A szögedi rakpart keszegei

A szögedi rakpart keszegei

Éppen tengettem a nyaram, amikor Apám hazajött az estébe nyúló rakpart-pecáról és elmesélte, mennyi keszeget fogtak a család barátjával, Kovács János tanár úrral. Mivel jó ideje arra vártam, hogy egy jót úsztathassak végre a Tiszán, nem tétováztam sokat, hamar kitaláltuk, másnap megyünk, és Apám velem is leteszteli a vizet.

Reggel hatkor keltünk, egy gyors reggeli után hamar bepakoltuk a motyót a kocsiba, majd irány a víz. Nagyjából fél nyolc előtt kinn is voltunk. Taktikám az volt, hogy én lerövidített rakós bottal fogok nyomulni, de erről majd később.

Miután bepakoltunk a csónakba, elindultunk a rakpart felé. Szerencsére nem volt messze a hely, így a máskor szokásos km-ek és több decinyi benzin helyett most sokkal gazdaságosabban kijöttünk, ráadásul sok időt megspóroltunk. Rég volt már úgy, hogy a közelben keszegezzünk, pláne hogy a rakparton, mert ugye bár annak „kirakat” feelingje van.

A horgászhelynél nem túl mély a víz, beljebb már nem is nagyon akad és nem túl húzós, így ideális volt egy kis keszegezésre.

Tehát mi is volt a taktikám? Hát az, hogy míg Fater a 7-es spiccel próbálkozik, addig én a rakósommal tolom. Szépen lerövidítettem kb. 7-7,5 méterre, így tulajdonképpen csaknem ugyanott horgásztam, mint Apám, és ugyanúgy „direkt” bottal pecáztam, annyi különbséggel, hogy ha fogtam valamit, akkor két tagot le kellett vennem. Ezeket nem szedtem külön, elfért egyben, így egyetlen mozdulattal megoldható volt a dolog. De hogy miért éppen rakóssal? Hát, mert a víz csupán 3 m körül volt, és egy hetes bottal ekkora vizet meghorgászva 3,5 m fölös zsinór marad, így elég nehéz lenne vezetgetni az úszót. Épp ezért Apa a ladikban lejjebb foglalt helyet, én meg fölötte, így nem voltunk útban egymásnak.

Szerelékünk a következő volt: egy-egy 10 g-os Cralusso Golf folyóvízi úszó, 14/12-es zsinór és 12-es horog. Az én botomon halálpontos volt az úszóvezetés, mert csak 50 centi körüli zászlót hagytam a zsinórnak, ezáltal jól működött a kedvenc módszerem, a félig úsztatás, félig visszatartás. Apa a hosszú zsinór miatt kicsit bajosan, de szintén megoldott valami hasonlót.

Az etetőmben nem volt semmi extra, az alapot áztatott búza, kukorica, valamint főtt kukoricadara képezte. Miután összedolgoztam őket, hozzáadtam 2 kg Maros Mix keszeges etetőt, majd ugyanennyi Timár folyóvízit. Az agyagot ezúttal kihagytam. Ja, és fél liter forrázott csonti is került bele!

Az etetés alapját képező szemes anyag

Alighogy elkezdtem a mélységmérést, rögvest leakadtam. Na, mondom, „jól kezdődik, nem akarok elveszíteni egy szereléket és egy fenékmérő ólmot!”, de ahogy ezt kimondtam, az úszóm megfordult és a másik irányba kezdett menni. Rácsodálkoztam, megemeltem a botot, erre érzem, hogy rúg! Apám szentül meg volt győződve, hogy akadó, de én az ellenkezőjét bizonygattam, de miután az 1,2-es gumiból kihúzott vagy másfél métert és rugdalt is, már rájött, mégse akadó lesz az.

A hal gyönyörűen vitte a zsinórt, rúgott párat, aztán megadóan, mint egy dévérkeszeg, hagyta magát vontatni. Végig azt hittem, azzal is van dolgom, mígnem kellemesen kiábrándított egy jó 40 centis süllő! Nem hittünk a szemünknek! Ráadásul szabályosan a szájába akadt az üres horog! Nem tudtuk mire vélni, s miután apám felocsúdott az Őt ért kisebb sokkból, nyúlt a szákért és azzal a hal alá. Meglett a drága és nem is kicsi!

Megadóan… a zsinóron látszik a fenékmérő ólom

Valószínűleg a homályban ezüstösen megcsillanó horgot ivadéknak vélte, majd elkapta. A nagy boldogság után hamar megállapítottuk, hogy ez a hal bizony amnesztiát kap, mert nem lett volna szívünk most azt az egyet elvinni. Sajnos a visszaeresztésről kép nem készült, mert habár a víz fölött fogtam, nem tartottam eléggé, és mire Apa elkészült volna a géppel, addigra gondolt egyet a süllő, hogy csak azért is inkognitóban marad, és egy erőteljes rúgással szappanként csúszott ki a kezemből és landolt a vízben. :)

Méretes, de volt egy „retúrjegye” vissza a vízbe

Még mindig alig hittük el a dolgot, de gondoltam, „Na! Térjünk vissza a valóságba!”. Folytattam a mérést, és a pontos eresztékállítás után beetettem a finom falatok egy részét, és mivel a meder nem volt túl egyenetlen, nagyjából ott fejtette ki a hatását, ahova szántam.

Szellemes megoldás a bot letételére. A gombócok pedig bevetésre készen

Gyorsan felcsaliztam egy nagy csokor csontival a horgomat, majd betoltam a cájgot. Szépen vezetgettem az úszót, játszottam, fel-fellebbentettem a csalit, és csakhamar megérkezett az első vendég, egy tenyeres karikakeszeg személyében.

Az első keszeg

Kis mérete ellenére szépen húzta a zsinóromat, a fárasztás minden pillanatát élveztem. A következő leúsztatásnál is gyorsan érkezett egy vehemens kapás. Ez már bagolykeszeg volt. Őket szeretem a legjobban, imádom, ahogy rázzák a fejüket, fárasztásuk igazi élvezet. A gumit is néha-néha kihúzta a spiccből egy kicsit, és a feszülő cucc megdobogtatta horgászszívem!

Egy szebb „baglya”

Időközben apámnak is beugrott egy karika, görbült a spicc rendesen, ami hamar elűzte addigi sikertelensége miatti rosszkedvét.

Apa keszege

Körülbelül fél kilenc lehetett, amikor már szinte forrt az etetés, hiszen egy darabig nálam minden második leúsztatás adott egy halat. Apámnak is jövögettek módjával, neki csak azért volt nehezebb, mert nem volt túl jó a bot-úszó közti kontaktus.

A falánk, az etetést gyorsan felzabáló karikakeszegek miatt sűrűn kellett dobni a gombócokat, ami persze nem is baj, mert szeretik, ha sűrűn potyog „fejükre” az étek. Etetés közben becsúszott egy durbincs, ami kellemes csalódást okozva megszínesítette a fogási palettát.

A kis haragos, hát nem tudja, hogy úgyis visszaeresztem?!

Néha kicsit leakadtunk… nos, néha meg nagyon - de folyón ki nem?! Szerencsére a jó fogás miatt ez nem szegte kedvünket, pláne hogy horgunk többnyire sértetlenül fel is jött, igaz, néhány ág kíséretében. Nekem talán kettő jobb hal ugrott be, amik már szépen kihúzták a gumit, és mentek mint a gép, viszont azok leakadtak. Szerintem keszegek voltak azok is, csak nagyobbak. Hát igen, csónakból kicsit bajosabb a rakózás, oda kell figyelni, hogy feszes maradjon a zsinór, de amúgy gyorsan beleszokik az ember, nem volt ördöngösség a rövidítés sem.

Dél körül már az etetőnk is elfogyott, de általában mire elfogy a kaja, akkorra szokott igazán beérni az etetés. Talán az agyag hiánya miatt ez most egy kicsit másképp volt, kezdtek ritkulni a kapások, mert az etetőmet hamarabb elvitte a víz. Azért még maradt jócskán keszeg, sőt inkább most kezdett enni a nagyja. Bár ritkán, de egyre szebb és szebb karikákat, bagolykeszegeket, sőt még egy dévért is sikerült fognom. Apám is dolgoztatta a spiccét, hajlott rendesen a gyönyörű tenyeres keszegtől.

A végére ilyen és kicsit nagyobb keszegek jövögettek
Szépséges baglyák is megörvendeztettek

Épp a pecánk alkalmával volt a hőségriadó, a meleg minket is távozásra kényszerített olyan fél kettő felé. Búcsúzóul megakadt még néhány karika, de lassan kezdtek leállni és több, mint valószínű, hogy csak délután vagy estefelé indult volna újra a kapásáradat, ezért fel kellett függeszteni a horgászatot.

A végére összejött úgy négy kiló keszeg, két retúr durbincs és egy már szabad süllő, emellett rengeteg hatalmas rablás színezte a horgászatot, tehát mindent egybevetve elég jó nap volt, és működött az elképzelésem is. Igaz, a víz apadt, de naponta mindig csak kicsiket, és még elég közel voltak a keszegek, így volt értelme az úsztatásnak.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy - nemcsak a Tiszán, hanem bármelyik folyón - áradáskor, vagy nem sokkal utána (amikor még kicsit kinn van a víz és a halak is), etetéssel, finom szerelékkel, megfelelő méretű úszóval vegye üldözőbe a keszegnépséget. Természetesen máskor, pl. alacsonyabb vízállásnál is érdemes ezzel próbálkozni, de akkor hosszú rakós bottal, esetleg bolóval, feederrel.

Végül a fogás negyedét tartottuk meg, a többit visszaengedtem, és Apának csak akkor jutott eszébe, hogy csinálni kéne arról is képet, mire elvégeztem a gyors műveletet… Szeretjük a halat, de tán hisztek nekem, hogy ennyit azért mi sem eszünk meg, és a keszeget csakis frissen szeretjük. :) Jól beirdalva, kukoricalisztben megforgatva igazi ínyenc csemege készíthető belőlük, ám sokan lenézik ezt a nagyszerű halat. Na de nem baj, itt vagyok, hogy ezen változtassak, és hogy népszerűsítsem horgászatukat, mert mi Apámmal százszor többre becsülünk 3 keszeget, mint egy tavi pontyot!

Legközelebb majd sötétben próbáljuk meg valahol arrafelé, kíváncsi vagyok, előkerülnek-e a nagyobbak. Mellesleg a kivilágított rakpartokon este is jól látni, így akkor ilyen melegekben, vagy a lassan visszahúzódó vízben akár nagyobb esélyünk is lehet… Csak legyen világítópatron és szúnyogriasztó.

Egy biztos! A Tisza ismét megmutatta a változatosságot, és habár jobban kedveljük a várostól távoli csónakos pecát, ahol hallani a fák susogását, a nyárfák levelének zörejét, az énekes és sárgarigók énekét, na meg az örvös galamb búgását, valamint a folyó megannyi csendes neszét, de néha talán ez a fajta „kirakatpeca” is kell ahhoz a bizonyos változatossághoz, hogy az élet apró örömeit megleljük.

Az összfogás
Vannak itt azért szebbek is

Írta: Szili Dániel (Danius)
Fotók: Én meg Apám