Hideg vízre hangolva

Hideg vízre hangolva

A késő őszi és téli próbálkozások számomra az év legizgalmasabb és legjobban várt horgászatai. Az embert próbáló körülmények, a dermesztő hideg, a gyakran viharossá fokozódó, csontig hatolóan „fagyos” szél és az inaktív, alig táplálkozó pontyok a legnagyobb kihívást jelentik számomra.

Emlékszem, gyermekkoromban az akkori éltes horgászok már október végén felhagytak a pontyok horgászatával és az időjárástól függően március vége felé, de gyakorta csak április első felében vették újfent üldözőbe a pikkelyeseket. A mai modern csalogatóanyagoknak és kifinomult módszereknek köszönhetően a halfogás időszaka jelentősen kitolódott, és nem túlzás azt állítani, hogy a pontyhorgászat négy évszakos sport lett. Egyre többen „vacognak” a vízpartokon a legzordabb időjárás közepette is, és általában nem is eredménytelenül. Ez a cikk a mindenre elszánt horgászoknak szól, akik szeretik feszegetni saját határaikat és bármilyen időjárási körülmények mellett szívesen horgásznak.
Újabb horgászatom helyszínéül egy általam rég nem látogatott, de ismerős és kedvelt tavat választottam, a Gyomaendrődön található Spicces Horgásztavat. Ez egy közel 10 hektáros bányató, amely igényesen kialakított környezetben helyezkedik el és remek halállománnyal bír. A befagyott időszakot kivéve egész évben horgászható. Esős, havas időben is könnyedén megközelíthető, tehát minden adott egy remek hideg vízi pontyhorgászathoz.

A Spicces Horgásztó adott otthont a horgászatomnak
A tó sarki részét választottam, szám szerint a 12-es állást

Ebben az időszakban meglehetősen rövidek a nappalok, a halak is nagyon kevés táplálékot vesznek magukhoz, így nem érdemes sokféle csalogatóanyagot magunkkal cipelni. A kevesebb, néha több! Ez az első számú és talán legfontosabb szabály, amit be kell tartani, ha eredményes horgászatot akarunk zárni ilyenkor is.

Kevés, de minőségi csalogatóanyagok a hideg vízi horgászathoz hangolva
Kisméretű, attraktív csalik, amelyek garantáltan felkeltik a pontyok figyelmét
Egyszerű, csúszóra szerelt method végszerelékkel felkínálva
Ennyi és nem több! Pont elegendő
A horogelőke elkészítéséhez használt eszközök

Rendkívül hideg, viharos szembeszéllel tarkított idő fogadott a vízparton, ám ezt valamelyest ellensúlyozta a szikrázó napsütés. Sokan nem horgásztak aznap a tavon, mindössze a szemközti oldalon, a tőlem jobbra eső helyen volt egy csapat. Pedig micsoda horgásznap volt ez, vétek lett volna kihagyni! Az első bedobásokat alig fél óra elteltével botgörbítős kapások követték…

A jéghideg víz ellenére a nagytestű pontyok megdolgoztatják a horgászt és a felszerelést egyaránt
Szép tükrössel indult a nap…
… amit hamarosan egy nagyobb társa követett
Az első tőpontyra sem vártam sokáig…
… majd hamarosan egy igazi matuzsálem is megtisztelt. 10 kg feletti „fagyos” ponty

A lehűlt vízben a pontyok kisebb-nagyobb csapatokba verődnek és viszonylag keveset kutatnak táplálék után. Értelemszerűen, ahogy egyre hidegebb lesz a víz, úgy lassulnak le egyre jobban. Ezért a sikeres horgászat érdekében kulcsfontosságú a megfelelő horgászhely kiválasztása, illetve érdemes folyamatosan figyelni a halra utaló jeleket is. Azokon a helyeken, ahol ilyet látunk és tapasztalunk, mindenképpen érdemes egy próbát tenni és meghorgászni a tó azon részét. Némi túlzással a hal szájába kell dobni a csalit…

Ha ez sikerül, az eredmény sem marad el, következhet a fárasztás!
Egy ilyen gyönyörű tükrös szívmelengető élményt nyújt a leghidegebb napokon is
A délutáni órákban egyre gyakrabban sikerült ilyen…
… és ehhez hasonló, hibátlan, nagytestű pontyokat fognom

Ez a nap ékes példája volt annak, hogy ha minden megfelelően van összehangolva, akkor egy rövid hideg vízi próbálkozás is tartogathat annyi eseményt, mint egy hosszabb horgászat, amikor igazán aktívan táplálkoznak a pontyok. Bár, az igazat megvallva, ennél aktívabbak aligha lehettek volna. A modern, kifejezetten hideg vízre fejlesztett csalogatóanyagok a leghidegebb napokon is képesek feltüzelni a halak kapókedvét. Remek példa erre a késő délután érkező dupla kapás, amelynek eredménye kettő megfogott nagytestű ponty lett.

Egy dupla kapás eredménye ez a két szép, nagytestű tőponty
Az újradobást követően hamarosan megérkezett a horgászat utolsó hala is

Ezen a napon 12 db nagytestű pontyot sikerült fognom, ami remekül tükrözi a tó nagyszerű halállományát és a tökéletesre csiszolt, hideg vízre hangolt stratégiát egyaránt. Nincs két egyforma horgásztó és nincs két egyforma horgásznap sem, ám ezeket a csalogatóanyagokat és tippeket bátran ajánlom a figyelmetekbe. Biztos vagyok benne, hogy ezeket megfelelően alkalmazva, az év leghidegebb napjain is sikerül néhány szép pontyot a szákba terelnetek, majd fényképező elé tartanotok. Ha így lesz, töltsétek fel bátran a fotót a Haldorádó Fogási naplójába, hogy minél többen kedvet kapjanak a hideg vízi pontyozáshoz!

Egy tökéletes horgászat gyönyörű befejezése

Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: