A lagzis harcsa

A lagzis harcsa

Aki ismer, tudja jól, hogy az esetek döntő többségében visszaengedem megfogott halaimat. Bizonyos halfajokat elvből nem viszek el soha, ilyen például a jászkeszeg, a domolykó, a balin vagy a csapósügér. Süllőt és harcsát néha megtartok, de ezekből is csak nevetségesen keveset, ha néha úgy döntünk, ennénk egy kis halat a családdal. A feleségemmel mi is sokszor halsütőben ebédelünk, és fizetünk a halért, amit mi magunk is megfoghatnánk, csak általában megsajnáljuk és visszaengedjük őket. Az idei év azonban átírta kicsit szokásainkat, hiszen augusztusban tartottuk az esküvőnket, és a szakácsnak megígértem, hogy az éjféli menühöz én szolgáltatom majd a friss tiszai harcsát.

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. Közhely, de igaz. Annak fényében vágtam neki a tavaszi pergetéseknek, hogy már ott motoszkált a fejemben a lagzi, és a roston sült harcsafilé gondolata. Ennek ellenére a kora tavaszi, márciusi, áprilisi harcsáimat nem akartam még eltenni, hiszen az még bő 3 hónappal a nagy nap előtt volt. „Ráérünk erre még!”, gondoltam magamban és szépen elengedetem az összes kora tavaszi bajszost.

Kora tavasszal gumihallal fogtam az idei szezon első bajszosait
Márciusban is lehet harcsát fogni, csak helyismeret és türelem kell hozzá
Ő is ment vissza

Gasztronómiai szempontból nagyon szép harikat sikerült fognom, hiszen több 4-8 kg közötti harcsácska örvendeztetett meg ebben a szezon eleji időszakban. Akkor még könnyű szívvel engedtem őket útjukra. Nem volt miért kételkednem, hogy ráérek még megfogni a lagzis harcsát, hiszen sok idő is volt még hátra, és a legjobb nyári időszak még előttünk állt.

A Nevis Secure orsók évek óta hű társaim a harcsák kergetésében
Laci barátom áprilisi szép harcsája…
… ami szintén amnesztiát kapott

Aztán májustól, a harcsatilalom kezdetétől a balinok felé fordultam, hagytam pihenni vizeink csúcsragadozóit, hadd végezzék el kötelességüket, legyen jó a szaporulat.

A harcsatilalom kezdetéig főleg gumival fogtam őket
Remélem, még vele is találkozom majd…

Aztán június közepétől belevetettem magam ismét a harcsakergetésbe. Kisebb áradások vonultak le a folyókon, amik ideális körülményeket teremtettek a kisebb harcsák éjszakai wobbleres horgászatához. Sajnos az igazán nagy vízhozamú áradások elmaradtak idén, így nem voltak száz százalékosan jók a lehetőségek, a nagyobb egyedek nem is álltak ki partszélbe, de azért egy-két bajszost sikerült becsapni ebben az időszakban is.

Balinozás közben akadt meglepetés vendég…
… és a Nevis Minnow, ami becsapta
Természetesen tőle is elköszöntem

A kisebb, 2-5 kg körüli harcsákat rendre megsajnáltam ezúttal is. Vagy az irántuk érzett könyörület, vagy a lustaság – hogy nem akartam éjjel halpucolással foglalkozni – miatt, nem tudom, de ebben a hónapban sem vittem el egyetlen egyet sem a megfogott bajszosokból.

Nyári éjszakák ragadozója
„Látjuk még egymást!”, mondom én
„Remélem, nem!”, gondolhatja ő

Ez a döntésem persze predesztinált arra, hogy a lagzi előtti utolsó hónapban, júliusban, nagyon keményen ráálljak a harik üldözésére, hiszen az idő nagyon fogyott. „Most vagy soha!”, gondoltam. Sajnos a július úgy alakult, ahogy szokott; pergető horgász szempontból ez a leggyengébb hónap a Tiszán, különösen, ha harcsa a célhalunk.

A kétrészes wobblerek sokszor nyerők, mint pl. a Rapala Jointed…
… vagy a Salmo Frisky

Ezúttal sem gumihallal, sem vertikális wobblerrel, sem pedig éjszaka felszíni wobblerrel nem sikerült harcsát fognom. Úgy tűnt, hogy megbosszulja magát a jóindulatom és vajszívem; a sok elengedett harcsa után ezúttal nem akart kisegíteni a folyó. Persze most rossz volt az indok, rossz volt a cél, hiszen halért mentem a vízre, nem pedig az élményért. Érezte gyarló törekvésemet a természet is és elrejtette előlem szép ragadozóit…

Egy „ölnyi” harcsa :)
Néha tiszta vízben is meg lehet őket fogni éjszaka
A csali és „áldozata” az elengedés előtt
Huss! És már itt sincs

Aztán Sarudon töltöttem három hetet a Haldorádó - Matula Pergető Gyerek Horgásztáborban. Kétségbeesésem odáig vezetett, hogy már a gyerekekkel is megpróbáltam harcsázni. Hátha szerencsénk lesz, hátha be tudunk csapni egy jobb bajszot.

Csabi barátom, aki mellesleg az esküvői fotósunk is volt egyben, és szép harcsája
Őt is elengedtük
Szép búcsú

A tározón a meleg víz miatt erősen pusztult a kagyló, ezért célszerűnek tűnt pihentetni a wobblereket és gumikat és helyettük inkább az elpusztult kagylók tetemeivel próbálkozni. Olyasmibe kezdtem, amit évek óta nem gyakoroltam; kuttyogató fát ragadtam és ezzel a hagyományos módszerrel, kagylóbéllel csalizva próbálkoztunk az élő folyón.

Mikor leveszi valami a felszíni wobblert éjszaka, és azt hiszed, hogy harcsa…
… majd kiderül, hogy egy másfeles jászkeszeg :)

Két ifjú táborozó volt velem, természetesen nekik is elkészítettem egy-egy harcsázó motyót, én pedig kézben tartott szerelékkel próbálkoztam. Szépen elhelyezkedtünk a csónakban, és elkezdtem ütni a vizet. Úgy voltam vele, hogy mindegy, melyikünk fog harcsát, csak fogjunk.

„Standard” éjszakai wobbleres harcsácska

Este kilenc óra körül valami határozottan megrántotta a kezemet. Reflexből beleemeltem, majd feltekertem a meglepett halat. Rövid, de vehemens küzdelem volt, mire feljött előttünk egy jó 7 kg körüli tiszai márványos testű bajszos. Nagyon boldog voltam. Tudtam jól, hogy a lagzis harcsa fele megvan!

Azért a zavaros víz az igazi harcsára
Kedvenc teszt wobblerem számtalan harcsát fogott már nekem

Aztán persze a rákövetkező napokban még kétszer-háromszor megpróbáltuk a bravúrt, de sajnos nem sikerült komolyabb harcsát fognunk. Kisebb, 1-2 kg-os egyedek ugyan tiszteletüket tették nálunk, de ezeket a halakat én nem tekintem zsákmánynak, mehetett mind vissza a folyóba.

Nagyon pici, de már agresszívan üldözi a kishalakat a felszínen
Szia!

Aztán hazatértem Tokajba, és még mindig volt körülbelül 2 hetem az esküvőig. Hiúságom nem engedtette velem, hogy felhívjam az éttermet és lemondjam a halat. „Meg kell fogni azt a harcsát!”, biztattam magam, és az eddigieknél is több időt töltöttem harcsapergetéssel, emelgetéssel, vagy épp kuttyogatással. Sajnos a víz nagyon meleg volt, és a harcsák egyáltalán nem voltak aktívak. Persze kuttyogatva jöttek a kis, 2 kg körüliek, de méretesebb egyeddel nem tudtam összefutni.

Manó próbált segíteni, de Ő a parányi „cukit” fogta meg

A fordulópont akkor következett be, amikor Lipcsei Laci barátomat láttam vendégül Tokajban. Laci, Manó és én vallattuk a város körüli szakaszt kagylóval, nadállyal, gilisztával, de sajnos nagyon gyenge eredménnyel. Irgalmatlanul meleg volt aznap; ülve izzadtunk a csónakban, még a kuttyogatás is megerőltető volt. Manó meg is unta és elkezdett balinra dobálni. Ekkor Laci vette át botja felügyeletét.

Manó kreativitásának számtalanszor hasznát vettem már…


Az egyik mélységellenőrzés után – mikor leengedte a csalit, majd visszaemelte vízközé – kapást érzett a boton. Én csak arra figyeltem fel, hogy Laci határozottan akaszt, majd láttam, hogy dolgozik a bot, szebbecske harcos volt a horgon. Egy 5 kg körüli haresszel ajándékozta meg kitartásunkat a folyó. Én tudtam, hogy nagyon kellett ez a hal, nemcsak a lagzis vacsora miatt, de a hitünk visszanyerése szempontjából is. Tudta ezt Laci is, és egyből fel is ajánlotta nekünk a halat. Ezúttal is köszönjük neki! :)

Tisza-tó környéki kuttyogatott harcsám

Ezzel majdnem bezárult a kör, még egy hasonló méretű, 4-5 kg körüli kis haresz elég lett volna nekünk a boldogsághoz. Eljött az utolsó hét a lagzi előtt, és még mindig hiányzott ez a kis mennyiség. Mivel szombaton volt a nagy nap, szerdán, csütörtökön és pénteken már nem terveztem pecát; két nap állt rendelkezésemre: hétfő és kedd. Az első napon csak este volt időm kiszaladni kicsit vízre, de sajnos betli lett a vége.

A táborozó gyerekek is fogtak egy-egy kisebb bajszost

Eljött a kedd, az utolsó utáni lehetőség, hogy szépítsek valamit a helyzeten. Ismét csak este tudtam kimenni vízre, de ezúttal hagytam az élő csalis módszereket a fenébe, mindent feltettem az emelgetésre. Az előző napokban volt egy ígéretes kapásom egy Flat Shad wobblerre, de sajnos nem akadt meg. Ez az eset azonban elég hitet adott nekem, hogy a vertikális emelgetés mellett tegyem le a voksomat.

Laci jött a megmentésemre

Az első csurgást megúsztam kapás nélkül. Visszamotoroztam és ezúttal kicsit beljebb, a mederben próbálkoztam, de erőfeszítéseimet ezúttal sem honorálták a halak. A harmadik csurgásra csalit cseréltem, egy erősen csörgős Rapala Rippin’ Rap került fel a főzsinór végére. Épp elkezdtem volna az emelgetést az új wobblerrel, amikor mellém parkolt két kolléga. Úgy 50 méteren belül álltak meg és bőszen elkezdtek kuttyogatáshoz készülődni. Nem örültem neki, de gondoltam, ha elkezdik ütni a vizet, az még jó is lehet nekem. 
Közben szóba elegyedtünk. Kérdezték sikerült-e valamit fognom. Mondtam, hogy semmit. Sopánkodás, panaszkodás hangjai hallatták magukat a másik csónakból; ők sem büszkélkedhettek fogással. „BUMM!” – hirtelen lerántotta valami a wobblerem. A hal rögtön megakadt. Fel sem tudtam ocsúdni, olyan gyorsan történt minden. A sporik látták, hogy bólogat kezemben a bot. „Gumihalra jött?”, kérdezték. „Nem, wobblerre.”, válaszoltam. „Legalább megtartható?”, jött a következő fontos kérdés. „Sajnos meg.”, válaszoltam, tudván, hogy tízből kilencszer elengednék egy ekkora halat, de most…

Rapala Rippin’Rap-en vesztett rajta őkelme
A 4000-s Ryos is hadrendbe volt állítva a harcsák ellen

Most sajnos kellett a lagzihoz. Sajnáltam is szegény, 4-5 kg közötti bajszit; keserédes érzelmek közepette tettem bele a pontyzsákba, ahol aztán megnyugodott. Egyrészt örültem, mert sikerült teljesítenem a kvótát a lagzis harcsavacsorához, másrészt kicsit szomorú is voltam, mert nem volt jó érzés eltenni szegényt.

Az utolsó lagzis harcsa

Így alakult, hogy 3 harcsa került a fogási naplómba augusztus közepéig. Addigra már több tucatot fogtam, de még egyszer sem ettünk harcsát. Mértékletességem kis híján meghiúsította az éjféli menü legfontosabb összetevőjét a lagzinkon. Úgy érzem, hogy fontos néha könyörületesnek lennünk, tudnunk kell tisztelni és óvni a halainkat. Különösen a harcsákat, amik annyira nagyszerű teremtmények, vizeink igazi csúcsragadozói, és ha hagynánk őket megnőni, egyre több és több óriás halat foghatnánk mi is, és gyermekeink is. 
A lagzis harcsa nagyon finom volt, mindenkinek ízlett. A vendégek zöme jelezte, hogy bármikor vevő lenne ilyen finom tiszai halakra. Persze ők is tudták jól, hogy rossz helyen kopogtatnak, én szeretem inkább útjára engedni a halakat, hogy később is összeakadhassak velük. Nem elvakult C&R-ről van szó, mindenki csinálja úgy, ahogy neki és lelkiismeretének a legjobb. Nekem így a jó.

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: