Hajnalban

Hajnalban

3 óra 20 perec, csörög az óra. Nehezemre esik kitápászkodni a puha ágyból. Péntek reggel van, a hét utolsó napja, talán valahogy túlélem! Öltözés, fürdőszoba, konyha. Álmosan kenegetem a vajas kenyeremet, miközben kellemes hangon kotyog a kávé, erős illata belengi a konyhát. Lassan kortyolgatva rápillantok az órára, még van tíz percem az indulásig, komótosan ballagok az előszoba felé, felveszem a cipőm, majd megpillantom a tegnapelőtti horgászat után a sarokba dobott táskámat, ahogy kikandikál belőle egy résnyire nyitva hagyott doboz.

El is felejtettem becsukni a csalik szárítása miatt le nem zárt fedelét. Ahogy nyúlok felé, keserű halszag csavarja meg az orrom, ami horgász lévén édes melegséggel tölt el! Kinyitom a dobozt, rendezgetem benne a halacskákat, mikor kezembe akad egy nagyon régi Rapala wobbler, egy SSR-5 S.

Az öreg SSR-5 S

Lepucolom róla a rászáradt uszadékot, majd visszarakom a többi közé, lezárom a dobozt és elrakom a táskát.

Négy óra, indulnom kell. Kint még sötét van, ahogy kilépek az ajtón, beleborzongok a júniusi kellemetlenül hűvös hajnali levegőbe. Sietősre veszem a lépteimet, nehogy lemaradjak a buszról. Amikor felszállok az ütött-kopott Ikarusra, az első szabad ülésbe belefúrom magam, elindulunk. Ahogy zötykölődünk, az álom és a valóság elmosódott határán, újra eszembe jut a sokat látott csali. Talán a sors akarta így, vagy a véletlenek sorozatán múlott, hogy a dobozomba került? Nem tudom. Ezen kár is elmélkedni. Egy biztos, amikor ajándékba kaptam, már akkor sem volt fiatal. Ha beszélni tudott volna, biztosan ellát néhány jó tanáccsal, halakról és a titokzatos világukról. Jól jött volna azokban az időkben a segítség, kezdő pergető horgászként. Valamiért mégis hanyagoltam a használatát, csak a sokadik lehetőségként tekintettem rá. Így volt ez pár évvel ezelőtt is egy kora őszi délutánon.

Barátommal beszéltünk meg közös horgászatot. Egy közeli vasúti hídnál volt a találka.

Vasúti híd

Jóval előbb érkeztem, gondoltam, megdobálom a burványló, kavargó vizet. Sorra cserélgettem a jól bevált saját készítésű wobblereket, de semmi.

Sokat látott wobblereim

Végső elkeseredésemben raktam fel az eddig mellőzött csalit. Folyással fölfelé, a híd alá dobtam a Rapalát, majd apró rántásokkal hagytam, hogy felém hozza a sodrás. Balinok vagy domolykók követték, valamelyikek oda is ütöttek neki, de olyan picik voltak, hogy maximum vetélytársnak nézhették a wobblert, mintsem prédának. Egy biztos, jól szórakoztam velük. Egy óvatlan pillanatban aztán megtörtént a baj. Izgalmamban nagyobbat rántottam a kelleténél, és a híd alatti sekély bukóban elakadt a csali. Pöckölgetem, feszítem, rángatom, majd éles csattanással szakad a zsinórom. Eközben érkezik társam a túlpartról. Messziről hallhatta a zsinór csattanását, mert a hídon átkelve a vizet kémlelte. Látom a csalidat, kiabált, két kő közé van beékelődve. Táskájából elővett egy hosszú erős zsineget, aminek a végére egy nehéz karabiner volt kötve, leeresztette, megakasztotta a wobblert és kirántotta. Megköszöntem a segítségét és megnyugodva raktam el a kiszabadított csalit. E kaland után javult a wobbler megítélése, egy picit feljebb került a ranglétrán. Ősszel a folyó vízállása lehetővé tette a domolykózást (végre), e szerint pakoltam be a csalikat. Apró bogár, babahal, amit a domi szeret. A kezembe akadt az SSR is - hátha valami csuka tanyára akadok… -, néhány gumihal társaságában beraktam ezt is. Akkor talán két jó domolykóval és néhány sügérrel ajándékozott meg a folyó, viszont jó pár kilométerrel lejjebb rátaláltam a csuka Kánaánra!

Zagyvai domolykó
Zagyvai sügér
Zagyvai csuka

Mivel az apró wobblerek nem állják a fogakat, a gumihalakat vetettem be. Nagyon akadós volt a terep, sorra téptem be a plasztikokat drótelőkéstől. Az arány a következő volt: három csuka, egy gumihal.

Gumihal amortizáció
Horogra akadva
Amikor harapnak

Mikor teljesen kifogytam az előkékből és a gumikból, ismét a kezembe került az „utolsó lehetőség”. Csak úgy, drótelőke nélkül kötöttem a vékony fonottra. Gondoltam, majd résen leszek, nem hagyom torokra venni. Én naiv, az első kapásnál, egy jobb krokodil rögtön elharapta a zsinóromat és magával vitte a wobblert. Épp gyászolni készültem, mikor pár méterrel lejjebb a felszínre tört a „halál” torkából megszabadult csali. Rögtön utána nyúltam a botommal, a spiccgyűrűvel sikerült kihalászni a túlélőt! Nem akartam elhinni, ami történt, ehhez hasonlót még soha nem láttam! A mai napig nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudott megszabadulni tőle az a csuka, talán kibüfögte!

A történtek után az élvonalba lépett elő a veterán, olyannyira, hogy pár nap múlva, amikor barátommal érkeztem a „csukabányába”, elsőként kötöttem fel a wobblert! Megkezdtük a halak kutatását. Izgalmamban talán vagy a balszerencsém miatt az első dobásom egy fán landolt. A hullámtéren ez az egyetlen, szerte a Jászságban, és nekem fel kell rá akasztanom… Csúfos vég lett volna ez egy ilyen csalinak! Kétségbeesve próbáltam kiszabadítani, mindhiába. Barátom ekkor hirtelen ötlettől vezérelve térdig gázolt a folyóban, és így elérte a víz felett hintázó fahalat! A sors iróniája, hogy tőle kaptam! Ismét hozzám került!

A határtalan boldogságomból egy érces férfihang rántott vissza a jelenbe. A buszsofőr volt: „Megérkeztünk, ébredj, már mindenki leszállt!”. Ahogy sétáltam a gyár felé, közben még tűnődtem egy picit a csali kacifántos életén. Talán küldetése van? Ő fogja megfogni álmaim halát? Lehet. Nem tudhatom előre! De addig is, remélem, sok élményhez hozzásegít még!

Szabó Zoltán (Szabozee)
Fotók: Pesze Balázs és Szabó Zoltán

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: