A szakértő válaszol! – 81. rész

A szakértő válaszol! – 81. rész

Végre, itt a nyár! Amilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan volt a tavasz, úgy a nagy reményekkel várt május is borzasztóan bolond, gyakran esős időjárást hozott. A tavalyihoz képest gyakorlatilag egy hónappal le van maradva a természet… Mindenesetre a június úgy tűnik, hogy azt hozza, amit kell, eddig igazán biztatóan alakul. Sok fiatal horgászpalántának elkezdődött a nyári szünidő, így még többen indulnak a vízpartokra a jó időben. Éppen ezért zömében az ő leveleik közül válogattam, viszont olyan témákat választottam, amelyek bárki számára adhatnak hasznos infókat az előttünk álló időszakra.

Kardos Róbert
„Kedves Tamás! Meghoztátok a kedvem a busázáshoz! Eddig csak tavon horgásztam pontyra és amurra, de megtetszett ez a fajta módszer is! Mit tanácsolsz, milyen felszerelést vegyek hozzá és milyen etetőanyagot, csalit használjak?”
Putz Tamás:
Kedves Róbert!
Örülök, hogy sikerült kedvet csinálni hozzá, biztos vagyok benne, hogy ha sikerül néhány élményt begyűjtened, nagyon fogod élvezni! A felszerelést illetően érdemes egy kicsit túlbiztosítani a teherbírást, így elsőre talán kissé túlzottan erősnek, durvának tűnhet az összeállítás, amit javasolni fogok, de hidd el, nem az, szükség lesz rá! Egyrészt a gyakran nehéz, kagylós, köves, akadós terep miatt, másrészt a halak méretéből, illetve erejéből adódóan. Sőt, ha a többnyire fogható fehér busák mellett egyszer beköszön egy jellemzően sokkal nagyobb méretű pettyes busa, nagyon fogsz örülni a felszerelésed plusz tartalékainak! ;)
Az etetőanyagot illetően egyértelműen a Big River Busa kaja az, ami ennél a halnál a legjobban működik a kínálatunkban, hiszen éppen ehhez fejlesztettük. Egy egész napos horgászathoz 2-3 csomagra lesz szükséged, amihez még egy csg. Top Method Feeder Total Fish etetőanyagot javaslok keverni, így a látványos, felhőző hatás mellett a kaja fehérjetartalma is biztosítva lesz.
A csali 1-2 szem közepes vagy egy nagyméretű hungarocell pufi legyen. Az előbbi esetében ezt tűzheted a horogra, utóbbinál fűzheted egy rövid hajszálelőkére is. Sok sikert!

Nem érdemes finomkodni, a busa horgászathoz bizony elkél az erős felszerelés!
Legerősebb botomat, a By Döme TEAM FEEDER Big River 390RXH típust használom…
… rajta a hozzá tervezett Big River LCS 6000 orsóval
A dobon brutál erős, 28-as Power Pro fonott főzsinór található
Extra előnyt jelent a fárasztásoknál, ha az orsó fő fékrendszere precíz és gyorsfékes
2021-től egy igazán különleges keverékkel, a Busa változattal is bővült a Big River etetőanyag palettánk, ezt pontosan ehhez a horgászathoz fejlesztettük!
Nagyon fontos, hogy azt etetőanyag állaga tökéletes és homogén legyen, mivel így fog a legjobban felhőzni, s ezáltal csalogatóhatást kifejteni! Ehhez legalább egyszer át kell törni egy közepes, 3-4 mm lyukbőségű rostán!
Remek élmény a busahorgászat!
A halfogáson túl is lesz olyan, ami magával fog ragadni a tavi pecák után

Szabó Csanád
„Szia, Tomi! Mikor lesz a Nyári feederes kalandok sorozat új része? Ezek a videók a kedvenceim, már nagyon várom! Illetve szeretnék némi segítséget kérni a Natural Bait csalihoz, mert még nem próbáltam, de nyáron mindenképp szeretném. Hogy érdemes használni?”
Putz Tamás:
Kedves Csanád!
Kollégáim és magam nevében is köszönöm szépen, mindig öröm számunkra az ilyen visszajelzés. Természetesen a sorozat idén is folytatódik, viszont több tényező összehatása miatt idén később fog érkezni az új rész, mint ahogy azt korábban tapasztaltátok. Hogy mikor, azt jelenleg nem tudom még megmondani, de több ötlet és terv kidolgozása is folyamatban van! :-) Van azonban egy jó hírem is, nem maradtok idén júniusban sem új amuros film nélkül!
FermentX újdonságok és praktikák 2021

A nyári időszakban a különböző módon fermentált, azaz erjesztett tejsavas, illetve vajsavas csalogatóanyagok fogóssága már évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen. A Haldorádó termékek között egy komplett, mára egészen széleskörűen kiterjedt rendszer alapul erre, ami a legendás FermentX. Ebben a kategóriában találhatók etetőanyagok, csalik, erjesztett magvak, roppantott mag mixek, illetve különféle folyékony aromák és koncentrátumok is. A fejlesztés azonban soha nem áll meg, évről évre azon dolgozunk, hogy újabb innovatív, hatékony csalogatóanyagokkal álljunk a nagyközönség elé! Ahogy azt nézőink megszokhatták, az aktuális fejlesztések a Nyári feederes kalandok sorozat legfrissebb részében mutatkoznak be, most viszont egy különálló filmet szenteltünk ezek bemutatásának. Elöljáróban csak annyit mondok, hogy nagyon érdekes, informatív anyag lesz, és az újdonságok mellé ismertetni fogok néhány felhasználási lehetőséget is a három fő, legnépszerűbb módszerhez igazítva.

A FermentX fejlesztés továbbra sem áll meg, újabb hatékony csalogatóanyagokkal állunk a nagyközönség elé!
A FermentX Activator Gel egy egyedi fermentációs eljárással készült, nagyon sűrű, zselészerű „aroma gél”, amely úgy lesz egyre hatásosabb, ahogy megyünk bele a nyárba!

Haldorádó FermentX Natural Bait tippek
Ez a csali önmagában nem lebeg, gyakorlatilag egy rugalmas, gumis állagú, fermentált aromában ázó süllyedő pellet, ami nem oldódik. Én hajszálelőkére fűzve, valamilyen nagyobb felhajtóerővel rendelkező lebegő csalival kombinálva, pontosabban balanszírozva szoktam használni. Tökéletes választás ehhez például a LEGEND PELLET Pop Up, illetve TORNADO Pop Up XL. Minden FermentX Natural Bait tasakban kettő méretben, 12 és 16 mm-es átmérőben vannak pelletek. Ha a nagyobbikat használod, ahhoz pl. a LEGEND PELLET Pop Up csalik közül is nagyobbat, vagyis a 16-ost érdemes használni, azzal megfelelő a süllyedő és a lebegő csali együttesének súly/felhajtóerő aránya. Az aromákat tekintve, az univerzális favorit Tejsavas Nagy Ponty változathoz szerintem a legfogósabb lebegő csali a TORNADO Pop Up XL - Mangó, a személyes kedvencem (amur horgászatához) pedig a Tejsavas Nagy Amur + Fokhagymás Hal LEGEND PELLET Pop Up összeállítás.

A Natural Bait csali alapját egy 100%-ban természetes anyagból készült, gumis állagú, naturális pellet képezi. Speciális anyagösszetételének köszönhetően képes könnyedén magába szívni a nyomelemekben és fehérjékben gazdag fermentált alaplevet
A kreatív amur- és pontyhorgászok új titkos fegyvere lehet ez a felmelegedett vizekben!

Németh Kornél
„Szia, Tamás! A TORNADO Pop Up XL csalihoz mekkora horgot használjak? Milyen mérettel lehet őket balanszírozni?”
Putz Tamás:
Kedves Kornél!
Simán, egyszerűen horoggal nem tudod sehogy sem kiegyensúlyozni a TORNADO Pop Up-ot. Ez a termék más csalik balanszírozásához, lebegtetéséhez ajánlott igazán. Ekkor az alap csali lehet tigrismogyoró, kisebb méretű vagy felezett bojli, nagyobb csalizó pelletek és kukoricaszem(ek). Hozzá társított süllyedő csali nélkül ez a pop-up még akár egy 2-es méretű, öblös, vastagabb húsú pontyos horgot is simán, teljes előkehosszban felemel. Ha magában akarod használni, mindenképpen le kell súlyozni az előkét! Pár megoldás ehhez:

FOX Lebegő csali nehezék

KORDA Dark Matter ólompaszta

A TORNADO Pop Up XL egy igazán nagy felhajtóerővel rendelkező lebegő csali
Ha önállóan, magában használom, én csalitüskére szoktam tűzni…
… viszont így egyértelműen megemelné az egész előkét, ezért egy Fox lebegő csali nehezéket helyezek az előkére
Ezt kb. 3 cm-re húzom a horogtól, beállítva az ideális lebegési magasságot, ami egyébként helyenként, esetenként változó lehet!
Így már tökéletes a „single bait” felkínálás, nem fogják egykönnyen figyelmen kívül hagyni az amurok és a pontyok!

Malik Tamás
„Szia, Tomi! Nem próbáltam még a Halcohol csalikat, de nagyon szemezek velük. Szeretnék róluk többet megtudni, szívesen fogadnék pár tanácsot és remélhetőleg a halak is szemeznek majd velük a nyári szünetben! :-)”
Putz Tamás:
Kedves Tamás!
Ha – hozzám hasonlóan – kedveled az egyszerű, naturális csalikat, akkor ezek nagyon be fognak jönni! Bár sima, üveges csalizó magvakról beszélünk, különlegesek és egyediek! Ősrégi fogós csali a pálinkás kukorica, amely hideg vízben a pontyok, nyáron pedig az amurok kedvelt csemegéje. Sokan mind a mai napig otthon készítik el kedvenc pálinkájukkal. Idén elérkezettnek láttuk az idejét a sok próbahorgászat után, hogy piacra dobjuk ennek profi, legfogósabbnak ítélt Haldorádó változatát.
A Halcohol nem csupán ízesített, hanem valódi szatmári szilvapálinkában ázó, horgászatra előkészített magvak termékcsaládja. Három különböző változatban kerül forgalomba:

  • A Hard Corn = kemény kukorica, amelyben található egész és roppantott piros kukoricaszem is.
  • A Sweet Corn = édes kukorica a klasszikus csalizó csemegekukorica.
  • A Tigernut Mix = tigrismogyoró mix a normál barna tigrismogyoró mellett tartalmaz fekete változatot is.
 

Törpeharcsás vizeken is bevethető, viszont oda a kemény kukoricát és a tigrismogyorót javasoljuk!

A Halcohol nem csupán ízesített, hanem valódi szatmári szilvapálinkában ázó, horgászatra előkészített magvak termékcsaládja. Három különböző változatban kerül forgalomba
A Hard Corn olyan kemény kukorica, amelyben található egész és roppantott piros kukoricaszem is. Nagyon kedvelem ezt a típust!

Ennél a csalinál 3 szem kemény kukoricát és egy lebegő szivacskorongot használok. Ezek a szemek nagyon strapabíróak, de könnyedén átbökhetők fűzőtűvel.

Így fest az elkészült csalifüzér, amelyet a nagy amurok és pontyok egyaránt imádnak!
Legalább ilyen nyári élményeket kívánok Neked a nyári szünetre! :)

[s]Írta: Putz Tamás
Fotók: Bank Bálint, Takács Péter, Putz Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.