Csak a nagyját!

Csak a nagyját!

Nagyon szeretem az őszt, imádom a nagy pontyokat, és minden bizonnyal ezek kombinációja október hónapban csúcsosodik ki igazán. Ez az év legjobb időszaka a kapitális halak horgászatára. Ilyenkor gyakorta azok a rendkívül óvatos, kitanult, „öreg” pontyok is horogra csalhatók, amelyek egész évben rejtőzködtek, és megfogásukra vajmi kevés esély kínálkozott.

Gyakran hangoztatom, hogy számomra a nagyponty-horgászat nem egy hobbi, hanem egy életstílus. Gyakorlatilag az egész életemet a kapitális pontyok becserkészésének szenteltem. Imádom, amit csinálok, megélem minden egyes pillanatát, a nehéz helyzeteket éppúgy, mint az örömmámort. Nincs ahhoz fogható érzés, amikor egy előre eltervezett ötlet, gondolat vagy épp egy jól megválasztott stratégia működőképesnek bizonyul. Ahogy a kemény munka gyümölcse beérik, és egy kapitális méretű halat tartok a kezemben, tudom jól, hogy ez a legjobb dolog az egész világon, amit csak csinálhatok, hiszen erre születtem!
Mindazok, akik követik horgászataimat és írásaimat, már jól ismerhetik a BABOHE Horgásztavat. Idestova 10 éve járok ide horgászni, nagyon sok fantasztikus fogás élménye köt ehhez a tóhoz. Október elején újabb horgászatot terveztem erre a vízterületre, a „célkeresztbe” pedig egyértelműen a tó kapitális pontyai kerültek.

A tó hátsó és egyben legkedveltebb helyén horgásztam

Ez a tó híres a nagyhal-állományáról, ám meglehetősen nagy számban élnek itt az átlagméretű, mohó pontyok is. Ezek szelektálása a legfontosabb feladatok egyike, a siker kulcsa az eredményes nagyponty-horgászathoz.

Ebből a méretből nagyon sok él a tóban, de az én célhalaim ezen a horgászaton nem ők voltak
Hosszú évek óta használom ezt a keveréket a nagy pontyos horgászataimon, nehéz hibázni vele
A Red Halibut Carp Pellet - Fekete Tintahal csali mellé egy szem 16 mm-es Legend Pellet Wafter került…
… ez már kellően nagy falat, amellyel lehet szelektálni
A horogelőkémet fluorocarbon zsinórból kötöttem erős, micro szakállas horoggal
A bevetésre váró nagy pontyos „gombóc”

Nagy csali ide, szelektálás oda, azért a horgászat mégiscsak az átlagméretű pontyokkal vette kezdetét. Viszont ezeket a csalogatóanyagokat használva lényegesen lassabban alakultak ki a kapások, így a termetesebb, darabosabb halaknak is volt idejük felfedezni a felkínált finomságokat. Még a délelőtt folyamán sikerült megfognom az első 10 kg feletti pontyomat.

Hibátlan, erőtől duzzadó tőponty…
… igazán nagy élményt nyújtott

A horgászat üteme egyre inkább kezdett felpörögni, a délelőtt folyamán nagyon sok átlagméretű pontyot sikerült fognom. Az én célhalaim azonban most nem ők voltak, így szisztematikusan dobtam egyre távolabb és távolabb az eredetileg jónak vélt helytől. Ahogy egyre távolabb dobtam a végszerelékemet, a kapások is ritkulni kezdtek, majd végre teljes „csend” lett. Talán furán hangzik, de tudtam, hogy ez kell ahhoz, hogy igazán eredményes lehessek. Csaknem egy órát töltött a végszerelékem a vízben, majd két óvatos mozdításra lettem figyelmes. Ezután az orsó lazára állított fékjének jellegzetes és semmihez nem hasonlítható hangja már egyértelműen jelezte, hogy minden bizonnyal megérkezett az, akire nagyon vártam. Ráemeltem a botra, a horog „ült” a hal szájában, és elkezdtek leperegni az idegőrlő másodpercek, majd percek miközben karikába görbülő feederbottal próbáltam az óriást a merítő szákba kényszeríteni. Ahogy a hatalmas ponty a szákba került, rögtön tudtam, hogy egyértelműen a legnagyobb hal, amit valaha ezen a tavon fogtam.

A kőkemény fárasztás idegőrlő percei során a zsigereimben éreztem, hogy nem hétköznapi hal küzd a horgon…
… a mérleg megerősítette a gyanúmat: a vizes pontymatrac 1,5 kg volt, így a hal pontos súlya 15,2 kg
Hatalmas tükörponty, amely méltó ellenfele volt kedvenc feederbotomnak
Micsoda méretek!
Kapitális méretű tükrös, a BABOHE Horgásztó és az ősz igazi ajándéka, nagyon boldog voltam
Az érzés leírhatatlan, ezek azok a pillanatok, amik egy életre rabul ejtettek. Köszönöm, Barátom, ezt a fantasztikus élményt!

Egy ilyen ponty megfogása után mit kívánhatna még az ember? Ezért a halért jöttem, teljesült a vágyam. A BABOHE Horgásztó 10 év horgászat és rengeteg megfogott hal után érdemesnek és méltónak tartott rá, hogy megajándékozzon egyik rendkívül féltett kincsével. Én pedig nagy örömmel és még nagyobb alázattal adtam neki vissza a nemes ellenfelet.
A horgászat szép lassan a végéhez közeledett, időnként egy-egy kisebb ponty törte meg a finoman bólogató spiccek formájában a nyugalmat… majd újfent egy erőteljes, húzós kapással érkezett a horgászat utolsó nagy pontya.

Le sem tagadhatná, hogy mire csábult el
Csodaszép és bivalyerős tőponttyal zárult ez a nem hétköznapi horgászat…
… méltó befejezés volt, erre a napra sokáig emlékezni fogok

Soha nem lehet tudni, mit tartogat egy horgászat, ám az biztos, hogy az őszi időszak az egyik legjobb lehetőség, hogy álmaink halát egy fotó erejéig kézben tarthassuk. Az élet sem többet, sem pedig kevesebbet nem ad annál, amit érdemlünk. Ha nagyhalas horgászatba vágjátok a fejszéteket, egy-két hasznos ötletet minden bizonnyal találtok ebben az írásban, ami talán segít becserkészni a hőn áhított óriást!

Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.