Itt leGyékény es!

Itt leGyékény es!

Sok éve járunk minden nyárutón Gyékényesre, erre a gyönyörű és hatalmas, ettől sejtelmes, kiismerhetetlen és varázslatos bányatóra. Évekig nyaralókban laktunk, azt hittük, az a kényelem és a praktikum egyben, aztán tavaly, mikor sátorban töltöttünk el egy szép hetet, rájöttünk, vannak még ennek a tónak rejtett szépségei, amiket csak így tudunk elérni, megélni. Idén még tovább fejlesztettük, de még mindig nem tökélyre, a kényelmi szempontokat. Jól éreztük magunkat csapatostól, mert - mint már tapasztalhattátok - nem tudunk magányban vízparton időt tölteni, így most megosztom veletek is annak az egy hétnek a történéseit… már, akit érdekel!

Vége a nyári strand-, és nyaralószezonnak, de még mindig óriásként tündököl az éltető és mérhetetlen erejével romboló égitest a magasban. Az emberek - bár kedvük lenne maradni - igyekeznek haza, mert sulikezdés lesz hamarosan, vissza kell csöppenni a munkahelyi mindennapokba, elfogytak a szabadságok, befellegzett a vakációnak. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lányunkat felvették az egyetemre, felnőtté vált, kissé enyhülhet a szülői gondoskodás, a szorító kéz, így a felszabadult energiáinkat saját szórakozásainkra fordíthatjuk. Igyekszünk is kihasználni…

Mint minden évben, már elég régóta, idén is Gyékényesre vezetett az augusztus végi utunk.

Nem sok helyem volt, nagyon meg kellett fontolnom, hova horgásszak

Aki már olvasott tőlem úgymond élménybeszámolót, az tudhatja, mert rendszeresen hangoztatom, hogy nagyon ügyes horgász vagyok, de a halfogásban nincs szerencsém. Ez persze most is beigazolódott, amint majd látjátok. Így végül is a magam megnyugtatására is felépítettem egy falat, ami azt mutatja kifelé, hogy nem is a halak miatt járok vízpartra, csak úgy, a jó levegőért, a jó társaságért, a kikapcsolódásért és egyébként is, csak úgy! Ez persze - így, ebben a formában - nem igaz, hisz túl azon a tényen, hogy imádom a jó társaságot, én is szeretek, szeretnék horgászélményekkel gazdagodni. Na, nem kizárólag kapitális egyedekkel, de ha azok jönnek, az sem okozna nekem traumát…

Élesítve, kapásra várva

Jó sokat pofázok itt feleslegesen, mi? Szóljatok már, hogy ne lelkizzek!

Akkor lássuk a tényeket!

Hétfő hajnallal kellene kezdenem, amikor elindultunk, de ez a túra már sokkal előbb elkezdődött. A fejemben már hetekkel előtte kialakult egy koncepció: mit, mikor, hova, miért… amit persze az élet több soron áthúzott, de a hitnél fontosabb dolog nem létezik, ha az ember valamit tényleg akar! Mogyorósi István barátommal, a vendéglátónkkal is többször egyeztettem, hogy erre az időre odatereli a gyönyörű és kapitális halaikat, elvégre is ő ott a főnök, neki jogában áll! Szegény nem nagyon értette, mit várok tőle…

Otthon gyúrtam vagy 16-18 kg bojlit, fele édes, gyümölcsös, narancsos, kávés, sütis, fele pedig májas, „szkvid-oktopuszos”, meg természetesen gyári cumót is szedegettem össze, megterhelve ezzel a családi költségvetésünk alapjait biztosító vékony pénztárcánkat! De „egyszer élünk!”, hangoztattam nejemnek, aki fanyar mosollyal vette le, hogy már megint túlértékelem a horgászszerencsémet, de nem szólt, nem foszlatta semmivé a bennem lévő rózsaszín ködöt, a reményt.

A mi bázisunk. Csak látszólag van káosz, ez különben rendnek számít nálam!

Szóval, ismerve a víz adottságait, a néhol 12-14 méteres mélységeket, ahova csak behúzva lehet horgászni, úgy elterveztem, hogy idén a 3 botból, amivel horgászom, legalább kettő készségemet dobva fogom bejuttatni. Ezzel sokkal intenzívebbé tehetem a horgászatot, nem kell körülményeskedni a behúzásokkal, elég készenlétben tartani pár felcsalizott horgot és csak átakasztani a „kvikcséndzsre” az előkét, és már mehet is be a helyére.

Ilyesmiket fabrikáltam, olvastam valahol, hogy így kell

Másrészt az idei helyszín egyáltalán nem adta azt a lehetőséget, hogy előttem kényelmesen jelöljek ki helyet behúzásra, mert a radarozáskor talált töréseket, padkákat olyan távolságban leltem, amik zavarhatták a szemből, a kis szigetről vagy akár az oldalról horgászó társaimat. Nem akartam galibát… egyébként is a csónak zörgése etetéskor és behúzáskor sokkal riasztóbban hathat a halakra, mint egy „inlájn” ólom becsapódása és a dobócsöves etetés vagy a horogra akasztott PVA hálóban lévő „halcsemege” zaja.

Pihen a „komp”, kikötötték…

Végül 3 bóját tettem le, egyet egészen közelre, kb. 40 méterre tőlem jobbra, ami egy 4,30 méter és 4,60 méter közötti viszonylag egyenes mederrészre esett. Ezt édes bojlival, áztatott magokkal (az etetésre szánt cuccot meglocsolva SBS tutti fruttis CSL-lel) etettem és horgásztam végig. Középen egy 7,20 méter mély, kb. 1,5-2 méter széles padkára bójáztam, ami 6,50 méter és 8,50 méter közötti mélységeken szakította meg a meredek törést. Ez kb. 60 méterre volt előttem, így könnyen megdobható volt a távolság. Ezt a bóját fűszeres bojlival (napokig SBS oldódó M1-gyel), pellettel (Top Mix Big Carp) és kevés maggal etettem és horgásztam. Ez indult meg elsőre, de ez érthető is, hiszen az oldódó bojlis, pelletes etetésre rátaláltak a keszegek, amik aztán rendesen felidegesítettek állandó „zörgéseikkel”! Bal oldalon, kb. 70 méternyi távolságban egy szintén 7 méter körüli púpot fedeztem fel. Ide büdös etetést alkalmaztam, a saját magam által gyúrt májas-squid-octopus bojlival, magokkal, meglocsolva SBS shellfish CSL-lel.

Bójázás, etetés, csalizás, bevetés megoldva… szakmaizás egyelőre letudva, jöjjenek a hangulatkeltő részletek!

Szusy minimál cuccal jött, mégis megvolt mindene

Kezdeném azzal, hogy a bérelt mobil WC tényleg mobil lett, mivel rossz helyre, túl messzire lett lerakva, így kézi erővel mobilizáltuk arrébb, úgymond házhoz vittük, hogy ne kelljen sürgős esetben reménytelenül maratont futnunk!

Üresen, tisztán még bátran cipeltük

A sok év sok hete alatt, amit itt töltöttünk, kialakult egy nagy család, állandóan változva, de kemény magja stabilként egy másik, helyi portál fóruma köré települve - immár negyedszer szervezünk az ottlétünk idejére fórumtalálkozót. Ezt az idén annak a hétnek a keddi napjára tettük, mert ez tűnt mindenki számára ideálisnak. Barátaink már az előző hét csütörtökjén letelepültek, fogadták a mobil WC-t, amit kényelmünk érdekében rendeltünk, kialakították a táborhelyeket és elkezdték a pecát. Szombaton is érkezett még egy kis csapat, akik továbbfejlesztették kényelmi, praktikussági szempontok alapján a táborhelyeket. Aztán jöttünk hétfőn és teljesen átalakítottuk a pályát… minden máshova került, mint ahogy az eredetileg volt. Mellesleg megjegyzem, ahova tavaly kinéztem az idei helyszínt, egy osztrák csapat telepedett le, elénk húztak és fogták a halakat, de már csak ilyen a mi szerencsénk.

Közben a korábban érkezők ilyeneket fogdostak

Mire mindennel kész lettünk, leradaroztunk, kibójáztunk (amihez a sok segítségéért örök hála Szűcs Gábornak, Szusynak), felépítettük a mi kis városunkat, jelzett a belsőnk, hogy merülőben van energiaforrásunk. Mivel Simon Csabi és Csanádi Zsolti addigra már büszkélkedhettek pár - sütéshez, főzéshez - optimális méretű ponttyal, gyorsan bevállaltam egy halászléfőzést, Zsolti pedig egy sült halas attrakciót. Amíg a halak pucolódtak, addig Andi gyufatésztát főzött, majd hamarjában főtt a hallé, sült a vacsoránk. Jólesett és feltöltődve tértünk nyugovóra kényelmes szállásainkban.

Nyugi! Csak fogat mosnak!

Ha már a kényelmet adtam - burkolt formában - címül, akkor ejtsünk pár szót a nomád körülmények közötti kényelmi eszközeinkről is! Előre megterveztük, ki mit tesz hozzá a kényelemhez, hogy legyen áramunk (Csabi aggregátora), legyen hűtőnk (Zsolti gázos, 12 V-os, 220 V-s kis hűtője), menedék a közös kajákhoz (a mi 6 x 3 m-es pavilonunk), ivóvizünk, amit hordóban hoztunk a faluból, bográcsunk, tárcsánk, grillezőnk, kemping tűzhelyünk, zuhanyunk (Zékék 50 literes fekete tartályuk). Na, és persze mindenkinek önálló, vízmentes, szélvédett sátra, ahol nyugodtan hajthatja álomra - arra a pár percre - a fejét, amíg éppen nincs kapása. Ezt hittük legalábbis naivan.

Zék-lak, minden komforttal felszerelve

A valóság azonban az volt, hogy Csabi aggregátora valami műszaki hiba folytán szerdán bedöglött, de sebaj, előkerültek az inverterek, amik szintén termelnek 220 V-ot, igaz, ahhoz nem az aggregátor 60 köbcentije dolgozik, hanem az autóink 1.600 vagy 2.500 köbcentije, talán egy kicsit drágábban. A hűtő az első pillanattól fogva megmakacsolta magát, nyilván az oldalára lett billentve (de azon sem csodálkoznék, ha fejen állt volna), így azt első nekifutásra, reménykedve a szakemberek hozzáértésében, elvitték a faluba kifújatni. Nem lett sokkal jobb, csak az utolsó előtti napon tért magához, de akkor sem volt tökéletes. Nekünk szerencsére kitartottak szerdáig a jégakkujaink, csütörtökön pedig megérkezett Bali az ő gyönyörű, 50 literes hűtőjével, ami nagy segítségünkre volt onnantól.

Balee „konyhája”

Kedden „rendben” lezajlott a 4. gyékényesihorgászatponthu találkozó, amire Simonné Móni főzött nekünk egy fenséges pincepörköltet, amiért csókoltatjuk a kezeit, meg úgy egyébként is elismerésünk neki, hiszen a pavilonunk, ami minden este megtelt, pont az ő táborhelyükhöz esett legközelebb, így rendes kupleráj maradt mindig utánunk, amit rendszerint ő takarított el! Köszönjük, Móni!

Vízparti pincepörkölt. Nagyon finom volt!

Kedden este és szerdán egy-egy rendes eső látogatott meg bennünket, ami kicsit lehűtötte a levegőt, a vizet, a kedélyeket. Persze mikor van kapás? Hát persze, a legnagyobb zuhéban. A sátrunkban heverészve hallottam, amint a szomszédomban, Zékéknél üvölt a jelző. Mondtam is nőmnek, nyilván mennem kell segíteni, de még várok a hívó szóra, hátha megúszom ázás nélkül! Mindenesetre előkészítettem az esőruhámat, mire pont odaért Brigi és segítségért kiáltott, ekkor kiszóltam, hogy máris megyek… szóval nem úsztam meg! Egy matrac, egy pontyzsák kellett, hogy eltehesse Zoli reggelig a szép, általam kb. 7 kilósnak vélt pontyot. De mit tesz Isten, Zoli barátunk nem volt túlságosan a helyzet magaslatán, rosszul kötötte be a pontyzsákot, amiből reggelre fényképezés és pontos mérés nélkül meglépett a lakója! Ez pech… meg az is, hogy közben nekem csak keszegek szedték fel a bojlijaimat!

A találkozó résztvevői. Vajon mire figyelnek ennyire?
Hát a pantomimművészre, aki köszönti az egybegyűlteket

Közben Csabinak és Zsoltinak folyamatosan énekeltek a jelzőik, de oda már nem is mertem elmenni este, egyrészt az ázást sem szeretem, másrészt csak felidegesített volna a több szép hal látványa más kezében!

Csabi nem csak bennünket fárasztott…
… néha neki is lehet szerencséje!

Szerdán mi vállaltuk a banda ellátmányozását az esti vacsoránál, amire 55 db csirkeszárnyat, 47 db csirkecombot pácoltam (bazsalikomos, fokhagymás, mézes-mustáros pácban), nőm megpucolt 5 kiló krumplit, Csanádi Zsolti pedig egész este sütötte. Úgy tűnt, mindenkinek elnyerte a tetszését - vagy csak az előtte aperitifként és utána emésztésjavítóként elfogyasztott pár korty rövid és hosszú italok? -, de az este gitározással és közös dalárdázással fejeződött be.

Ennyi maradt a sültekből, pedig tele volt ez a bogrács!

Csütörtökön kora reggel végre felsikított a bal szélső jelzőm (mármint a rádióm a sátorban halkan csippant, mert a jelzőket elővigyázatosságból elnémítottam), amire gyorsan reagáltunk, de az első emeléskor szakadt a főzsinórom… Percekig álltam bambán, kezemben a megtépázott szerelés, a halam pedig távozóban az ananászos tigrismogyoróval, még egyet visszamosolyoghatott ránk. Bágyadtan ültem neki 3/4 6-kor újraszerelni, ami még fél hétkor is csak félkész volt, amikor a jobb szélső botomon kezdett el fogyni a zsinór (ugye, mint említettem, a jelzők némák voltak, a rádiót dühömben kikapcsoltam). Először nem is kapcsoltam, mitől forog az orsóm dobja, de utána már felpörögtek az események. Bevágás, fárasztás, derékig a vízben szákolás és öntelt mosoly a szép nyurgaponty láttán. A meglepetés csak ezután ért, ugyanis amint kiszedtem a szájából a májas bojlival felcsalizott horgot, látom, hogy ott beljebb még egy horog van… a kb. egy órával ezelőtt elvitt tigrismogyorós… ezt alig hittem el! Pedig bizony ez a falánk nyurga mindkét csalimat el szerette volna orozni. Nem volt nagy, 3,40 kg, de az enyém, én fogtam, saját kezűleg! Na de ennyi baj legyen, ennél több egy szál se!

A hölgyek szerint szépségdíjas! Mármint a hal…
A szokásos puszi…
… és mehetsz is tovább!

A lenti végeken közben persze továbbra is és ennek előtte is jöttek a halak, csak nálam nem volt sok mozgás, leszámítva azt a pár vörösszárnyú keszeget, amelyek rendre felakasztották magukat a két szem 14-es bojlival felcsalizott horgaimra…

Zolinak az elbénázott kb. 7-esért kárpótlásul jött egy valamivel kisebb pontyhala, ami mérlegelés és fotózás után persze mehetett vissza újra csipegetni a vízbe, együtt az én nyurgámmal, ami megkapta a (hölgy)közönség szépségdíját is.

Zék kárpótlásul kapott hala

Ezen az estén Zék Brigi készített nekünk egy nagyon finom csiripörit tésztával, savanyúsággal, utána pedig bográcsban főtt csemegekukorica következett. Milyen érdekes, ugye, hogy a halainkkal nem etetjük ezt a finom csemegét, helyette mi esszük meg, aztán csodálkozunk, hogy nem fogunk halat?!

Fogyókúra ide, fogyókúra oda, a csirkepörköltet (is) kedvelem!

Bár én mondjuk elég sok áztatott magot (tavaly óta ázott egy hordóban köles, kender, búza, kukorica, csicseriborsó, zöldborsó, tigrismogyoró) szórtam mindenfelé, plusz frissen főzött tigrist és csicserit potyogtattam pár kilónyit, hátha…

Zsolti formás pontya. Megdolgozott érte, állandóan ment, mint egy mérgezett egér

Ez az éjszaka is rendkívül csendesen telt, legalábbis nekem, Baleenak, Zéknek, de nem úgy Csabának és Zsoltinak! Hiába, jól helyezkedtek… igaz, 7 kilósnál nagyobb amur és 5 kilósnál nagyobb ponty nem volt, így nem volt mit irigyelnem! (Pedig majd megevett a fene, hogy fele akkorát is nagyon szívesen mutogattam volna az objektívbe!)

Pénteken mindenki nagy elánnal vetette bele magát a komoly pecába, én kétóránként szorgoskodtam valamit, vagy csalit frissítettem, vagy csöveztem befelé a golyókat, vagy kötögettem az új horgokat, lecserélendő a sóderos aljzat által kicsorbított addigiakat. Hiába szakadtam meg a horgászatban, mégsem volt szinte egy csippanásom sem. Ejnye-bejnye, ennek a hétnek is kezd vége lenni! Ám délután egy határozott húzós kapásom lett az ananászos dipben áztatott tigrismogyoróval felcsalizott középső szerelékemen. Reményekkel teli vágtam be, mentem a vízbe a halam elé… amikor feltűnt a partközelben, még reménykedtem, hogy egy kisebb amur, ám mikor egész közel ért, akkor láttam, hogy egy termetes domolykó fanyalodott erre a csemegére! 1,10 kilós volt a lelkem, vacsorára fel is ajánlottam, mert még sosem ettem ilyen halat, viszont éhesek voltunk és a reggelre fogott pontyokból két apróbbat feláldoztunk a saját ellátmányunk érdekében.

Az amurnak vélt, növényevő domolykó

Pénteken más érdemleges esemény nem történt sajnos, talán annyi, hogy Csabiék összepakoltak és eltávoztak, elmondásuk szerint eleget fogtak, így fogták magukat, és elégedetten távoztak…

Vacsora után egy kis dalárda. Vajon a többi horgász mit gondolhatott rólunk?

Ismét csak egy nyugodt, túl nyugodt éjszaka következett, egy csippanással megúsztam, ami olyan rövid volt, hogy mozdulnom sem kellett miatta. Lehet, hogy a jelzőm is elgémberedett és kicsit megmozgatta az alkatrészeit… pedig a radar szerint ott voltak a halak az etetéseim közelében! Nem értem, még mindig nem!

Csak nem hazudik?!

Szombaton aztán rákezdett az eső, amitől aztán hamar elnéptelenedett a part, előbb a Csanádi team vonult el, majd Zékék is jobbnak látták, ha visszavonulnak a betonrengetegbe. Kora délután már magunkra maradtunk és vártuk a csodát. Mindenesetre bementem a faluba két pizzáért, megettük, utána újracsaliztam, beizzítottam a sátorban a tévét, majd aludtunk egyet. Közben 19 mm eső esett. Este fél 10-kor állt el, ekkor hamar vízre szálltam, beetettem a maradék anyagunkat, újradobáltam a frissített csalikat és vártam a csodát… ami elmaradt! Pedig éjszaka a neten megnéztem az aktuális légnyomásértékeket, az ottani mérések szerint a késő délutáni 1007 hPa-ról 1015 hPa-ra emelkedett, ami az okosabbjai szerint jó jel. De ez most nem volt jó jel. Hát ilyen az én formám!

Bebújva, a csendes esőben, várva a csodára

Az éjszaka ismét „nyugalommal” telt el, szerencsére vasárnap reggelre elállt az eső. Mit elállt? Olyan fülledt, meleg délelőtt lett hirtelen, hogy a pakolásba majd megfulladtam. Egyetlen előnye volt, hogy mindenünk megszáradt, így szárazon pakolhattunk el minden felszerelést.

Elköszöntünk Mogyorósi Istvántól, a tótól, megköszöntük a lehetőséget és állítottuk, hogy nagy valószínűséggel jövőre ismét jövünk!

Summázva… egy szép hetet töltöttünk el egy gyönyörű helyen, maximális nomád kényelemben, mi bajunk lehetett volna? Talán kicsit elfáradhattunk volna a fárasztásokban, de talán az már szokatlan lett volna és kicsit „megnehezítette” volna az ottlétünket!

Köszönjük Gyékényes, imádunk!

A szinte teljes stáb

Írta: Jeszy
Fotók: Végh Brigi, Jeszy

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: