A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. A jelenkori feederhorgászat már rendkívül szerteágazó, így lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ebben a szortimentben garantáltan minden körülményhez, valamint technikához megtalálható a megfelelő pálca, legyen szó partközeli finom ponty- vagy keszeghorgászatról, csónakos feederezésről, methodozásról, távdobásról, valamint akár kapitális pontyok, amurok fárasztásáról, vagy épp folyóvizek kőkemény terepeinek a horgászatáról.
A Dark Covert Longshank Mugga a Gardner Tackle 2016-ban debütált újdonsága, amely a már jól ismert, speciális és klasszikus formájú horogtípusa. Az extra hosszúságú hajlított szárral minden esetben kiváló akadás érhető el. A kiemelkedően magas szintű gyártási technológiánál fogva a szuper erős kovácsolt acél horgok rendkívüli tartóssággal és hihetetlenül éles horogheggyel rendelkeznek. Formája miatt kimondottan lebegő csalik és hóember kombinációk alkalmazására javasolt. Lehengerlően hatásos a 360° rig szerelék alkalmazásánál. Bármely előkezsinórhoz eredményesen használható, legyen szó akár lágy, akár merev (fluorocarbon, bevonatos) zsinórokról is. Kémiailag edzett kis mikroszakállal rendelkezik, így a halak ajkában nem okoz nagy sérülést. A tartósság növelése érdekében a horgokat egy matt fekete teflonbevonattal látták el, amely tökéletesen illeszkedik a meder fenék környezetébe. Ennek még a másik óriási előnye, hogy nem kelt csillogó hatást, így az óvatos pontyokban sem kelt gyanút. Az egyszerű, praktikus és jól zárható műanyag tasakos csomagolásban 10 db horog kapott helyet.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Dark Covert Longshank Mugga a Gardner Tackle 2016-ban debütált újdonsága, amely a már jól ismert, speciális és klasszikus formájú horogtípusa. Az extra hosszúságú hajlított szárral minden esetben kiváló akadás érhető el. A kiemelkedően magas szintű gyártási technológiánál fogva a szuper erős kovácsolt acél horgok rendkívüli tartóssággal és hihetetlenül éles horogheggyel rendelkeznek. Formája miatt kimondottan lebegő csalik és hóember kombinációk alkalmazására javasolt. Lehengerlően hatásos a 360° rig szerelék alkalmazásánál. Bármely előkezsinórhoz eredményesen használható, legyen szó akár lágy, akár merev (fluorocarbon, bevonatos) zsinórokról is. Kémiailag edzett kis mikroszakállal rendelkezik, így a halak ajkában nem okoz nagy sérülést. A tartósság növelése érdekében a horgokat egy matt fekete teflonbevonattal látták el, amely tökéletesen illeszkedik a meder fenék környezetébe. Ennek még a másik óriási előnye, hogy nem kelt csillogó hatást, így az óvatos pontyokban sem kelt gyanút. Az egyszerű, praktikus és jól zárható műanyag tasakos csomagolásban 10 db horog kapott helyet.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.