Kicsi a horog, de erős!

Kicsi a horog, de erős!

Egy korábbi cikkben az általam kedvelt, a feederbotos horgászat során használt általános, és igazi újdonságnak számító horgokat mutattam be. Most viszont azokra a horgokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek elsősorban a pontyhorgászatban, nehéz terepeken bizonyítottak, de az erejükre egyre többször lenne szükség a feederes pontyfogó módszereknél is, ugyanis mind többen keresnek kicsi, de erős horgokat. Szerencsére a gyártók ezt az igényt felismerték és egyre kisebb méretekben is gyártják legbeváltabb horgaikat.

Az elmúlt években sokszor szembesültem azzal, hogy egy-egy horgászatnál bizony jól jött volna egy erős, de kisméretű horog. Sok horgot próbáltam már, de a legjobban azok a horgok feleltek meg, amelyekről ebben a cikkben olvashatnak.

Pontyos horgok nem csak bojlis horgászoknak

Gamakatsu G-carp Specialist A1 - with Camouflage Green

A méltán népszerű Gamakatsu G-Carp horogszéria talán legkedveltebb tagja, mely évek óta a piacon van. Az elsősorban pontyhorgászatra fejlesztett horgok lényege, hogy felületüket minden fényviszony mellett észrevétlen színátmenetű festékkel vonták be. Az aljnövényzet és a talaj színének figyelembevételével választhatjuk ki a horgászhelyünkhöz leginkább illő színkombinációt. Hínárzöld-méregzöld, valamint homokbarna-szürke átmeneti színekben kapható. Természetesen a speciális festés a horoghegyet nem érinti, így a behatolás akadálytalan. Különösen ajánlott tiszta, áttetsző vízben, ahol minden apró részletnek jelentősége van!

Jellemzői: hínárzöld-méregzöld vagy homokbarna-szürke színű, különösen erős, masszív, kemény füles horog. Javasolt minden olyan univerzális pontyfogó módszernél, ahol a csalit a horogra kell feltűzni vagy hajszálelőkén kell felkínálni és a kiszemelt halak nagytestűek, illetve a terep nehéz, akadós. Használható damillal, de igazán a fonott zsinórral történő horgászat során kamatoztatható a horogban rejlő hihetetlen erőtartalék. Kis méretei is rendkívül erősek, strapabírók, ezeket kifejezetten a feederbotos és a finom pontyhorgászathoz fejlesztették.

Mérettartománya: 1, 2, 4, 6, 8

Szín: hínárzöld-méregzöld vagy homokbarna-szürke

Javasolt csalik: 1-4 szem üveges kukorica, pufik, pellet, bojli

Kiszemelt halak: ponty, amur

A rejtőzködő színű horog
A nagy méretek a bojlisok kedvencei…
… míg a kisebb méreteit a feederezők is szívesen használják
Törpeharcsa-álló csalikombináció

Gamakatsu G-Carp Specialist A1 Teflon

Ez a horog a G-Carp A1 Specialist horog továbbfejlesztett változata. Hogyan lehet a jót továbbfejleszteni, még jobbá tenni? Apró finomításokkal! A tökéletes alapot képező kőkemény, acélos horog hegykiképzésén javítottak elsőként, amely így még kisebb erőhatás mellett még gyorsabb és pontosabb behatolást biztosít. Így fordulhat elő, hogy a csalit felszippantó hal a horogtól már nem szabadulhat! Már ez is elegendő (fűzött csalik esetében), hogy a saját szájába behúzza a horgot! A másik apró finomítás a horog fülénél található, amely még zártabb, precízebb illesztésű. Így vékony fonott zsinór használata során sem tud a fülből a kötés kicsúszni. Végezetül kapott egy matt, rozsdamentes teflonbevonatot, amely elképesztő módon simává, „selymessé” teszi a horog külső felületét. Mindez a horoghegytől indul, ezzel is növelve a horog akadásának hatékonyságát, amely ellenállás nélkül tud becsúszni még a halszáj keményebb részeibe is.

Jellemzői: szürkésfekete színű, különösen erős, masszív, kemény füles horog. Javasolt minden olyan univerzális pontyfogó módszernél, ahol a csalit a horogra kell feltűzni vagy hajszálelőkén kell felkínálni, ill. amikor a kiszemelt halak nagytestűek és a terep nehéz, akadós. Használható damillal, de igazán a fonott zsinórral történő horgászat során kamatoztatható a horogban rejlő hihetetlen erőtartalék. A méretsor a legkisebb, 10-es mérettel válik teljessé, amely akár egy szem csemegekukoricával is hatékonyan használható, miközben a kigörbülés veszélye garantáltan nem fenyeget, legyen szó bármilyen terepről.

Mérettartománya: 1, 2, 4, 6, 8, 10

Szín: szürkésfekete

Javasolt csalik: 1-4 szem kukorica, pufik, pellet, bojli

Kiszemelt halak: akadós helyen megbúvó nagytestű, izmos amurok és pontyok

A G-Carp széria egyik új, teflonbevonatú tagja
Használható a csali horogra tűzve…
… monofil zsinórral hajszálelőkén felkínálva…
… de akár fonott zsinórral is

Gamakatsu G-Carp Specialist A1 Teflon X

Ez a horog formáját tekintve nem sokban tér el a G-Carp A1 Teflon Specialist horogtól. A nevében az „X” az „Extra Strong” jelzőre utal, melyből egyenesen következik, hogy előbbinél erősebb, amely szemmel is látható, hiszen vastagabb a horog. De nem csak ez a különbség! Már a tasakon felfigyelhetünk egy különlegességre, mely a „Knife Point”. A horoghegyet ellapították, mint egy késhegyet, így még könnyebben hatol a hal szájába, ráadásul kisebb sebet üt rajta.

Jellemzői: szürkésfekete színű, különösen erős, masszív, extra kemény füles horog. Javasolt minden olyan pontyfogó módszernél, ahol a csalit a horogra kell feltűzni vagy hajszálelőkén kell felkínálni, ill. amikor a kiszemelt halak nagytestűek és a terep rendkívül nehéz, akadós. Ez a típus kifejezetten fonott zsinórral való horgászhoz ajánlott.

Mérettartománya: 1, 2, 4, 6, 8, 10

Szín: szürkésfekete

Javasolt csalik: 1-4 szem kukorica, pufik, pellet, bojli

Kiszemelt halak: hínárlyukakban, akadós helyen megbúvó nagytestű, izmos amurok és pontyok

Extra erős horog az igazán nehéz terepekre
A nagy csalikhoz egy kicsi, de extra erős horog jó választás lehet még a legkeményebb terepen is!
A lapított horoghegy úgy hatol a hal szájába, mint a legélesebb kés

Gamakatsu G-Carp Super Hook A1 Teflon

Ennél a horognál is párhuzamot lehet vonni egy régebbi típussal. Az előd - a G-Carp Super Hook - az eddigi legtöbbet eladott G-Carp horogtípus. Ezt a jól bevált formát felhasználva egy új, erősebb és keményebb acélból készítették el ezt a horgot, mely ráadásul teflonbevonatot is kapott a könnyebb akadás érdekében. A visszagörbített horoghegy a felszippantás után „kifújhatatlanná” teszi a horgot, rendkívül jó az akadás. Kiemelkedően jó a megakasztott és kifárasztott halak aránya, ezért is ennyire kedvelt ez a típus.

Jellemzői: szürkésfekete színű, közepes szárhosszúságú, erősített füles horog. Ajánlott a hagyományos pontyozó módszerek mindegyikénél, de kiválóan használható a céltudatos nagyhalas horgászatok során is. A méretsor a legkisebb, 10-es mérettel válik teljessé, amely kifejezetten a feederezők kérésére készült.

Mérettartománya: 1, 2, 4, 6, 8, 10

Szín: szürkésfekete

Javasolt csalik: főtt és csemegekukorica - horogra tűzve - pufikkal kombinálva, bojli vagy lebegtetett kukorica az öbölbe kötve.

Kiszemelt halak: pontyok és amurok minden méretben

Ahogy a neve is mutatja, ez egy szuper horog
Különleges csalikombinációkkal is…
… remekül használható, az akadás minden esetben szinte tökéletes!

Gamakatsu G-Carp Super Snag A1 Teflon

Ez a horog a G-Carp A1 család legizmosabb tagja. Már az előd is bivalyerős volt, de ez a típus sem kerülhette el a fejlesztést. Az új anyagnak köszönhetően 20%-kal erősebb és 25%-kal keményebb lett. A legkeményebb terepen történő horgászat során csak ez a horog jöhet számításba. A vízbe dőlt fák sűrű erdejéből csupán ezzel a horoggal van némi esély egy kapitális ponty első megugrását megfékezni a kihajlás veszélye nélkül.

Jellemzői: fekete színű, rövid szárú, vastaghúsú, különösen erős füles horog. Ajánlott az igazi vadvizek kapitális példányainak megakasztására és kifárasztására. Kizárólag fonott zsinórral kombinált végszerelékkel - ahol akár a főzsinór is fonott - van értelme használni.

Mérettartománya: 2, 4, 6, 8, 10

Szín: szürkésfekete

Javasolt csalik: 1-2 szem közepesen kemény főtt kukorica, bojli, pellet

Kiszemelt halak: vízbedőlt fák sűrű erdejében megbúvó, hatalmas nyurgapontyok

A G-Carp széria legizmosabb tagja, amit a kapitális halak legkeményebb terepen történő becserkészéséhez fejlesztettek
E horoggal nem nehéz a tökéletes csali-felkínálás…
… melyhez a 20 mm-es pellet is remek választás

Írta: Döme Gábor
Fotók: Nagy Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.