Április első napjaiban vagyunk, de sajnos csak a naptár mutatja, hogy elérkezett a tavasz. A hőmérő egy kicsit ellentmond az évszaknak elvárható hőmérsékletnek. Reggel 7 óra van, mikor kimegyek az autómhoz, s alig akarok hinni a szememnek. Az autó szélvédője deres. Hm… A hőmérő + 3 Celsius fokot mutat. Ez dermesztő. Szó szerint és átvitt értelemben is. De legyen akármilyen az idő, ma akkor is horgászni indulunk!
Egész úton arról beszélgettünk Levente barátommal, aki nemrég vált horgásszá (erről majd később még szólok néhány szót), hogy vajon mikor fog a Tisza visszahúzódni, és mikor fog lehetővé válni a természetes vizeken való horgászat.
A harminc km-es út hamar eltelt a jóízű beszélgetéssel, s máris a négyhektáros rendezett környezetű tavacska partján találtuk magunkat. A tó egyik szegletében ültünk le, Levente feederezni, én pedig rakózni akartam.
A horgászhely kialakítása után, ami a horgászláda felállításából és az összes többi létfontosságú elem karnyújtásnyi távolságba való elrendezéséből állt, elkezdtük bekeverni az etetőanyagot. A VDE Bream Basic anyagát Super Bremixel fokoztam, valamint élőanyagként csontival tettem tartalmasabbá. Amíg az etetőanyag „összeért”, kezdődhetett a szerelék kiválasztása.
A lehűlt vízben a lehető legérzékenyebb szereléket szoktam összeállítani, természetesen az ésszerűség határán belül, hiszen ezen a vízen - legalábbis reményeim szerint - pontyok fogására is lehet számítani. A víz enyhén áramlik, és a szél is néha megélénkül, ezért egy nagyon vékony, ceruza formájú úszó használata nem igazán javasolt. Helyette inkább egy stabilabb, ám a körülményekhez képest teljesen finom Serie Katus 0,5 grammos modellt választok. Ez egy belső zsinórvezetésű úszó, így kicsi a sérülékenysége, sőt megvan az a további előnye is, hogy a változó fényviszonyok miatt, könnyedén cserélhető az úszó antennája (szárral együtt természetesen), és nem kell az antenna színezésével bajlódni.
A főzsinórom 13-as, az előke 9-es Fox Match. Az előkére pedig egy 18-as Fine Maggot horog került. Az úszó kisúlyozásához egy 0,25 grammos stoppert, öt darab apró sörétet és egy No. 12-es jelzőt szereltem.
Amíg én a görgő felállításával és az alapozó etetés helyének pontos meghatározásával bajlódtam, addig Levente egy gubancgátlós szereléken, 16-os előkével és 16-os horoggal szerelve megfogta a nap első halát, egy tenyeres kárászt. Az átlaghorgász legyintve mondaná: „semmiség”, de számunkra ez sokkal fontosabb volt az egyszerű fogásnál. Ahogy a bevezetőben említettem, Barátom most vált igazi horgásszá. Nemrég egy családi összejövetelen Levi apukája - aki egyébként lelkes horgász - azt kérdezte, hogy nem tudnám-e megfertőzni Leventét a horgászszenvedéllyel. Nem nagyon kellett erőlködnöm. A nálunk tett látogatásai során néhány horgászbotomat és szerelékemet megmutattam Levinek, akin nyomban úrrá lett a horgászvírus. A következő héten már ő hívott fel, hogy nem megyünk-e horgászni. Dehogynem - válaszoltam, és összehoztuk ezt a horgászatot.
De térjünk vissza a nap eseményinek krónikájához. A rakóstól én is valami hasonlót vártam, legalább egy tenyeres kárászt, de sajnos az sem jött. Kézbe vettem a csúzlit, hogy bejuttassak néhány csontit az úszó köré. Még meg sem töltöttem munícióval, amikor lassan oldalazva elindult az úszóm. Bevágás, majd a gumi enyhén megindult a víz irányába a tovaúszó hal felé. A fárasztás még a vajpuhára feszített gumival sem tartott tovább egy percnél. Egy kis ponty pihent a szákban. Horogszabadítás, fejsimogatás és mehet vissza.
Az első kárász és ponty után eléggé hosszú böjt következett. Talán mintha a halak is tudták volna, hogy két hét múlva Húsvét. Várakozásokkal teli, bár úszó és spiccmozdítás nélkül ballagott el a következő háromnegyed óra. Szó ami szó, kicsit jobb folytatásról álmodoztunk.
A csontilövéstől vártam valamilyen kézzel-, illetve horoggal fogható eredményt. A halak számára ez ma nem volt vonzó, ezt mozdulatlanul álló úszómról tudtam. Próbáltam jobbra-balra lassan mozgatni a szereléket, de továbbra sem nyílt meg előttem a víz titka.
Elkezdtem az ólmozásomat átrendezni. A húszcentis előke tövéből felhúztam a jelzőólmomat kb. 35 cm-re, a fölötte lévő süllyesztő söréteket a horogtól 55, a főólmot pedig 75 cm-re. Ez egy viszonylag lassú csali süllyedést és nagyon finom felkínálást tesz lehetővé. A bot 10 centis emelésével fellibbenthetem a csalit, ami csak egészen lassan süllyedt vissza. Három csonti a horogra, és mehet is be a szerelék. A beállt szereléket jelezte az úszóm antennacsúcsra süllyedése… majd a süllyedés tovább folytatódott. Amikor bevágtam, éreztem, hogy egy ponttyal van dolgom. Nagyon szépen kivette a spiccből a gumit. A két-három perces tiszteletkörök után a partra segítettem. Diadal.
Mondanom sem kell, nagyon boldog voltam. A ponty után dévérek és kárászok jeleztek vissza, hogy tetszik nekik ez a csalifelkínálási mód. Leventétől is vártam a jó folytatást. Nem is kellett sokáig várni, miután egy szerelék felülvizsgálatra kitekertettem vele a készséget. Újra dobott.
Alighogy a botvillába került a feeder és megfeszítette a damilt, a spicc erőteljesen a víz irányába kezdett indulni. A bevágással nem késlekedett a barátom, és amint érezte a jobb halat a szerelék végén, azonnal újra ellenőrizte a féket és lazított egy kicsit rajta.
A „biztonsági” fárasztást követően boldogan tartotta Levi a pontyot a fényképezőgépem elé. Az időjárás továbbra sem engedett a morcos hangulatából, néha még esőcseppek is háborgatták a víz felszínét.
A szél is egyre gyakrabban támadt fel, bár a végletekig kitartottam szeretett módszerem, a rakósbotozás mellett, de végül egy kis időre feederre kellett váltanom az erős szél miatt. Néhány dévér és kisebb kárász volt a jutalmam, ahogyan Leventének is ezen idő alatt.
Alig vártam, hogy a szél annyira lecsendesedjen, hogy a rakóst be lehessen újra tolni. A szereléken és az ólmozáson nem változtattam, hiszen eddig átütő sikerűnek bizonyult. Emelős kapásba nyúltam bele, azonnal éreztem az ellenállást. A szűk másfeles ponty igen energikusan védekezett.
A hal visszabocsátása után apró esőcseppek kezdték el újra vízi táncukat. A legvégsőkig vártam, csak akkor húztam fel az ernyőt. Egy percet sem akartam elvesztegetni az értékes horgászidőmből, hiszen olyan kevésszer jutottam le az utóbbi időben a vízpartra.
Az eső is adott halat, de még nem is akármilyen tálalásban. Kapásom van - szóltam oda Levinek, amire ő a „nekem is” mondattal válaszolt. Egyszerre fárasztottunk.
A szákolás után a két halat egy közös fotó erejéig a fűre fektettük. Pompás befejezés egy tanulságokkal teli napon. Két dolog miatt is értékes volt ez a nap, az egyik, hogy barátomból ízig-vérig horgász lett, a másik pedig az, hogy mennyit jelenthet a fogási mutatóban olyan apró fortély, mint például az ólmok átrendezése.
Levente azóta a horgászkór minden jelét magán viseli, szereléket készít, DVD-ket néz és horgászik, ha csak teheti. Egy horgásszal többen lettünk!
