Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Több fronton folyik egyszerre, egy időben a termékfejlesztés és a Haldorádó termékpaletta bővítése. A Haldorádó brand már nemcsak a feeder termékekről híres, hanem egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a nagyponty-horgászathoz, busa horgászatához vagy éppen a ragadozó halak horgászatához fejlesztett termékek is.
2023-tól már nemcsak a feederhorgászathoz fejlesztett eszközökkel találkozhatnak a By Döme márkanév alatt az érdeklődők, hanem a nagyponty-horgászathoz fejlesztett eszközökkel is. Ezek közül elsőként a Black Edition bojlis botokat szeretném bemutatni, amelyek egy jó ideje már pontyhorgász filmjeimben is megjelennek. E botcsaládban a legnépszerűbb, három különböző erősségű és hosszúságú bot kapott helyet.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a method horgászat meghódította Európát, és a feederes pontyhorgászok már szinte be sem dobnak másfajta kosárral. Ennek oka, hogy ez a módszer zseniálisan hatékony, és mindemellett nagyon egyszerűen kivitelezhető.
Ennek a technikának az egyik legújabb eszköze a HALDORÁDÓ QC Arrow Method Feeder. Ez a kosár elképesztően jó aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően távolra is pontosan dobható. A bordák elhelyezkedése lehetővé teszi az etetőanyaggal és micro pellettel történő használatot is. Természetesen a bordák kialakításánál az is fontos szempont volt, hogy a töltetbe visszatett horog még véletlenül se akadhasson bele azokba, éppen ezért a kosár első felén nem található borda, így mindenképp oda célszerű helyezni a felcsalizott horgot!
A vezetőszár erős, nem törik, és megőrzi formáját, mely igazán fontos a pontos dobások kivitelezése során! A kosár ólommentes anyagból készült!
A kosár végében található egy gumis gyorskapocs is, mely belecsúszik a vezetőszárba, így félfix-é teszi a végszereléket. A vezetőszár hosszabbik végét egy gumikúp zárja le.
A QC elnevezés utal arra, hogy az Arrow Method Feeder „quick change” kialakítású, tehát a vezetőszárról le lehet húzni a kosár testét, így levehetővé válik a zsinórról. Ennek akkor van jelentősége, ha a feltámadó szél miatt nehezebb kosárra szeretnénk cserélni a meglévőt. A QC rendszernek köszönhetően ezt a végszerelék megbontása nélkül is megtehetjük!
Egyfajta méretben, 30, 40, 50, és 60 grammos változatokban érhető el a kínálatban.
A kosár kompatibilis a HALDORÁDÓ Quick Change Elastic System és QC Method Feeder Set termékekkel!
A QC Arrow Method Feeder kosár tölthető az L-es méretű DART gumis töltőszerszámmal, de a QC Method Feeder Set – ben található töltőszerszámmal is!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.