10 dévér - 19,92 kg!

10 dévér - 19,92 kg!

Dávid Ferenccel, a fővárosunkat kettészelő Duna folyó újabb szakaszainak felderítésére indultunk. Kissé tanácstalanok voltunk, hiszen a késő ősszel szerencsét próbáló finomszerelékes horgász egyre kevesebb helyen számíthat biztos fogásra. A megfelelő helyszín kiválasztása döntő módon befolyásolhatja a horgászat sikerét. Érdemes ezért egy kis terepszemlét tartani! Dolgunkat - a budai alsó rakpartot végigjárva -, a horgászok könnyítették meg. A Gellért-hegy lábánál, az Erzsébet és Szabadság híd környékén feltűnően sok horgászra bukkantunk. Nézzük csak meg közelebbről!

A látvány mindkettőnket lenyűgözött. Hol itt, hol ott, de valaki szinte mindig fárasztott. A kifogott halak mindegyike egytől egyig márna volt. A helykeresés befejeződött, itt vannak a halak! Összenéztünk Ferivel, és már ekkor éreztük, hogy nem hétköznapi horgászat vár ránk. Biztosra vettük, hogy a parttól átlagosan 15-25 méterre próbálkozó horgászok között rakós bottal is lehet majd halat fogni. Márnára, nagyon sok márnára számítottunk az etetésen…

Információ a vízről

A vízterület neve: Duna folyó

Hol található a horgászhely: Szabadság híd budai hídfőjénél

A horgászhely sajátossága: A Gellért-hegy környékén sok természetes hőforrás található, amely különösen nagy vonzerő a halak számára a késő őszi téli hónapokban. Táplálék is van itt bőven, amelyről a - zömében - tisztítatlanul Dunába ömlő szennyvizek befolyói gondoskodnak. Ahogy hűl a levegő, egyre több lesz itt a hal!

Vízmélység a horgászhelyen: 2,5 méter

Jellemző halállomány: márna, dévérkeszeg, jászkeszeg

A víz hőmérséklete a horgászat napján: + 11 Celsius-fok

A levegő hőmérséklete: + 15 Celsius-fok

Légmozgás: jelentéktelen, melegfronti hatás érvényesült

Duna vízállása Budapesten: 160 cm

Felszerelés

13 m hosszú Milo Toledo Carp rakós bot. Ferenc két különböző horgásztechnikát lehetővé tevő szereléket állított össze. Az egyik egy lapos úszóval (Milo Lek-lek), míg a másik egy dundi úszóval (Perfect Gold Winner) volt ellátva. A lapos úszó (ideális mérete 8 g) a szerelék tökéletes megállítását, míg a dundi (mérete 10 g) a csali lassú sodortatását tette lehetővé. A két különböző technikát váltogatva a legóvatosabb halakat is kapásra lehetett bírni. Mindkét szerelék főzsinórja 0,16 mm vastag Milo Krepton, horogelőkéje 0,14 mm, horga 10-es volt. Ólmozás: három részletben elosztva a zsinóron. Legalul kettő db 4-es sörétólom 30 cm-re egymástól. A főólom sem egyetlen darab ólom volt, hanem 4-5 db nagyméretű sörét. Gumivastagság 1,4 mm, de két különböző - Kamasan és Milo Latex - gumival. A keményebb színes gumit a lapos úszós, míg a lágyabb latex gumit, a dundi úszó „kapta” meg.

A két különböző típusú úszó (duci és lapos) két eltérő úsztatási technika kivitelezését teszi lehetővé
Nélkülözhetetlen kellékek

Etetőanyag recept

  • 2 kg Sensas Super Riviere Bremes - (folyóvízi dévéres etetőanyag)

  • 2 kg Sensas Fond Jaune - (sárga színű, nehéz, nagyszemcsés etetőanyag)

  • 6 kg Sensas Terre De Riviere (folyóvízi barna agyag)

  • 3 kg Sensas Terre De Fond Jaune (speciális, sárga színű agyag)

  • 1 doboz Sensas Aromix Bremes (folyékony dévéres aroma)

  • 1 csomag Sensas Super Additive Brasem (dupla hatékonyságú dévéres aromapor)

  • 0,5 liter csontkukac

A hidegvízi folyóvízi keverék alkotóelemei
A föld nélkül bekevert etetőanyag rikítóan sárga. Ez a zavaros folyóvízben, a mederfenéken szétoldódva biztos támpontot nyújt a halaknak

Az intenzív illatú, sárga színű etetőanyag keverék különösen a hideg vízben (15 Celsius-fok alatt) hatékony, nagytestű folyóvízi halak horgászata során. Imádja a dévér, a jászkeszeg és a márna.

A folyóvízi anyagot hozzákeverve kissé bebarnul…
… de oldódás közben mégis sárga színű lesz
Közel 1 órát kellett várni az első kapásra. Az úszó hirtelen elmerült, majd a bevágás ült! Ekkor még nem tudtuk, hogy mi küzd Feri horgán
Az első hal egy 2 kg feletti dévérkeszeg volt. Ekkor még arra gondoltunk, hogy csupán egy magányos, véletlenül erre tévedt egyedről van szó
A gyönyörű keszeg csonticsokorra kapott
Amikor a második, harmadik… tizedik kapitális méretű dévér került a szákba, tudtuk, hogy ez bizony nem véletlen!
A legnagyobb dévérkeszeg 2.774 g volt!
A legkisebb 1.620 g-ot nyomott, és egyetlen márna sem fért hozzá a dévérkeszegek által uralt etetéshez
Döbbenetes méretű és mennyiségű hal került szákba. Feri kizárólag dévérkeszegeket fogott, míg a körülötte horgászók márnát

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.