A reváns - ritka randevúk téli harcsákkal

Télen a pergető horgászok legnagyobb ellensége a hideg, hiszen az erős fagyok beálltával egyre nagyobb vízterület kerül a jég fogságába. Ezért a tartós mínuszok közeledtével és a folyók teljes befagyásától tartva igyekeztem minél több időt vízen tölteni. Barátnőmmel keserű-édes érzelmekkel ültünk csónakba, hogy - kihasználva az évszakhoz nem méltó enyhe időjárást - horgászattal töltsük azt a néhány napot, amit még enged nekünk a tél. Célkeresztbe ismét a süllőket vettük, hiszen mégiscsak „annak van szezonja”, de azért titkon reménykedtünk, hogy talán egy jobb bajszos is fennakadhat valamelyikünk jig horgán…

Az előzmények persze nagyon jók voltak, hiszen süllőt elég szépen lehetett fogni novembertől szinte folyamatosan a Tisza tokaji szakaszán. Felszerelésünket is a tüskéshátúakhoz és a sodráshoz igazítottuk. Egy 4-24 grammos 2,4 m-es gyors bottal és 30-as orsóval készültem, valamint a már számomra jól bevált 0,12 mm-es Berkley nanofil zsinórt használtam. Ezzel az összeállítással rengeteg süllőt fogtam az óévben.

Az óév utolsó két hónapjában csak NanoFil-t használtam

A vízpartra érve örömmel tapasztaltam, hogy a folyó színe szép, áttetsző. Szerencsére nem is volt sok csónak a vízen, így nem volt nehéz szabad helyet találni és lehorgonyozni a jó haltartó helyek fölött.

Amikor jól eszik a süllő, gyakran „rászalad” a gumihalra

A történet egészéhez az is hozzá tartozik, hogy a kiszemelt helyen egy héttel korábban - sokkal zordabb időjárási viszonyok mellett - barátnőm kapitális harcsát akasztott, amit viszonylag sokáig meg is tudtunk tartani. 4-5 percnyi küzdelem után - ami alatt a hal szinte csak távolodott tőlünk - barátnőm átadta a botot, mert nem bírta tartani. Majd miután megállt a „vízi szörny” és sikerült fölé állni a csónakkal, akkor jött csak a feketeleves. Minden erőmet összeszedve, felszerelésemet maximumon terhelve próbáltam elemelni a fenékről, de nem sikerült kibillentenem. Megunva az unszolást ismét hirtelen kirohanásba kezdett, és kipattant szájából a picinyke jig horog.

Az eset még igen élénken élt emlékezetünkben és mindketten reménykedtünk, hogy talán sikerül megint összeakadni egy nagy harcsával - még ha nem is akkorával, mint egy héttel korábban, mert „ő” már „kicsit” túl nagynak bizonyult a süllős motyónknak.

A nagy küzdelemről csak egy kép maradt meg emlékbe

A horgászat azonban nem a megszokott módon zajlott; nem jöttek úgy a süllők, ahogy vártuk. Egyet-kettőt fogtunk, de közel sem úgy ettek, mint egy-két héttel korábban. Ennek ellenére élveztük a horgászatot, egyrészt mert gyönyörű napsütéses idő volt, és jólesett a friss levegőn lenni, másrészt pedig mert kicsit mindketten éreztük, hogy még szerencsénk is lehet. Tudtuk, hogy jó helyen vagyunk, és kitartónak kell lennünk.

Bőszen cserélgettük a csalikat, váltottuk a színeket; próbáltuk megtalálni a süllők ízlésének leginkább megfelelő gumihalat. Azonban az a nap nem a süllőkről szólt. Végül egy 10 cm-es fehér színű Mann’s gumihalat tettem fel, amibe Haldorádó Predator Twister Head horgot húztam. A folyamatos koncentrálás miatt eltompult reflexeimet egy határozott kapás tette próbára. Hirtelen karikában maradt kezemben a bot, és átvillant az agyamon a felismerés: harcsa!

Mikor fölé álltunk, keményen megemeltem a halat

„Ez harcsa”, mondtam ki kicsit szomorúan, már a fárasztás elején negatívan gondolva a végkifejletre; a múlt heti sikertelen küzdelem jutott eszembe, és már kezdtem is felkészíteni magam az újabb kudarcra. A megakasztott hal eközben, némi hezitálás után erőteljesen megindult folyással lefelé. Megszeppenve tartottam kezemben pillekönnyű botomat, miközben orsóm fékje megállás nélkül adagolta a zsinórt, és a hal folyamatosan távolodott tőlünk. Barátnőmet megkértem, hogy húzza fel a horgonyt, hogy minél hamarabb a hal után tudjunk menni.

Egyszer-kétszer visszakért néhány méter zsinórt

Kedvesem nem kis nehézségek árán húzta fel a tíz méteres mélységből nehezékünket. Segítsége azonban nélkülözhetetlen volt, hiszen orsóm dobjáról vészesen fogyott a zsinór. A 125 méternyi nanofil épp elegendő volt, hogy elkerüljem a halvesztést. Ezután a harcsa is lassult, és én is próbáltam keményíteni a fárasztási stílusomon. Hamarosan visszanyertem a lehúzott zsinórt, a hal fölé tudtunk kerülni. Ekkor már tanácstalanabbul forgolódott a mélyben, és sikerült is elemelnem a fenékről.

Csodás ragadozó

Világossá vált számomra, hogy nem a múlt heti óriással van dolgunk. Mondtam is barátnőmnek, hogy nem olyan nagy, mint azt elsőre gondoltuk, de azért jóval tíz kiló fölöttinek saccoltam. Kedvesem izgatottan figyelte minden mozdulatomat. A harcsa már vízközt védekezett. Botom markolatától kezdve görbült kezemben, ahogy pumpáltam felfelé a bajszos ragadozót. Rövid huzavona alakult ki köztünk; hol én tudtam húzni egy-két métert, hol pedig ő kért vissza tőlem egy pár méter zsinórt. Aztán érkeztek a menetrendszerinti hatalmas rúgások; halam fejjel lefelé tört a mélybe és nagy erővel ütlegelte farkával a pattanásig feszülő nanofilt. Volt pillanat, mikor akkorát bólintott kezemben a bot, hogy azt hittem, elvesztettem a halat, de szerencsére nem így történt. Végül teljesen kifogyott a trükkökből és megjelent a felszínen.

Nagyszerű ajándék a Tiszától

Ezúttal eljutottunk a végjátékig, és szerencsére nem hibáztam; sikerült megragadnom a hal alsó állkapcsát és behúznom a csónakba. A felszerelés remekül vizsgázott, a jig horog is jól akadt. Egyszóval minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Remek ajándékot kaptam a Tiszától, és külön öröm, hogy ezt a nagyszerű élményt kedvesemmel is megoszthattam. Remélem, még sok hasonló kalandban lesz részünk együtt.

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó írások
Szerelem, Tisza, horgászat II. rész
Szalai Gábor László 2013-02-22
Szerelem, Tisza, horgászat I. rész
Szalai Gábor László 2013-01-14
Jó fej vagy!
Haldorádó Team 2012-10-17
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: