Sziklából vizet facsarni - Balinpergetés állóvízen

Sziklából vizet facsarni - Balinpergetés állóvízen

A balin egy jól alkalmazkodó, precíz, okos, nyílt vízi ragadozó. Szinte mindenféle kisebb-nagyobb vízterületen megtalálható, meglehetősen jó állománnyal bírnak álló- és folyóvizeink egyaránt. Nyáron magányosan vadászik, elképesztő sebességgel rohanja le a gyanútlan küszöket, míg ősszel falkában jár, fajtársaival cserkészi be a kishal rajokat. A kihívásokat kedvelő, már nem éppen kezdő pergetőknek is óriási élményt nyújthat egy-egy öregebb, kiokosodott fenekeszeg becserkészése. Nyolc évvel ezelőtt, amikor még csak ismerkedtem a pergetés fogalmával, pont egy ilyen fogással lettem gazdagabb egy hideg, decemberi napon. Mondhatni, ezzel kezdődött megszállott pergetővé válásom…

Kezdetben három, különböző jellegű vízterületen gyakoroltam a pergetést: egy csatornán, egy relatíve sekély, iszapos egyesületi tavon és egy kavicsbányán. Kézenfekvő, hogy elsődleges célpontjaim a csukák voltak, majd ahogy apránként gyűjtögettem a tapasztalatokat, úgy éreztem egyre nagyobb késztetést, hogy fogjak néhányat ezekből a ravasz fenevadakból is. Rendelkeztem némi tapasztalattal, ami a csalihalas horgászatot illeti, azonban a balinra irányuló céltudatos pergetés merőben más téma. Adódott néhány alkalom, amikor a szinte teljesen áttetsző vízben megfigyelhettem őket akár vadászat közben is. Roppant izgalmas volt látni a halak viselkedését természetes környezetükben. A balinok többsége a part menti régióban, a hínárfoltok szélén cirkált oda-vissza, mintha lenne egy útvonaluk, amit bejárnak bizonyos időközönként. Többségük szinte teljes nyugodtságot mutatott - még a küszök közvetlen közelében is -, mintha nem is rájuk vadászna, majd egy szempillantás alatt felgyorsult és közéjük rontott, aminek végkifejlete rendszerint egy felszínen „robbanó” rablás volt. Nagyon dinamikus, hirtelen kirohanásokat produkáltak még a fiatal, kiló körüli egyedek is. Ilyen események láttán beigazolódni látszik a tény, a balinoknak valóban nem lehet elég gyorsan tekerni a műcsalit, még akkor sem, ha egy nagy áttételű, gyors orsóval horgászunk.

A helyi horgászegyesület tava - Virti-tó
Szép balinokat rejt a kavicsbánya
A környezet magáért beszél - a Zsitva-csatorna
Szélhajtó küsz - az őnök fő tápláléka (kakukktojás a képen!)

Ha fényváltáskor vagy nappal horgászom balinra, szinte mindig gyorsan húzom a csalit. Természetesen szoktam variálni a tempót és a ritmust, viszont a legtöbb balinomat a klasszikus, gyorsan vezetett wobblernek köszönhetem. Finompergető cuccal a kisebb nimfák, tviszterek és gumihalak szintén jól teljesítenek. Fontosnak tartom a szín és méret megválasztását is, azonban a kapást kiváltó kulcsinger az a sebesség. Az igazat megvallva konkrét nyerő típus, úgymond „tuti csali” nincs, számomra a siker az együtemű, gyors csalivezetésben rejlik. Sokat kísérletezem, mindig cserélgetem a csalikat. Tiszta, átlátszó vízben főleg a természetes színeket erőltetem igazán, mégis vannak kivételek, amikor még ilyen körülmények között is a rikító, figyelemfelkeltő darabok adnak csupán halat.

Előkét (fluorocarbon vagy bármi más) ugyancsak nem használok, mint azt már korábban írtam egy témába vágó írásomban. Direktbe kötöm a kapcsot a (fonott) főzsinórra, és ennyi az egész. Botból sokféle jó lehet, csalitól függően, ami a dobósúlyt és karaktert illeti, light változattól a medium-heavy botokig.

Tapasztalatom szerint jó látási viszonyok között, napsütéses időben nemcsak a jelenlétünk (ha a hal lát minket), de a vízre vetődő árnyékunk is zavaró lehet a halak számára. Kisebb vizeken - például egy csatornán - a parti növényzet takarásából szórom a vizet, igyekszem minél óvatosabban és csendben közlekedni, hiszen a halak könnyen gyanút foghatnak, és akkor oda a siker.

Nappal a vizuális inger kiváltása a cél, ezért a csalik színét és méretét a táplálékhalakhoz igazítom
Már fárad a becsapott
Déli melegben, gyorsan húzott gumira
Bő kettes koma, a kis csali becsapta
Sajnos a kicsiket nem lehet kikerülni
Szintén nyári forróságban kapott ez a bő négyes fenevad
Az ilyen halakért érdemes kitartani még melegben is
Ordas vén őn

A tempósan húzott csalik fényváltáskor és napközben egyaránt jól működnek, éjszaka viszont nem, mert halunk csak kevésbé vagy egyáltalán nem hagyatkozhat látására a préda beazonosításának céljából. Meggyőződésem, hogy ilyenkor inkább a vízben leadott rezonancia számít, amit csalink kifejt a vízben. A csali lehet egy erősen verető, kétrészes wobbler, de akár egy csörgős, egyrészes falat is felkeltheti a halak érdeklődését. Éjszakai balinpergetés során - a nappali tempóval ellentétben - kifejezetten lassan vagy közepes sebességgel húzom a műcsalikat.

A helyes csali és technika alkalmazása mellett fontosnak tartom a helyszín kiválasztását is, ugyanis hiába szórjuk rendületlenül a pályát sötétben, ha egy kósza balin sem tartózkodik a környéken. Elsősorban napközben szoktam felkeresni az éjszaka meghorgászni kívánt területet egy rövid megfigyelés céljából. Ennek egyik oka, hogy tudjam, van-e elég sneci a pályán, hogy ott tartózkodjanak éjjel a balinok - esetleg más ragadozó halak is -, a másik pedig a tereptárgyak, akadók, esetleg hínár vagy egyéb vízinövény elhelyezkedése a vízben. Rendkívül bosszantó tud lenni éjszaka, ha elakadunk valamibe, esetleg egy hínárfoltba húzzuk csalinkat a rablásoktól hangos vízben, ahol szinte már érezzük a halat a pályán. Nekünk, horgászoknak is kellemetlen, és az óvatos halakat is elriaszthatjuk egy-egy hasonló szituációval a környékről.

Nagy kedvenceim a Rapalák
A fiatal egyedek sem vetik meg az éjjeli falatozást
Ha jókor vagyunk jó helyen…
… többet is foghatunk…
… az éj leple alatt

A kivétel erősíti a szabályt. Minden évben akad néhány meglepetés balin, ami nem épp céltudatos pergetéssel esik áldozatul. Ilyen az, ha például csukára horgászom drótelőkével, napsütéses időben, kristálytiszta vízben, tehát relatíve jók a látási viszonyok, de mégis egy balin rohamozza meg a körforgót. Néha a fordítottja is igaz, izomból tépem a balinoknak szánt csalit, viszont egy csuka rohanja le azt. Az ilyen fogásoknak különösen örülök, hiszen a nem várt halak mindig színesebbé teszik az horgászatot és persze magát az élményt is. Többször is előfordult már, hogy a látott balint sikerült becsapnom. A legtöbbször túldobok a halon és úgy húzom a csalit, hogy az pár méter után beérjen a látószögébe, de történt már olyan is, hogy előttem úszó hal szája elé pottyantottam be a csalit, szinte biztos voltam benne, hogy megijed és kereket old, azonban egy szempillantás alatt karikába görnyedt a pálca és hangos fröccsenéssel vetette rá magát az épphogy vizet érő műcsalira. Az ilyen reakciót nem tudom mire vélni, meggyőződésem szerint puszta zsákmányolási ösztön vagy agresszió.

Harapásbiztos drótelőkével, tiszta vízből
Őt sem zavarta a vastag drótelőke
Csuka helyett balin…
… és fordítva
Egy rossz dobást követően pusztán ki akartam tekerni a csalit: a bot karikában, a wobbler pedig a torkán maradt

A fentebb leírtak csupán saját tapasztalatok, megélt élmények alapján összerakott darabkák, nem pedig szentírás. Így próbálok útmutatóval szolgálni azok számára, akik szeretnének elindulni a balinpergetés rögös útján, azon belül is az állóvízi, rafinált őnök becserkészésében óhajtják örömüket lelni. A rengeteg vízparton töltött idő, megannyi kudarc és kitartás idővel meghozza majd gyümölcsét.

Görbüljön mindenkinek!

C&R

Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: