Feederbottal a Zoltán és Diana Horgásztavon - Az indián nyár halai 1. rész

Feederbottal a Zoltán és Diana Horgásztavon - Az indián nyár halai 1. rész

A meteorológiai nyár hivatalosan véget ért, azonban az év javát idéző kora ősz mintha erről nem akarna tudomást venni. A hűvös, párás reggeleket szikrázó napsütés váltja fel, a vízpartokat még derűs könnyedség jellemzi. A víz továbbra is meleg, alatta pedig még bőszen pezseg az élet. Mindössze a nappalok egyre fogyatkozó órái és a fák koronájának lágy pasztellbe fordulása sejteti, közeleg az ősz! Csodálatos érzés ebbe a közegbe belelopni saját kis életünk néhány emlékezetes pillanatát és hagyni érzékeinket, hogy élvezzék a természet látványos változásait. A naptárban ugyan lapoztunk, a halak viszont erről semmit sem tudnak, ezért igyekeztem kihasználni az időjárás biztosította kedvező feltételeket.

Információ a vízterületről

Az elhúzódó jó idő talán utolsó pillanatait szerettem volna egy új víz megismerésének kalandjával társítani. Olyan helyre vágytam, mely kissé elszigetelt, kevésbé nyüzsgő a partja, s ahol nyugodtan és szép környezetben élvezhetem a horgászatot. Rengeteg ígéretes és gondosan kialakított horgászvíz kínálkozik hazánkban, azonban lényegesen kevesebb köztük az olyan, ami ezeket valóban biztosítani tudja. Nos, immár személyes élményekkel a hátam mögött, nyugodt szívvel mondhatom, hogy a most célba vett vízterület garantáltan ilyen. A Zoltán és Diana Horgásztó a Közép-Dunántúl és Fejér megye egyik eldugott kis gyöngyszeme!

A tórendszert ölelő dús, lankás dombok, a szegélyeken húzódó sűrű nádasok és a helyet körbelengő barátságos miliő első látásra megragadják az ide látogató horgászt
Kisebb-nagyobb szigetek is találhatóak a tavon, melyek környéke mindig ígéretes haltartó hely
A keleti oldalon húzódó partszakasz tágas helyeket kínál horgászatra

Ez a két tóból álló horgász-szabadidőpark csodálatosan szép, jellemzően vadregényes, természetes közeget sugalló környezetben fekszik Etyek és Alcsútdoboz között. A tórendszert ölelő dús, lankás dombok, a szegélyeken húzódó sűrű nádasok és a helyet körbelengő barátságos miliő első látásra megragadják az ide látogató horgászt. Korábban nem jártam még itt, ezért csak az Interneten fellelhető információkkal gazdálkodhattam a későbbi helyválasztás kapcsán…

Horgászhely kiválasztása

Abban biztos voltam, hogy a két tó közül én a 7 hektár alapterületű Diana tavon akarok horgászni. Mint később megtudtam, e tavon csak a halőrházzal szemközti egyenes partszakaszon engedélyezett a horgászat, viszont ez is meglehetősen változatos lehetőségeket kínál. Bőven találhatók víz fölé hajló, terebélyes bokrok és fák, melyek ágas-bogas karjai többségben a víz alatt is nyújtóznak, illetve a tó középső zónájában található néhány kisebb-nagyobb sziget is, ezek környékén pedig nagy számban vannak olyan szakaszok, ahol tekintélyes alámosás található a partvonal alatt. Utóbbiak eleve kiváló haltartó helyek, ráadásul jelen esetben ezeket még némi nádas és bedőlt fák is vonzóbbá tették. Ezt a szakaszt a tó kiszélesedő részén lévő szigetnél találtam meg és dobástávon könnyedén el tudtam érni.

Horgászhelyemet a tó széles szakaszán egy szemközti sziget előtt választottam ki

Úgy gondoltam, kiváló élettér és búvóhely mindez a nyugalomra vágyó öreg pontyok, amurok számára, ezért a kínálkozó remek lehetőségektől nem is mentem tovább egy lépést sem. Mindemellett ha ez mégsem működne, széles, nyílt vízi terület is rendelkezésemre állt, ahol, próbálgathatom a távolságokat, ha szükséges… Horgásztúrámat 24 órára terveztem erre a helyszínre.

Időjárás és vízhőmérsékleti adatok

Gyakorlatilag ott tartózkodásom teljes ideje alatt gyönyörű kései nyár képét mutatta az időjárás. A napsütéses órákat alig-alig tarkították felhők az égen, amik jellemzően éjszaka sem takarták a csillagos égboltot. Ebből eredően minimális légmozgás volt csak tapasztalható, nagy örömömre szélcsendes időnk volt. Az levegő maximális hőmérséklete 27-30 Celsius-fok között mozgott, amivel nagyon kellemes közérzetet teremtett. Ez az idő legalább egy 4-5 napja stagnált a térségben, így ennek megfelelően a víz is kellemesen meleg, 25 Celsius-fokos volt. Hasonlóan ígéretes adatokat jegyezhettem a légnyomást vizsgálva is, 1015-1016 hPa között mozogtak az értékek.

Nagyon kellemes kora őszi időjárás kísérte horgászatomat, mely kedvező feltételeket teremtett

Felszerelés kiválasztása

A By Döme Team Feeder Power Fighter botszéria két igazi nagyhalas tagját tettem próbára
Mindkét bothoz a legerősebb, heavy rezgőspicceket használtam
A botok tökéletes társai voltak a By Döme Team Feeder Power Fighter orsók
Kicsi, kompakt, szemrevaló dizájnnal társuló szerkezetek, melyek páratlanul jó ár/érték aránnyal rendelkeznek! Pontosan azt nyújtják, amire egy feederes horgásznak szüksége van!

Ezen a horgászaton szükségem volt a nagy dobásokra, mivel a meghorgászott mederszakasz 100-120 méter feletti távolságban húzódott. Ezeket a távokat ráadásul nem volt elég egy lendületes suhintással elérni, a dobásokat pontosan a célzott szigetoldali tereptárgyak közelébe kellett végrehajtani a koncentrált etetés miatt. Ehhez mérten a Zoltán és Diana Horgásztavon az alábbi felszerelést használtam:

1. felszerelés

Bot: By Döme Team Feeder Power Fighter 3,90 XH
Orsó: By Döme Team Feeder Power Fighter 5000
Zsinór: 0,20 mm-es monofil főzsinór + a bot kétszeres hosszának megfelelő Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm-es fonott előtétzsinór
Végszerelék: A fonott dobóelőke zsinóron egy 35 grammos Haldorádó Pellet Feeder kosarat ütköztettem meg, amely alá egy praktikus Gardner Target Kwik Lok Terminal Pack Green gyorskapcsot kötöttem. Az ebbe rögzített 0,14 mm-es Haldorádó Braxx Pro horogelőkém hosszát 12 cm-re állítottam be, horgom pedig két kedvenc típusom, a Gardner Covert Mugga és Covert Wide Gape Talon Tip típus volt. Ezeket 6-os és 10-es méretekben használtam az aktuális csalik méretéhez igazítva.

2. felszerelés:

Bot: By Döme Team Feeder Power Fighter 4,20 XH
Orsó: By Döme Team Feeder Power Fighter 6000
Zsinór: 0,20 mm-es monofil főzsinór + a bot kétszeres hosszának megfelelő Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm-es fonott előtétzsinór
Végszerelék: A rövidebbik feederboton használt szerelékkel megegyező.

Egyszerű, sallangmentes összeállítás, amivel ezen az új vízterületen is eredményesen kerestem a halakat

Etetőanyagok kiválasztása

Az ősz közeledtével a horgászok többsége elhagyja a tejsavas erjesztésű csalogatóanyagok használatát, mivel úgy gondolja, hogy a víz fokozatos visszahűlése csökkenti hatékonyságukat. Ez így tulajdonképpen igaz is, azonban nagyon nem mindegy, hogy ez mikortól érvényesül! Tapasztalataim szerint a FermentX keverékek és magvak áprilistól október végégig, amíg a vizek hőmérséklete 10-12 Celsius-fok alá nem csökken, a ponty- és főként az amurhorgászat egyik legkiválóbb alternatíváját kínálják! Sőt, egyes helyeken még ebben az időszakban is sokkal eredményesebbek, mint bármely más etetőanyag! Alapvetően ezen a túrámon a pontyokat és amurokat céloztam meg, s közülük néhány termetes példányt is szerettem volna megfogni, ezért egyrészt egy fermentált összeállításnak szavaztam bizalmat, másrészt egy rendkívül ígéretes újdonságot, a Fluo Energy Kék Fúzió családot teszteltem. Ezek a csalogatóanyagok elképesztő eredményeket mutattak fel már eddig is, egyre inkább kezdik elnyerni a 2017-ben forgalomba kerülő végleges formájukat!

A Kék Fúzió csalogatóanyagok rendkívül ígéretesen teljesítenek, kezdik elnyerni a 2017-ben forgalomba kerülő végleges formájukat!
Az etetőanyaghoz még száraz formájában adagoltam a Micro Method Feed Pelletet…
… majd ezeket elkeverve, Kék Fúzió Fluo Flavor aromát öntöttem a száraz anyagra
Ezt az értékes, attraktív folyékony aromát az etetőanyag apró szemcséi és a különálló puha pellet szemek egyaránt hamar magukba szívták, többszörösére növelve ezáltal a kész keverék hatékonyságát
A FermentX etetőanyagok és magvak az őszi időszak során is kiváló alternatívái a ponty- és amurhorgászatnak. Én az utóbbi halfaj becserkészése érdekében fordultam hozzájuk
Ezek az etetőanyagok alapvetően semmilyen plusz adalékot nem igényelnek, azonban némi tejsavas magkeverékkel tovább gazdagítható a beltartalmuk
Ellenállhatatlan, 100%-ig természetes fermentált-fokhagymás csemege az amurok számára!

Két kosaras keverékem az alábbi összetevőket tartalmazta:

1. etetőanyag-keverék:

  • 1 kg Haldorádó FermentX Tejsavas Nagy Amur
  • 0,5 kg Haldorádó Tejsavas 4X Magmix

2. etetőanyag-keverék:

  • 1 kg Haldorádó Fluo Energy Kék Fúzió
  • 0,2 kg Haldorádó Fluo Micro Method Feed Pellet Kék Fúzió
  • 100 ml Haldorádó Fluo Flavor Kék Fúzió

Mivel csalizzunk?

A csalikat tekintve szintén néhány újdonság teljesítményét igyekeztem próbára tenni, összességében csakis különböző lebegő pelletekkel horgásztam. Többféle ízt próbálgattam folyamatosan, így az édest, gyümölcsöst, valamint a különböző fűszeres változatokat. Ezek kavalkádjából jellemzően a Mézes Pálinka, Kék Fúzió és Fokhagyma Hybrid Method és Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő variációk működtek legjobban.

A Kék Fúzió Oldódó Fluo Lebegő Pellet ezúttal is tökéletesen működött
A Haldorádó Hybrid Method Pelletek szintén remek fogásokat eredményeztek. Úgy hiszem, hamarosan sok horgász kedvenceivé válnak!
Ezeknek az intenzív illatú és feltűnő színű pelleteknek az állaga kellően puha, rugalmas, s mégis feszes, ezért kiválóan csalizhatók fűzőtű segítségével…
… illetve csalitüskére szúrva is garantáltan stabilan tartanak

Irány a Zoltán és Diana Horgásztó!

Kora hajnalban ébresztett az órám a horgászat napjára virradóan. Előző este kissé belemerültem a pakolászásba és az előkészületekbe, mert észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Mindössze néhány órát tudtam aludni, ezért különösen jólesett a hűvös félhomályban gőzölgő kávé. Etyek felé véve utunkat hamarosan megérkeztünk a tópartra. Az M0-s gyorsforgalmin zökkenőmentesen haladhattunk, ezért a tervezettnél még korábban is sikerült odaérnünk. Sebaj, így legalább alaposan szemügyre vehettem a kínálkozó horgászhelyeket. Az említett sziget előtti szakaszon táboroztunk le, majd hamarjában összeraktam felszereléseimet. 10-10 alapozó dobást végeztem kiakasztott zsinórklipsszel a szemközti sziget sarka és az attól jobbra eső pereme elé a két kosaras keverékemmel.

Végre a vízparton! Reggeli terepszemlém után a tó széles szakaszát éreztem a legjobb választásnak
Ezt rövidesen erősítették bennem a közelben látható halfordulások
Indulhat az első dobás!
Kivételesen ezúttal nem a halak érdeklődtek elsőként a bekevert finomságok iránt… :-)
A gyönyörű, csendes környezetben rendkívül jó érzés volt hátradőlni fotelemben és várni a kapást

Mire a reggeli pára felszállt a víztükörről, körülöttem is minden a helyére került. A gyönyörű, csendes környezetben rendkívül jó érzés volt hátradőlni fotelemben és várni a kapást. Nem is kellett túl sokat várnom rá, amint a magasra kúszó Nap előbukkant a mögöttem lévő domb felett, a jobb oldali botomon megérkezett az első hal. Igazán jó erőben lévő, hibátlan tükörpontyot szákolhattam, biztató kezdéssel indult a nap!

Első Diana-tavi halam volt ez a szép tükörponty

Hasonlóan biztatóan alakult a folytatás is. Alighogy visszaengedtem a nyitóhalat, egy vehemens pikkelyes eltekerte a rövidebbik botom spiccét is. Rendkívül izgalmas percek következtek ezzel, hiszen egy fantasztikus sötét színű nyurgaponttyal vehettem fel a küzdelmet. Imádom az ilyen sportos, színizom halakat, valódi erőpróba a fárasztásuk!

Hamarosan megérkezett a következő kapás, melynek elkövetője alaposan megdolgoztatta felszerelésemet
Merítő fölött az ellenfél!
Imádom az ilyen sportos, színizom halakat, valódi erőpróba a fárasztásuk!

Néhány átlagos, 2 kilós forma ponty és alig kisebb kárászok töltötték ki a délelőtt maradék óráit. A legmelegebb, déli időszakban ezek érdeklődése is kissé alábbhagyott, ezért dobtam néhány kosárnyi etetőanyagot a szigetoldal korábban kiszemelt területére, hosszabbik feederemmel pedig elkezdtem a szigettől balra eső nyílt vizet nagyobb távolságokban vallatni. Ennek köszönhettem a következő kapást, mely ebéd közben törte meg a csendet.

Felszerelésem magabiztosan tette a dolgát a termetes hal fárasztása során, amire nagy szükség is volt

Nagyon megörültem, amikor bevágás után nem apró ütések és fejrázások jelezték a horogra akadt hal várható méretét, hanem végre lomhán mozgó, testes súlyt éreztem a zsinór végén! Őrá bizony megérte várni! Power Fighter botom magabiztosan, de jócskán kihasználva görbült bele a terhelésbe, nemcsak élvezet, de hatékony is volt vele dolgozni. Néhány perc múlva beigazolódott, amit reméltem: gyönyörű, nagy tőponty teste csillant fel a déli napsütésben!

A nap legnagyobb pontyának örülhettem ezzel a szép tövessel
Ússz szabadon!

A kereső horgászattól nem reméltem sűrű kapásokat, azt viszont furcsálltam, hogy a reggel stabilan több halat adó megetetett hely továbbra is csendes maradt. Folyamatosan próbálkoztam a különféle ízű és színű csalogatóanyagokkal, melyekkel vagy hosszabb ideig horgásztam egy helyet, vagy sűrűn váltogatva cseréltem őket. A kísérletezés kettő órával később hozta meg az eredményét, ami bizony minden napon átizzadt percért kárpótolt…

Folyamatosan próbálkoztam a különféle csalogatóanyagokkal
Az új Team Feeder Power Fighter botok rendkívül jó dobási tulajdonságokkal rendelkeznek…
… ami nagy segítségemre volt a távoli, pontos dobások kivitelezésében
Vajon mikor mozdulnak újra?
Kettő óra kísérletezést követően rendkívül izgalmas fárasztásban lehetett részem, tekintélyes súly alatt görbült feederbotom
Tovább fokozta az izgalmakat, amikor egy termetes amur hosszú teste bukkant fel az opálos vízben
Az őszi napsütésben egy gyönyörű, kapitális amurt tarthattam a kezeim közt, aminek a súlya meghaladta a 14 kilogrammot!
Köszönöm a csodás élményt!

A csodálatos amurfogás tökéletessé tette napomat. Miután szabadon engedtem a termetes torpedót, felhőtlen örömmel néztem a nap hátralévő részére. Ezt javarészt a kisebb pontyifjoncok tették színessé, amik nagy csapatban érkezhettek a tó előttem lévő régiójába, mert szinte mindenhonnan csak ők húzták el csalijaimat.

Kapásra várva a délután időszakában is

A délután óráiba merülve gyorsan repült az idő, szinte észre sem vettem, amint lassan eltelt a nap. Ezt az időszakot egy igazán különleges hal tette emlékezetessé, mely a világos órák utolsó vendégeként érkezett. Vad, vehemens kapára emeltem rá, amivel hosszú harc vette kezdetét. Ellenfelem minden erejét és trükkjét bevetve próbált megszabadulni a horogtól, de szerencsére ez nem sikerült neki és majd fél óra férfias küzdelem után fáradtan siklott a merítőmbe. Szemet gyönyörködtetően szép, hibátlan, nyurga testű tőponty terült el előttem a matracon. Akárcsak aranyló testének minden pontja, a szája is teljesen hibátlan és feltűnően vaskos volt. Egyetlen sérülés vagy régebbi, már beforradt seb sem volt rajta, biztos voltam benne, hogy én tarthattam elsőként a kezemben ezt a fenséges állatot.

A Hybrid Method Pelleteknek köszönhettem a horgászat egyik legszebb pontyát
Méltó ellenfele volt Power Fighter felszerelésemnek ez a harcos hal!
Fantasztikus, érintetlen hal, iszonyúan örültem neki!
Jó érzés volt sértetlenül visszaadni a szabadságát!

Méltóbb zárást aligha kívánhattam volna nappali horgászatom végére. Közeledett az éjszaka, én pedig új tervekkel, új praktikákkal készültem a tó öreg lakóinak becserkészésére. Kíváncsi voltam, mit tartogat számomra a víz és vajon tudom-e überelni azokat a fantasztikus fogásokat, melyekkel a nap során gazdagodtam.

A bőszen tüzelő Nap lassan lebukni készült, közeledett az éjszaka, én pedig új tervekkel, új praktikákkal készültem a tő öreg lakóinak becserkészésére!

Egy biztos, elszántsággal telve vágtam bele ebbe az időszakba is! Hogy miként sikerült az éjszakai horgászat? Megtudhatjátok, ha elkísértek a holnap megjelenő második részben is!

Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: