Fókuszosan szólva "az a nap is úgy kezdődött" mint a korábbiak, pontosabban, mint az előző. Délután elhatároztam, hogy horgászni megyek, ha esik, ha fúj. Az utóbbi bejött. De ez nem tántorított vissza, így ez a nap is úgy folytatódott, mint az előző: autóba ültem és felmentem Orfűre.
Az előző nap tartalmából:
Már a városban láttatta magát a légmozgás: az OMV kút zászlói csak úgy lobogtak De merre is? A hegy felé? Hiszen déli szél van! Hát nem ez kell nekem, de mindegy. Zolival már előre mondtuk, hogy nem sok halra van esélyünk. Igazunk lett. Egy kapásunk volt mindössze, pedig a záróra pillanatáig horgásztunk, majd jó hangulatban hazaindultunk
Másnap Megint csak a szél feszítette a zászlókat, de most az ellenkező irányba. Zoli nem ért rá, így egyedül vágtam neki a hegyeknek, kétórányi horgászatra berendezkedve, és önbizalomtól fűtötten, de - biztos, ami biztos - thermo-ruci is volt nálam
Előző nap egyetlen kapásra voltunk jók a déli szélben, most olyan északias a légmozgás, ami jónak mondható. Kapást sejtet. Itt legalábbis, ez az irány ad halat általában, tavasszal. Azaz főleg tavasszal, de nyáron is. Meg persze ősszel a süllőre, pontyra. És néha télen is Tulajdonképpen az év legnagyobb részében az északi szél a nyerő
Szóval négy körül már kint is vagyok. Egy-két kolléga már aszalódott a huzatban, persze eredményt nem tudtak felmutatni az egész napos próbálkozás ellenére sem. Az este jobb időszak, csak hát hatig lehet "peccni" Így derékba vágódik a vacsoraidő Mindegy, azzal kell főzni, ami van. Most két óra áll rendelkezésre, így ezzel főzők.
A pickert, a 0,15-ös damillal és hozzá való ideális súlyozással majd' ötven méterig hajítom, pedig még a szél sem segít, oldalról kap a szerelésbe. A nagyobb rezgőset úgy hatvanig, talán kicsit távolabb küldöm. Az az igazság, hogy pontosan nem tudnám megmondani, de messze pottyant be, az biztos. Alaposan megraktam csontival mindkét horgot, a közelebbi cucc kosarába jócskán tömtem bábokat is, s mivel a bodorkákat ilyentájt gyakran el lehet csábítani ezzel, a horogra is került a mozdulatlan barna "légyelő"-ből, részben csalizás okán, részben, hogy lebegtesse a minimális moszatréteg felett a nyüveket.
| 
|
Enyhébb napokat követően, a viszonylag sekélyebb vízen van nagyobb esély a halfogásra, és most még a szél is velem van - okoskodok magamban És önbizalmam tovább nő! És csak nő, csak nő. Majd egyórai várakozás után, amikor már éppen hanyatlani kezdene, megpöccen a feeder spicce, és rögtön elindul a botom Úgy, ahogy a stégen keresztben elhelyeztem, még csúszik is egy kicsit, mert nem hittem el, hogy kapás. Mikor meggyőződök róla, persze egyből bevágok, s egyből érzem is, hogy csak kisebb hal emelte az adrenalin szintemet feleslegesen. Szebb bodri pancsol kisvártatva a közelben, amíg kiakasztom a horgot, kiüríti a béltartalmát. Ettől zöld leszek, de legalább láthatom, hogy szinte meg sem emésztette a moszatot, úgy ahogy volt, fonalasan tette bele a kezembe. A szájából viszont az etetőanyag jött, ám mielőtt kiadta volna azt is, visszaeresztettem. Ikrás lehetett, már az ívásra készen, biztos a meleg idő izgatta fel
Nemsoká a kisebb rezgősre is jött egy-két formás bodri. Csak úgy hányták kifelé a bábokat, miközben kiemeltem őket a vízből. A könnyebb boton azért élvezetesebb volt a "fárasztás": a 0,12-es előke és finom pálca nem engedni a vagdalkozást, így legalább kiélhettem magam.
Tíz perc és itt van a hat. Apám ilyenkor az órájára szokott nézni, és megjegyzi általában, hogy mindjárt hat, nemsokára meg kell jönnie a mentesítő kapásnak Ebben bízom én is. Aztán, ha nem is mentesítő, de amolyan menetrendszerű kapás jelentkezik, ismét a kisebb boton, ám ezúttal a bevágásban már ott marad a bot hegye.
- Na! - indul el agyamban a gondolat. - Na-na! - mondom már ki halkan is magam elé, a megzizzenő dobra reagálva. A vékony előke miatt lazábbra állított fék ugyanis a húzásnak engedelmeskedve adott egy kis zsinórt a halnak.
Érzem, hogy nem a komplett rekordlistát akasztottam meg egyszemélyben, sőt, de azért jó így egy kicsit vívni a hallal. Már vagy öt perce szórakozok, aztán egy határozottabb húzással a stéghez invitálom. Tényleg nem nagy, olyan méretkörüli - de talán kisebb - potyka várja, hogy kiemeljem Gondolom én ő azonban a kezemtől egy arasznyira még fordul egyet és az éppen megakadt horog kipattan a porcos szájszegletéből. Alig fogott valami kis bőrt Ahhoz képest, hogy milyen jó kapást csinált, elég finoman akadt! Miután érezte, hogy nem akadályozza semmi, kényelmesen libegett odébb egy farkmozdulattal. Sötét volt már, nem láttam tovább távolodni nem is akartam
- Ezt a botot - gondolkodok magamban, szem előtt tartva a záróra közelségét - már be sem dobom! - határozok és félreteszem a nyerő pálcát. Inkább a másikra összpontosítok. Egy perc múltán aztán hirtelen megcsörren a telefonom Szerencsére gyorsan túl vagyok rajta: 17:58 amikor lerakom. Egy perc sem telik el, mire maradék botom önfeledt oldalirányú hajolgatásba kezd. "El sem hiszek a szememnek" - mondaná Besenyő István ezt látva. Én is csak pillázok, de egy konkrétabb rezdülésre benyesek. Hát nem akasztok egy halat?! Hát de! Ezen a szerkón 14-es az előke, a főzsinór 22-es, a horog - akárcsak a másikon - 18-as. Hamarjában partközelbe csalogatom a delikvenst, de ő a tíz méteres álomhatáron kívül akar maradni mindenáron. Azért a harmadik kör után csak belevezetem a potykát a nyél nélkül használt merítő-fejembe, és mindjárt örülök is neki nagyon. Szakíró nyelven szólva "gyönyörűen akadt az apró horog a hal szájszegletébe", belülről, és tényleg. A csontikhoz még nem volt ideje hozzálátni. Megszabadítom a kampótól és egy-két fotó után visszacsusszantom éltető elemébe, a 37 centi körüli jószágot.
Míg pakolászom, nem csak azon agyalok, hogy ennek a bajszosnak mekkora mázlija volt, hogy pont előző napon ettem halat, hanem azon is, hogy megint csak bejött a sejtés: a körülmények, jelen esetben a szél - talán az talán nem -, úgy fest ismét megmutatta, hogy mennyi beleszólása van az eredményességbe. A horgászok eredményességébe. Most kivételesen az én eredményességembe...
| 
|
