Lencsevégen 5

Lencsevégen 5

Csodálatos november végi délelőtt volt. A kora reggeli párát a még vörösen izzó nap sugarai győzedelmesen szétfoszlatták. A kocsi ablakát leengedve hagytam, hogy az ilyenkor egyáltalán nem megszokott langyos levegő simogatóan átjárja testemet-lelkemet. Egy verébraj a kissé sietve guruló kerekek elől berzenkedve rebbent fel előttem, és végre már csak pár méter… már csak egy… és megérkeztem a parkolóba…

… pár perccel később csörög a telefonom. Itt állok sorban egy budapesti bevásárlóközpont kajarészlegénél, éppen sorra kerülnék, de ezen a csodás munkanapon, amikor inkább pecáznék persze, immáron századszor, megint megszólal a mobilom. Nem veszem fel. Vagy mégis? Na, jó… lehet, hogy tényleg fontos. Nézném, ki hív, de nem látom. Persze, hogy nem látom, hiszen nincs rajtam a szemüvegem. Néhány „kakas csípje meg”-szerű félhangos mormogás közben végre megvan, és íme, már látok is.

Hát persze, hogy fölvettem, Döme Gábor volt. Udvarias ember lévén megkérdezte, hogy vagyok, de aztán a lényegre térve az iránt érdeklődött, várhat-e tőlem szokásosan így év vége felé egy újabb „lencsevégen”-t. A válaszadásra kis időt kértem Tőle, mert visszagondolva erre az évre, bizony nem sok vízparti élmény tört fel belőlem. Néhány nap elteltével ötletként egyfajta fotóriport bemutatása merült fel bennem, hiszen a júniusi merenyei pecatúrám ennyit talán megérhet, annál is inkább, mert néhány érdekes dolog azért történt velünk.

Szereplők:

  • Zoli (Csombi) horgászcimborám, aki egyáltalán nem mellesleg Zsolt fiam kezdeti ténykedését egyengette az up. vízilabda válogatottban.
  • Csombi fia, Barni, aki ha éppen nem horgászik… stb., akkor szintén ifjú vízilabdásként vitézkedik.
  • A három napra minket meglátogató Zsolt (Lazac) fiam és kedvese, Zsófi.
  • Szintén szereplővé vált a táborunk és annak környezete, pár állat, és ezúttal - kivételesen - a lencsevégre kapott halak közül is néhány, no és jómagam.

E fa mellett gurultunk le a vízparthoz
Kész a tábor
A több éve bevált sátor, amiben élni is lehet, nem csak kucorogni, és Csombiék raktára
A természetben megbújva
Első reggelünk…
… esténk…
… éjszakánk
Félelmetes fegyverek kölcsön állványon, a sajátomat néhány nap múlva Lazacék hozták
Innen nézve nekem egy nádcsomó is érdekes
Kovács Zoli „hozadéka”, az oldódó bojli
„Fárasztó” képek…
Megérkezett a csapat egy tíz fölöttivel
Nem hiányozhattak a simogató kezek…
… és minden olyan „kötelező” eszköz, ami a halakat óvta
Csombi majd 16-os pontya távolról és közelről is jól mutatott
Barni ennek a 11 feles gyönyörű nyurgának a kedvéért és a „dizájnere” tanácsára még a sapkájától és a napszemüvegétől is megvált
A rekordpontyommal mi is kiérdemeltük, hogy lencsevégre kerüljünk
Extraként pontymágia
Voltak, „akik” néha ránk néztek…
… voltak, „akik” már-már zaklattak minket…
… és voltak, „akik” bepillantást engedtek életük nagy eseményébe
A végre megérkező ifjú pár is akcióba kezdett
Lazac első hala ez a 6-os amur volt, aminek - úgy látszik - szintén megtetszett a dupla oldódó bojli
Többek között ezért a 13-as potykáért is érdemes volt erre a pár napra leugrani Merenyére
Egyszer csak gyanús égi jeleket láttunk…
… és a gyanú valósággá vált
Valami olyan, amit az eddig eltelt ötven évem alatt élőben még sose láttam, kezdett ránk települni
Egy perc múlva több mint 110 km/h-s szél és vízszintes eső zúdult ránk, és mind az öten igencsak nekifeszülve kapaszkodtunk a sátorba
A másnap már sokkal jobban telt
A kaja-pia és a szivar elég jól rendbe tette a lelkivilágunkat
Keleti kényelem, délnyugati nyugalom reggel 6 óra 15-kor
„Tüskevár fíííling” késő délutáni fényben
Barni 15-ös utolsó hala…
… és a búcsú kellemes…
… és kellemetlen része

Talán a képekből is látszik, a vihar, a környezet és a horgászat is felejthetetlen volt. Én azért inkább csak az utóbbi két élményt kívánom mindenkinek.

Lázár Miklós (lujzim)