2012. évi PRESTON és KORUM új termékek bemutatója

2012. évi PRESTON és KORUM új termékek bemutatója

2012-t írunk, és ahogy ez tőlünk mint a PRESTON és KORUM termékek forgalmazójától megszokott, adunk egy kis ízelítőt a cég ez évi újdonságaiból. Köztudott, hogy a két cég tulajdonképpen egy, csak a Preston pontyos „szárnya” a Korum. A cég székhelye Anglia, így legfőképp az angol piacra dolgozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy csúcsminőségű termékei a kontinensen ne állnák meg a helyüket az igényes finomszerelékes horgászok köreiben. Sőt, a komoly fejlesztőcsapattal és kiváló teszthorgászokkal rendelkező cég nagy precizitással készített termékei hazánkban is ismertek és kedveltek.

Kezdjük a Preston újdonságaival! A napokban tettem látogatást a cégnél és töviről-hegyire végignéztem az újdonságokat. Így teljes képet kaptam a rakós botoktól a ruházatig a komplett termékskálából.

Kezdjük mindjárt a rakósokkal! A cég felismerte a kontinensben rejlő piaci lehetőségeket is, így a korábbi 16 méteres botokat ma már 13 méterben is meg lehet vásárolni. Vannak azonban kifejezetten az európai piacra gyártott 13 méteres botok is. A magasabb minőségű rakós botok olasz gyártmányúak, a Reglass cég gyártja azokat a Preston elképzeléseinek megfelelő formában. Így a botok elég univerzálisak, egyaránt alkalmasak apróhalra és pontyokra is. Azonban itt jegyzem meg, hogy a szigetországban azokon a tavakon, ahol a versenyeket rendezik, ritkán fognak 3 kiló fölötti pontyokat, ennek megfelelően a botok is inkább allround jellegűek. Természetesen itt is van kivétel. Az IGNITION 10 bot kifejezetten gyors, könnyű, apróhalas, míg a TYSON lógós, nehéz bot, viszont ez utóbbit 35-ös zsinórhoz is ajánlják.

A GXR sorozat botjai
Ahogy a kép is utal rá, a nagytestű pontyok komoly „ütésváltásra” készülhetnek, ha egy ilyen bottal akadnak össze

A GXR sorozat további botjai lényegesen gyorsabbak, könnyebbek és ennek megfelelően az áruk is magasabb. Például a Tyson 13 m bot ára packban 217.000 körül van. (Bot + 2 x Power TOP2 kit + 1x Pulla Kit + 1 x Mini Extension + 1 x Kup Kit & Kups + 1 x Pole Holdall).

A botok Sun Core felülettel vannak ellátva és a spiccükben a Magic Steps is benne van, így a gumi nem tapad le, simább lesz a futása.

Angliában nagyon népszerűek a margin botok, ennek megfelelően széles ezeknek a választéka is. Ami ezek közül igazán megfogott, az IGNITION Carp 9,5 méteres bot. Nagyon karcsú, gyors és még igen erős is. Úgy gondolom, sok közös élményünk lesz az év folyamán.

Térjünk át az orsókra! A tavalyi INCEPTION orsó megmaradt csúcsmodellnek. A PXR sorozat egy kisebb taggal bővült. A mi horgászkultúránkban a kisebb méret nemigen jöhet számításba, hiszen inkább a pickerbotos horgászatokhoz javasolt, ez pedig nálunk, a nagy távolságú feeder horgászat népszerűsége miatt nem jelent piaci tényezőt. Az új 9+1 golyóscsapággyal ellátott PC-R sorozat 4 méretet takar. A PC-R Competition orsócsalád precíz mérnöki munkával és fokozott teljesítménnyel készült, amelyhez tekintély és ellenállóképesség párosul. További jellemzői: a párhuzamos zsinórfektetést biztosító dobemelés, nagyméretű, műanyaggal bevont fém zsinórkiakasztó, zárt, szigetelt könnyű alumínium test, amely védi a belső szerkezetet, így növelve az orsó élettartamát, precíz első fékrendszerrel ellátott alumínium, kétszer galvanizált, nagy átmérőjű dob, zsinórkiakasztóval. Az orsó egyébként 4,9:1 áttételű és 76 cm zsinórt vesz fel egy hajtókar fordulatra.

Az új PC-R 4000 orsó

A KORUM orsóknál a tavalyi KXi sorozatot bővítették egy 80-as változattal, amely valamivel több zsinórt képes tárolni. Ez a sorozat megbízható, jó minőségű orsókból áll, nem akarok rá jobban kitérni, hiszen az KXi50 és KXi60 modell már egy éve forgalomban van és elég népszerű is, a nagyobb változat pedig csak méretben tér el ezektől. A KORUM név alatt újként megjelent KZR6000 orsó a PRESTON PC-R sorozat 6000-es típusának átfestett változata. Ezért aztán különösebb magyarázat ehhez sem kell.

A PRESTON erre a szezonra jó néhány új botot és egy teljesen új, csúcsminőségű botsorozatot, az ABSOLUTE botcsaládot dobta piacra. A sorozat hat matchbotból és három feederbotból áll.

Az ABSOLUTE széria szépen megépített és kiváló teljesítményű botokat takar

A botcsaládot egy év fejlesztés eredményeként dobták piacra és a botokhoz a legfejlettebb karbon bottesteket használták. Ez a botsorozat kétségkívül a legteljesebb sorozat mióta elindították a CarbonActive szériát.

Csak a 3,90 és 4,20 matchbotokat tudtam kézbe fogni, mert a feederek nem voltak raktáron, de igen meggyőzőek. Igazán karcsú, gerinces pálcák rendkívül jó csillapítással. Az utolsó részletig nagyon szép és elegáns megjelenésű botok. Minőségüket árfekvésük is tükrözi, hiszen 80.000 körüli árkategóriában mozognak.

A feederbotok között a CarbonActive MINI szériában a POWER CARP 11’6” (3,48 m) változata jelenti az újdonságot.

A MINI széria új darabja a Power Carp

A botot azokra az esetekre fejlesztették, amikor extra távolságokra kell dobni viszonylag finom szerelékkel. 80 yard (73 m) feletti dobásokhoz is alkalmas a bot. Aki a MINI szériát ismeri, bizonyára tudja, hogy finomabb horgászatokhoz tervezték ezeket a botokat, viszonylag lágy, rugalmas, de rendkívül erős testtel. Végül is ezt egészítették ki egy nagyobb dobásokra is alkalmas bottal. Kézbe véve igen meggyőző volt a kialakítása, kinézete és akciója is. Úgy gondolom, igen közel áll a mi feederbotról kialakított elképzeléseinkhez.

Szót érdemel még a Dutch Master sorozat method feeder 11’8” (3,54 m) és 12’8” (3,85 m) botjai. Erős, rugalmas botokról van szó a széria megszokottan szép külcsínével. Raktáron azonban nem volt, így csak a mintabotok megtekintése maradt.

A KORUM egy teljesen új, vevőbarát árfekvésű botszériával, a CS sorozattal jelent meg. A botcsalád 3 match- és 3 feederbotot takar, ezeket a hétköznapi horgászoknak ajánlják. A botok a megszokottnál rövidebb nyelet kaptak, hogy kényelmesebben lehessen velük horgászni ládáról vagy a fotelekből. A bottestek elegáns matt feketék, a feliratoknál pedig fényes feketék. A botokon a bottesthez simuló, csúcsminőségű gyűrűk és orsótartók vannak. A nyél felső része EVA borítású. A nyelek gravírozott botvéget kaptak, és minden boton lehajtható horogtartó fül is van.

KORUM CS botszéria
A CS széria matchbotjai

A botokról még talán annyit, hogy a 3,30 és 3,60 méteres matchbotok kétrészesek és ugyanez igaz a sorozat három feederbotjára is. Fogásra, akcióra nagyon kellemesek, és az árukra is ugyanez mondható el, hiszen a 3,90-es matchbot és a 3,60-as feeder is 24.000 forint körüli árban mozog.

Most pedig nézzük az egyéb újdonságokat!

Számomra egy kis csalódást jelentett, hogy alig találtam új termékeket ebben a kategóriában.

Tulajdonképpen néhány kivétellel hiánypótló cikkek jelentek meg. Olyan, mintha váratlanul érte volna a PRESTONT, hogy eljött az új szezon.

A jól bevált és rakós botos pontyozásnál igen hasznos pulla bung eddig csak a rakós bot harmadik tagjába volt beilleszthető. Ennek elkészült a negyedik vagy akár az ötödik, hatodik tagba is beilleszthető verziója. Hasznos dolog, ha mély vízen horgászunk és szükség van a hosszan gumizott top szettre.

Az új, mélyvízi pulla bung
A mélyvízi pulla bung szerelési metodikája

A mélyvízi pulla bung beszereléséhez szükség van a korábbi kisebb variációra is. A szerelési vázlaton látható további apróságokat - 4 méter erő gumi, gumi csatlakozó, gumiütköző - az egységcsomagban megtaláljuk.

Szintén a rakós botos horgászoknak ajánlják a dacron connector új, nagyobb méreteit is.

A dacron connectorok széles skálája
A csatlakozók metszete

Sokan kedvelik ezeket a csatlakozókat, hiszen igen egyszerű segítségükkel a szerelék rögzítése, továbbá sokkal könnyebbek a hagyományos kapcsoknál, nem kezdik ki a gumit és még a bot véget is lezárják, így nem kerülhet víz a top szettbe.

Számomra az egyik leghasznosabb új termék az Egyesült Királyságban is legnépszerűbb előketartók továbbfejlesztett, nagyobb kapacitású változatai, a feeder és az all round előketartók.

A feeder és nagyobb változata, az all round előketartó

Sokfajta előketartóval lehet találkozni a legprimitívebb, papírból készült előketartótól az égetett logós fa megoldásig, azonban közel sem tudja egyik sem azt, amit ezek. Kis helyen rengeteg, egyszerre akár több méretű előkét tárolnak, nem számít nekik a víz, nem süllyednek el a vízben, nem vetemednek, nagyon könnyűek, strapabíróak és nem utolsósorban tudásukhoz képest alacsony az áruk. A feeder előketartóban 7,5 és 10 cm, míg az all round előketartóban 7,5 - 10 - 15 - 20 cm hosszú előkék tárolhatók.

Az előketartók pontosan illeszkednek a láda fiókjába is

Az előketartók első változatai tavaly jelentek meg, az újak pedig egy hónapja. Biztosan jól le vannak védve, mert még nem láttam lekoppintott változatot. De nagyszerűségük okán valószínűleg hamarosan találkozhatunk majd ilyennel is a nagy koppintó mesterek palettáján.

A PRESTON idei legnépszerűbb újdonsága a BANJO feederkosár és az ehhez való töltőszerszám. Tulajdonképpen az egész feeder vonaluk fő csapásiránya ez az Andy Findlay által kifejlesztett feederkosár.

A Banjo feeder két méretben készül
A kosár töltése. Célszerű a hozzávaló töltőszerszám használata
A kosár a töltés után
A kicsi (small) méret
A nagy (large) méret
Valahogy így működik a fenéken

Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. A kosárban felkínált etetőanyagot - célszerűen etető pelletet - a halaknak úgy tálalja, mint egy vacsoratál. Ehhez a TOP MIX Method Feeder etető pelletjei vagy a HALDORÁDÓ Pellet Packjai szolgáltatnak megfelelő alapanyagot. Ha az etető közé vagy a tetejére betesszük a horogcsalit is, akkor az mint a vacsoratál tetején a desszert kerül felkínálásra. A kosár az alján elhelyezett ólom miatt mindig etetőanyaggal fölfelé kerül a fenékre. Mivel semmi rács, háló nincs rajta, a csali sem tud sehova beakadni. A small és a large verzió is három méretben 15 - 30 és 40 g súllyal, belső vezetéses és gumizott variációban kerül forgalomba. Természetesen a töltőszerszám is kicsi és nagy méretben készül.

Másik újdonság a csali szerszám, mellyel a horogra vagy a horog elé a zsinórra készíthetünk etető gombócot. Célszerűen ehhez is a TOP MIX Method Feeder etető pelletjei vagy a HALDORÁDÓ Pellet Packjai szolgáltatnak megfelelő alapanyagot.

A Quick Cone három méretben kerül forgalomba
A Quick Cone használata 1.
A Quick Cone használata 2.
A Quick Cone használata 3.

Ez a termék annyira új, hogy kipróbálni még nem volt időm, de egyaránt javasolják horogcsalizáshoz és feederes horgászathoz is a képen látható módon, a horog és a csali elé, a zsinórra etetőgombócot készítve. Hogy ez mennyire tartós a zsinóron, milyen távolságra dobható, személyes tapasztalatom még nincs.

A PRESTON igazi újdonságait ezzel be is mutattam. Nem hiszem, hogy az újabb bottartókat, botzsákokat részleteznem kellene, azok a katalógusból különösebb ajánlás nélkül kiválaszthatók.

A KORUM igazi új fejlesztésekkel nem rukkolt elő erre a szezonra. Itt is inkább csak kiegészítették a kiegészítőket. Nézzünk egy példát:

Szögben állítható adapter minden fajta horgász székhez
Különböző bottartók és tálcák szerelhetők fel a segítségével
Egyszerre két fajta, pl. első és hátsó bottartó is szerelhető a szék egyik lábára

A cég most jól megül eddig szerzett babérjain és a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb újdonságot látunk tőle. A miértre azt válaszolták, hogy a korábbi években kifejlesztett termékek nagy része sem jutott el még a köztudatba, közhasználatba, ezért kell egy kis időt adni a horgászoknak, hogy megismerhessék azokat. Valljuk be, van némi igazság abban, amit mondanak.

(X)
Papp József

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.