Az oldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.
Itt van az ősz, itt van újra, ahogy Petőfinek, nekem is az egyik, ha nem a legkedvesebb évszakom az ősz. A természet egy másik arcát mutatja meg számunkra. Vizeink hőmérséklete jelentősen csökken, és igen, végre itt a várva várt márnaszezon is. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy lemenjünk a Dunára és fogjunk pár dunai erőgépet.
Néha nehéz dolog a címválasztás. Van, hogy az ember szíve szerint más nevet adna írásának, jelen esetben lehetne „Ívik”, „Zöldár” vagy bármi más, na de következzék inkább az „Apad” című írásom méltó folytatása, ahogy azt egy felvetődő ötlet kapcsán ígértem.
Duna hazánk legnagyobb folyója és talán a legszebb is. Bizonyára ritka az olyan horgász, aki még nem horgászott rajta. Szeszélyeiről és meghorgászásának nehézségeiről sokat tudnánk mesélni, megéri a vesződést, mivel igazi kincseket rejt. Aki komolyabban gondolkodik a feederezésen, előbb-utóbb szembesül a Duna kihívásaival és előbb vagy utóbb bele is fog szeretni a folyóba. Így történt ez velem is…
Sok módszerrel szeretek horgászni sokféle halra, azonban mint Dunán nevelkedett horgász, számomra nincs szebb a késő őszi hajnali pecáknál. A vízállás tavaly ugyan nem kényeztetett el minket lehetőségekkel, de novemberre már szépen beállt a folyó, és végre kilátogathattam kedvenc helyemre.
Manapság számtalan írást lehet olvasni óriási halakról, izgalmas fárasztásokról és pár óra alatt fogott 100 kg-nyi zsákmányról. Aki most is ilyenre vágyik, annak e kis beszámoló nem fogja elnyerni a tetszését. Nem leszek álszent, a fent felsoroltakat minden horgász kedveli, köztük én is, de ez a mostani horgászat más volt. És hogy mivel ajándékozott meg a nicki Rába?! Ha érdekel, tarts velem!
Az év nagy részében szinte alig találkoztam márnával. Ennek az oka legfőképpen az, hogy a módszerem nagy márnára van kalibrálva. Egy átlagos, kilós-másfeles méretű marcinak nincs esélye nálam. Sokat vártam a kapitális egyedekre, de nem jöttek, és már kezdett frusztrálni a dolog. Stratégiát váltottam. Beköszöntött közben a vénasszonyok nyara és varázsütésre elkezdtem fogni őket. Az Öreglány - vagyis a Duna - megmutatta a halasabbik arcát! Szinte majdnem mindent úgy csinálok, mint akkor, amikor betlizgettem, csak most mégis márna van a végszerelékem horgán. Előző írásomban temettem az évet, most viszont következzék pár fogás! Az október eleji horgászatok valamennyire feledtették az idei keserves időszakot. Szeptemberben még nem hittem volna, hogy ennyire megváltozik minden azokon a helyeken, ahol horgászni szoktam.
Ősz dereka van, még javában benne vagyunk a márnaszezonban. Ezért optimista is lehetnék az év hátralévő részét illetően, de be kell vallanom, sajnos nem vagyok az. Ennyire márnában szegény szezont én talán még akkor sem produkáltam, amikor „kezdő” voltam és azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Eddig boldogan, nagy örömmel osztottam meg veletek azt, amikor eredményes voltam. Most pedig következzen az árnyoldal, a horgászat sötét oldala. Erről az úgynevezett szakírók nem szeretnek írni, mert rontja az összképet az addig felépített imázsukról. Én nem akarom veletek azt elhitetni, hogy mindig nagy márnát fogok és azt sem, hogy mindig fogok. Az viszont igaz, hogy mindig akarok fogni és többnyire nagyot! Bizonyára sokan lesznek, akik nem fognak a soraimmal egyetérteni, de ez most mellékes, én csak leírom azt, amit valójában tapasztaltam. Számomra az a fontos, hogy közösen megoldjuk a problémákat, mert véleményem szerint van néhány olyan tényező, amik miatt ínséges lett ez az év.
Aki látta az Ötödik elem című filmet, annak ismerős lehet az a párbeszéd, ami Chris Tucker és Bruce Willis között zajlott le ebben a filmtörténelemben mély nyomot nem hagyó alkotásban. Na, ez jutott eszembe akkor, amikor elkezdtem gondolkodni legújabb agyament ötletemen, bezöldíteni az etetőanyagot a folyóvízen, de úgy rendesen! Szuperzöldre!
Sokáig nagy dilemmát okozott számomra az, hogy titokban tartsam-e a kedvenc márnafogó helyemet, vagy inkább rántsam le a leplet a számomra oly kedves helyszínről. Néhány írásomban, aki jól megfigyelte a márnákról készített képeket, talán könnyen beazonosíthatta a helyszínt. Nem tagadom, hogy hosszú ideig nagyon titokban tartottam az itteni fogásaimat. Ez azért történt, mert végre kínkeservesen találtam olyan helyet, ami kevésbé látogatott és még márnát is lehet fogni. Csak azt tudja igazán értékelni az ember, amit nehezen szerez meg! Sokak számára bizonyára nem újdonság, hogy a Vadvízi kalandok 18. részében Döme Gáborral ezen a helyszínen horgásztunk, forgattunk. Az volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt is elárultam titkaimat. A filmben sok mindent láthattatok, és elhangzott jó néhány dolog a hellyel kapcsolatban. A forgatás rövidsége miatt viszont nem derülhetett mindenre fény. Ezeket a dolgokat szeretném most veletek megosztani és lerántani a leplet a kedvenc helyemről!
Aki folyón is horgászik finomszerelékkel, legyen az bármilyen, úszós vagy fenekező módszer, tudja, hogy az etetés gyakran elengedhetetlen tényező. Ha horgunk közelébe kívánjuk csalni halainkat, netán helyben is akarjuk tartani őket, akkor bizony etetni kell! Igen ám, de gyakran erős a sodrás, nagy a mélység, és ha etetőnket nem megfelelően állítottuk össze, a sodrás elviszi azt. A siker kulcsa tehát sokszor nem pusztán a megfelelő hely kiválasztásában keresendő, hanem az etetőanyag minőségében és állagában. Sokunk pénztárcája viszont határokat szab, de nem kell elkeserednünk emiatt, etetőanyagunknak magunk is készíthetünk masszív alapot.
A Haldorádó Horgászportál olvasói számára Dajnics Ferenc neve igazán ismerősen cseng, hiszen számos nagyszerű írásával találkozhattak már. Nem túlzás azt állítani, hogy Ő a budapesti Duna-szakasz specialistája, hiszen szabadideje jelentős részét itt tölti. Megismerte és megkedvelte a betondzsungelt, amely mindig tartogat meglepetéseket. Megszállott márnahorgász, aki sajátos módon, de rendkívül eredményesen veszi üldözőbe a folyóvizek vad harcosait. Közös horgászatunkra még sokáig fogunk emlékezni, ugyanis azon a forró nyári napon fogta meg Ferenc élete eddig legnagyobb márnáját!
A harmadik felvonásra alig pár napot kellett várni. Ekkor Sanyi barátommal már célzottan arra a helyre mentünk, ahol korábban a gyerekekkel horgásztunk igen jót! Mi változott az első próbához képest? Etetőanyag, csali, végszerelék nem változott, csupán a horgászat időpontja, valamint a helyszín. Még mélyebb víz, kánikulai meleg és egy igazi, pörgős élményhorgászat…