„Kényszerű” balatoni wagglerezés

„Kényszerű” balatoni wagglerezés

A tavasz megerősödésével egyre türelmetlenebbül vártam, mikor jutok el végre megint a balatoni nádasokba. Ehhez persze vízi jármű kell, anélkül csak a parti horgászat marad, aminek lehetősége - május lévén - már a strandok többségén sem adott. Csónakom még nem került vízre, ezért hajnalban fancsali képpel bámultam az üde zöld színnel sarjadó nádast: „de jó lenne a nádöblöket finom úszós szerelékkel meghorgászni!” De erre legfeljebb egy szűk, nem éppen akadómentes nádnyiladékon keresztül és csak önsúlyos úszóval vállalkozhattam.

A helyet csónakkikötőnk bejárójának derekán leltem. Innen az aktuális szélviszonyok szempontjából is elfogadhatóan meg lehetett horgászni a szomszédos nádöböl felmelegedő, sekély vizét. Ja, hogy a kitekerések, fárasztások utolsó szakaszán ritkás nádszál-együttesen kell átbűvészkednem a szereléket és a halat? „Ez van, ezt kell szeretni” - gondoltam. Csónak híján jobb helyet - ami nem kiépített part - a környéken hirtelen úgysem találtam volna.

A megújuló nádas szép látvány
Itt kell majd átügyeskedni a halakat, lehetőleg minél kevesebb hibával

A magammal hozott light matchbotot hümmögve vettem elő: azért ilyen várható „végjáték” esetén jobb lenne egy szigorúbb pálca. Ismét csak a „jobb híján” elve győzedelmeskedett, szerelni kezdtem. Bíztam abban, hogy a könnyű keszeges bot nem hagy cserben (tavaly még a nád belsejében is bizonyított).

A kis öblöcske közepe már 25-30 méteres dobással elérhető volt, ezért a legkisebb, test nélküli waggleremet vettem elő. A 2-10 grammos bothoz a karcsú szénszálas antennával tuningolt 4 grammos úszó jó választásnak tűnt.

Az alul súlyozott pávatoll testbe hosszú, feltűnő végű antennát tettem

Az úszót fixre szereltem (a vízmélység alig haladta meg a 1,5 métert), és a rézlamellákkal úgy variáltam, hogy a zsinórra tehető súly 0,7 gramm maradt. Ezt két darabban tettem fel, egy BB sörétet „neveztem ki” süllyesztőnek, a No. 1 méretűt meg a süllyesztés befejezőjének és jelzőólomnak szántam. A 0,3 grammos jelző soknak tűnhet - a vékony karbonszár nem is indokolta volna, korábbi tapasztalataim alapján viszont tudtam, hogy itt és ilyenkor többet ér, ha a sneciken gyorsabban „áthúzza” a súly az aránylag nagy csalit, mint amennyit az emiatt elvesztett érzékenység jelent. Kizárólag fenéken vagy annak közvetlen közelében akartam horgászni, és a májusi balatoni halak rendszerint amúgy is mohók...

Az ólmozás egyszerű

Mint később kiderült, a halak igazolták az elvárásokat: sűrűn jelentkező feltolós kapások mellett az is gyakran előfordult, hogy a vízközt kapó hal a teljes ólmozást megtartotta.

Némelyik hal még ilyen feltolást is produkált (a BB sörét az antennatőig meríti az úszót, a No. 1 sörét pedig innen még a színes antennarész feléig)

A nádszálak közötti közelharcokra tekintettel a szereléket 16-os süllyedő zsinórral készítettem, a várható elakadások miatt kötelező, kb. 15 cm-es előke is (a bothoz mérten) erős, 14-es lett. Erre a 14-es horgot kötöttem. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a horog a medret éppen érintgesse.

A szerelék gyors összeállítása és pár próbadobás után az etetőanyag belövése következett. Csúzlival gyorsan bejuttattam az erre szánt anyagot, amiben - ismerve a balatoni halak melegedő vízben kibontakozó hihetetlen étvágyát - bőven volt szemes adalék is. A szokott puha konzervkukorica helyett ezúttal csak áztatott búzát és kukoricát kevertem a masszába, bízva abban, hogy ebből több „várja meg” a nagyobb dévéreket és a szinte biztosan várható kisebb-nagyobb pontyokat.

Az etetőanyag gyorsan vízbe került. Ilyen távra igazság szerint jobb lett volna egy gyengébb csúzli, de a kellően magas ívet eltalálva így is pontos etetést sikerült létrehozni
A puha konzervkukoricát utólag, a horgászat közben és szélesebben terítve lőttem be az etetett helyre

A horgászatot az univerzális csonticsokor csalival kezdtem, bízva abban, hogy az eleve környéken bóklászó halak egy részét ezzel még az etetés beérése előtt sikerül lépre csalni. Az elképzelés bevált, egyre másra akasztottam az úszót sűrűn merítő tenyeres bodorkákat, dévéreket.

Bodorka
Forgolódik a dévér a nádszálak közé érve…
… de aztán szépen kisiklik a potenciális akadóból

Egy idő után jobb halak reményében az itt (is) már sokszor bevált csalira, a csonti-kukoricahéj szendvicsre váltottam. Utóbbi nem elírás, valóban csak a konzervkukorica héját teszem a horogra. Van, aki eltépi, félbeharapja, megrágja az édeskés gabonaszemet, és úgy tűzi fel - én inkább kinyomom a belsejét. Ennek fő előnye, hogy kis horogra is úgy tehető fel, hogy az akasztást nem gátolja, és a pontosan kisúlyozott úszónkat sem meríti meg az egész kukoricaszem extra súlya (bár ez utóbbi főleg az igen finom kétpontos úszóknál szempont). A kukoricahéjból többet is fel lehet tűzni egy olyan horgocskára, ami egyetlen egész szemet is csak bajosan tartana meg. A héjak a vízben kissé szétnyílnak, így a valóságosnál tartalmasabb falatot kínálnak a halaknak. Sokszor bejön, érdemes kipróbálni!

Egy átlagos szem belseje két ujj között…
… könnyen kinyomható…
… és kész is a könnyített, lebegős csali
A vízben komoly falatnak tűnik a csontkukacokkal együtt

Az új csalira tolongva érkeztek az érdeklődők: hol egy bodorka, hol egy karikakeszeg húzta az úszót, de a dévéreknek is tetszett. Utóbbiak főleg látványos feltolós kapásokkal jelentkeztek.

Már a tenyeres karikák is bátran kapnak a nagyobb csalira…
… de az ezzel fogott dévérek méretére sem lehet panasz
A feltolós kapások után jellemző az alsó állkapocsba akadt horog

E csali-kombinációtól titkon azt is vártam, hogy az etetésre közben vélhetően megérkező pontyok érdeklődését is jobban felkelti. Számításom bevált, egyre többször akasztottam pontyot a korábban látszólag csak keszegekkel „bélelt” pályán.

A kispontyoknak is tetszik a „szendvics”
Tavasszal különösen jellemző, hogy a méret körüli pontyok nagy számban jelennek meg az etetésen
Akad azért méretes is

A pontyoktól tartottam kissé a szűk nádnyiladék miatt, de végül ott összesen két halat és egy előkét vesztettem - a kifogott halak függvényében ez nem is volt rossz mérleg. Sajnos (vagy szerencsémre?) igazán termetes halat nem akasztottam. Hiába, a tavaszi Balaton pontyozás terén főleg a méret körüli sihederek tombolásából áll…

A pontyözönre ráunva újabb csalit, a csonti-giliszta szendvicset próbáltam ki, elsősorban nagyobb dévérek reményében. A gilisztát egy helyen megtűzve, jó lógósra hagyva kínáltam, tapasztalataim alapján ez a leghatékonyabb megoldás, a kapás kicsikarása szempontjából mindenképpen. Az akasztás sikere már más kérdés, de ha a célzott nagyobb dévér hörpöli be a csalit, akkor ezzel sem szokott gond lenni.

Dévércsemege

Ez a csali is mindig hamar gazdára talált, de nem csak a jobb dévérek díjazták. Néhány mohó kisponty mellett pár igazán szép bodorka is rákívánt.

Bodri a javából!
A szebb dévérekből is sikerült fogni

A csónak híján bevállalt „kényszerű”, a ritkás nádon át vállalt wagglerezés végeredményben kellemes horgászattá nőtte ki magát. A halakat - tekintettel a közben is hallhatóan zajló ívásra - még egy terítékfotó kedvéért sem gyűjtöttem, a legtöbb nyomban (vagy maximum a gyors fotózás után) visszakerült a vízbe. Az idei extra magas vízállás remélhetőleg újabb eredményes íváshoz vezet. A széltől, hullámzástól aránylag védett nádasok közelében sok jövőbeni halat jelenthet ilyenkor egy-egy visszaeresztett példány is…

Néhány dorozsmás dévér is akadt, a többivel együtt ezek is nyomban visszakerültek a tóba

Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók: csg

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.