Sohasem késő

Sohasem késő

Gyermekkori barátommal évtizedek óta a nyaralás egy hetét közösen szervezzük, hol külföldre, hol idehaza. Ebben az évben a feleségek elfogadták, hogy töltsük ezt az egy hetet horgászattal idehaza, így került szóba Makád és az RSD. Nem véletlen volt a választás persze, előző évben az itt nyaraló barátok igen szép halakat fogtak, bíztunk benne, nekünk is sikerülni fog.

Tervezgettük ezt a hét napot: a stégről a hírek szerint nagyon jól lehet keszegezni, 10-12 méter távolságra becsalhatók a pontyok is. De a fő irány mégiscsak az éjszakai amurozás lenne. Ahogy közeledett az idő, már 10-15 kg-os halakkal álmodtam, annyira e körül jártak a gondolataim.

Tükörsima, itt-ott nádassal szegélyzett, lassan áramló víz várt bennünket

Mitya barátommal zseniálisan felépített taktikánk az volt, hogy a hajnali és kora reggeli órákat keszegezéssel, pontyozással töltjük a stégen, napközben a feleségek napozhatnak, úszhatnak, mi, férfiak főzőcskézünk, fröccsözgetünk a nagy melegben, időnként megmártózva a vízben. A késő délután, a szürkület ismét a keszegeké, esetleg a pontyoké, majd mielőtt leszáll az éjszaka, bevetésre kerülnek a „nagyvadas” cuccok, ami mellett vidáman el lehet kártyázni, beszélgetni, akár a stégen is négyesben. Mindenki jól jár, mi horgászhatunk, mégis közösen telik az est, senki nem érzi magát kirekesztettnek.

A keszegezés és a pontyozás részével nem is volt gondunk, de az amurhorgászat - főleg a nagytestű halakra való vadászat - teljesen fehér folt volt mindkettőnk számára. Persze sok írást elolvastunk, sok videót megnéztünk a tárgyban, de azért az mégsem ugyanaz, mint a saját tapasztalat és gyakorlat. Ezért aztán kéretik úgy olvasni a továbbiakat, hogy bár mindezt nem egy ma kezdő, de a fent említett módszer, technika terén teljesen ismeretlen területen járó horgász jegyzi le.

Mindjárt a felszerelés végiggondolásánál rájöttünk, hogy az efféle horgászathoz gyakorlatilag semmink sincs. Mégsem lehet bevállalni, hogy egy könnyű feederbottal, pickerrel vagy bolognaival (ezekkel készültünk a keszeg- és pontyállomány riogatására) álljunk neki az amurhorgászatnak. Beruházni nem nagyon akartunk bojlis felszerelésbe, hiszen tényleg azt sem tudtuk, hogy használni fogjuk-e másodszor is majd mindezt. Mert azért az a filmekből, leírásokból kiderítettük, hogy az éjszakai amurozás legmegfelelőbb eszköze a klasszikus bojlis horgászfelszerelés rod-poddal, elektromos kapásjelzővel, nagy nyeletőfékes orsóval. Meg persze minden kellékével, pontymatraccal, pontyzsákkal, óriási kiemelő szákkal. Ebből semmink nem volt gyakorlatilag.

Ez ügyben is ránk mosolygott aztán a szerencse, Mitya kölcsönkérte veje felszerelését, én pedig megkaptam annak a barátomnak a bojlis cuccait, akik majd utánunk jönnek ugyanabba a házba egy hétre. Gyakorlatilag a felszerelése egy héttel többet horgászik az idén. Így a holmi nagy részével rendben is lettünk volna, de még mindig vakartuk a fejünket a végszerelék és az egyéb finomságok tekintetében.

Ekkor jelent meg az oldalon Döme Gábor Methodos amurozás című írása. „Nosza”, fordult meg a fejemben, „tegyünk bele egy csavart, kombináljuk a két módszert”. Felhívtam Gábort, elmeséltem, mire készülünk. Elmondta ötleteit, mit és hogyan csinálna hasonló helyzetben. A végszerelék összeállításának ügyében Haskó Tamás volt segítségemre a megfelelő előke, súlyozás tekintetében, így már azért valami elkezdett fényleni az alagút végén. Megspóroltuk a saját tapasztalat alapján való kísérletezgetés hosszú és rögös útját.

A bevetni kívánt etetőanyagok és a csali

Az indulás időpontjára minden összeállt, a ház mögötti műanyag hordóban már korábban befejezte az erjedést az a 40 kg kukorica, amivel a szoktató etetést kívántuk megoldani, már csak azt kellett kitalálni, hogyan jut el a rettenetes szagot árasztó anyag a tetthelyre. Végül erre is találtunk megoldást, két igen jól záródó, tisztára mosott nagyméretű vegyszeres kanna képében.

Odahaza erjesztett kukorica szoktató etetésnek

Megérkezés után első utunk a stégre vezetett. Az otthoni száguldó folyó helyett egy szinte álló, nagyon lassan áramló, itt-ott náddal, hínármezővel szegélyezett, szemre is nagyon tisztának tetsző víz fogadott. Jó 60 méterre egy bója a stég előtt, jobbra és balra elnézve közelebb-távolabb végig kijelölt etetési-horgászati helyek mindenütt.

Szinte idilli környezet, hínármezővel, náddal, előttük stégekkel

Érdeklődésünkre elmondták (amit mi nem annyira tartottunk jónak a mi szemszögünkből), hogy előttünk egy kisgyerekes pár töltötte itt szabadságát, csak nappal a stég előtt horgásztak, a bója környékére nem ment semmi etetőanyag előtte. Sebaj, reméltük, hogy pár nap alatt megtalálják az amurok az erjesztett kukoricánkat, illetve sikerül átcsábítani egypár példányt a szomszédos helyekről a mi terített asztalunkhoz vendégségbe. Vagy legalábbis útba ejtik immár az éjszakai táplálkozási útvonalon az etetett helyünket.

Minden délután ugyanazt a sávot etettük

A szoktató etetés megkezdése előtt megvizsgáltuk a bója környékét, csónakból a horogelőke nélküli, csak az ólmot tartalmazó szerelékkel végigkopogtatva a medret, megtaláltuk a korábbi etetések helyét, gyakorlatilag koppant az ólom, minimális iszapréteget találtunk egy területen.

Kiporcióztunk egy jó háromnegyed vödör kukoricát, majd a bója előtt egy 5-6 méter hosszú sávban elkezdtük az etetést. Mindezt az utolsó horgászatig, naponta végre is hajtottuk.

A rettenetes kánikulát alig lehetett elviselni, alig győztük hűteni magunkat kívül-belül. Forró volt a levegő, igen meleg a víz. Persze mindkettőnk agya a hatalmas küzdelmen, a gyönyörű torpedó testű amurokon járt már, de nem hanyagoltuk el párjainkat sem.

A kánikula enyhítése, illetve nem árt, ha mindenki jól érzi magát

Jó hangulatú keszegezéssel teltek a késő délutáni, kora reggeli időszakok. Szép dévéreket fogtunk 10-11 méterre a stégtől, beesett néhány méret közeli ponty is. Néhány nappal korábban telepítettek szemben, várható volt, hogy előbb-utóbb meg fognak jelenni a csemegekukoricás kekszegező etetésen. De mi nem 30-31 cm-es pontyokra vágytunk, úgyhogy vissza is kerültek a vízbe. A keszegek közül egypáran nem voltak ilyen szerencsések, jól beirdalva néhányan a serpenyőben végezték. A sült dévérkeszegnél szerintem alig van finomabb hal a maga kategóriájában.

10-11 méterre horgászva szép keszegeket fogtunk

Még a keszegezés előtt persze összeállítottuk az amuroknak szánt felszerelést. A főzsinór karabinerébe egy a még a teljesen kezdőknek is percek alatt összeállítható PB Products Komplett végszerelék, a hozzá csatlakoztatható ugyanilyen gyártmányú Combi Rig horogelőke került, a végszerelék „elhagyós” fülébe pedig a biztos akadást elősegítő 135 g-os Haldorádó Grippa Carp Lead.

Tamás segített eligazodni a végszerelékek széles kínálatában
Kibontva a csomagolásból látszott, hogy nem okoz gondot az összeállítása
A már összeszerelt egyik felszerelésünk

A szerelékek ólmára hatalmas gombócba gyúrva juttattuk be a kétféle tejsavas erjesztésű etetőanyagot, váltva az Édes Fűszeres és a Tejsavas Nagy Amur kész etetőanyagokat. Reméltük, hogy megadja azt a plusz ízt, ami felkelti a környéken táplálkozó amurok érdeklődését.

Váltva került az ólomra gyúrva a Nagy Amuros…
… és az Édes Fűszeres etetőanyag
Jön az éjszaka, a botspiccek a bója előtti etetett sávra mutatnak

A hajszálelőkére egy Bevonatos főzött csalizó bojli - FermentX került, megemelve egy Pop Up főzött csalizó bojli - FermentX bojlival. Időnként az emelést váltottuk eltérő színű fokhagyma ízesítésű lebegő bojlira.

Két éjszakát megúsztunk kapás nélkül, de az vigasztalt bennünket, hogy a környéken sehol nem szólalt meg a kapásjelző, kivéve a rövid csippanásokat - amiket mi beleúszásnak értékeltünk. Olyasmi nálunk is történt.

Úgy gondoltuk, mi mindent megtettünk a halfogás érdekében, etetünk rendszeresen, a felcsalizott horgaink ott vannak az etetett sávban, gyakorlatilag a stégen a botok mellett alszunk (inkább csak szunyókálunk) - nem létezik, hogy nem fogunk amurt!

Ami még segíthet ebben, hogy a rettentő fülledt kánikulát egy hidegfront fogja megtörni, talán ez változtatni fog a halak kapókedvén is. Előbb szélviharral, majd frissítő záporral meg is érkezett a front. Mindjárt elviselhetőbb lett az időjárás mindenki számára.

Megérkezett a frissülést hozó eső

A megszokott módon készültünk az éjszakára. Éjjel egy óra körül a feleségek visszavonultak a házba aludni, mi pedig kényelembe helyeztük magunkat a botok mellett. 3 óra után élesen visító kapásjelző-hangra riadtunk, az én egyik botomon villogott a LED-es swinger, a kiengedett nyeletőfék surrogva engedte a zsinórt. Visszaváltottam féket, kísértem kicsit a spiccel a még mindig rohanó halat, majd óvatos ráemelés után azonnal megéreztem az olyannyira várt ellenállást. Szépen szólt az orsó féke, de sikerült megállítani a halat, majd óvatos fárasztás vette kezdetét. Lassan, de sikerült egyre közelebb pumpálni az időnként igen komoly fejrázásokat produkáló amurt, mert kétség nem fért hozzá, hogy azzal van dolgom. Már egészen közel járt a stéghez, Mitya barátom ott toporgott mellettem a hatalmas kiemelő szákkal, amikor egy erős visszafordulási kísérlet után megkönnyebbedett a szerelékem. Le voltam sújtva. Remegett kezem-lábam, elvesztettem a brutális erővel védekező első nagy amuromat.

Brutális erő kellett ennek a horognak az eltöréséhez

Az egész napra rányomta a bélyegét az eset, de nem szegte kedvünket, inkább újult erővel készültünk a következő éjszakára. Összepakoltuk a keszegező felszerelést, igazából már a pontyok sem érdekeltek bennünket ezek után. Kirándultunk, beszélgettünk, kártyáztunk jókat, de az agyunk csak az éjszakai események körül forgott.

A kissé lehűlt időben a feleségek sem bírták sokáig a stégen, de még 11 óra sem volt, amikor Mitya egyik botjáról veszett sebességgel surrogott le a zsinór, amihez az aláfestő zenét a kapásjelző folyamatos jelzése adta. Igen, ez aztán zene füleinknek!

Olyan rutinosan kezdte a fárasztást a barátom, mintha mindig ezt csinálta volna, pedig hát ez volt az első nagyobbacska amur az életében. Sikerült megállítani, majd szépen, méterről méterre közelebb húzni a stéghez. Most én toporogtam szákkal a kezemben, várva az alkalmat, hogy megmeríthessem az akkor már meglátott gyönyörű halat. Sikerült, szákba került a termetes jószág. Elő gyorsan a pontymatracot a horogszabadításhoz, de a merítés során valahova beakadhatott a horog, mert már nem volt a hal szájában. Gyors fotózkodás, majd mérlegelés következett. A 17 kg-os hal nemcsak Mitya első amurja volt, de eddigi legnagyobb hala is! E jelentős eseményt koccintással kell megünnepelni!

Gyönyörű amur, Mitya eddigi legnagyobb hala

Még alig tértünk vissza a botok mellé, még igazából ki sem tudtuk tárgyalni az eseményeket, amikor az előző napihoz hasonlóan újra az én botomon volt kapás! Gyorsvonati sebességgel húzta a hal a zsinórt a dobról. Most sem felejtettem a nyeletőféket visszaváltani, ráemelve rögtön éreztem a hal féket is azonnal megszólaltatva erejét. Sikerült megállítani, de erőltetni nagyon nem mertem, nem ismervén a kölcsönkapott felszerelés határait, próbáltam nem nagyon durván fárasztani. A halam kezdett igen oldalra húzni, még próbáltam szigorúbban tartani, de sajnos elérte a szomszédos bóját. Állt egy pillanatig egy helyben, majd egyszer csak kiegyenesedett a bot, megkönnyebbült a szerelék. Elvesztettem a második halam is. Össze voltam törve.

Jól látszik a zsinóron, miért nem vagyunk barátok a bójakötéllel

Annak ellenére, hogy nem sikerült nagy amurt fognom, nem voltam elkeseredve, betudtam a rutintalanságnak, hiszen egy teljesen ismeretlen területen mozogtam, mozogtunk. Kis szerencsével másképp is alakulhatott volna… Emellett örültem barátom sikerének, élete legnagyobb halának. Nem, valószínűleg nem lesz belőlem vérbeli bojlis horgász, de egy ilyen egyhetes nyaralás alatt, megfelelő vízen bizony alkalmazni fogom a technikát. Sohasem késő új dolgot kipróbálni, ezért aztán megpróbálunk jövőre már jobban felkészülve revánsot venni a Ráckevei Duna-ág amurjain.

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: