Ha meleg a víz, akkor FermentX!

Ha meleg a víz, akkor FermentX!

Nyár közepén nyílt lehetőségünk Szabolcs kollégámmal egy háromnapos túrára, amelyet egy olyan vízen akartunk megvalósítani, ahol nemcsak behúzással lehet halat fogni, hanem a dobós horgászat is jól működik. Így esett a választásunk a Dunántúl szívében elhelyezkedő Bontovai-tóra. Korábbi horgászataim alkalmával már sikerült szép élményekkel teli, eredményes horgászatokat folytatnom, de a mostani túrára az időjárás változékony, frontokkal teli arcával várt minket a tó partjára, ami köztudottan nem a legjobb, de megoldottuk a helyzetet, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a fogási eredményünk!

Essék hát szó először is a vízről: A víz egy hihetetlen nyugodt völgy része, ami nem véletlenül nyugodt, hiszen a Dombóvári Bontovai-tó helyi jelentőségű védett természeti területen helyezkedik el. A tó duzzasztással jött létre, meghorgászható területe 7 hektár, de ennél kicsit nagyobb kiterjedésű, ha az ősnádast is figyelembe vesszük. Mélysége megoszló, mivel a déli részen, a tó elején 2,5-3 méter, míg az északi rész sekélyebb, 1,2-2 méter mélységű, ami akadókkal van tarkítva. A halállomány vegyes, de főként békés halakból áll, és ami a leginkább említésre méltó, az a koi ponty állomány, amelynek 15 kg-os tagjaival is találkozhatunk!

Csodálatos reggeli látkép a tóról

Korábbi tapasztalataimra támaszkodva kezdtük meg a helykeresést, de most szem előtt kellett tartanunk a közeledő kettős fronthatást is, így bójáinkat különböző vízmélységekbe helyeztük. A horgászhely bal oldala mélyebb, akadós, tuskós-fás igazi dzsungel volt, és ez elé horgászott Szabin, nekem pedig a mély nyílt víz és a sekélyebb nádas előtti szakasz jutott.

A nádasból kiugró bokrot választottam az etetés helyszínének

Indulásunk előtt már sokat gondolkoztunk, hogy milyen ízvilággal is vágjunk neki a túrának. Mivel szinte csak hallisztes bojlikat használunk az év nagy részében, azokat most félretettük és egy hallisztmentes, naturális ízre tettük le a voksunkat, amely nem volt más, mint a FermentX termékcsalád. Összepakoláskor ezt szem előtt tartva állítottam össze az etetés és a csalizás kellékeit egyaránt. Alapozó etetésnek gyors oldódású Hidegen Sajtolt Extra Kukoricacsíra Pellet és lassabb oldódású Tökmag pellet keverékét alkalmaztam, mivel ez utóbbi akár egy órát is egészben marad. További alkotóelemként került még bele Tejsavas 4X magmix, valamint az elmaradhatatlan FermentX főzött bojli.

Az etetésem alkotóelemei külön-külön…
… a természetes illat a főszereplő a tejsavas mag hozzáadása előtt…
… majd a fél doboz hozzáadása közben…
… és ezt az összeállítást még vonzóbbá tettem a Carp Syruppal!

A bedobásokat követően fokozódott a kánikula, és közben a felhők is elkezdtek tornyosulni fölénk, így gondoltuk, hogy nem lesz itt hamar kapás. Gyorsan összeszedtük a kint maradt cuccainkat a szél miatt, és az esőre felkészülve lestük a jelzőt, hogy vajon mikor szólal meg. A várt frissítő eső elmaradt, viszont a meleg, amit maga előtt tolt a vihar, az ott rekedt a völgyben, így frissítés nélkül vágtunk bele a nap további részébe.

Nappali sötétség a hátunk mögött

Gyors csalifrissítés, és rögtön repültek is vissza az etetésre a végszerelékek, immáron a jelszóval: „úgysem húzlak ki hal nélkül!”… Hát, nem is kellett sokat várni, pár szolid csippanás után intenzív húzással jelentkezett az első hal a benti, mélyebb helyről. Bevágás után éreztem az elég jó ellenállást, de utána megindult felém a hal, és csak tekertem és tekertem. Parthoz érésekor már sejthető volt, hogy amurral lesz dolgom, mert elkezdett védekezni és kitörésekkel tudatta, hogy nem akar kijönni. Az első megpillantáskor láttuk, hogy ez bizony 10+-os hal lesz, de ahogy ezt kimondtuk, abban a pillanatban Szabi jelzője is elfüstölt, így rögtön páros fárasztással kezdtük meg a túrát.

Első halam egy 13,5-kg-os torpedó…
… Szabié pedig egy szép tükrös volt!
Természetesen minden hal szabadon távozik kezeink közül!

Az adrenalintól fűtve repültek vissza a cuccok a helyükre, és szinte a szerelékek vízbe érését követően azonnal szólaltak meg a jelzők, folyamatosan, megállás nélkül. Közeledve az éjszakához belegondoltunk, hogy „mi lesz itt?”… de sajnos a délutáni lendület teljesen lecsengett. Egész éjszaka csak egy kapásunk volt: a bokor mellől érkezett egy darabosabb ponty.

Éjszakai 12 kg-os tükrös

A reggeli kávé után egy kis ráetetést végeztünk, így vártuk a halakat. Elég sok idő eltelt, mire Szabi bölcsőbe segített egy szép, egyedi mintázatú koit, amire én is válaszoltam pillanatokon belül egy hófehér koival!

Ritka szépek…
… ezek a halak!

A folytatásban nagyon ritkán tudtunk kapást kicsikarni, de még így is azt a választ kaptuk a tógazdától, hogy „Mit csináltok srácok, teljesen áll a víz, ti meg tudtok fogni?”… Gyorsan büszkélkedtem neki a fogásokról készített képekkel, majd és meglepődve nézte a csalizásra kikészített palettát. Hát, mit is mondhatnék, elégedetten szaglászta a termékeket! Kizárólag FermentX Nagyhal Csalival horgásztunk, valamint kiegészítésképpen alkalmaztunk SpéciCorn Mega kukoricát, SpéciTiger tigrismogyorót, valamint Főzött Pop Up FermentX bojlit a könnyítés miatt.

Íme, a paletta, ahogyan én alkalmazom!
Erre a kettőre jött a legjobban!
Az eredményben is teljes a paletta, volt itt koi ponty…
… a tokhalnak is tetszett…
… valamint amurt…
…és pontyokat is nagy számban adott!

Előszeretettel használom a pasta készítményeket az ilyen kapástalan időszakokban, mivel oldódásuk közben egy kis felhőt képeznek maguk körül, így az étvágytalan halak érdeklődését hamarabb fel tudjuk kelteni és táplálkozásra tudjuk bírni őket. Ahogy ízlelgetve keresgélni kezdenek a felhőben, az egyetlen nagyobb falat a csalink lesz, amit fel tud hörpinteni.

Az elkészített halváró szerelék

Járjunk nyitott szemmel egy-egy bölcsőbe került hal esetében, hiszen nem mindennapi mintázatokat láthatunk, illetve örökíthetünk meg a téli napokra, képek formájában!

Ritka mintázattal rendelkező ponty

Alkalmazott felszerelésem és végszerelékem: mivel dobós horgászatra érkeztünk, a felszerelést is ennek megfelelően állítottam össze, amely az általam már régóta használt Nevis Mytho 3,9 m 3,5 Lbs botot és Nevis Boss 80-as orsót jelentette. Remek összhangot adó, maximálisan összeillő páros! Az orsó dobjára Haldorádó Record Carp Fluo Yellow zsinórt csévéltem 25-ös méretben a könnyed dobás érdekében.

Csak ajánlani tudom! :)

Végszerelékem a már tőlem megszokott termékekből áll össze, a legjobb öblös és hosszabb szárú horgok, amiket folyamatosan próbálgatok és tesztelek az akadásuk szerint, valamint a bevonatos előke, amit soha nem hagyok otthon. Számomra fontos a minőség és a megbízhatóság, hiszen soha sem tudni, mikor talál meg minket a BIG BOSS!

A PB Product termékei számomra verhetetlenek!

C&R ;)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: