Tűző nap perzseli a tájat, bíbicek riasztó hangja töri meg a csendet, traktorok zúgnak a földeken, a nádasban poszáta cserreg, éjszaka pedig gyönyörű madárdal hallatszik a kertek alól. Így jellemezném a tájat, itt található ez a gyönyörű, vadvíz jellegű csatorna. A nyári szünidő alatt naponta legalább egyszer a halaknak szentelhettem az időmet, ugyanis meglehetősen közel lakom az említett csatornához. Amikor júniusban megfogtam az első csukát, még nem is sejtettem, milyen élményekben lesz részem az elkövetkezendő hónapokban…
Június 16-tól újra horgászhatóvá válnak kedvenc halaim, köztük a csukák is. Mindig nagy készülődés, izgalom és várakozás előzi meg ezt a napot, a téli estéken számtalanszor átgondolt módszerek, horgászatok és elérni kívánt célok, tervek jutnak eszembe, amelyeknek persze a töredéke sem úgy alakult, ahogy azt elterveztem. Újabban már kevesebb az agyalás, amikor kiérek a vízhez, figyelembe veszem a körülményeket, az időjárást, a célhalat, és már repül is a műcsali.
Most sem történt ez másképp, egy gyenge záport követően úgy éreztem, érdemes lenne rápróbálni a csukákra: borult idő, tiszta víz - csak sikerül pár krokival megetetnem fényesen csillogó kanalaimat!?
Június, július, augusztus
A nyár nem igazán a csukapergetés főszezonja, ám most jelentős sikereket érhettem el viszonylag rövid idő alatt, amit az áttetsző víznek tulajdonítottam. Soha nem látott, letisztult arcát mutatta a Zsitva. A jobb napokon akár 10-15 csukát is szákba terelhettem egy fotó erejéig. Próbálkoztam a balinokkal is több-kevesebb sikerrel, tempós csalikat húztam izomból, de gyakran még ezeket is a csukák verték le. Történt egyszer, hogy a csali a lábam elé ért, reflexből emeltem ki a vízből, gondolatban már dobtam is (volna) a következőt, de felrobbant előttem a víz. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi is történhetett, gyorsan visszapöccintettem a csalit, emeltem rajta párat, és megtörtént a csoda. Egy hármas forma csuka futott a wobblerre, szerencsésen akadva, direktbe fonottal, drót nélkül. Mázli a mázliban, hogy gond nélkül szákba ért és megörökíthettem, mondanom sem kell, soha nem fogom elfelejteni.
A műcsalik közül kiemelném a kanalakat, a körforgókat, a top water modelleket és a twichbaiteket. Ami a színeket illeti, minden év más, voltak évek, amikor a pirosat, fehéret ették, és volt, amikor csak a zöldet vagy ennek árnyalatait. Érdekes, elgondolkodtató, ezért érdemes kísérletezgetni. Tudatosan próbálkoztam sötétben is - naplemente után, valamint napkelte előtt - a csukák megfogásáva. A fényváltás időszakában relatíve nagy gumikat húztam, éjszaka pedig vasakkal sikerült eredményre váltani a sok próbálkozást, telihold idején. Amúgy is nagyon szeretem az ilyen pecákat, az éjjeli állatokkal történő váratlan találkozásokat, a természet hangjait, egyszóval mindent, megvan a varázsa az éjszakai horgászatoknak.
Szeptember, október, november
Szeptember elsején sikerült megfogni a 100. csukát, ráadásul nem is az aprajából, ez még inkább ösztönzött, hogy folytassam, még többet akartam, célom a duplája volt. Megesett, hogy néhány halat többször is sikerült horogra csalni - egy-két hét különbséggel és ugyanott, de más csalival. A foltok elhelyezkedéséről, formájáról vagy valamilyen kisebb sérülésükről könnyen felismerhetőek voltak.
Egy hónapon keresztül kizárólag a termetesebb falatokat erőltettem, persze a csukát hihetetlenül nehéz szelektálni, nem vált be a „nagy csali - nagy hal” teória. A szebb halak teljesen eltűntek a pályáról, kifogták őket vagy kiokosodtak, esetleg elvándoroltak.
Úgy döntöttem, ráállok a finompergetésre, így az addig használt kemény, hosszabb botomat leváltotta egy könnyebb, rövidebb, sokkal kezesebb kis light pálca kisebb orsóval, rajta pedig vékony zsinórral. Jöhettek a csalik: 3 collos twiszterek, 5-6 centis gumihalak és könnyű kis wobblerek kerültek a zsinór végére. Vagyis a drótelőke végére, mivel célzottan csukára szerettem volna horgászni, ezért beszereztem a lehető legvékonyabb drótot, amit krimpelni lehet, ebből gyártottam otthon az előkéket.
A kis csalikat szépen ették a sügérek is. A legjobb peca egy október végi, nagyon hideg napon történt, szinte minden dobásra volt érdeklődő, valamikor egyszerre több is. Amíg egyikük felém tartva a horgon bajlódott, addig a többiek követték őt egész a partig. Hogy ennyire összetartanak-e vagy csupán versengenek a táplálékért, azt nem tudom. Talán mindkettő, mindenesetre elég vicces látvány így látni őket. A leghidegebb napokon, a legzordabb időjárásban is számíthatunk rájuk, ezért nagyon meg kell becsülni ezeket a kis csíkos halakat.
Az év vége felé közeledve egyre kevesebb időt tudtam horgászatra szánni, a halakat sem igazán találtam, az eddig jól bevált helyek, csalik sorra csődöt mondtak, így november végén lezártam a fogási naplót, amit a számítógépben vezettem. Nem panaszkodom, kijutott az élményekből jócskán, hat hónap alatt sikerült elérni a 200+ összfogást csukából, ezért mérhetetlenül boldog voltam. Sajnos ellenőrzéssel nemigen találkoztam az évek alatt, a rabsickodás, hálózás persze gőzerővel folyik, szomorú és elkeserítő látni azt, ami van, és ahová tartunk...
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
