Mi is „nagy dévérekről álmodtunk”

Mi is „nagy dévérekről álmodtunk”

Egy magamfajta „keszeghorgász” arról álmodik, hogy egyszer egy olyan vízen horgászhasson, ahol hemzsegnek a nagyobbnál nagyobb dévérek. Mindig fájó szívvel olvasom és nézem a külföldi beszámolókat. A Mulde- vagy akár a Musovi-tározó számomra szinte elérhetetlen távolságban vannak, ezért itthon próbálom fellelni azokat a helyeket, ahol megtalálom az öregebb dévéreket. A Dunán és holtágaiban sikerült már fognom egy-egy szebb példányt, de nagy mennyiségben még sosem találkoztam velük. Utolsó horgászatom alkalmával viszont olyan dolog történt velem, ami számomra feledhetetlen marad. Engedjétek meg, hogy elmeséljem Nektek.

Barátom - Fman - a Ráckevei (Soroksári)- Dunán nyaralt. Természetesen a telek vízparti volt, és stéggel, csónakkal is rendelkezett. Hívott engem is, hogy töltsek el pár napot ott. A program nagy részét a horgászat tette volna ki, ezért én egyből igennel feleltem. Ő már 6 napja vallatta a vizet, igencsak szép eredményekkel. Szinte naponta tartottuk a kapcsolatot, hogy most éppen hogyan is megy a hal, mennyit fogott, mivel stb. A sok információ alapján már összeállt bennem egy kép, hogy miként is lehetne ott a legeredményesebben horgászni. Csütörtökön, a délelőtti órákban érkeztem, hogy még aznap egy kiadósat tudjunk lógatni. Ekkor jött meg Origo kollega is, és úgy határoztunk, hogy match bottal vesszük célba a halakat. Nekem ez a legkedvesebb módszerem, általa szerettem bele a finomszerelékes horgászatba. Sajnos az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam, mert versenyeimen szinte kizárólag rakós bottal kellett horgászni.

Gyönyörű helyen horgásztunk

Minden feltétel adott volt, el is kezdtük a felkészülést. Úgy döntöttünk, hogy Origo hosszú, 4,5 m-es bottal a fenéken fog úszózni, én meg valahol vízközt próbálom meg, egy lágy, keszeges match bottal. A mélység 30 m-re már bő 4 méteres, a víz minimálisan folyt. Az etetésre és az etetőanyag összeállítására mindig nagy hangsúlyt fektetek. Egy olyan, már többször bizonyított vízközti kaját kevertem be, aminek a nyitási ideje nagyon jól állítható. Gyors mélységmérés után el is kezdtük az etetést. Míg Origo 20-25 „koppanós” gombócot juttatott le a fenékre, addig én csak tizet, de annak is nagy része már vízközt szétesett. Nekem egy kicsit nehezebb dolgom volt, mert a sodrás igencsak vitte a cájgomat, ezáltal olyan 2 percenként újra kellett dobnom. Minden dobásnál egy etetőanyag gombócot rá is lőttem csúzlival, hogy vízközti helyzetben tudjam koncentrálni a halakat. Két óra kapástalanság után eléggé tanácstalanok voltunk. Én folyamatosan állítottam az eresztékemet, próbáltam a „halak után menni”. Az első kapást nekem sikerült elcsípnem, de az első halat Origo fogta, a fenékről. Bő 3 órát horgásztunk, ami alatt 2-2 db dévérkeszeget tudunk fogni.

Ez idő alatt természetesen Fman is horgászott. Ő spiccbottal vette üldözőbe a halakat, lehet, hogy nem véletlen választotta ezt a módszert… Folyamatosan fogta a 9m-es bottal a halakat. No sebaj - mondtam -, okosabb lettem, holnap már én is rövid távon, spicc- vagy rakós bottal fogok horgászni!

Az órát hajnali 4-re állítottuk. A kiadós kávézás után Fman-nel egy olyan etetőanyagot próbáltunk meg összeállítani, ami mindenképpen édes alapú és a nagyobb testű halakra is csalogató hatással van. Így egy enyhén citromos illatú, durva szemcsézetűt készítettünk, amibe kifejezetten sok kukoricapogácsát raktunk. Ezt előtte vízben puhítottuk fel és gilisztás aromával tettük még csábítóbbá. Egész napra egy vödörnyit kevertünk, amibe bőven került csemegekukorica, kendermag, csonti és még báb is.

Mivel szinte egész héten etetve volt a stég előtti rész, nem akartuk a már ott tartózkodó halakat elzavarni egy nagy alapozó etetéssel. Tyúktojásnyi gombócokat készítettem és azzal etettem, de nem dobtam be 10 darabnál többet. Fman 8 méteres, én egy 7 m-es spiccbottal kezdtem el horgászni. 3-4 grammos úszókat használtunk, ezeket már könnyedén meg lehetett állítani az alkalmanként megerősödő folyásban is. Kapás kapást követett: dévérkeszeget, karikát, bodorkát, apró kárászt vegyesen fogtunk, sőt Fman még egy szilvaorrút is kiszedett. A halak átlagsúlya 20 dekagramm volt.

Mindketten spiccbottal horgásztunk

Reggel 8 óra körül egy véletlen ötlettől vezérelve kukoricát tűztem a horogra. Hogy biztosan a fenéken, egy helyben maradjon a csali, az eresztéket 5 cm-rel nagyobbra vettem, így a 25 centiméteres előkének már a fele a meder alján feküdt. Még szinte be sem állt az úszóm, valami rögtön ki is tolta. Egyből apró karikakeszegekre gondoltam, de nem az volt. Bevágást követően a bot visszabólintott a vízre és kemény ellenállást éreztem. Mivel spiccbottal még nem volt dolgom nagyobb testű hallal, ezért óvatosan kezdtem el a fárasztást. Az előkém 10-es, a horgom pedig 18-as volt, ami szintén nem engedte meg, hogy durván bánjak vendégemmel. A halnak igen erős kitörései voltak, néha igencsak nyújtóznom kellett. Pontyra gyanakodtam, de amikor jó 10 méterre felfeküdt egy hatalmas bronzos dévér a víz felszínére, olyan érzés fogott el, ami szavakban nehezen leírható. Akkor számomra semmi nem volt fontos, csak az öreg dévér és én léteztem. Sikerült közelebb húzni a hatalmas testet és megmeríteni. A párharcból én kerültem ki győztesen, de az elismerés mégis a dévért illette. Gyors horogszabadítás és gyönyörködés után visszaengedtem. Ha egész nap nem fogtam volna ezután semmit, akkor sem lettem volna elkeseredve. De ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár még ránk.

Szákban az első nagytestű dévérkeszeg

Gyorsan csaliztam, rádobtam még két kis gombóc etetőanyagot a helyre és reménykedtem. 1-2 perc múlva az úszóm újból kiemelkedett. Nem hittem a szememnek, hogy az előzőek megismétlődhetnek. Bevágást követően megint heves ellenállást éreztem. Igaz, ez a hal nem volt akkora, mint előbbi társa, de ez is kiló feletti példány volt. Megdöbbenve ültem a stégen, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Fman már fárasztja a következőt. Időközben Ő is kukoricára váltott. Felváltva fogtuk a nagytestű dévéreket. Pontosan előttem egy bő 1 négyzetméter kiterjedésű kagylómező volt, amin és aminek környékén szívesen tartózkodtak a nagytestű halak, ezért mindketten ezt a részt horgásztuk meg. Ez sok bosszúságot is okozott, mert rengeteg horgunk veszett oda és sok időt töltöttünk el azzal is, hogy a megfogott kagylókat felszínre húzzuk és kivegyük.

A kagylótelepek megnehezítették a horgászatot

Mindketten előkét cseréltünk és változtattunk a horogméreten is. A legjobban a 14-es méretű horog működött, ezzel biztosan meg lehetett akasztani a dévéreket. Az etetőanyagot folyamatosan pótoltuk, amihez utólag még egy kevés kukoricát raktunk. Hármas sorozatokat dobtam, mert a folyamatos csobogás csak az apróbbakat vonzotta. 9 óra tájban viszont az apró halak eltűntek, de a nagyok ott maradtak. Ennek okát nem tudnám megmondani, de ezek után már csontival is tudtunk nagytestű dévért fogni.

Csak 11 óráig horgásztunk, mert egy hirtelen jött zivatar ellehetetlenítette azt. Nagyjából négy órát kergettük az öreg dévéreket, és ezalatt ketten 38 darabot fogtunk. E halak mindegyike 90 dkg fölött volt, összsúlyban bő 45 kilogramm lehetett. Azért nem tudom pontosan, mert nem szerettünk volna a szákban tartással sérülést okozni a halaknak, ezért azokat egyből visszaengedtük.

A folyamatos eső ellenére nem felejtettem el etetni a helyet. Félóránként 5 apró gombócot dobtam rá, bízva abban, hogy az esőzés után még tudjuk folytatni horgászatot. Az eső elállta után, 18 óra tájban még kiültünk lógatni, de sajnos addigra az öreg dévérek csapata odébbállt, sötétedésig csak egy pár darabot sikerült fognunk. De ekkor megint egy olyan élményben volt részem, amire még évek múltán is emlékezni fogok. Naplemente után tipikus dévéres kapásom volt. Örültem neki, akkor már éppen abba akartuk hagyni a horgászatot. Bevágok, a horog szépen ül a hal szájában, de nem éreztem komolyabb ellenállást. Olyan volt, mintha megint egy kagylót fogtam volna. Szép lassan elkezdtem húzni a víz felszíne felé, nehogy sérüljön vagy akár elszakadjon az előkém. Mikor felért, legnagyobb megdöbbenésünkre a horog végén egy hatalmas ezüstösen csillogó haltest volt. Egyszerre kiáltottunk fel Fman-nel: süllő! Szép lassan húztam a szák felé a szinte döglötten feküdt halat. Mikor megmerítettem, akkor jött csak igazán formába! Alig bírtam tartani a szákot, olyan erő volt benne.

A nap másik fénypontja a spiccbottal fogott süllőm volt

Ekkor jött meg bátyám, akinek büszkén mutattam a halat. Örült neki, mert Ő rablóhalazásra készült, és egy kukoricával fogott süllő igencsak jó előjelnek számított. Déjà vu érzésem volt, mert a Shimano - Mahor kupán is keszegezés közben fogtam egyet. Akkor rakósbottal, de egy szál szúnyoglárvával tudtam kapásra csábítani, versenytársaim legnagyobb meglepetésére. Természetesen ebben semmi tudatosság nem lehet, egyszerűen a puszta szerencsének köszönhettem ezt a két süllőt.

A másnap hajnali ébredés valamiért sokkal könnyebb volt, reméltük, hogy megismétlődik az előző napi szerencsénk. Pillanatok alatt a stégen találtuk magunkat. Fman-nel megint spiccbotozáshoz készülődtünk, bátyám viszont csónakkal eredt a rablóhalak nyomába. A megmaradt etetőanyagból bedobtunk pár apró gombócot, és már kezdődhetett is a horgászat. Én egyből kukoricával csaliztam, míg Fman maradt a pinkinél. Ő rövid idő elteltével már fogta az apróbb termetű keszegeket. Nekem még 1 óra horgászat után is érintetlen maradt a horgom. Ekkor úgy döntöttem, hogy egy kicsit én is megpróbálom pinkivel, de annyira az előző napi nagytestű dévérek kábulatában voltam még, hogy nem bírtam megállni és nemsokára már megint kukoricával horgásztam. A horgot visszacseréltem 16-os méretűre, és a kukoricát sem a szokványos módon tűztem fel, hanem előtte félbeharaptam, vagy ujjal szétnyomtam.

Kapásunk csak a szétnyomott kukoricára volt

Elgondolásomat rövid időn belül siker koronázta, megjött az első nagytestű. Ha a kukoricát egyben tettük fel, akkor az érintetlen maradt! A hal nem volt kilón felüli, de közel járt ahhoz. Reménykedtünk benne, hogy megint visszatért a banda. Sajnos ez nem így volt, közel nem fogtunk annyit, mint előző nap. Ennek ezernyi apró oka lehetett, de talán a hirtelen jött hidegfront hatott rájuk kedvezőtlenül.

Ami érdekes volt, hogy (egy kivételével) egyik kifogott hal sem volt 1 kilogramm feletti, de több olyat akasztottam, amihez összes tudásom sem volt elegendő. Olyan elemi erővel indultak meg a Duna-ág közepe felé, amihez a spiccbot nagyon kevés volt.

A botokat is kemény próba alá vetettük

Öt halam is meglépett. Ekkor jött volna jól a rakósbot, de sajnos nem tudtam használni a stég kialakítása miatt. Ami viszont kárpótolt, az egy igazán nagy dévér volt. Nem döntötte meg egyéni rekordomat, ami 2200 grammos, de közel volt hozzá, csupán 100 grammal maradt el tőle. Spicc bottal egy ekkora keszeget hatalmas élmény volt szákba terelni. Ezután még horgásztunk egy keveset, de többet nem sikerült fognunk. Bátyám is már megjött ekkorra. Egész délelőtti eredménye egy darab kősüllő lett, amit fotózás után visszaengedtünk éltető elemébe. Helyünket megszórtuk egy kevés csemegekukoricával és elmentünk ebédelni.

Legnagyobb dévérem 2100 grammot nyomott

Ebéd és egy kis szieszta után visszaültünk a stégre. 10 perc várakozás után „ütöttem meg” az első komolyabb halamat. Húzásából éreztem, hogy nem dévérkeszeg lesz. Úgy is lett, kemény csata után egy épphogy méretes pontyot sikerült fognom. Természetesen fotózás után visszanyerte szabadságát. Két órát ültünk kinn, ezalatt még három darab 80 dkg körüli társát fogtam meg, de nagy dévér már nem jött.

A pontyok is tiszteletüket tették…
… de a kárászok harcosságában sem csalódtunk

Ez a horgászat és a nagy mennyiségű bronzszínű dévér olyan élményt adott nekünk, amire ha pár év múlva visszagondolunk, akkor biztos, hogy jó érzés fog minket eltölteni. Ha nem jött volna a véletlen elgondolás, akkor lehet, hogy nem is tudtunk volna a nagytestű dévérek jelenlétéről. Ezért szeretek természetes vizeken horgászni, mert - egy kis túlzással - az ember sose tudhatja, hogy mit fog fogni. Egy kicsit most mi is „nagy dévérekről álmodtunk”.

Gazza (Sivák Fishing Team)