Egy hosszú hétvége Sarudon

Egy hosszú hétvége Sarudon

A Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztáborok után az augusztus 20-i hosszú hétvégénket ismét Sarudon töltöttük a feleségemmel. Még ki akartuk élvezni a nyár utolsó szabadnapjait és az igazán meleg időjárást, hogy kellően lebarnulva és feltöltődve vágjunk neki az ősznek. Erre a Tisza-tó, és különösen Sarud, tökéletes hely. Szerencsére az időjárás is évszaknak megfelelő arcát mutatta, így minden adott volt egy újabb tökéletes nyári horgászkiránduláshoz.

A nagy kánikula miatt nappal nem sokat voltunk vízen. Helyette inkább strandoltunk, a Kalandpart Fröccsteraszán múlattuk az időt vagy a kellemesen hűvös szálláshelyünkön pihentünk. Reggelente és esténként hódoltunk csak pergető szenvedélyünknek.

Kánikulában is lehet süllőt fogni a Tisza-tavon

A nappali időszakban csak kagylót gyűjteni mentünk ki a tározóra, hiszen ekkor is még javában pusztult a kagyló a tavon, és éjszakánként szerettünk volna harcsázni, amihez kellett a friss, könnyen megszerezhető puhatestű csali.

Ilyen gyönyörű kövesek is élnek a Sarudi-medencében
Manónak a balinozás az örök kedvence

5 óra körül már ki mertünk merészkedni, horgászni is. Persze, még ekkor is tikkasztó volt a forróság, de az este közeledtével szép lassan engedett fullasztó szorításából a nyár, és egyre elviselhetőbb lett az időjárás. Ahogy haladtunk bele az estébe, egyre jobban raboltak a felszíni torpedók, a balinok. A fényváltásig őket kergettük Manóval, amiben ismét ő volt az eredményesebb.

Egy „standard” balinka

Az első nap estéjén még nagyjából tudtam vele tartani a lépést, és egymás után fogtuk felváltva a szép Tisza-tavi őnöket. Ekkor leginkább twitchbaiteket használtunk, ezek váltak be legjobban.

Manó sorban szedte a szebbnél szebb balinokat
Próbáltam tartani a lépést feleségemmel

Ahogy ránk sötétedett a vízen, bekötöttünk egy ígéretesnek vélt helyen, ahol harcsázni szerettünk volna. Manó magára vállalta a kagylópucolás kicsit sem gusztusos feladatát, így néhány perc alatt volt egy vödör kagylóbelünk csalizni.

Nagy az öröm: eszik a balin!

Mindketten egy-egy fenekező és úszós készséggel horgásztunk, próbáltuk víztetőn és vízközt lebegtetve is felkínálni a csalit a bajszosoknak. Akik jöttek is szépen sorban, csak nem azok, akikre mi vártunk; a törpeharcsák szinte megállás nélkül rágták a csalijainkat. Sajnos nem tudtuk kivédeni semmilyen trükkel a támadásaikat: mindegy volt, hogy hol és hogyan kínáljuk fel a kagylót, a bosszantó kis törpék mindenhol rátaláltak a könnyű táplálékra. Emiatt 15-20 percenként újra kellett csaliznunk, és a kagylónk is nagyon gyorsan fogyott. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a rengeteg törpe között esetleg megtalálhatja jobb hal a csalinkat, ám ez is bekövetkezett.

Kicsit sem gusztusos feladat
Egy vödör kagylóbél tálalva

Már éppen a helyváltoztatáson törtük a fejünket, talán már Manó ki is tekerte az egyik szerelékét, amikor az én úszós készségemmel meglódult valami. Nem tűnt nagy kapásnak, de bevágtam, és akkor hasított belém a felismerés, hogy sikerült harcsát akasztanom!
Komoly súlyt éreztem a zsinórom végén, de a hal semmiféle kirívó ellenállást nem fejtett ki. Így viszonylag könnyedén magamhoz tudtam húzni, és a csónak előtt meg is pillantottam egy méteres forma harcsát. Sajnos csak egy rövid időre örülhettem, mert a kezdetben meglepett hal összeszedve minden erejét bevágta magát a csónak alá, a motor csigájának irányába, és rögtön el is szakította a zsinóromat.

Naplemente a Sarudi-medence fölött

Letépett harcsázó úszóm legyőzötten billegett az enyhe hullámzásban. Egy pillanatra fel sem fogtam, hogy mi történt velem. Aztán fájó szívvel kellett tudomásul vennem, hogy a tíz kilogramm fölötti hal nagyon csúnyán elbánt velem és a szerelékemmel. Játszi könnyedséggel, egy nem várt trükkel sikerült meglógnia a csónak mellől. Összetörtem. Annyira, hogy aznap már nem is horgásztunk tovább.

És ilyen a napkelte

Másnap kipihenten és új reményekkel vágtunk neki a tározónak. A tegnapi nagy hari emléke némi keserűséget táplált még bennem; úgy éreztem, hogy jelen körülmények közepette nagyon nehéz lesz még egyszer egy ekkora vagy csak hasonló hallal összeakadnunk, de nem adtam fel, próbáltam pozitív maradni.

Manó a második napon ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta

A kötelező szürkületi balinozás ismét nagyon jó móka volt, fogtunk kicsiket és nagyokat is. Manó ekkor már jobban elvert, mint előző nap, de én nem is fektettem túl sok energiát a „fenekeszegek” üldözésébe. Lélekben már az éjszakára készültem.

Balinportré

Amíg Manó rendületlenül wobblerezett, én újrakötöttem a tegnap este megalázott szerelékemet, valamint átnéztem a zsinórokat tüzetesen, nincsenek-e megsérülve valahol. A sok vándorkagyló és kagylóhéj még a legjobb zsinórokban is kárt tud tenni. Biztos voltam benne, hogy az én zsinórom is sérült volt az előző este, és azért tudott olyan könnyedén meglépni a harcsa.

Gyors fotó…
… és mehet is vissza

Aztán eljött ismét a sötétség. Ezúttal egy másik helyen próbáltunk szerencsét, majd az éjszaka folyamán még egyszer helyet változtattunk. A törpeharcsák ezúttal is folyamatosan rángatták csalijainkat, egy-kettő fel is tudta magát akasztani a nagyméretű harcsázó horogra. Nem tudtunk elég nagy horgot és csalit feltenni, hogy kivédjük mohó támadásikat. Az éjjeli horgászatot 1 óra körül fejeztük be, sajnos sikertelenül…

Valószínűleg hajócsavar áldozata lett – nagyon kár érte…

Nyaralásunk utolsó napján este az élő folyó és a tározó találkozásánál pergettünk. A sekély, ágakkal és tuskókkal tarkított pályán az akadók környékén és a nagy hínármezők közepén rabolt a balin. Emiatt felszíni csalikkal próbálkoztunk. Poppereket, wtd-ket és egyéb felszíni wobblereket dobáltunk a vízi növényzetbe. A hajmeresztőnek tűnő feladatot jól oldottuk meg végül, hiszen csodás balinokat szedtünk ki a nehéz terepen. Az őnök nagy felszíni rablásai, a wobblereket agresszívan lerobbantó akciók hatalmas örömmel töltöttek el, és feledették velem még az első este elvesztett jobb bajszit is.

„Itt akarunk horgászni?”
„Jó ötlet volt!”

A harmadik éjszakának már úgy mentem neki, hogy nem voltak jó reményeim egy újabb, szép harcsa megakasztására, de mindenképp legalább meg akartam próbálni. A parádés esti balinozás olyan jól sikerült, hogy alig tudtuk otthagyni a balinos pályát, emiatt elég későn és már teljes sötétségben értünk vissza arra a helyre, ahol az első éjszaka próbálkoztunk.

Felszíni robbantó

A felszereléseket bedobtuk, majd a csillagos égboltot bámulva hosszúkat beszélgettünk feleségemmel. A kis törpeharcsák ugyanúgy húzgálták a szereléseinket, de már nem idegesítettük magunkat ezen sem. A sarudi éjszaka megnyugtatta lelkünket. A Tisza-tó közepén ringatózva a csónakban, a millió fényes pontot csodálva az égen, minden problémánk eltörpülni látszott. 

Ha eljön az éjszaka…
… vörös fátyolba öltözteti a tájat

Mikor már nem akartunk görcsösen harcsát fogni, a tározó is megajándékozott minket, hiszen hamarosan Manónak füstölős kapással jelentkezett egy harcsa. Igaz, nem volt olyan nagy, mint amire vágytunk, de pont elég volt ahhoz, hogy elégedetten fejezzük be a horgászatot.

Csak összejött!

Másnap picit szomorkásan pakoltunk össze és indultunk haza; soha sem könnyű magunk mögött hagyni a Tisza-tavat. Ismét élményekkel gazdagodva jöttünk el Sarudról. A kisördög azonban motoszkált bennünk, és még aznap éjszaka, fáradtan ugyan, de kimentünk Tokajban is egy rövid harcsázásra. Itt aztán én is fogtam 3 kisebb harcsát, Manó pedig egy nagyobbat is elcsípett. 2018 az ő éve, azt hiszem, így már meg sem lepődöm azon, ha időről időre többet és nagyobbat is fog nálam. Jövőre talán fordul a kocka… :)

Ő már egy kis tokaji bajszos
Manó harcsában (is) rám tromfolt

Fotók: Szalainé Rónavölgyi Edina és Szalai Gábor László

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: