Régóta terveztem, hogy ellátogatok a közkedvelt és méltán híres Háziréti-víztározóra, mely az utóbbi időben egyre többet hallat magáról remek pontyainak köszönhetően. Idén tavasszal vált véglegessé döntésem, irány Házirét!
Nagy dilemma volt a helyválasztás, amiben készségesen segített Szoják Benedek és Pap Dani, akik a tó kiváló ismerői, számos remek fogást könyveltek már el ezen az öreg tározón. A helyszínre érkezve viharos északi szél fogadott minket, ami meg is pecsételte a döntésem, miszerint beköltözünk a szigetre. Nem láttam értelmét több okból sem, egyrészt a szabad rész nem kínált annyi lehetőséget, mint gondoltam, másrészt titkon bíztam egy igazi nagyban, amire a tó első felében sokkal jobbnak ítéltem esélyeinket, pláne abban a viharos szélben, ami fogadott minket.
A Murva nevű hely éppen szabad volt, így oda telepedtünk le Bogáromi Ádám és Hunyadi Ádám barátaimmal. Ismert és közkedvelt hely ahol könnyen beeshet a hőn áhított nagy hal is. Helykeresés után azt tapasztaltam, hogy végig iszapos bent a meder. Viszonylag mély vizünk volt, az iszapban kis akadókat éreztem, kevés kagylót. Jómagam a Diófa felé húztam a megengedett, jól kijelölt szektorig.
![Viharos időjárás fogadott minket a hegyek közt Viharos időjárás fogadott minket a hegyek közt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Murva nevű helyre esett választásunk A Murva nevű helyre esett választásunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Itt sejtéseink szerint több lehetőség és jó esély mutatkozott a nagy pontyok becserkészésére Itt sejtéseink szerint több lehetőség és jó esély mutatkozott a nagy pontyok becserkészésére](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A fűszeres csaliknak szavaztam elsősorban bizalmat A fűszeres csaliknak szavaztam elsősorban bizalmat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Spicy Red Liver ezúttal sem hiányozhatott A Spicy Red Liver ezúttal sem hiányozhatott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kikönnyített csalik itt is bizonyíthattak A kikönnyített csalik itt is bizonyíthattak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csodálatos környezetben horgászhatunk Háziréten Csodálatos környezetben horgászhatunk Háziréten](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A hegyek megigézik a horgászt A hegyek megigézik a horgászt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Etetésre Spicy Red Liver valamint C21 Fűszeres Kolbász bojli került egyik botomra, a másikra pedig TripleX 24 mm. A C21-es bojli vonzerejét a gyors siker érdekében Fűszeres Vörös Májas SpéciAdditive aromával, illetve Korda Bumbleberry Goo-val növeltem. A fűszeres ízek mindenhol jók, főleg felmelegedő vízben. Bíztam benne, hogy itt is tetszeni fog az aranyhasúaknak.
A viharos szél elvonultával megjöttek az első kapások. Mindhárman húztunk 1-1 átlagos méretű pontyot, amurt, majd Bogár fogott egy nagyobb, 13 kiló körüli nyurgát. Nekem is volt egy jó halam, ami olyan brutális kirohanásokat produkált, hogy szerintem harcsa volt. A horog azonban kiakadt. Mérgesen csaptam botom spiccét a vízbe, majd fújtam egy nagyot. A korai kapások, amilyen gyorsan jöttek, úgy alább is hagytak.
![Az est – és vele egy ígéretes kapásidőszak – hamar eljött Az est – és vele egy ígéretes kapásidőszak – hamar eljött](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jól indult az esténk! Jól indult az esténk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy mesés, hosszú pikkelyes Egy mesés, hosszú pikkelyes](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Bogár jelzője törte meg a reggel csendjét. Egy közel 17-es, öreg háziréti tőponty került a merítőbe. Sajnos a hal farka sérült volt. Az emberi figyelmetlenség tökéletes példája. Vagy silány minőségű vagy nem megfelelő lyukbőségű merítővel lett szákolva, kiemelve a ponty valószínű egyszerűen rúgott egyet és megtört a farka. Kis odafigyeléssel mindez elkerülhető! Hogyan bánjunk a megfogott hallal? Belinkelek ide egy hasznos videót, hiszen e téma fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.
![Ő már a mienk! Ő már a mienk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagy szemű Nagy szemű](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szemtől szembe Szemtől szembe](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Öreg, sokat megélt tőponty Öreg, sokat megélt tőponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A reggeli nyüzsgésből mi sem maradtunk ki Ádámmal, újabb szép pontyok kerültek a bölcsőbe. Nem volt ritka, hogy egyszerre két kapás is érkezett. Látszott, hogy bandában mozognak a halak. Miután lement a reggeli forgatag, jöhetett egy kis etetés, ami nagyjából 1-1 kiló bojlit jelentett. Halanként ezt 10-15 szemmel szoktam pótolni, koncentráltan. A nap csendesen telt, úgy látszik, ezen a részen inkább reggel és este jó a tó. A jó idő hatására felúsztak a halak az ágakba élvezve a napsütést.
![Akciódús percek következtek Akciódús percek következtek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kávé helyett egy erős dupla reggelre Kávé helyett egy erős dupla reggelre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mosolyt csalt arcunkra ez a két szép hal Mosolyt csalt arcunkra ez a két szép hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem győztük fotózni őket Nem győztük fotózni őket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ádi újabb remek pontya Ádi újabb remek pontya](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kezdetben az amurok is aktívak voltak etetéseinken Kezdetben az amurok is aktívak voltak etetéseinken](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Lélegzetelállító környezetben horgászhattunk Lélegzetelállító környezetben horgászhattunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Lassan, de biztosan növekedett a megfogott pontyok súlya Lassan, de biztosan növekedett a megfogott pontyok súlya](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Este, ahogy kezdett lemenni a nap, újra megélénkült előttünk a víz, majd a jelzőink is. Ez az én éjszakám volt! Két szép halat is fogtam. Egyik közel 16 kiló volt, a másik kevéssel maradt el a 15-től. Bogár is fogott egy 15 felettit az éjjel, illetve 1 jó halat vesztett sajnos a közeli akadóban. Itt, Háziréten ez benne van a pakliban. Reggel megint volt még pár kisebb hal, illetve egy 16 kiló feletti tükrös, majd újra csend honolt.
![Csodálatos este Csodálatos este](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kapások se várattak sokat magukra A kapások se várattak sokat magukra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A különleges vendég érkezett elsőként A különleges vendég érkezett elsőként](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Megalapozta az este hangulatát ez a szép spanyol mintás Megalapozta az este hangulatát ez a szép spanyol mintás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bogár újabb 15 felettije Bogár újabb 15 felettije](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy pocakos tükrös Egy pocakos tükrös](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Közel 16 kilós, öreg háziréti tőponty Közel 16 kilós, öreg háziréti tőponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ahogy melegedett az idő, a halak úgy mentek fel megint az ágakba. Jómagam úgy döntöttem, megpróbálok cserkelni és a sekély részen szerencsét próbálni, de rövid próbálkozásom nem hozott sikert. A hozzánk közel eső ág abszolút nem rejtett nagy halakat, csak a csobánkai, ahol szebbnél szebbeket fogtak napközben.
![Bogár nyitotta következő reggelünket egy újabb spanyolossal… Bogár nyitotta következő reggelünket egy újabb spanyolossal…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… majd egy nagyobb vendég következett … majd egy nagyobb vendég következett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Újabb nagy tükrös Újabb nagy tükrös](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A jó idő beálltával a halak felhúzódtak az ágakba A jó idő beálltával a halak felhúzódtak az ágakba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy kis szomszédolás is belefért! Köszi, Geri a képet, jó volt végre a vízparton is találkozni! Egy kis szomszédolás is belefért! Köszi, Geri a képet, jó volt végre a vízparton is találkozni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Bíztunk az estében, ami most viszont csendesen telt, csupán 1 amurt fogtam.
A reggel se tűnt túl ígéretesnek. Hunyadi Ádám barátom ezért gondolt egy merészet, telibe ráhúzott a balra elterülő akadósorra. „Itt minden hal csónakos lesz!”, nyugtáztuk.
Láss csodát, 1 óra sem telt el, és füstölt az egyik bot! Csónakba pattantunk, majd jöhetett az izgalmas csata, melynek végén az öreg, kerek tükrös kevéssel 18 kiló alatt mérlegelt. E halat követte egy 15 és 10 kilós, majd újra csend. Rájöttek, hogy bajban vannak, úgy látszott.
![Őt is érdemes már fotózni! Őt is érdemes már fotózni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hunyadi Ádám barátom közel 18 kilós tükörpontya Hunyadi Ádám barátom közel 18 kilós tükörpontya](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Annyira nem volt halra utaló jel előttem, hogy úgy döntöttem, frissítek, variálok. Biztos voltam benne, hogy van hal a tó e pontján is, de nagyon finnyásak, ezért egy halibut pelletet és egy Tornádó Rokfort Sajtos waftert húztam fel a hajszálra, illetve egy kis Spicy Red Liver stick mix került a horog öblébe Folyékony Máj SpéciAdditive adalékkal bekeverve és egy kevés Bumbleberry Goo-val meglocsolva. Egy kósza csippanásra lettem figyelmes, odasétáltam a bothoz: a swinger nagyon, de tényleg nagyon lassan emelkedett, az orsóm fékje egyet kattant, én pedig lesz, ami lesz alapon ráemeltem. Akadt! Lomhán elindult ellenfelem balra, a veszélyes stégek irányába. Nem tétováztunk, csónakba pattantunk, majd rámentünk, meghiúsítva ellenfelem szabadulási kísérletét. Ezen meglepődött őkelme, melynek eredményeként tanácstalanná vált, kettőt fordult és már a merítőben is landolt. EZ 20+!!!
A Púpos tükrös volt, akit megfogtam, a tó egyik ismert 20 kiló felettije! Feltette azt a bizonyos pont(y)ot az i-re ezen a túrán.
Nem nyugodtam, frissítettem mindkét botomat szintén Tornádó Rokfort sajt + Halibut pellet kombóval. Míg pakoltunk, mindkettőt elhúzta egy-egy 10 feletti töves. Véletlen lenne? Kétlem!
![Variálás szülte csalikombináció Variálás szülte csalikombináció](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A minél hamarabbi kapás érdekében egy PVA csomagocska is került a horog öblébe… A minél hamarabbi kapás érdekében egy PVA csomagocska is került a horog öblébe…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és láss csodát, a kísérletezés horogra csalta a tó egy öreg lakóját! … és láss csodát, a kísérletezés horogra csalta a tó egy öreg lakóját!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Fenséges példány Fenséges példány](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Púpos tükrös Púpos tükrös](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csalikombinációm újabb szép pontyokhoz segített hozzá Csalikombinációm újabb szép pontyokhoz segített hozzá](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A fűszeres-májas stick mix is tetszett nekik, hamar átment rajtuk A fűszeres-májas stick mix is tetszett nekik, hamar átment rajtuk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egészséges háziréti potyó Egészséges háziréti potyó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a mozzanat sose maradjon ki Nektek se! Ez a mozzanat sose maradjon ki Nektek se!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Irány haza! Irány haza!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Még egy akció belefért Még egy akció belefért](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezzel a szép, világos pikkelyessel búcsúztunk a Háziréti-tározótól, köszönjük szépen! Ezzel a szép, világos pikkelyessel búcsúztunk a Háziréti-tározótól, köszönjük szépen!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Összegzésként elmondhatom, szuper volt ez a háziréti kaland. A tó Budapest közelségének köszönhetően igen frekventált hely, így mindenképp azt tanácsolom a nyugalmat kedvelő pontyhorgászoknak, hogy hétköznap menjenek vagy költözzenek be csónakkal a csobánkai ágba, a szigetre. Még egy hasznos tapasztalat: mivel a halak zömét többször megfogták már, érdemes minél öblösebb horgokat használni, így minimálisra redukálható a halvesztések száma. Nekem a Korda Krank X és a Wide Gape X 4-es 6-os méretben hozták a kötelezőt. A tó környezete mesés, a halak szépsége és ereje is pazar. Jó szívvel ajánlom a tavat minden pontybarátnak!
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Bogáromi Ádám, Hunyadi Ádám