Az Amur horgászata II. rész - Ladányi Tamás filmajánlója

Az Amur horgászata II. rész - Ladányi Tamás filmajánlója

Évek óta csak húztam-halasztottam, valamilyen kifogást mindig találtam arra, hogy az Amur horgászata című film folytatása ne, vagy legalábbis csak rendkívül lassan készüljön el. Végül aztán annyira belelendültem, oly sok trükköt és akciót sikerült rögzítenünk, hogy a második rész mellett a harmadik is elkészült. A 75 illetve 70 perces filmek jelentős része Magyarországon játszódik (kivétel a Raduta-tározó), s így felvételeket láthatnak Nagybivalyosról, az Atkai-holtágról, Gyékényesről, Merenyéről és a kiskunhalasi Tóth-tóról. Pillantsunk bele egy rövid áttekintés erejéig a második részbe, nézzük át együtt, hogy miről is szól ez a film!

A film elején részletesebben is megismerkedhetünk az amurral, származásával, előfordulási helyeivel, külső jellegzetességeivel

Az amur táplálkozásával, különös és figyelmet érdemlő ismertető jegyeivel is foglalkoznak a képsorok. Erős szájával a friss, zöld növények iránti fanatikus vágyának köszönhetően szinte teljesen leamortizálhatja egy tó növényzetét. Falánksága minden növényre kiterjed, és ezt a horgászataink során messzemenően ki is használhatjuk

Komoly figyelmet fordítottam a filmben az amur fárasztása során fellépő problémákra. Robosztus, szinte torpedószerű testével, lapátnyi farkával komoly ellenfél, de a küzdelmek során a zsinórszaggató, szákrobbantó kirohanásaira is megfelelően fel lehet készülni, csak mindig résen kell lenni. Nagyon jó felvételek illusztrálják az amurok „robbantásait” a szák vagy part előtt, de találkozhatnak az akasztás pillanatában a vízből kiugró amurral is

Az amur horgászatánál alkalmazott trükkök közül kiemelkedik a kiskunhalasi Tóth-tavon bemutatásra kerülő lucernás csalizás. Etetési tanácsok, a „lucerna kör” elkészítésének ismertetése sem maradhat ki e látványos, szinte minden helyi amur végzetét produkáló Tóth-showból

A lucernáért szinte megőrül az amur, megfelelő etetési technikával nagyon könnyen rászoktathatjuk erre a csemegére. Ez különösen olyan tavakra igaz, ahol minimális a vízparti, vízi növényzet. Az ilyen jellegű vizeken nagyon hamar elfogadja a lucernát az amur

A film az amur célzott lucernás horgászatát úszós módszerrel mutatja be, bár - véleményem szerint -fenekező szerelékkel is eredményes lehetne. A felszerelés bemutatásától egészen a csalizási műveletig betekintést nyerhetnek a lucernás amurhorgászatba

A film e részét is látványos akciók teszik eseménydússá, különösen annak fényében, hogy matchbottal, finomszerelékkel végrehajtott fárasztásokat sikerült felvennünk. Nem hiányoznak a látványos kapások, a vad kirohanások, őrült vágták sem

Tóth Sándor tógazda ötletét akár többen is magukévá tehetik, kedvenc tavukon könnyen saját eredményes módszerükké válhat

A tigrismogyoróval történő csalizást már egyre több horgász elfogadja, sőt sikeresen alkalmazza is. Nekem ez a csali legjobban gyékényesi horgászataim során vált be, pár szép pontyot valamint rengeteg kapitális méretű, 10-20 kilós amurt sikerült fognom tigrismogyoróval. A filmben bemutatásra kerülő lebegő tigrismogyoró igazi kuriózum, és ami a lényeg, rendkívül fogós

A gyékényesi fárasztások a párjukat ritkítják, igazán felemelő érzés a mély vízben megküzdeni a halakkal. A filmben megjelenő izgalmas amur-akció is ezt tükrözi, a képsorok hűen visszaadják a nem mindennapi küzdelmek hangulatát

Az amurhorgászatok során szerzett tapasztalataim számomra azt bizonyítják, hogy talán az a legeredményesebb, ha amurra lebegtetéssel csalizunk. A filmben bemutatásra kerülő lebegő „mega kukorica” már többször is bizonyította fogósságát. Ennek a magyarázata roppant egyszerű. Nem mesterséges anyagból készül a „mega kukorica”, ugyanúgy megterem, mint bármelyik másik fajta. A benne található légbuborékoknak köszönhetően viszont a szemek bizonyos hányada lebegő képességgel bír!

A csalik meglebegtetésének újabb, különleges verziójával találkozhatunk a filmben a Carp Snack lebegő kukoricának köszönhetően. Rengeteg variáció kihozható ebből a lebegő csaliból, a különböző trükköknek csak a képzelet szabhat határt

A Carp Snack lebegő kukoricával a lebegtetésen kívül csalinkat jelentős mértékben „könnyíthetjük” is. Ennek a műveletnek akkor lesz jelentősége, ha az amur nem célzottan a hajszálelőkén elhelyezett csalit szeretné felvenni

A legendás „hóember” szerelés sem maradhat ki a filmből, de egy teljesen új megközelítést, értelmezést próbáltam adni neki az ízek terén. Radután hihetetlen módon bevált, rendkívül fogós volt az M1-es, fűszeres lebegő és a whiskys süllyedő bojli kombinációja!

Az etetésen a „hóember” csali-variáció kellően csábító, és ezzel együtt sem zavaró, ahogy a figyelmet felhívja magára. A táplálkozó amuroknak felettébb tetszeni fog, nem igazán tudnak ellenállni a kísértésnek, mohón felhabzsolják, és már indulhat is az akció!

A filmet több rendkívül látványos amurfárasztás teszi izgalmassá, melyből még tanulni, okulni is lehet

Bízom benne, hogy az Amur horgászata II. rész elnyeri a tetszésüket, új ötletekkel, kellemes élményekkel gazdagodnak majd a film megtekintésekor

Egy kis kedvcsináló az amur horgászatához, s ezzel összefoglaló jellegű betekintést kapnak a filmbe:

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.