A vándor pontyok nyomában…

A vándor pontyok nyomában…

E cikk eredetije a Pontyvilág Magazin 2010. augusztusi számában jelent meg. Az újság főszerkesztővel, Bujáki Gázával való kiváló kapcsolatunknak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy az írást változatlan formában leközöljük. Miért tartottuk ezt ennyire fontosnak, miről is szól valójában ez az írás? Arról a gátlástalan „halkereskedelemről”, amelyről mindenki tud, de mégsem merte eddig senki sem leírni! A termetes halak büntetlenül „vándorolnak” egyik tóból a másikba. Mikor lesz ennek vége, ki tudja megvédeni a nagy természetes vizek vagy gyenge halőrzéssel bíró horgászegyesületi tavak kapitális halait? Jelenleg senki! De haladjunk sorban és nézzük meg, mi a magyar valóság…!

A modern pontyhorgászat Magyarországon az utóbbi tíz évben rendkívül népszerűvé vált. Több tízezres horgásztársadalom lett a pontyfogás szerelmese. Eleinte a fiatalabb generáció, de most már az idősebb korosztályból is jó néhányan elkötelezett pontyvadászok, akik a nagyobb halakat kíméletes bánásmódban részesítik és a megfogás után örömmel engedik vissza megszokott életterükbe.

Mikor ér véget a gátlástalan pontylopás és a törzsállomány egyik tóból a másikba való „áttelepítése”?!

A szomorú magyar valóság

A modernkori pontyozás hazai elterjedésével sajnos egy új, de egyre nagyobb méreteket öltő jelenség is terjedőben van. A nagyponty-kereskedelem napjainkra kezd félelmetes méreteket ölteni. A kapitális pontyok tucatszámra „vándorolnak” át a nagyobb természetes vizekből a kisebb magántavakba. Óriási kár ez a hazai vizeknek és a magyar horgásztársadalomnak egyaránt. Még egy jó adottságú vízen, ahol ideális a természetestáplálék-bázis, valamint megfelelő a pontyok genetikai felépítése, ott is nagyon ritka, hogy egy ponty igazán hatalmasra növekedjen. Vegyük végre észre, hogy egy pontyóriás a Balatonon vagy például a Dunán nemzeti kincsnek tekinthető, amely felbecsülhetetlen értékű! Óvjuk, védjük és őrizzük meg utódainknak, hiszen ez a miénk! Tudom, hogy a hazai bérezések nem a legmagasabbak, de kérek mindenkit, ne a hobbijából próbáljon profitálni! Néhány „sporttársat” már kérdőre vontam, akik természetes vizekből adtak el kapitális pontyokat, és minden esetben olyan válaszokat kaptam, hogy miért csinálok ebből olyan nagy ügyet, inkább X. Y. fogja meg és vágja fejbe, vagy a ponty végezze a halászok hálójában? Persze, ez igaz, de, ha mindenki így gondolkodna, előbb-utóbb kiürülnének a természetes vizeink. Arról nem beszélve, hogy a pontyozás modern kellékei (csalik, előkék, szerelékek, radar stb.) csak a horgászok egy szűkebb rétegének tarsolyában található meg. Az „egyszerűbb” pecások kisebb eséllyel kerítik horogvégre a kapitális pontyokat. A horgászati technika, valamint a „bojlizás” eszköztára nagyban hozzájárul a pontyóriások megfogásához, de ezeket az eszközöket nem szabad „fegyverként” használni.

Az első nagy port felkavaró kapitális pontyfogás. Bujáki Géza a Gyékényesi kavicsbánya tavon kifogott és visszaengedett 29,4 kilós pontya…
… 2006. június 15-én Háromfán Czintula Attila kezében

A magántavak

Sorra nyitják meg kapuikat a magántavak, amelyek némelyike már néhány hektáron is igazi nagyponty-paradicsommá vált az utóbbi pár évben. Persze a kisebb és néhány éve létesült tavakban nem található a pontyokból ősállomány, de mégis sok tavon tucatszámra jelentkeznek a kapitális pontyok, és bizony nem ritka a 20 kiló feletti fogás sem. Nem vitás, hogy ezekbe a „friss tavakba” az óriási pontyokat betelepítik a gazdák. Nagytestű, 20 kiló feletti pontyokat halgazdaságokból vásárolni meglehetősen ritka lehetőség. Az igazán nagyméretű pontyokhoz kizárólag egyesével és általában „feketén” lehet hozzájutni. Kérdezem én, valóban ez a jövő? Lássuk be, vadvízen megfogni egy különleges és óriási halat, amely az adott vízben növekedett oly nagyra és ismeri a víz alatti világ minden apró pontját, nem egyenértékű azzal, mintha egy olyan tavon fogjuk meg, ahova „szerencsétlent” idősebb korában betelepítették és kénytelen ösztönösen táplálkozni, mert fenn akarja tartani a tömegét.

Mi történik az új környezetben?

Nézzük meg, mi történik azzal a hallal, amely nagyra nőtt példányként másik „otthonra” talál: ez a hal az új környezetében valószínűleg nem találja meg a számára kedvező életfeltételeket, az évek óta megszokott mindennapi betevőhöz pedig nem jut hozzá. Mivel a kisebb magántavakban az esetek nagy részében hemzsegnek a pontyok, ezért biztos, hogy nem jut neki elegendő táplálék. Persze, tisztában vagyok vele - mielőtt bárki szóvá teszi -, a szakirodalom úgy tartja, hogy egy nagyobb egyedsúlyú ponty jobban érvényesül a kisebb fajtársaival szemben. Ez valóban így is van egy természetes környezetben, de azoknak a vizeknek a halállománya és viszonyai, amelyekről itt beszélünk, közel sem hasonlítanak a természetes körülményekhez. Inkább a „sok lúd disznót győz” mondást tartanám helyénvalónak, hiszen ahol a kisebb és falánk pontyokból százszámra hemzsegnek, ott a „nyugodt élethez” szokott öreg bajuszos nem igazán tud mit kezdeni a megváltozott körülményekkel.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az áttelepített pontyóriásokkal, van néhány variáció, de ezek mindegyike elszomorító… Az öreg halak számára a megváltozott körülmények először nagymértékű - akár 40%-os - súlyvesztéssel járnak. Volt már rá példa, hogy néhány hónap múlva az új élőhelyükön visszaszedtek néhány kilót, de hogy elérjék az eredeti tömegüket, az magyar vízben még nem fordult elő! Németországban történt már olyan, hogy egy ponty az áttelepítés után ugyan visszafogyott, majd hamarosan tovább növekedett, de az ilyen eset nagyon ritka és kizárólag olyan tavakon fordult elő, ahol rengeteg a természetes táplálék, és amelyekben nagyon kevés hal él, vagyis nincs az új lakónak táplálék-konkurense. A hazánkban áttelepített nagytestű pontyok általában tartósan veszítenek a súlyukból, ezután a megváltozott környezetben néhány év vegetálás következik… Mivel az új „otthonukban” nem találnak elegendő táplálékot, az évek múlásával egyre ritkábban „jelentkeznek”, aztán egyszer csak eltűnnek... És valahol a tó mélyén, sűrű növényzetben vagy a bedőlt fák rejtekében lassan elpusztulnak. Nem tudnak elegendő és megfelelő minőségű táplálékot magukhoz venni, valamint általános tény, hogy az idősebb élőlények esetében az élettér megváltozása gyakran elhullással jár. Gondoljunk csak bele a következőkbe: egy idős embert, aki falun élte le az egész életét, mindig kétkezi munkát végzett és megszokta a finom „hazait”, egyszer csak felköltöztetik Budapestre, mondjuk egy kisebb panellakás nyolcadik emeletére, ahol a finom „hazai” helyett nap mint nap egy manapság divatos kalóriaszegény „mű” étellel etetik. Nagy valószínűséggel a mindig jó levegőhöz, mindennapi elfoglaltsághoz, régi barátokhoz hozzászokott bácsika nagyon nem érezné jól magát a megváltozott élettérben, és emiatt az élete is biztos, hogy megrövidülne! Ez történik szegény halakkal is, akik a „pontyos biznisz” áldozataivá válnak.

Egy újabb ponty, amelyet két tavon is megfogtak. A jellegzetes pikkely összetéveszthetetlenné teszi! A Lörintei-tó csodálatos vízi világában közel 25 kilósra növő pontyot - amelyet Tádénak kereszteltek - Savanyó Péter 2009 júniusában megfogott és természetesen vissza is engedte eredeti élőhelyére…
… amely idén a móri Ezerjómajor horgásztavon bukkant fel egy másik horgász kezében…

Vízkezelők figyelmébe

Szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani két hazai tavat, ahol az „esztelen” pontyfelvásárlások nélkül is nagyra nőttek a halak, és napjainkra ezek a vizek igazi pontyparadicsommá lettek. A Palotási-tározón, valamint a Merenyei-víztározón a tógazdák nem hívei a kapitális pontyok felvásárlásának. A hozzáértő munka, valamint a szakszerű gazdálkodás meghozta gyümölcsét, ugyanis mindkét tavon sok ponty már bőven húsz kiló felettire növekedett. Palotáson történt ugyan nagytestű (7-13 kg közötti) pontyok telepítése az utóbbi tíz évben, de ezeknek a halaknak mindegyike halgazdaságból került ki, és ami nagyon fontos, minden esetben állatorvosi papírral történt a telepítés. A Palotási-tó gazdájának, Komáromi Tibornak nem is alaptalan a félelme, hiszen 2004-ben a romániai Raduta-tározón is a pontytelepítés okozta az óriási halpusztulást. A világhírű tározón ugyanis a Duna-deltai pontyok folyamatos telepítésével betegség került a vízbe, amely a tó ősponty-állományát szinte teljesen kipusztította. Érdemes ezen elgondolkodni, továbbá azt sem szabad a tisztelt tógazdáknak figyelmen kívül hagyni, hogy a nagytestű pontyok az új környezetükben jelentősen veszítenek a tömegükből, és a betelepítéskor mérlegelt súly meglehetősen tiszavirág-életű. Egy ponty jelentős súlyvesztése pedig nem a legjobb reklám, nem beszélve arról, hogy ezzel mekkora veszteség éri a természetes vizeinket...

(Folytatjuk)

A következő részben tovább boncolgatjuk a nagyponty-telepítések káros hatásait, valamint a témával kapcsolatban megszólalnak majd nagynevű hazai és külföldi horgászok is.

A témához szorosan kapcsolódik Kátai Róbert - Egy ponty új élete c. írása, amely már 2006-ban napvilágot látott a Haldorádón!

Kovács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: