Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A Haldorádó Aroma Tuning folyékony aromákkal akár többszörösére növelhetjük etetőanyagunk csalogatóhatását, de rendkívül jó a széttört és főtt (áztatott) magvak, sőt a pelletek aromásítására is. Egyetlen flakon aroma akár 5-10 kg etetőanyag megízesítésére és aromásítására elegendő.
Alkalmazása roppant széleskörű, de leggyakrabban száraz etetőanyagra, kukoricapogácsára, vagy a bekeveréshez szükséges vízhez öntve kerül felhasználásra. Készíthetünk vele túlaromásított, etetőkosárba szánt keveréket is. Ekkor kis mennyiségben is meghökkentő lesz a csalogatóhatása!
A rendkívül tömény aroma alapját 100%-ban a gyümölcscukor szirup adja, ami kiváló hordozóanyagnak bizonyult a próbahorgászatok során. Az édes szirup kifejezetten jól harmonizál a hozzákevert tömény aroma alkotóelemeivel. Az aroma a hideg és felmelegedő vízben egyaránt megállja a helyét. Hőmérséklettől függetlenül rendkívül jól keveredik a vízben. Természetesen minél melegebb a víz, annál gyorsabb ez a keveredés, de szemben az olajos aromákkal, ez hideg víz esetében sem „ugrik” össze, ugyanolyan hatékonysággal dolgozik.
Immár 13 különböző ízben érhető el: Nagy Ponty, Nagy Amur, Nagy Dévér, Vörös Démon, Tenger Kincse, Mézes Pálinka, Sajtos Bajszos, Fűszeres Hal, Magyar Betyár, Édes Ananász, Vad Ponty, Vad Szilva, illetve az új folyóvízi finomság, a Scobar!
Haldorádó Aroma Tuning Vad Ponty
A Vad Ponty etetőanyagunk sikere miatt, szinte kötelező volt elkészíteni azt a különleges, semmihez sem hasonlító aromát, ami a sok sok összetevő mellett az egyik legfontosabb alkotóeleme az etetőanyagnak. Ezzel az aromával főként a természetes vizek horgászait célozzuk meg. Olyan horgászvizekre ajánljuk, ahol a halfauna nem ismeri a modern, aromás, hallisztes etetőket és csalikat. A Vad Ponty olyan különleges, semmihez sem hasonlító aromakeverék, amely garantáltan felkelti és horgunk közelébe csalogatja azokat a vad és óvatos halakat is, amelyek eddig még soha nem találkoztak horgásszal!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.