Duna, márna, gondolatok I. rész

Duna, márna, gondolatok I. rész

Minden kezdet nehéz, de valahogy mégis el kell indulni. Nehéz halat fogni, értékelhető eredményt elérni a Dunán, ráadásul parti horgászattal. Azoknak szeretnék - saját megtapasztalás alapján - némi plusz információt adni, akik azzal a helyzettel szembesülnek, hogy bár az információ rengeteg, hasznosítható anyag nagyon kevés van benne. Beszélgessünk a sóderos, lapos részekről! A tutit nem tudom senkinek megadni, de talán az általam használt szerelék, a meglátásaim, a véleményem segít abban, hogy mindenki saját elképzelésére átültetve megvalósíthassa az eredményes folyóvíz-parti horgászatot feeder- vagy pickerbottal, s kiküszöbölhesse azokat a hibákat, amiket én (néha még napjainkban is) elkövettem.

… a változatos fogás tanít :-)…

Kényelmesen és félig elégedetten ültem vissza kék, kopott székembe. Ma már harmadszor sikerült part közelébe, illetve partra terelnem a horogra csalt márnát, mellyel megajándékozott újfent a Duna. Az elúszó (kb. félméteres, ránézésre bő 2,5 kg-os) ezüstös pikkelyruhával fedett testre a hegy mögé lebukó nap sugarai szivárványszínű mintát hímeznek, miközben a hal narancsos színű farokúszóban végződő izmos teste egy erőteljes csapással vízcseppeket spriccel meglepődött ábrázatomba. Ő csak elúszik a biztonságot adó meder irányába. Ez a hal most nem került kézbe. Lustaság? Kényelem? Teljesen mindegy, hiba. Hiba, mivel nem cseréltem le a már két jó halat fogó előkémet. Sajnálom, de bízom benne, hogy előbb-utóbb megszabadul a kéretlen mini kampótól.

Sötétedésig van még bő félórám, így gyorsan horgot kötök. Csalizok, a drótkosarat megtömöm a csalogató etetőanyaggal, s már lendítem is a szereléket a vízbe. Megvárom, míg a kosár eléri a jó háromméteres vízen a medret, s a felkapókart visszaváltom. A pickert a bottartóra támasztom, miközben a spicc még pöccen kettőt (nem szükséges további feszítés), a kosár és csali beáll. Visszaülök a székemre és nézem a spiccet, különböző gondolatok cikáznak agyamban.

Megváltoztam. Mikortól? Hogy kerültem ide? Az emlékek csak jönnek, mosolygok magamban.

… szinte magához láncol a szépsége…

Talán ma már nem tűnik nagyképűségnek, kijelenthetem: beléptem a dunai horgászok táborába. Idén (minden nagyképűség nélkül írom) már túl vagyok százötven „hercegi” hal kifogásán és visszaengedésén, a méreten aluliakat nem jegyzem fel. Hangsúlyozom, ezek most csak a márnák, melyek közül nem egy példány négy kilón felüli volt. Megpróbálom leírni, hogyan s milyen formában, mely folyamatokon keresztül alakult az elmúlt néhány horgászévem, mely a jelenlegi horgászszemléletemet, a horgászéletemet jelentősen befolyásoló, meghatározó tényezője lett. Ezen belül is szeretném kiemelni a márna horgászatát, mely számomra - talán - a legkedveltebb módszer. Amennyiben valakit csak és kizárólag az ún. „húshorgászat” érdekel, kérem, lapozzon tovább. Ez az írás nem neki szól!

Nem vagyok C&R nagykövet, fogyasszon mindenki kedvére nemes ellenfele húsából, mert az köztudottan egészséges. De kérem, ésszel és mértékkel tartsuk meg a halakat! Nem szívelem a fagyasztót - hónapokra előre - telerakó vagy a szomszédoknak, esetleg háziállatoknak - disznónak, csirkének stb. - minden halat hazahordó, harácsoló, kapzsi embereket. Nem tartom őket horgásznak, csak húsrablóknak. De ne kanyarodjunk el, nem ez lesz a tartalom.

… horgásszunk rájuk!

A kezdetekkor végigolvastam szinte minden szakirodalmat (Internet fórumokat, próbáltam minél több információhoz jutni), az elérhető legtöbb írást, ami a márna fogásáról szólt. Elméletben már nagyon jó voltam. Azt gondoltam ennyi tuti információ után, semmi betli, dőlni fog a hal a horgomra, jobb leszek halfogásban, mint egy 7-es BMW-s gyerek a nőzésben. Nem így történt. Utólag belegondolva a sekélyebb részekről kevés szó esett. Voltak sikereim, de nem éreztem azt, hogy igazán sokat fogtam volna. Ekkor jött egy (akkor még merésznek tűnő) ötlet. Megkeresni olyan valakit, akiről hallani, hogy nagyobb sikerekkel kergeti a dunai halakat. Tizenkilencre lapot kértem, s megkerestem e-mailben Novit. Bevallom, nem kis meglepetésemre - mert nem igazán hittem benne - néhány nap után egy személyes beszélgetést és találkozást ajánlott fel válaszlevelében.

Tanácsok nélkül is fogtam :-)…

Köcce, Papi :-)

Első alkalommal - egész napos, horgászbot nélküli Duna-járás - vagy négy különböző helyen más-más típusú vizet mutatott, s elmondta, hogy ő mit, hol és hogyan tesz, tenne. Mutatta a vizet, a töréseket, a visszaforgókat. A legegyszerűbb módon, egy-egy fadarabot dobott a vízre, s annak megtett útjával párhuzamban osztotta meg gondolatait, mi lehet alul a láthatatlan fenéken, a partszélen, a visszaforgóban, a lecsorgó vízen. Felhívta figyelmem, hogyan mutatja magát a sodorvonal, magyarázta az elvágó víz adta lehetőségeket. Akkor persze bólogattam szorgalmasam, mintha érteném, pedig e jelzésem csak azt a célt szolgálta, hogy tisztelem, amit mond. Semmit nem értettem. Mintha egy 1 hetes arab cserediák magyarázná a gipszkartonozást nekem. Azóta sokat horgásztunk együtt, de már a kezdetekkor hagyta, hogy saját elképzelésem alakuljon ki, ne a másolással töltsem el az időt, feleslegesen. Lassan ragadt is rám valami az etetőanyagon kívül. Néha mesélt (erről majd esetleg máskor), ilyenkor pillanatok alatt teltek el a közös órák, s lassan természetessé vált, hogy egyre kevesebb a betli akkor is, mikor egyedül ültem a parton. Apámként tisztelem az „öreget”, rengeteg bölcsességet tanított, sokat köszönhetek neki, jobb ember lettem.

Barangolások Novival

A felszerelésemet nem volt nehéz az övéhez hasonlóan kialakítani, mivel hoztam magammal kellő „fegyvert”, tavakon kergettem előtte évekig a pontyokat. De erről majd máskor. Azt bánom csak, hogy ismerkedésünk előtt vásároltam be a dunai horgászathoz.

Hát igen, a felszerelések. Anno az információ-kavalkádban, szükségét éreztem mindenféle feederbot beszerzésének. Jöttek a heavy feederbotok különböző hosszúságban. Vettem pergető botot is, gondoltam, jó lesz, kellhet a könnyű fenekezéshez. Szóval erősen beruháztam, pénzt és energiát nem kíméltem. Végül is nem baj ez, enni nem kérnek, majd valamire jók lesznek ezek is, mert mondanom se kell, szükségtelenné váltak. Adogattam is el belőlük, ajándékoztam is el, meglett a helye mindnek. Jelenleg szűkebbre vettem a bot és orsó keretet, csak azokat „őrzöm”, amelyeket használom is. 5 darab picker - jellemzően ezekkel lógatok -, 3 feeder, orsó 4 darab maradt.

A segítség után már sikeresebb lettem

Dunakeszi és Sződliget között horgászom, nem sok hely van, ami megtréfálná ezeket a pálcákat. Általánosságban az, hogy egy bot 6.000 vagy 36.000 Ft, szerintem részletkérdés. Bizonyosan állítom, nem ez a fő tényező. Tudom, mert van ilyen is és olyan is a készletemben. Ma már mindenkinek csak tanácsolni tudom, ismerje meg saját felszerelése korlátait, lehetőségeit, mert a halak nem nézik az árcédulát.

Duna, picker és én

Ma már meggyőződéssel állítom, a Dunára tökéletes megoldás lehet a picker, a light, ill. medium feederbot is egy-egy szakaszon. Persze nem hűbelebalázs módra szaladjunk ki a boltba!

Idővel, lassan megismeri az ember a halak szokásait: mikor, milyen halra lehet nagyobb eséllyel számítani, milyen időszakban, melyik vízállásnál, vízmozgásnál hol a tartózkodási helyük, hogyan viselkednek különböző frontok esetében stb. - sorolhatnánk a változatokat szinte a végletekig. Egy biztos, ha fáj a fejem a melegfront miatt, el se indulok horgászni, borítékolható a betli. Az biztos, nincs két egyforma nap a Dunán, ezt olvashattuk Danius Tiszás cikkében is. Ugyanazon a helyen tegnap terített asztal, holnap egy hatalmas betli… Amit javasolhatok: nem szabad feladni, mert előbb-utóbb eredményes lesz, sikeres lehet mindenkinek a horgászat. Egy számomra is fontos dologra felhívom a figyelmeteket, mely talán közhelyként hangzik: Tiszteld a Dunát (ide bármelyik vizet írhatnám most) és annak élőlényeit!

Bár őket én se kedvelem…
… őt már annál jobban

Az Inspi spicce megremeg. A szürkületben épphogy csak észrevenni. Ez elég ahhoz, hogy a való világba visszatérjek. Előrehajlok, kezemet a bot fölé helyezem, s várom a következő jelzést, mely néhány másodperc elteltével jelentkezik is. A spiccet hajlító kapásba beemelek. Meggörnyedve marad a bot, s a nyelén már kezemben érzem a hal első megugrását. Felállok, mert tudom, hogy a hal csak arra vár, hogy hibázzak. (Sokan mondják, ilyenkor kellene a halat elemelni a fenékről. Igazuk lehet, de a kezemben nem egy medveölőt, hanem egy angolosan lágy botot tartok. Itt most nem lehet szó a márna - mert a mozgásából, védekezéséből egyértelmű, hogy az - feltépéséről. Itt és most az a helyzet, hogy az ügyesebb nyer.) Megemelem a botot, s próbálom - a bot adta lehetőségekhez képest - irányítani a halat. Az orsón tekerek egy keveset, közben a spiccet engedem lejjebb a víz felé, majd a tekerést abbahagyva lassan emelem - ezáltal magam felé húzom - a halat. Ez kétszer-háromszor megismétlődik, de a part közelségét megérző hal megugrik, s visszatör a mély felé. Tipikus márna védekezés. Lassan folyással szembe fordul, s húzza a 18-as damilt. Az orsó komótosan adagolja a zsinórt, a bottal követem a márna mozgásának irányát, mely lassan visszavesz a tempóból, lassítani kezd. A jó 25 méterre lévő halnak már a Duna sodrásával is küzdenie kell, nemcsak a szájánál visszatartó pórázzal. Nem erőltetem, mivel előttem olyan tizenöt-tizennyolc méter távolságban van egy padka. Itt a víz másfél méterről meredeken két és fél méteresre vált. Újabb türelmes visszatekerés, s kezdődik elölről az előbbi folyamat. A hal közben már érezhetően fárad. A harmadik kirohanása már olyan alibiszerű, mint amikor vendégségben háromszor szedünk Mari néni száraz sütijéből.

A lapos, sóderes part bő félméteres vízében, tíz méter távolságban már fröcskölést produkál a marci, s utolsó erejével még úszik fel-le egy-két kört szinte párhuzamosan a parttal. Lassan a szélvízre irányítom, leguggolok s picit lazítok a féken. Lassan magam felé húzom, bal kezemmel a víz felé nyúlok. A tarkójánál határozottan megfogva kiemelem a vízből.

Gyönyörű jószág

A botot a széknek támasztom, a 14-es horgot a húsos szájszélből gyorsan kiszedem (szerencsére nem nyelt mélyre), s csodálom a szürkület ellenére halam határozottan körvonalazódó, csillogó, izmos hercegi testét. Gyors fotózás, majd a halat a vízbe helyezem. A faroknyélnél megtartom, néhány pillanat alatt magához is tér, majd határozottan tovaúszik.

A botot már nem szerelem újra. A maradék bő kétmaroknyi etetőanyagot a vízbe szórom, egyenek a snegók is. Összecsomagolok, s lassan a kocsi felé veszem az irányt, mert vár a család, a fiam.

Ő már most tiszteli az életet, minden élőlény életét

Most látom, jó pár száz karaktert leírtam úgy, hogy szinte még nem is horgásztunk, s alig érintettem konkrét (helyszín, szerelék, etetőanyag stb.) dolgokat. De ez - amennyiben lesz fogadókészség - most már legyen egy következő írás témája. A sóderos részről szeretnék hasznos dolgokat, bevált trükköket megosztani veletek. Ígérem, rövid leszek :-)

A sóderos pálya

Balla Csaba (tmpgenc)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: