Ha esik, ha fúj, ha törik, ha szakad!

Ha esik, ha fúj, ha törik, ha szakad!

Úgy vélem, szinte minden horgásztársammal megtörtént már, még a profikkal is, hogy külső tényezők megnehezítették, hátráltatták vagy rosszabb esetben ellehetetlenítették a horgászatukat, felkészülésüket, stratégiájukat. Egy biztos, aki nem megy ki a vízpartra, az nem is fog halat. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a legnagyobb „istenharagja” közepette jóérzés vagy érdemes a vízparton tartózkodni, de a józan ész határain belül találhatunk olyan alternatív megoldást, aminél a „kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad”.

Az én személyes mumusom a rossz idő. Mindig sikerül megtalálnia, és mivel kevés időt tudok horgászatra fordítani, rendszeresen borsot tör az orrom alá. Most sincs ez másképp, mint egy hívatlan vendég, már kora reggel ő ébreszt.

A horgászatot vasárnapra terveztem a jászteleki Eldorádó horgásztavon.

Többen elítélik az ehhez hasonló horgásztavakon való horgászatot, pedig ha belegondolunk, itt a halak a legtöbb csalit ismerik, nem kell sokat a táplálék után keresgélniük, úgy élnek, mint egy igen választékos „svédasztalon”, azt eszik, amit éppen szeretnének, hisz táplálék bármikor bőségesen akad. Tehát ha itt egy csalival több halat is sikerül horogra csalnunk, akkor azzal a csalival eredményesek lehetünk szinte bármelyik „vadvízen”.

Az Eldoradó horgásztó, háttérben Jásztelek

Az időjárás, mint már mondtam, ma se fogad kegyeibe. A szombati 30-32 Celsius-fokból vasárnapra csak 12-15 fok maradt viharos széllel és esővel tarkítva. Horgász legyen a talpán, aki ilyenkor megtalálja a favoritot. Nekem két új fejlesztésű, kipróbálásra váró csalim van mára: a „nagyanyám-féle” savanyú kukorica és ennek a joghurtos változata. Nagy reményeket fűzök hozzájuk, bár szerintem igazán a nagy kánikulában működhetnek jól (erre gondolva tettem be a régi, jól bevált csalikat is a vödörbe). Csalogatóanyagból is kétfajtát fogok használni: a Haldorádó Vad Ponty etetőanyagot az egyik boton, a másikon a tógazda saját fejlesztésű keverékét, amit én csak „Pistabá-speciálnak” nevezek.

Nagyanyám-féle savanyú kukorica és joghurtos változata végül három halat adott
A kétféle etetőanyag
Tartalmasra keverve

A két Gold Star Thunder 360-as feederbotra az Okuma Dyna Drag 60-as orsóimat rakom fel. „Finom” botra Gamakatsu 2260B típusú 8-as méretű horog kerül 16-os monofil előkén, amit egy 40-45 cm-es erőgumi köt össze a 20-as Nevis főzsinórral. Az erőgumira gubancgátlón egy 30 g-os rakétakosarat raktam föl két darab csomóvédő gumiütköző közé. Ezen a boton csakis közvetlenül a horogra tűzve kínálom fel a csalit.

A „kemény” botra egy erősebb 6-os méretű horog kerül 12-es fonott előkére, amit egy forgó köt össze a 20-as Nevis főzsinórral és a ráfűzött gubancgátlós etetőkosárral. Erre a botra csakis szilikon „hajszálelőkére” fűzött csalit, csalikombinációt teszek.

A „finom” végszerelékem
A „kemény” végszerelékem

Az idő sehogy sem akar javulni. Nem is fog, hiszen teljesen „be van simulva” az ég, a szél se csendesedik, ezért nem is kétséges, hogy a tó végi „szigetet” választom, mert ez a többi részhez képest viszonylag szélcsendes, akadó is található, itt van a legnagyobb esély arra, hogy halat fogjak.

A tó végi „sziget”

Hosszas készülődés után végre bedobásra készen állok. A „finom” botra elsőként savanyú kukoricát teszek, a kosárba pedig a „Pistabá-féle speciált” és bedobok a tó háromnegyedéig, olyan jó 20-25 méterre. A „kemény” botra elsőként egy szem Red Tuning Nagy Ponty pelletet, a kosárba Vad Pontyos etetőanyagot teszek és bedobok a tó végi ígéretes akadó elé.

Bevetésre várva

Mire elrendezem magam körül a terepet, az erősebb szereléken egy ejtős kapás… és hopp, meg is van az első hal, egy 20-25 dkg-os dévérkeszeg. Elég viccesen mutat a hatalmas szákban. Ilyen „kis” halat se fogtam még ezen a tavon, itt az átlagsúly 5-6 kg közötti, de akad 20 kg körüli példány is.

Az első hal a szákban

Újra bedobok, ezúttal fűszeres halas pellet kerül a horog mellé. Eltelik egy jó félóra, kapás nincs, pedig a halak az etetésen vannak, rengeteg a túrás és a feeder érzékeny spicce is finoman integet, jelezve, hogy valaki szemezget a kosár tartalmából. Úgy döntök, csereberélek egy kicsit. A keményebb botra felfűzök 3 szem savanyú kukoricát, a finomabbra pedig 1 szemet teszek a jó öreg kagylós, pálinkás Cukkból, egyszerűen csak a horogra tűzve.

A finomabb szereléket dobom be először, és míg a keményebbel bíbelődök, egy erőteljes kapás a botot majd lerántja az ágasról. Odaütök neki, meg is indul rendesen, szerencsére a féket jól sikerült beállítanom, így az első roham kivédve. Olyan jó 10 perc után mutatja meg magát először, immár a partközelben. Olyan 5 kg körülire saccolom, de szákolás előtt sajnos kipattan a horog a szájából. Ejnye-bejnye, ilyen se fordult még elő ezzel a horoggal, vizslatom is rendesen, de semmi különöset nem tudok megállapítani. Biztos csak véletlen, gondolom naivan. Újracsalizás és be ugyanoda. Megtöltöm etetőanyaggal a másik botot is és megy vissza az akadó elé.

Közben az idő egyre rosszabbra fordul: elered az eső és felerősödik a szél is, a kapás természetesen elmarad.

Munka közben

Valamin változtatni kell! A felerősödött szél valamivel jobban kavarhatja az aljzatot, hisz a vízmélység maximum 2 méter és a horogra is rengeteg hordalék akad fel. Arra az elhatározásra jutok, hogy valamelyest kikönnyítem csalijaim, a finomabb botra a kagylós kukorica elé egy zöld színű „mini” hungarocell golyót tűzök, felhúzom egészen a horog szárára, a csomóig. A keményebbre pedig egy sárga „maxi” hungarocell golyót fűzök, az így már 2 szem savanyú kukorica elé. A víztömeg mozgása így meg-meglebbentve, feltűnőbbé teszi a csalit.

A nap legfogósabb csalija

Ismét a „finomabbat” dobom be elsőnek, de a keményebb kosarát már nem érkezek megtölteni se, mert ágas-kihajlítós kapás jelentkezik. A bot után kapok, még sikerül, de bevágás helyett inkább csak valami emelésféle botba-kapaszkodást produkálok. Valami őserőt érzek a zsinór másik végén és elkezdődik az „eressz - nem eresztelek” horgászjáték. Amennyit visszatekerek, annak kétszeresét ellopja, és már másodjára sikerül eltanácsolnom attól az „ígéretes” akadótól… Jó félórás küzdelem után mutatja meg magát a hal. Életem pontyát látom, tuti 10 kg fölötti, de csak ez a pillantás lesz az enyém, a hal most nem, mert gondol egyet és egy ugrással a lábam előtti fatuskó alá fut belazult a főzsinórt és egy jó négyzetméteres burványt hagyva maga után. Nekem marad pillanatkép és persze a szerelés, amit szinte remegő lábbal végzek.

Őserő a horgon

Gyors szerelés után már megy is vissza a jól bevált helyre a „finom” szerelés. Most ugyan megtöltöm a keményebb bot kosarát, de bedobni most se sikerül, hisz a finomabb botot megint magáévá akarja tenni valaki. Bevágás után 2-3 másodpercig még megvan a hal, aztán belazul a zsinór, ismét kipattan a horog a szájából. Előkét cserélek és horgot is, mégis megismétlődik ez vagy négyszer egymás után. Már csak a finomabb bottal horgászom, hisz úgy eszik a hal, hogy szinte ez is sok, közben azon töröm a fejem, hogy mit rontok el. Már az erőgumit is kiveszem, arra gondolván, hogy elnyeli a bevágás erejét, de ez sem használ, valami más baj van, de nem jövök rá, hogy micsoda. Dél és egy óra között szinte teljesen megáll a hal, ekkor visszadobom a keményebb felszerelést és hopp, máris kapás van! Az akadó elől ugrasztok ki egy olyan 2-3 kg közötti pontyot. Majd a másik bot következik, végre ez is megvan, 3-4 kg közötti (mégsem a szereléssel van a baj).

Az első kifogott ponty

Újra megindulnak a halak, bár korántsem olyan intenzitással, mint a délelőtt folyamán. Hol az egyik, hol a másik boton van kapás olyan félórás időközönként. Igazi örömpeca!

Majd olyan fél négy körül ismét komolyabb halat érzek a finomabb boton, 20 perc fárasztás után sikeresen megszákolom a mai nap legnagyobb kifogott pontyát, amely kereken 7 kg-ot nyom, Gyönyörű, egészséges hal, mégis valami feltűnően furcsa rajta! (Ezt már több halon is láttam, de eddig nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.) Gyakorlatilag teljesen hiányzott a bal szájszéle, s ahogy komolyabban belegondoltam, mint a csapból kiengedett klóros víz, úgy tisztult és világosodott meg a tudatom. Ezen a tavon rengeteg a „bojlis” horgász, akik kizárólag fűzött, nagy csalit és nagy horgot használnak, s ebből kifolyólag a már többször kifogott halak száján - a kíméletes bánásmód ellenére - ilyen maradandó sérülést okoznak. Még egy bizonyíték arra, hogy nem a szerelésemmel volt a baj, hisz sok halnak szinte nem is volt szája, amibe rendesen ült volna a horog.

A nap legnagyobb hala

A finomszerelékes technikának azért van itt ekkora sikere, mert a halak többsége és főleg a nagyobbja közvetlenül a horogra felkínált csalira jött míg a fűzött csalit kevesebb számban és csak a kisebb méretű pontyok részesítették előnyben.

Ezen a napon én 12 db halat fogtam, amelyből 11 db volt ponty, egy pedig dévér. Kis feleségem is kifogta élete első halát, egy 1 kg körüli tükröst, miközben én a másik bottal fárasztottam. Az élményzsákkal csordultig megtelve tértünk haza, de hamarosan jövünk, hisz félbeszakítottak egy csodálatos pillanatot, amit még mindig nem akarok elengedni, mert horgászni jó, ha esik, ha fúj, ha törik, ha szakad!

Vidra Botond (Bocika 12)
Köszönet az elkészített képekért Vidráné Petrezselyem Katalinnak és Vidra Rékának.

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: