis, ha megízleljük, szem nem marad szárazon! A chilipaprika kivonatnak köszönhetően csíp, mint a veszedelem! Ezzel megadtuk a kegyelemdöfést a zavaró apróságoknak. Nagyon meggyőző a szelektáló hatása! Nem ad azonnal halat, lehet, hogy napok telnek el, mire megcsippan a jelző, de utána NINCS megállás! Vadvizeken, vagy agyonhorgászott tavakon tud igazán kellemes meglepetéseket okozni. Masszív, stabil bojli, nyugodtan ülhetünk a vízparton, nem kell azon aggódni, hogy leázott a hajszálelőkéről, ez megvárja a környék urát.
A legjobb hatásfok és szelektálás akkor érhető el vele, ha egyetlen szem főtt magot vagy pelletet sem szórunk mellé, csak és kizárólag ezzel a bojlival etetünk és csalizunk! Jegyezzük ezt meg!!! Tudjuk, hogy hihetetlennek és logikátlannak tűnik mindez, de ha került mellé bármilyen főtt mag, töredéke mennyiségű halat, ja és lényegesen kisebbeket adott, mint amikor csak ezzel a bojlival etettünk. Célszerű a méreteket: 20, 24 és 30 mm-es bojlikat is keverni. Íme, egy bevált keverési mennyiség: 1 csg 20 mm-es bojli, 1/2 csg 24 mm-es bojli, 10 szem 30 mm-es bojli. A legtöbb halat a 20 vagy 24 mm-es bojlival fogtuk, de mindenképpen javasolt hozzájuk azonos ízesítésű MAX MOTION Pop Up, a hóember csali a legfogósabb csalifelkínálás ennél a bojlinál. De ha már unjuk a sok 10-15 kg-os pontyot és egy igazán nagyra vágyunk, akkor a 30+-os méretet kell feltenni Pop Up nélkül!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.