Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
Megérett az idő, egy kifejezetten folyóvízi horgászatra készült etetőanyag család forgalomba hozatalára is, így született meg a Haldorádó BIG RIVER. Fontos szempont volt, hogy olyan tartalmas, komplex keverékeket adhassunk a felhasználók kezébe, amelyekhez csak vizet kell önteni. A zacskók felbontása után már jól látszódik, hogy ezekben van anyag bőven, semmit sem spóroltunk ki belőlük! A három legnépszerűbb folyóvízi halfajhoz: a ponty, dévérkeszeg és márna ízléséhez optimalizáltuk ezek beltartalmát, sőt az egyre nagyobb igényeket figyelembe véve, egy igazán különleges keverékkel, a Busa változattal is bővült a paletta.
Jól tapadnak, de gyorsan oldódnak. Az értékes összetevők közül kiemeljük azokat a nehéz szemcséket, amelyek garantáltan a mederfenéken maradnak a legerősebb sodrásban is, és a végszerelék köré gyűjtik a halakat. Mindhárom keverékben megtalálható egy új, ehhez az etetőanyag családhoz fejlesztett elliptikus pellet, amely egy lapos, nagy fajsúlyú édes pellet, olyan, mint egy kavics, de ha megízleli a hal, biztosan szívesen fogyasztja majd.
Az „Öreg Ponty” magas karotin tartalmú piros kukoricát, 4 fajta módon feltárt kukoricát, TTX-et, kenyérmorzsát, piskótát, édes kekszet és 3 mm-es mikro pelletet is tartalmaz. Az enyhén édes keverék tökéletes ízharmóniáját a vajsav + mangó aromakeverékkel tettük teljessé. Kevéske dobozos csemegével, vagy főtt kukoricával lehet csalogatóhatását fokozni, amely(ek) horogra tűzve is kiváló pontycsali(k).
A „Mohos Dévér” talán a legösszetettebb, legtartalmasabb a három közül, amelyben a gondosan válogatott, különböző ízű és színű pelletek mellett roppantott olajos magvak is gazdagon fellelhetők. A kellemesen édes ízű keveréket a spekulatius kivonattal „aromásítottuk”, amely annyira markáns és meghatározó, hogy szinte minden más aromát semlegesít. Így további aromásítása nem szükséges. Illetve csak a Haldorádó Aroma Tuning Nagy Dévérrel lehet ezt még tovább fokozni, hiszen ez az aroma is tömény spekulatius kivonat. Kevéske darabolt gilisztával lehet csalogatóhatását fokozni, amely horogra tűzve is nagyon hatásos dévércsali.
A „Fürge Márna” is bővelkedik minden olyan összetevőben, amely felkeltheti és fenn is tartja folyóvizeink legfürgébb halának figyelmét. Itt sem hiányoznak a különböző ízű és színű pelletek, a roppantott magvak és a keverék esszenciáját jelentő sajt + vajsav aroma. Ez a penetráns „illatú”, sós ízű keverék nemcsak a márnáknak, hanem a paducoknak és jászoknak is tetszik. Jól megfigyelhető, hogy ők ugranak rá elsőként, majd ahogy megérkeznek a márnák, másnak nem terem babér. Kevéske csontkukaccal lehet csalogatóhatását fokozni, amely az egyik legfogósabb márnacsali is egyben.
A „BUSA” egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis ez a változat finomszemcsés keverék, hiszen a természetes vizekben hatalmasra növő planktonevők horgászatára lett kifejlesztve. Óriási felhőt képez a vízben, amellyel felkelti a busák figyelmét. Magas fehérjetartalma miatt a planktonevő halak mohón szűrik át a vizet a gombóc közelében, így horogra is csalhatók! Különlegessége, hogy bár látványosan dolgozik felfelé is, az etetőanyagból gyúrt gombóc magja sokáig egyben marad, így biztosítva azt, hogy a rövid horogelőkét is felszippanthassa a hal. Ez a keverék kellemes menta ízesítést kapott, amely a hosszas tesztelés során a legcsábítóbb ízesítésnek bizonyult a busák célzott horgászata során.
Ezek az etetőanyagok az átlagosnál nagyobb, 1,5 kg-os kiszerelésben kerülnek forgalomba, amely bőven elegendő egy délutáni horgászatra, és így az egységár is kedvezőbb. A folyóvízi horgászatra készülő horgásznak nincs más teendője, mint a megfelelő halfajra specializált változatot kiválasztani, majd élvezni munkánk gyümölcsét!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.