A helyünk

A helyünk

Talán sok horgász ismer olyan helyet, amit szinte magáénak érez. Ahova leggyakrabban eljut akár közelsége miatt, vagy éppen azért, mert ez számára a legkedvesebb. Tudok én is egy ilyet, és bár foglalt horgászhely nem létezik, mégis úgy mondom: a helyünk.

Kiskamaszként sokat jártam ezen a Duna-szakaszon. Suli után a bringára kötöztem Silstar teleszkópbotomat, egy marék horgot, ólmot és néhány úszót is a táskába tettem a gilisztaásó kislapát mellé. „Padlógázzal” tekertem végig az 5 kilométeres távot. A közeli ártéri erdősávban a szúnyogok támadásával mit sem törődve gyorsan kiástam egy adag gilisztát, és nem sokkal később már a partközeli víz bazaltköveinek környékét tapogattam végig a könnyű úszós cuccal. Szinte minden követ ismertem azon a szakaszon, megvoltak a kedvenc szikláim, amik adott vízállásnál mindig rejtettek egy-egy szeplős dunai sügért, kölyökdomolykót vagy bodorkát. Nagy ritkán Kessler-gébet vagy kis balint is fogtam. Magam előtt látom még, ahogy kedvenc bordó (folyóvízre teljesen alkalmatlan) úszóm elsétál a kiszemelt kő mellett, majd azon túlhaladva - ott, ahol egy pillanatra enyhül a sodrás - hirtelen elmerül vagy felfekszik. A következő pillanatban pedig egy duci sügérből bányászom ki a horgot. Mikor a júniusi zöldár elöntötte a közeli erdőt, a halak pedig tömegesen úsztak ki az víz elől menekülő gilisztákból és egyéb gerinctelenekből lakmározni. Ilyenkor igazi dzsungelpeca vette kezdetét. A szúnyoghadak támadását tűrve gyermekkori barátommal kerékpárjainkat vállunkra véve bebumliztunk az erdő mélyére, és az elöntött területeken kergettük a halakat. A helyi nagy öregek pontyokról is meséltek, de mi boldogok voltunk ezüstkárászainkkal és egy-egy termetes dunai sügérrel is. Egyszer aztán édesapám is elkísért, biztatott, hogy a nagyobb halakat is célozzuk meg, kössek fenekező cuccot és bátran dobjam be a sodrásba. Meg is mutatta, mire gondol, de a bedobott végszerelék csak nem akart megállapodni. Bevágás után ki is derült miért: egy 40 centis márna vette föl a még feneket sem ért horgot. Csak ámultam - itt ilyenek is vannak?

Az első márna, amivel találkoztunk

Pergetni is szerettem kiskamaszként, és néha pár kisebb csukát, domolykót is sikerült becsapni azzal a néhány tviszterrel, körforgóval, amim volt. Első dunai csukámat nem hétköznapi módon fogtam. Egy állóhajó alá dobáltam egy - és akkortájt talán egyetlen tulajdonomban lévő - lilás tviszterrel. Többször rávágott valami az alig 2 méteres vízben, de eleinte nem akadt meg a hal. Végül egy sikeres támadás után egy ütés, és volt-nincs tviszter. Csuka! Nagy nehezen kunyeráltam egy drótelőkét egy közeli horgásztól, és a következő dobásra már meg is akadt a tettes. Az 50 centis, sovány dunai csuka hazabicajozott velem, otthon pedig nagy büszkén pózoltam vele a panellakás konyhájában. Gyomrában meglepetésünkre a korábban leharapott tvisztert is megtaláltuk.

Első dunai csukám. Otthon derült ki, már volt korábban a horgomon

Aztán hosszú éveken át nem is igazán látogattam el a környékre. Nemcsak a dunai, de az egyéb peca is a háttérbe szorult. Pár évvel ezelőtt viszont ismét rendszeressé vált a horgászat az életemben. Közelsége és a szép emlékek miatt ismét felkerestem a „Helyet”. Első alkalommal, egy hétvégén könnyűfenekezőket vittem magammal. Mivel időközben távolabb költöztem a víztől, ezúttal egy órát kellett tekerni a város másik feléből, így ha akartam volna, komoly felszerelést, akkor sem tudtam volna hozni. De végül csobbantak a közepes méretű ólmok, repültek a csontis, gilisztás horgok. És a történet új fejezethez ért. Eleinte már azon is meglepődtem, hogy a gébinvázió ellenére néha keszegféléket is lehet fogni.

Tavaszi bodorka, az év talán első hala
Fiatal paduc a partközelből
Fakó szilvaorrú

Aztán hamar rájöttem, hogy naplemente után elülnek a hívatlan vendégek, és jó eséllyel jelentkeznek a nagyobb halak. Közben csatlakozott hozzám barátom, Attila. Munka után már rutinszerűen találkoztunk félúton és indultunk a Helyre. Az első márnák után tudtuk, az igazán jó időszak nyáron a naplemente utáni pár óra. Munka után, a napsütéses délutánokon még ráérősen kötögettük fenekezőinket, készültünk az éjszakára, élveztük a napsütést. Aztán ahogy lement a nap, felgyorsultak az események, szinte menetrendszerűen érkeztek a halak. Volt olyan esténk, hogy tucatnyinál több márnát fogtunk.

Közeleg az este
Atti eddigi legszebb márnája

A bajszos torpedók mellett bagolykeszegek, éjjeli paducok, dévérek voltak a leggyakoribb vendégeink. Néha egy sütésre való keszeget megpucoltam és hazavittem, de a legtöbb halat visszaszórtuk. A csúcs csali a csonti volt. Méret körüli balin, kölyökharcsa, kősüllő és még számos egyéb halfaj is megkívánta a légylárvákat.

Lárvaevő balingyerek

Nem volt két egyforma nap. Egyik este méretes dévérek álltak be a hely elé, másnap ugyanitt kizárólag kölyökmárnákat fogtunk. Aztán jött egy áradás, és mindent átrendezett. Persze olyan is volt, hogy a halak csúnyán lealáztak. Mivel a mederben itt is akad bőven kagyló, akadó és éles kő, sok halnak sikerült letépni vagy a tereptárgyak segítségével elnyírni előkéinket. Nyár derekán, amikor igazán hosszúak voltak a nappalok, partszéli pergetéssel ütöttük el az időt. Néha kölyökbalin, kis süllő, domolykó kapta el a belógó ágak, állóhajók közt vezetett műcsalit. A horgászatot napközben megkeserítő gébek ellenszerére is rájöttünk közben. A horogra nappal nem szabad állati eredetű csalit tenni. Apró hungarocell golyóval csalizva, és az ólom mellé könnyű, kenyérbéllel megtömött etetőkosarat kötve napközben is virgonc paducokat, szilvaorrúakat fogtunk.

Nemkívánatos csalievők, kívánatos rablóhal-csalik. A ritkább: csupasztorkú géb
A nagyobbra növő: Kessler-géb
A legbosszantóbb: feketeszájú géb

Teltek a nyári hónapok, és nem győztünk csodálkozni, mennyi hal él a Dunában. Előfordult, hogy egyetlen este alatt több mint egy tucat halfajjal találkoztunk.

Apró kis ékszer: német bucó
Nem ritka vendég a horgon: magyar bucó

A halványfoltú küllők, a magyar és német bucók és a 6-7 keszegféle mellett rendszeresen beköszönt néhány fiatal ragadozó is.

Fiatal kősüllő
Növendék balin
Óvodás lesőharcsa
Kiskorú csuka
Dedós domolykó

Aztán ősz lett. Többször előfordult, hogy teljes délutáni-esti pecák teltek el gébek nélkül. Ez volt az igazi ajándék. Nagy élmény ugyanis éjjel, sötétben halakat fogni, de kellemes napsütésben a parton ücsörögve látni a kapásokat, megcsodálni a fenséges márnákat, jászokat mégiscsak más. Egy igazán kellemes szeptemberi szombat délutánon barátnőm, Pé is elkísért. Az igazi napozós, olvasgatós vízparti pihenést mindössze 3 kapás zavarta meg. A márnák összsúlyát bő 9 kilóra saccoltuk, a legnagyobb teljes testhossza 77 centi volt. A partközeli, sekély és letisztult vízben követni a gyönyörű, kontrasztos színű torpedók kirohanásait semmivel össze nem hasonlítható élmény volt.

3 márna, 3 árnyalat
Márna visszaengedés előtt…
… és közben

A következő hétvége is a vízparton talált minket. Erős szél fújt, és a víz is feljebb jött a múlt hetihez képest. A pár órás horgászat alatt a kenyérbeles, hungarocelles fenekezőre tucatnyi jász érkezett. Más halat oda sem engedtek a horgok közelébe. Akadt köztük több, kiló felett példány is. Barátaink meglátogattak a horgászat közben, és hirtelen ötlettől vezérelve dunai halebédre invitáltuk őket Pével. 3 balszerencsés jaszkó hazajött velünk, és rántott hal formájában emberré vált. A siker osztatlan volt.

Szélhajtó jászok

Aztán az ősz lassan télbe váltott. Soha nem láttam még menyhalat, nem is horgásztam rá. De két éve ez megváltozott. A Hely komolyan próbára tett. Első menyusos próbálkozásainkat sikerült a legbarátságtalanabb téli estékre időzítenünk. Hol szembeszél és tarajos hullámok fogadtak, hol pedig fagyos levegő és ónos eső próbált hazazavarni minket. Az első télen 6-7 alkalommal vonultunk hadba, és kettő darab kapással meg is úsztuk a kalandot. Viszont az a két kapás két apró menyhallá változott! Attila volt a szerencsés, és végre bizonyítottuk magunknak, hogy létezik olyan hal, hogy menyhal. A következő szezont már korábban kezdtük, nem vártuk meg, amíg az igazán fagyos téli éjszakák beköszöntenek. Októbertől kezdve tucatnyi alkalommal dideregtünk a vízparton, és az eredmény nem is maradt el. Egy-két menyus be-becsúszott, a betli arányát le tudtuk csökkenteni 50%-ra. Volt olyan este, hogy 3-4 halat is fogtunk, ráadásul a halak mérete is szépen kúszott felfelé estéről estére egészen a bő negyven centiig. Az biztos, hogy a következő szezonra több gébet gyűjtök össze, mivel a belőlük vágott szelet bizonyult a legfogósabb csalinak.

A rövid nappalok hamar véget értek decemberben
Az első
Az eddigi legszebb

A minap elsétáltunk megnézni, hogy minden rendben van-e a Helyen. A fülledt nyári esték még távol vannak ugyan, de már tervezgetem a találkákat. Biztos vagyok benne, hogy a Hely még tartogat meglepetéseket. Biztosan járnak ott olyan és akkora halak, amikről álmodni sem merünk. És az is biztos, hogy az esélyt a találkozásra meg fogjuk adni idén is, mert ez a Helyünk.

Dunamacska, aki már 3 éve köszönt érkezésünkkor
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: