Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Vincze Dávid írása

Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Vincze Dávid írása

Nagyon sok pályázat érkezett be a Gyerekek horgásszunk együtt pályázat 2. körére. Ezeket az írásokat szépen sorban leközöljük oldalunkon! Azok, akik még így sem kerültek díjazásra, ne csüggedjenek, lesz még újabb pályázati lehetőség számukra. Addig is, horgásszanak sokat, készítsenek sok szép képet, örökítsék meg a gyerekkori horgászélményeket! Következzen tehát Vincze Dávid írása…

Örömmel olvastam, hogy a „Gyerekek horgásszunk együtt” sorozatnak van folytatása, mert sajnos az előzőről lemaradtam...

Vincze Dávidnak hívnak, 12 éves vagyok. 10 éves koromban kezdtem el horgászni, amikor Anyukám beíratott egy 1 hetes horgásztáborba. Itt megtanították és megszerettették velem a horgászat csínját-bínját, megtanították a vízi élővilággal és a halakkal való kíméletes bánásmódot.

Mivel a Balaton partján, Keszthelyen élek, sokat tudom a horgászatot gyakorolni. Ahogy szabadidőm engedi, a vízparton vagyok és horgászom. Első pontyomat is a Balaton adta nekem, azóta a pontyhorgászat és a keszeghorgászat rabjává váltam.

Balatoni horgászat a barátommal
Laza pipa

Kezdetben hagyományos fenekező módszerrel horgásztam gilisztával és kukoricával, de horgászboltos ismerősöm ajánlotta, hogy próbáljam ki a pelleteket meg a feederbotos horgászatot. Megvásároltuk az első feederbotomat, s mivel már az első alkalommal sikert aratott, attól kezdve feederbottal üldözöm a halakat. Az etetőanyagok közül a Haldorádó Pelletes Fekete a kedvencem.

Hal a horgon!
Hal már a parton!

Sokat járunk a környékben lévő horgásztavakra, azok közül is a kedvencem a Baki Fenyősaljai-víztározó. Itt fogtam a legtöbb pontyomat. Ezen a tavon nem olyan egyszerű a horgászat, mert rengeteg a törpeharcsa. Sajnos mindig akad a horgomra törpeharcsa is. Eleinte csak 2 -3 kilós pontyokat fogtam de, ahogy egyre jobban ráéreztem a pontyfogás technikájára, jöttek nagyobb példányok is. Ősszel rakós bottal sikerült megfognom eddigi legtöbb keszegemet, ami 22 kg-t nyomott.

Kapásra várva
Húzom a halat
A 22 kg keszeg zsákmányommal
Tőponty a baki tóból
Tükrös ponty a baki tóból

Kedvenc vízterületem Ausztriában, Graz közvetlen közelében található, a neve Schwarzl See. Itt él keresztapám, aki szintén szeret horgászni. Nyáron több hetet horgászhattam vele. Ezen a tavon már sok nagytestű dévérkeszeget, compót, pontyot fogtam. Itt többnyire feederbottal horgászom.

Egy ponty a grazi tóból
Már mehet is vissza, C&R!
A ponty után egy termetes dévér érkezett
Compó
Egyéni rekord compóm: 3,5 kg
Egyéni rekord dévérem pedig 3,2 kg!
Pontyom
Csaliarzenálom

Nem oly rég bukkantam rá a Haldorádó oldalára, de azóta is ez a kedvencem, sok videót néztem már végig, legjobban Döme Gábor filmjei tetszenek, és be is válnak technikái, amiket mutat. Nagyon örülnék, ha én is horgászhatnék Gábor bácsival, biztosan rengeteg hasznos dolgot tudna javasolni nekem! Mellékletben küldöm a legkedvesebb fényképeimet, remélem, Önöknek is tetszenek!

Üdvözlettel:

Vincze Dávid

Kedves Dávid! Aki így tud örülni egy csodálatos dévérkeszegnek, már félig nyert is. Öröm volt olvasni beszámolód, nézni a képeidet!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.