Ember tervez

Ember tervez

„Ez a Kőbánya blues”, énekeltem volna hajnali 3 óra 20-kor, amikor felkeltem, de nem akartam felverni a családot. Előző este már bekevertem az etetőanyagot, ami nagyjából egyharmad rész Haldorádó Mézes Pálinka, egyharmad rész Haldorádó Nagy Dévér és egyharmad rész sárga színű egyéb magyar termékből állt. Fagyasztott csonti és néhány száraz kenyérhéjdarab is került bele pár szem tutti-frutti ízesítésű kukoricával. Azt terveztem, hogy az egyik botommal pontyokra vadászom, a másik fegyverrel pedig a keszegeket veszem célba. Kávé, napijegy, felszerelés és haditerv - minden együtt volt egy jó kis pecához. Irány a tó!

A helyszín ezúttal is a Pécs mellett található Malomvölgyi II-es tó. Viszonylag jól telepített, 20 hektár területű, rendezett környezetben elhelyezkedő horgászvíz. A városból ide látogató - olykor kissé hangos - kirándulók nagy száma ellenére közkedvelt helye a pécsi pecásoknak.

A Malomvölgyi II-es tó

Az őrzött parkolóban található naplóba még álmosan írom be a nevemet. Ilyen naplóból több is található a parton. Botzsákomat a hátamra veszem, vödrök és láda a kezemben: keresnem kell egy nyugalmas helyet. A harmatos fűben lépkedve figyelem a vizet, nézem a tavat körülvevő kirándulóösvényt, hol távolodik el leginkább a horgászhelyektől. Egy ilyen szakaszon telepedek le.

A teleszkópos leszúrókra rákerülnek a bottartók, melyeket villának nem neveznék, hiszen a modern technika már minden módszerhez más-más formájú „ágassal” szolgál.

A horgászállás nincs túlbonyolítva, a Haldorádós leszúrók a kedvenceim :)

Határtalan önbizalommal két merítőt is előkészítek. Egy hosszú nyelű damil-hálóst és egy hagyományos háromszögfejűt a pontyok részére.

A „pontyos” boton 25-ös főzsinór 14-es fonott előkével, továbbá tört gubancgátlóra akasztott feederkosár képezi a végszereléket. A keszegezőre 22-es főzsinór, egyenes szárú „mezei” kosár és a megfelelő apró horog kerül 16-os monofil előkén. Az etetőanyag mindkét esetben a bevezetőben leírt keverék.

Jól látható, hogy a kenyérhéjat darabosan hagytam

Kis különbség, hogy a pontyoknak szánt anyagba nem keverek élő csontit. A horogra két szem Haldorádó Mézes Pálinkás kukoricát tűzök, míg a keszegezőn egy szem kukoricát kínálok fel két csontival kiegészítve.

A keszegező szerelést csalizom, amikor az elsőként bevetett pontyozót már húzza is valaki. Késve, ezért kicsit bizonytalanul húzok bele a lecsengő kapásba. Ennek ellenére ül a horog, dolgozik a hal. Szépen húz egy ideig, majd olyan hirtelen fárad el, hogy azt gondolom, tán le is lépett. A part közelében minden világossá válik. A testesebb dévérkeszeget hamar legyőzi a rugalmas feeder.

Eleinte szépen küzdött

Újabb dupla kukoricával küldöm a horgot az előző helyre, 45 méterre a parttól. Fél perc múlva csobban a keszegező is, enyhén jobbra, mintegy 30 méter távolságban.

Egy korty a kávéból, és ismét kapás. Megint a pontyoknak szánt bot spicce jelez. Kezem a nyél fölött, feszülten várom az egyértelmű, dinamikus húzást, ami nem akar bekövetkezni. Közben a keszegezőt majdnem berántja a vízbe egy vehemens jelentkező. Bevágás és fárasztás után szép kárászt szákolok. Ő azért már betyárosabban küzdött. Akkor talán jöhet is egy potyka.

Jól húzott, azt hittem, kisebb ponty lesz

Jót húzok a teából (mindig ezt iszom a nyári horgászatokon, mivel langyosan vagy melegen is iható), egy harapás a szendvicsből és újabb kapás a pontyozón. Ám fárasztanom nem igazán kell a mohó kis kárászt.

Az időközben feltámadó szélben már minden ügyességemre szükség van, hogy a szokott helyre juttassam a szereléket. Mire a nap magasan jár, megritkulnak a kapások. A pontyoson már jó ideje semmi életjel. Pedig milyen jól megterveztem!

A kapástalan időszakban ők szórakoztattak
Történhetne már valami

Azért sem adom fel, megpróbálom matchbottal is. Két-három dobás után azonban úgy döntök, hogy a lassan már viharos erejű szélben ezt a módszert el kell vetnem. Visszatérek a feederhez. Pakolgatok kicsit, ebédelek, napozok (valójában jól leégek). Tehetem, mert nem zavarnak pikkelyes barátaim. Próbálkozom más csalival, de hiába.

Várom a feleségemet a fiúkkal, azt mondták, kisétálnak a tóhoz ebéd után. Hazatelefonálok, hogy spiccbotot ne hozzanak, mert a szél miatt ez a műfaj nem fog működni (4 méteres gumizatlan botokról van szó).

Talán most jött el a nagy pillanat

„Fogtál valamit, apa?” kérdezi Peti fiam. Mutatom a zsákmányt és magam is meglepődök, hogy milyen eredményes voltam. Bár a ponty még várat magára. Vagy mégsem?

Gyönyörű kárász

Kapás van, nem is akármilyen. Görbül a pontyos bot, szinte derékszögben a spicc. Bevágás után komoly ellenállást érzek. Erre vártam reggel óta. Pumpálás után tekerek pár métert. Újabb pumpálás, újabb méterek, majd hirtelen elnehezedést érzek. Akadóba úszott a nap „fény-pontya”. Próbálkozom lassú húzásokkal a parton sétálva, végül egy pendítéssel kiszabadul a zsinór. A hal lerázta magát az ágra csavarodott rövid zsinórról.

Fontos, hogy…
… pontos legyen!

Éppen visszajuttatom meggyötört szerelékemet a megfelelő helyre, amikor a másik boton jelentkezik határozott kapás. Úgy látszik, a gyerekek meghozták a szerencsémet. Egyik kapás követi a másikat. Közben a szél is csendesedik.

Látszik a spicc ívén, hogy a kisebbeket nem sikerült szelektálni
Neki még nőnie kell!
Rövid fárasztás után…
… pihegés a merítőben

Késő délutánra tekintélyes mennyiségű dévérkeszeg és kárász pihen a haltartóban. Ponty egy szál sem. Nem baj, majd legközelebb, amikor pickerrel megyek keszegezni!

Végül is: ember tervez…

Ennél rosszabb sose legyen!

Palancsa Gábor (passenger)
Fotók: Palancsa Bence és Palancsa Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: