Tavaszi dévérezés

Tavaszi dévérezés

Április végén meghívást kaptam Gútára (Szlovákia) a Moby Dick tó tulajdonosától. Egy fenekező verseny már lezajlott az idén ezen a tavon, hamarosan pedig egy újabb követi, a finomszerelékes horgászok részére. Közreműködésemmel a tulaj szerette volna felmérni, mire számíthatnak a versenyzők partközelben. Mivel tudtam, hogy Fehér Bandi barátom készül erre a versenyre, ezért elhívtam magammal. Egyrészt neki egy jó edzést jelenthetett a horgászat, másrészt két ember jobban fel tudja mérni a "terepet".

Jó alkalom volt ez a túra arra is, hogy összehasonlíthassak két különböző magyar etetőanyagot. A Bandi által előszeretettel használt Vidrát és az általam forgalmazott TOP MIX-et. Mindkettőről sok jót hallhattunk már, itt volt az alkalom, hogy a gyakorlatban is megbizonyosodjunk róla, mit tudnak. Lássuk!

Bandi a versenyein használt Vidra Extra Ponty névre hallgató kaját tartotta megfelelőnek. Ez az etetőanyag világos színű kicsit édeskés illatú. Ebből kevert négykilónyit. Hogy nagyobb csalogató hatást tudjon elérni, ezért a bekevert és átrostált anyagot vastagon megspékelte csontkukaccal.

Én, az etetőanyag összeállításánál két dologból indultam ki. Az egyik az aljzat színezete, a másik a megcélzandó hal. A tófenék sötét színű és elsősorban a ponty az, ami a telepítéseknél előnyt élvez. Mellette a horgász számíthat a termetes dévérek látogatására is az etetésen. Éppen ezért a választásom a TOP MIX Extra Riverre esett. Ebből került a keverő dézsába három kiló. Hozzá másfél kilónyi Torteau de mais, amit a nagyobb testű potykák kiváltképp imádnak. Az átrostálás után az egész keveréket két részre osztottam. Az alapozó etetésre szánt részéhez egy doboz csemegekukoricát is belekevertem, ezzel is színesebbé téve a meghorgászandó területet. Az etetőanyag gombócok széthullása után jól mutatnak a sötét etetésen az élénk sárga kukoricaszemek. Természetesen nem feledkeztem meg az élőanyagról sem, amit ebben az esetben a csonti jelentett. Ebből mindkét feléhez tettem annyit, amennyit az anyag elbír.

Az ilyen összetételű etetőanyagnak hal legyen a \'talpán\', amely ellen tud állni

Megtörtént az alapozó etetés, amely 10-12 kétkezes gombócból állt. Hogy minél előbb beálljanak a halak az etetésre, ezért lőttük a csontit is folyamatosan. Alig telt el fél óra, megjelentek a Bandi etetésén az első kapások. Sikerült is alig negyed óra alatt akasztania négy vagy öt halat. Sajnos azonban valami gond lehetett a horoggal, mert a megakasztás után minden hal lefordult róla. Én szóltam oda, hogy dobja már el azt a kampót és tegyen fel egy rendeset. Miután a horogcsere megtörtént, gyors egymásutánban sikeresen a szákba terelt két jó kilós dévérkeszeget. Tehát elsőként nála jelentek meg a halak.

Végre szákban az első hal

Nálam csak ezután jelentkezett az első kapás. Nagyon oda kellett figyelni minden apró mozdításra, mivel a halak igencsak finoman csipegettek. Alig emelkedett ki egy picit az úszóm antennája, mire bevágtam, a csalinak már csak hűlt helye maradt. Újracsalizás után alig telt el néhány pillanat, szinte egyszerre mindkettőnk úszója elmerült. A bevágást követő rövid fárasztás eredménye a Bandinál egy hasonszőrű dévér, mint az előzőek, nálam, pedig egy szép másfeles ponty. Ezt követően mindkettőnknél állandósultak a kapások. Szépen beálltak a halak az etetésre. Szinte alig telt el néhány perc két hal kifogása közt. Volt, amikor felváltva, volt, amikor egyszerre szákoltunk meg egy-egy szép dévérkeszeget. Ha már a halaink ilyen szépen rátaláltak a felkínált finomságokra, azt is el kellett érnünk, hogy ott ne hagyják azt. Ennek érdekében folyamatosan lőttük a csontkukacot az etetésre, aminek meg is volt a kellő hatása. Hova tovább, egyre nőtt a kifogott halak mérete.

Vendégmarasztalónak szánt csontirengeteg

Sajnos, mialatt egyre másra jöttek a halak, az időjárás nagyon megváltozott. A feltámadt szél egyre erősebbé vált. Mivel egyikünk sem akart megkockáztatni egy bottörést, ezért úgy döntöttünk, hogy befejezzük a horgászatot. Célunkat elértük. Elégedett volt a tógazda, mert a halak partközelben is megfoghatóak, nemcsak bent a mélyebb részeken. Elégedett volt Bandi barátom is, mivel egy jót edzett. Jó eredménnyel zárult az alkalmi etetőanyagteszt is. Mindkét kaja jól vizsgázott. Talán csak annyi volt a különbség, hogy a Bandi által használt Vidrára előbb beállt a hal (dévérkeszegek, kilótól másfél kilóig) és mennyiségre is pár darabbal többet fogott nálam. A Top Mixre pedig a potykák is bejöttek, a dévérekből pedig az öregebbek.

Ilyen és hasonló halakért már érdemes horgászni
Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.