A szakértő válaszol! – 40. rész

A szakértő válaszol! – 40. rész

Az új termékek tesztelése és azok bemutatása mellett fő feladatom, hogy horgászversenyeken (Magyar Bajnokságok, nemzetközi versenyek) képviseljem a Haldorádót és a lehető legjobb eredményeket érjem el. Elsődleges célom, hogy minden évben a legjobbak közt végezzek és ennek eredményeként világversenyeken is képviselhessem hazámat. Nem véletlen tehát, hogy sok kérdést kapok a versenyhorgászattal kapcsolatban is. Ezekből válogattam ki most néhányat.

M. Tóth László
Kedves Gábor!
Szeretnék belevágni a horgászversenyzésbe, így arra lennék kíváncsi, hogy milyen alapfelszerelést (bot + orsó) ajánlanál, ami nem egy vagyon, de teszi a dolgát?

Sipos Gábor:
Kedves László!
Az első és legfontosabb tanácsom, hogy semmiképp se vásároljon versenyezni olyan felszerelést, amelyet nagyon félt. Versenyeken a botok, orsók olyan megterhelést kapnak, amelyet hétköznapi horgászatban nem. A By Döme TEAM FEEDER Fine Carp botok igazi öszvérek, szinte mindent kibírnak, mégis precíziós eszközök. Legyen szó 10 dekás vagy 10 kilós halakról, egyaránt megoldható velük a pálya. Válassza bármelyik hosszúságban a botot, megfelelő méretű orsó is van hozzá a TEAM FEEDER kínálatban, ráadásul ezek olyanok, amelyek garantáltan megbízható fékrendszerrel rendelkeznek és bírják a strapát. A Fine Carp vagy a Pro Method orsók egyaránt ajánlottak a horgászversenyzéshez. A legjobb ezekben a felszerelésekben, hogy az áruk a földön jár, így viszonylag kis befektetéssel is össze lehet állítani azt az alap bot + orsó csomagot, amellyel már neki lehet vágni akár komolyabb derbiknek is.

Csakis olyan felszerelést válasszunk versenyezni, amelyet nem félünk „összekoszolni”!
Ezekkel a felszerelésekkel el mernék indulni bármilyen versenyen!

Horváth Viktor
Szia, Gábor!
Láttam, hogy a Method Feeder Országos Bajnokságon és az azt megelőző héten sok termetes amurt fogtál. Szeretnék én is végre fogni egy nagy torpedót, és mivel közel van a Palotavárosi-tó, én is oda készülök. Kérlek, segíts abban, hogy milyen etetőanyaggal készüljek ide, milyen csalogatóanyagok váltak be neked a versenyen?

Sipos Gábor:
Szia, Viktor!
Igen, sok amur él a Palotavárosi Felső-tóban, így érdemes célzottan is horgászni rájuk. Ehhez a legjobb, amit ajánlani tudok, a Start Erjesztett Mag Mix némi FermentX Additive - Tejsavas Micro Mag Mixszel felturbózva. Ezt kell olyan 12-15 méterre beszórni és a Haldorádó Gold Feeder - N-Butyric Carp vagy a FermentX FX1 etetőanyaggal, method végszerelékkel ráhorgászni. Ehhez kisméretű, BlendeX Pop Up Method – Eper & Méz vagy Fluo Method Wafter - Édes Ananász csalit érdemes használni. Ha biztosra akarsz menni, javaslom, hogy a tavon az 1-estől a 8-as stégig érdemes ülni, mert az amurok legszívesebben e szakaszon tartózkodnak. Sok sikert kívánok!

A Start Erjesztett Mag Mix a nyári amurozások elsőszámú csalogató anyaga, akár versenyen is!
A FermentX SpéciAdditive Micro Mag Mixet imádják az amurok!
Ha versenykörülmények közt amur a célhal, ezekkel a termékekkel ki lehet tűnni a többi etetőanyag közül!
A fogások és az eredmények magukért beszélnek

Szabó Ádám
Szervusz, Gábor!
Gyakran járok horgászversenyekre, ám a legutóbb elindultam egy olyan megmérettetésen, amelyet az Országos Method Feeder Szabályzat szerint rendeztek meg. Itt szembesültem azzal, hogy az általam használt merítőháló nem felel meg a szabályoknak, mert nem kíméletes a halhoz. Tudnál abban segíteni, hogy mely merítőhálók felelnek meg a szabályzatban megfogalmazott elvárásoknak?

Sipos Gábor:
Szia, Ádám!
Az Országos Bajnokságokon olyan halkímélő merítőhálókat kell alkalmazni, amelyek kis lukbőségűek és nem vágják szét a halak úszóit, továbbá nem damilból készülnek. Ez utóbbi ugyanis valamennyire felsértheti a hal bőrét, esetleg a pikkelyeit is leszedheti. A By Döme Blue Method Carp L és XL méretű fejek megfelelnek a szabályzatban leírtaknak, ugyanakkor jóval könnyebbek, mint például a bevonatos hálók.

Két méretben áll rendelkezésre a By Döme Blue Method Carp merítő fej
Ezek a merítő fejek bármilyen Országos Bajnokságon használhatóak

Jakus Péter
Kedves Gábor!
Egyre többször alkalmazom a fonott főzsinóros technikát, ha keszegre horgászom. Sokkal jobban látom a kapást és gyorsabban le is tudom azt reagálni. Egyetlen problémám van csupán, méghozzá az, hogy a távolabbi dobásokhoz használt 40-50 grammos kosár rángatózása a fárasztás során sok halvesztéssel jár. Ti hogy előzitek ezt meg versenyen?

Sipos Gábor:
Kedves, Péter!
Fonott zsinóros keszegezésnél mindig alkalmazunk valamilyen erőgumit. 10-15 centi ebből már kellő rugalmasságot biztosít ahhoz, hogy minimalizáljuk a halvesztéseket. A By Döme TEAM FEEDER Carp Feeder Gum 1 mm-es vastagságban tökéletes a távoli keszeghorgászathoz. egyébként, a kosár mérete is csökkenthető, ha megfelelő formájú kerül a kapocsba. Nagy dobásokhoz, pl. a Guru X-Change Distance Feeder Cage kosárból elegendő könnyebb változat is ahhoz, hogy pontosan meg lehessen horgászni a távolabbi etetést is.

Az ekkora halakhoz mindenképpen kell az erőgumi, főleg, ha fonott a főzsinór
A By Döme  TEAM FEEDER Carp Feeder Gum hasznos társa a Guru X-Change Distance Feeder Cage

Lengyel István
Szia, Gábor!
Ilyenkor, nyáron nagyon sok horgászverseny van, és én is beneveznék néhányra, de lövésem sincs, hogy milyen keverékkel álljak neki a dolognak. Egy biztos, etetni nálunk nem szabad, kizárólag annyi kaját lehet felhasználni, amely a method kosárral bejuttatható. Van esetleg javaslatod?

Sipos Gábor:
Szia, István!
Természetesen van ötletem, de előre leszögezem, hogy ismeretlen vízre nagyon nehéz bármilyen tanácsot is adni. Ettől függetlenül a Nyári Method Versenyek Nyerő Keveréke az esetek többségében fogósnak bizonyul. A Haldorádó Gold Feeder N-Butyric Carp etetőanyag ebben az időszakban szinte mindenhol ütős, főleg, ha etetés nélkül kell pecázni, ebből ugyanis elegendő egyetlen kosárnyi ahhoz, hogy táplálkozási viselkedést váltson ki a halakból.

Ebben az időszakban ez a kaja verhetetlen!
Elegendő belőle egy kosárnyi ahhoz, hogy a halból táplálkozási viselkedést váltson ki
Imádják a pontyok és az amurok!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Sipos Gábor, Haldorádó Archívum

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.