Élménypeca egy újraéledő vízen…

Élménypeca egy újraéledő vízen…

Történt, hogy kedvenc folyómat két éve nyáron tönkretette a balsors. Évek óta nem volt rajta szennyezés, az egyetlen „megélhetési” halászt is likvidálták már több mint tíz éve. Sok, mi több, rengeteg hala volt, főleg akkor, ha tavasszal magas vízállás fogadta az ívásra induló halnépet, és persze ha az ikrák kikeléséig meg is tartotta ártéri bölcsőjében. Ősszel „már” arattunk, a következő év is panaszmentes volt. Hogy az említett „balsorsot” mi idézte elő? Okoskodások, vélemények, sóhajok vannak, de ez nem vidítja fel a horgászszívem. Abban azért reménykedem, hogy az illetékes szervek, szervezetek a fejükhöz kapnak és megakadályozzák a következő ehhez hasonló katasztrófát.

Verőfényes napsütéssel indul a reggel. Az idő tiszta, a légnyomás emelkedik. Egyszerűen olyan idő fogad, amelyben bármely ember jól érzi magát (még pecabot nélkül is).

Nekem egyszerű a dolgom, a délelőttöm szabad. Terepszemlét kellene tartani kedvenc vizemen, egyrészt mert egy ideje hűtlen lettem hozzá, másrészt pedig a tartós vízállás előbb-utóbb adni fogja a halat. Nem reménykedem hatalmas példányokban, csak találjam meg őket.

Az első helyszín

Helyszín egyszerű, az egyik kis csatorna beömlője, elég népszerű pálya. Két víz összetalálkozik, visszaforog, lelassul, kavarog.

Felszerelésnek tudatosan, az itt eséllyel megfogható halfajok valószínű méretéhez igazodva választok könnyebb pálcát. Számomra ez egy 7-28 g-os 2,70 m-es botot és egy 2500-as orsót jelent, damilnak 22-es monofilt tekercselek, csalinak az apróbb wobblereket és plasztikcsalikat próbálom.

A bot anyaga IM7-es szénszál, szerkezetéhez képest könnyűnek mondható. 9 db egytalpú gyűrű van a felső tagon és 1 db kéttalpú az alsó tagon. A gyűrűk elosztása szigorúvá teszi a bot akcióját, bár ebben a dobósúly-tartományban erre szükség is van az erősebb akasztásokhoz. A bottest elég hamar felőrölte az általam eddig megakasztott halak erejét.

Az orsótartó is egyedülálló „racsnis” kialakítású, személy szerint nem tartom rossz megoldásnak. Igenis, az orsótartó legyen strapabíró, könnyen kezelhető és kényelmes! (Vannak egyéb márkáknál kellemetlen élményeim ezzel kapcsolatban, és korántsem az olcsóbb típusoknál.) A bot nyéltagja osztott kialakítású. A záródugó könnyűfém a termék gravírozott logójával ellátva. Szerintem ez egy kifejezetten wobblerezéshez - persze kisebb súlytartományban (max 7 g-ig) - készített pálca. A wobblerek verését remekül érezni vele, akár felszíni, akár mélyre törő típusról van szó.(Utóbbiaknál az akadók és a vízfenék érintését is remekül érezni.) A kapás igazi élmény vele. Plasztikhalaknál a farok táncát ugyancsak remekül leközvetíti, természetesen kisebb, max. 4-5 g-os ólomfejeknél és sodrástól, folyástól függően. Kapásnál nem kell finomkodni, „rendesen” be lehet vele vágni, bírni fogja.

Hátrány szerintem, hogy a nyél kicsit hosszúra sikerült. A könyökömön túlér kb. 8 cm-t, néha akadályoz. Persze, ha távolra kell dobni, akkor viszont jól jön. Még egy hátrányszerűség: az orsótartó és a nyél között egy fém betét található, ami pont a tenyerem alsó részét érinti, úgyhogy télen vagy nagyon hűvös időben a fém hidege eléggé kellemetlen.

Az orsó 2500-as, 6:1 áttétes, 310 g-os. A fék kb. 3,5 kg-os terheléssel bír, „csigás” meghajtású. A nagy áttétel miatt „gyors” orsó, ezért nyomatéka kicsi. Egy hajtókarfordulatra 84 cm zsinórt tekercsel fel. Dobja hidegen sajtolt alumínium, a pótdob is. A perem különleges kialakítású a távolabbi dobások érdekében. A zsinórt nem érdemes teljesen a felső peremig feltölteni, mert a zsinór leperegne (az alsó szoknyánál egy picivel szélesebb a felső perem). Szép a zsinórképe. A gubancolódás esélye fonott zsinórok esetében is minimális.

Volt alkalmam szétszedni (csaknem atomjaira), tudniillik megfürödtünk a Hármas-Körösben. Persze a „pancsi” után az orsóm nem akart kellően szerepelni. A féknek nem esett baja, de az orsóház teljes takarítást igényelt. Száradás után megfelelő minőségű és mennyiségű zsírt kapott és mondhatni jobb, mint új korában. A pici kottyanása megmaradt, de sokkal simább futású lett, csak egy kissé tapasztalható a „fém a fémmel” érzés. Azóta egész jó barátok lettünk. A bot és orsó nagyon jó összhangot ad.

A felszerelés súlypontja is teljesen kézközelben van. Egész simán el lehet vele dobálni, nem fárasztó peca. Meglepően messzire lehet vele dobni apróbb csalikat is. Az „extra” nyél itt jut érdemi szerephez.

Zsinórnak túlnyomórészt 22-es monofilt használok. Kisebb wobblerekhez ritkán használok kapcsot, szinte mindig kötöm őket. Többször kihúzott már ez a bajból. A damil áttetsző, lágy, jól dobható, az UV-t jól tűri, a dupla Clinch-csomót és a Rapala kötést jól bírja.

Csalinak kezdésnek a kis fahalakat küldtem, de mivel nem volt érdeklődő, váltottam plasztikra. Elsőként az általam csak „mázlifaktornak” becézett fehér kétfarkú twister került fel.

Hogy miért „mázlifaktor”? Mert olcsó és jó. Ha beszakad, nem kapok agyvérzést, ha szétrágják a halak, hát egészségükre. Az ismeretlen pályát szinte mindig ezzel „tapogatom”. Egy pár dobás megmutatja, van-e ott éhes ragadozó. A környékünkön fogott legtöbb pergetett nagy csuka (8-10 kg-os) mind erre jött. Fogta őket gyermek és ifi, olyan is, aki feederbotra kötötte, vagy aki életében nem is pergetett, csak akkor egyszer… ráadásul általában első vagy második dobásra és természetesen drótelőke nélkül. Ezeket az infókat megbízható forrásból tudom.

Az első dobás után aznap is nem messze tőlem, a kanyargó vízbe esett a csali. Feneket ért, meglibbentem… a 4 g-os fejjel szép lassan ismét a fenékre ért. Ennek negyedik ismétlésére egy félre nem ismerhető ütés érkezett odalentről. Persze nem akadt meg.

Dobás vissza! Az ütés vélt színhelyén picit túldobott csalim „elfelejtett” feneket érni, helyette zsinórom belazult. Bevágok, a horog ül, az alulról induló védekezés után a felszínen táncbemutató, pici fékmuzsika és a lábam előtt a nap első csukája 35 cm-es hosszban. A horog szépen a szájában.

Fotó után mehet vissza, követi a „mázlifaktor”. Fenékre ér, libbentem és határozott kapással fárasztom is a következő ifjoncot. Ikertestvére az előzőnek. Sajnos a twisterem a horognál hosszában elrepedt.

Sebaj, „van másik”.Nemsokára fogok megint egy hasonló csukeszt. Na, jó, gondoltam, egyik fele összejött, mégpedig, hogy az ivadékok szépen túlélték a vészt, tehát lesz utánpótlás. A természet részéről legalábbis. Na de nézzük, van-e „anyacsuka” a közelben! Csalit váltok és felkötök egy rövidebb előkét, egy kisebb fehér Mann’s gumihalat, majd kiparírozok két testvércsukát.

Vékonyan akadt

Csalicsere: 002-es színkódú Relax Kopyto 9-re váltok, de arra csak koppintás a válasz. Tehát itt most csak óvoda van. Részemről óvom is őket; gyors fotó, horog kiakaszt és búcsút intünk egymásnak. Búcsút intek a helynek én is, hisz biztos nem csak ennyi van itt. Úgy döntök, megnézek egy másik helyet.

Az is egy csatorna kifolyó, kissé szélesebb, mint az előző. Mikor megérkezem szokatlan kép fogad. A nagy víz miatt lehetetlen az összefolyásban horgászni. Az ártér víz alatt áll. Ez a folyó egy kifejezetten alacsony pontja. Megpróbálom magát a kifolyót. Csizma fel és ameddig be tudok lábalni, ott kezdem el faggatni a vizet. A befolyó áramlik, friss, tiszta víz jön a folyó felé. Kristálytiszta a víz, mélyen le lehet látni. Harmadik dobás a „mázlival”, és egy majdnem méretes csux. Csalicsere fehér Mann’s-re. Első dobás: 42 cm-es csux.

Nocsak, itt a nagycsoportosok vannak. A kapások jellemzően közvetlenül a csali fenékről való elemelése után következtek be. Három esetben nem ért feneket a csali dobás után, azok általában kívülről akadtak.

Többször előfordult, hogy a csalit vízközé húztam úgy, hogy lassan megállítva egy picit süllyesztettem, és akkor történt a rávágás.

Engem mindig lenyűgöz a csuka kapása, főleg, ha látom is. Rengetegszer volt alkalmam látni, hogy hogyan „dolgozik”. Mikor előjön a „semmiből”, a műcsali eltűnik a pofájában és mire felfognád az egész jelenetet, a kezedben érzed az egész csodát, majd látod a „táncot”.

A helyválasztás megint telitalálat, mivel itt is - mint az előző helyen - élében állt a csuka és szinte mindenre rávágtak, ami a vízbe esett. A méretük is majdhogynem egyforma, így nem jelentett már kihívást a horgászatuk. Végül is öröm költözött a szívembe. Jó kedvvel hagytam ott a folyót, mert látom, hogy élni akar.

A magam részéről lakat a szájra, teljes titoktartás lesz a feladatom, mert a fecsegésemmel már egyszer-kétszer nagyon pórul jártam a halakkal együtt. Eltelt egy kis idő, voltam kint, sikerrel is jártam… sőt vendéghorgászom is volt… de az egy másik történet.

Írta: Gyöngy László (gyongylac)
Fotók: Gyöngy László és Gyöngy Alexandra