Amikor nagyon rezgett a léc!

Amikor nagyon rezgett a léc!

Vannak pillanatok, amikor az ember csak teszi a dolgát és nem is fogja fel, mi történik vele. Így jártam én is egy alkalommal, mikor - mint idén sokadszor - ismét kezembe került a horgászbot. Éves kirándulásainkat, pihenéseinket rendszerint egy gyönyörű víz mellett töltjük Győr-Moson Sopron megyében, a Doborgazsziget nevű falucskában, a nagy Duna egyik holtágán, a Zátonyi Holt-Dunán! Hogy itt mi történt? Ha érdekel titeket, tartsatok velem!

Idén a szerencse úgy hozta, hogy még egyszer meglátogattuk ezt a csodálatos vizet az augusztus 20-i hétvégén. Szépen be is pakoltunk mindent, természetesen a horgászbotok sem maradhattak otthon! Igaz, komoly horgászatra nem készütem, 2 doboz konzervkukoricát és az éppen otthon levő 3 kg pörkölt etetőanyagot, plusz a minapi horgászatból maradt csontit dobtam be a kocsiba. Jól indult a dolog, ugyanis az elfoglalt szobák miatt most először sátorral mentünk, amit persze otthon hagytam. Tehát irány haza - újabb 100 km (ideges is voltam emiatt). Na de megérkeztem, kipakoltunk, sátor állt, mindenki boldog és nyugodt volt.

Sátram és én

Az idegen horgászok miatt, akik az üdülőben voltak még, úgy döntöttem, hogy csak finoman, az üdülő sarkában, a fűzfa alatt fogok egy 7 méteres Spro Premium Power X begumizott „szörnyeteggel” horgászni.

Ide kötöttem a csónakot

Imádok keszegezni, ezért 14-es főzsinór és 12-es előke került rá pici Gamakatsu 2260B horoggal. Megpróbáltam fémszárú 4 grammos folyóvízi úszóval horgászni, de mivel az előző júliusi horgászat során a szemüvegem a vízbe esett, egy 3 grammos és vastagabb szárú, fixen rögzített úszót fűztem a zsinórra.

Így néz ki itt a napfelkelte
Feleségem is „megfertőződött”

Első nap minimális etetés mellett sorra fogtam a bodorkák 10-20-30 dekagrammos példányait. Második nap reggel már szépen jöttek a termetesebb, 40-50 dekás példányok is - óriási csodálkozásomra, mivel ezen a vízen hasonló sikerek érdekében komoly mennyiséget szoktam etetni! Na de tanuljunk ebből, ezután jobban odafigyelek a mennyiségre. Fél 10 körül járhatott az idő, már a második kávén túl, amikor a kapások nagyon elcsendesedtek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy szépen lassan elmerül az úszóm, mire - a gumi miatt „puha” szerelékkel - szépen odasóztam, hogy megakadjon! Ekkor jött, ami még nem volt: lassan, komótosan indult a szerelék a csónak felé, majd a hal egy kört írt le előttem, kb. 3 méteres átmérőjűt. Hát rezgett a léc keményen, nem tudtam, mit tegyek - a csónak kiláncolva a parthoz, én meg állok, mint egy remegő térdű kislány! „Zoli!”, kiáltottam bátyámnak, „Hozd a csónakkulcsot!”.

Itt úszott el jobbra, a hínárosba és a bedőlt fák közé

Körülöttem nem tudom, mi történt, de azt láttam fél szemmel, hogy anyós, após, feleség közelebb húzódott.

„Engedd el a csónakot és szállj be mellém”, mondtam Zolinak. „Viki, légy szíves add ide a merítő nyelét a botzsákból”, szóltam bátyám barátnőjének, aki azt sem tudta, mit tegyen, hisz mi az a merítőnyél? (Azért nem volt nálam, mert a keszegeket csak a merítő fejével emeltem ki, a csónakból könnyen elértem őket.)

Végre minden a helyén, viszont JAJ… a hal erősen jobbra húzott megijedve a dörömböléstől, amit az alumíniumcsónak adott ki magából, ahogy helyezkedtünk, én meg nyújtózkodtam a magasba. A gumi nyúlt, a szívem zakatolt. Végre csúsztunk a hal felé, de a part melletti hínárosban óriási faágakat vettem észre! Atyám, ennek annyi, 12-es előkével ez a kétkilós potyka simán otthagy… De a következő pillanatban a nyílt víz felé vette az irányt! Mosoly ült az arcomra, bár tiszta hínár minden! Ezután tíz percig egy kézzel magasra emelt bottal köröztünk és minden pillanatban úgy gondoltam, most elment, de nem: újra és újra továbbúszott! A parton körben nézősereg gyülekezett, és kezdtem beijedni, hogy egy jókora hínárcsomón kívül semmi nem marad ebből nekem. A hal közben tán pihenni próbált, én meg csak mozgattam, nehogy már lazsáljon!

Végre a nyílt víz felé vette az irányt
Úgy táncoltatott, ahogy csak akart

Hála istennek ekkor újabb nem várt fordulat következett. A magasra emelt hétméteresből apró pattanás-koppanás hallatszott, és meglazulni éreztem a damilt. Na, ekkor állt meg először a szívem… Mintha már nem tudnék olyan magasra emelkedni az amúgy is lábujjhegyes táncomból. Felnéztem: a gumi nyúlt, de valami nem stimmelt. „Becsúszott egy tag, vagy mi történt?”, elmélkedtem. „Na, mindegy, a hal pihen, tehát mielőtt újult erőre kap muszáj mozgatni!” Utolsó magasra nyújtózással mozdítottam… volna, de a damil az egyes átmérőjű gumival együtt a vízre esett! Pff… vége… ennyi… játszódott le bennem és forróság öntött el, ahogy ez végigfutott az agyamon. Elvesztettem… leroskadtam a csónakba, mikor Zoli rám kiáltott: „Kapd el, ott a zsinór és a gumi sárga vége a víz tetején!” Sikerült! „Add ide a végét gyorsan! Zoli, egy merítésed van, lassan felhúzom a halat!” És húztam a zsinórt lassan, a hal pedig az oldalával felfele emelkedett a 4 méteres vízben. Gyönyörű sárga teste csillogott, bátyám pedig merített, de mást nem láttam, mint a hínárcsomót, amit összeszedett a hal.

Az első pillanat, amikor megnyugodtam és meglepődtem egyszerre

Félrehúzva a hínárt döbbenten láttam, hogy megvan a hal: egy óriási, gyönyörű, csodaszép tőponty. Több is, mint 2 kiló. Bátyám kezéből a merítőt kivéve - mielőtt eltörik -, izgalmamban magasra emeltem, mire a partról a rokonok tapsát hallottam. Azért ezt az érzést mindenkinek kívánom!

Gyönyörűség! Puszit neki!
Érdemes az arcom előtt elhúzódó zsinórra vetni egy pillantást
Atya ég, ezt ha elmesélik, nem hiszem el, az tuti!

Hú, óriási érzés volt egy ilyen izgalmas és szerencsés horgászat és nem egyedül megélni. Olyan volt, mint mikor valaki megnyer egy rangos versenyt és a dobogó legfelső fokára állhat! Nagyon jó érzés volt…

Lassan kieveztünk, a parton mindenki mosolygott. Szákfejben megmért hal súlya… ó, valami nem jó… újra nullázás a mérlegen… menyi?… 6 kiló 26 deka. „Jézusom!” Na, itt ért a döbbenet és az öröm .Úgy mosolyogtam, mint a tejbetök. 12-es előke… micsoda? Ne má’!

Nem tudom lesz-e valaha még egy ilyen csodálatos emlékem, de egy biztos: azóta minden horgászat előtt ellenőrzöm a felszerelést, mivel ha nem újonnan felszerelt zsinór, valamint precízen megkötött előke és horog lett volna a boton, soha nem foghattam volna ki életem legszebb halát!

Írta: Ifj.Csöndes István (vazzapi)
Fotók: Csöndesné Molnár Judit

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: