Aki már összeakadt vele, biztosan nem felejti el. Igazi folyóvízi kinccsel találkozhatott. A szépsége mellett küzdeni tudása az, amiért én is nagyon szeretem. Kicsit erőszakos, önfejű hallal van dolgunk. Hogy miért írom mindezt? A következőkben kiderül.
A jász (Leuciscus idus L.)
A nép nyelvén: Jác, jaszkó, jáz, ónkeszeg, jászponty, ónos jász, aranyos jász, arany orfa.
Egy igazi, folyóvízi hallal van dolgunk. Hazánk szinte minden folyójában fellelhető, de a Duna, és a Tisza jász állománya különösen legendás. Kiváló életteret talál még a Marosban, Körösökben, valamint ezek mellékfolyóiban, de a Dráva, és a Mura állománya is dicséretes.
A folyókkal összeköttetésben lévő tározókban is előfordul, és itt különösen szép példányaival találkozhatunk. Hazánk határain túl a Pireneusoktól és az Alpoktól északkeleti irányban húzódik a jász felségterülete. Északon egyedül Norvégia nagy részén nem ismert, viszont Svédországban, Finnországban horgászhatunk rá. Keleten az Azovi-, és Kaszpi-tenger északi vízgyűjtő területén, és a hatalmas Szibériában a Kolima-folyóig tart hazája.
A jász a dévér, és márnaszint jellegzetes hala, de ez nem azt jelenti, hogy szívesen osztozna bárkivel is. Kisebb-nagyobb bandákba verődve, ha élelemre talál, elveri onnan a többi éhes pikkelyest. Igazi zabagép, akinél a „mennyiség a minőség előtt” elv érvényesül. Ivarérettségét 3-5 éves korára éri el. Tavasszal a szerelmesek nagy csapatokban keresik fel a folyók viszonylag lassú, homokos aljzatú szakaszait, ahol kedvező időjárási viszonyok között április-június között egy részletben rakják le 40-120000 ikrájukat. A kikelő kis jász ivadékok kezdetben sokáig állati planktonokat fogyasztanak, majd később áttérnek a mindenevők táborába. A kifejlett példányok szinte mindent befalnak. Apró rákok, férgek, apró ivadékok mind a bendőjében végezhetik. A táplálkozás fő ideje a nyárra tehető. Ilyenkor csak kisebb csapatokban kutatnak élelem után. Az igazi kapitális jászok inkább magány pártiak.
Nem keverednek a tülekedő aprónép közé, de figyelik, hogy hol kezdenek falatozásba. Ekkor azért odaeveznek, és elverik a többi éhes szájat maguk mellől. Ősszel - készülve a hosszú unalmas téli estékre - ők is nagyobb csapatokba verődnek, és a mélyebb szakaszokon várják a tavaszt. Egy ilyen haspók természetesen télen sem pihenhet, ekkor is táplálkozik, még ha finomabban is, mint nyáron. Ha télen rájuk találunk, kellemes horgászatban lehet részünk.
Ha valaki állandóan csak zabál, az előbb-utóbb kinövi a bársonypikkelyt. A szebb, kilós jászok 9 év alatt érik el ezt az állapotot. Egyik legnagyobbra növő keszegfajunkkal van dolgunk. Az 50 (!) centis példányok már 2-3 kiló körüliek is lehetnek. Hosszú életű halról lévén szó, - 18-20 éves példányokkal is találkozhatunk - akár a 8 kilós tömeggel párosítva!!! Hazai viszonylatban a 3 kiló az a határ, amit maximálisnak tekinthetünk, bár a hazai rekordot egy 1995-ben fogott jász tartja, 3,86 kilóval.
Hol találkozhatunk vele?
Folyókon a partvédő kövezések környékén, a sekélyebb, húzósabb részeken találkozhatunk vele elsőként. Különösen kedveli a gyorsan felmelegedő egyenetlen kövezéssel tarkított, sóderos aljzatú, burványló vizet, a bőséges táplálékot biztosító szennyvíz befolyók, kanálisok környékét. Erről a fővárosi pecások tudnak mesélni.
Leírása, ismertető jegyei
Oldalról lapított, viszonylag magas testű hal. A hátvonal a nagyobb példányoknál, a nyakszirtnél jellegzetesen megtörik. Szája kicsi, csúcsba nyíló. Testét apró pikkelyek borítják.
Háta sötétszürke, zöldes árnyalattal. A testoldalak ezüstösek, de az ívás idején szép sárgába hajló árnyalatot kapnak. Úszói közül a páros úszók és a farok alatti úszók élénkvörösek, míg a hát-és farokúszók sötétszürkék, enyhe vörhenyes pírral. A nagyobb példányokat nem lehet más hallal összekeverni, a kisebb példányokat a vörösszárnyú keszeggel szokták téveszteni.
Horgászata
Horgászatánál mindenképp az úszós módszerek lehetnek célravezetők. Fenekező felszereléssel, pergetve is elcsíphetünk egy-két szebb példányt, de nagy számban főleg az úszós szerelékkel tudunk belőlük fogni. A rakós, bolognai, spiccbot a leghatékonyabb.
Választásunkat az is indokolhatja, hogy nem kell messzire dobálni. A folyókon a parttól egy 10-20 méteres sávban érdemes keresni. Nála nem a megállított, letalpalt csali a nyerő, hanem az úsztatott. Mivel többnyire nem a fenéken, hanem annak közelében, attól feljebb keresgél, bátran használhatunk kisebb úszókat is. Egyedül arra ügyeljünk, hogy a sodrás ne fektesse ki a szereléket. Én bolognai boton általában 6-8 grammos úszót szerelek. Az ólmozást is megosztom, így a csali természetesebben kínálja magát. Csaliként szóba jöhet a csonti, pinki, apró vörös trágyagiliszta, szúnyoglárva, főtt búza. Folyóvízi halról lévén szó, a siker érdekében etetnünk kell. A jásznál azonban elegendő az olcsóbb árfekvésű, főleg pörkölt ízesítésű etetőanyag. Amivel azonban maximálisan felturbózhatjuk, az nem más, mint a „jász koktél”. Ez nem más, mint egy kiló főtt búza, 2 doboz csemegekukorica, és fél kiló főtt kender keveréke.
A búza elkészítésének számos más módozata is létezik. A csíráztatott, vagy élesztővel kelesztett búza szintén jó lehet. A Tiszán sokan kizárólag búzával etetnek rá. Néha vödörszám zúdítják a vízbe, bízva abban, hogy a sodrás előbb utóbb lerakja a sodródó szemeket. Én inkább egy kis agyaggal keverve dobom be, mert így biztosabban tudom, hol ér feneket a csalogató anyag, jobban egy helyre tudom koncentrálni a halakat. Ha rátalál az eleségre, nem nagyon hagy mást az asztalhoz férni. Kismalac módjára zabál fel mindent, és ha nem talál több eledelt, tovább áll. Éppen ezért, a horgászat során nem szabad megfeledkezni a folyamatos után etetésről.
Kapása villámgyors, lerántás szerű. A horgon nagyon jól küzd, egy kilós példány kifárasztása igazi kuriózum.
A horog többnyire biztosan ül, hiszen vagy mélyre nyelte, vagy mélyen a száj belsejében akadt. Olyan jászt még nem fogtam, amelyiknek szájszélbe akadt volna a horog.
Húsa kissé szálkás, de ízletes, bár a kanálisok környékén kifogottakéról nincs gasztronómiai tapasztalatom.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Gazza, Döme Gábor, Polyák Csaba
