Nagyon szerencsés ember vagyok, amiért olyan párom van, aki hozzám hasonló módon természetszerető, állatbarát beállítottságú és még a pergető horgászatot is szereti. Ez utóbbi hobbira mondjuk én szoktattam rá, de tény, hogy nem kellett őt sokáig kérlelni és nyaggatni. Edina hamar ráérzett a horgászat ízére, és ami ennél is fontosabb, a halakkal történő kíméletes bánásmód, a visszaengedés öröme és a természet tisztelete számára természetes, belülről fakadó erények. Így mi nemcsak vacsorázni, vásárolgatni, szórakozni járunk el együtt, hanem közös szabadidőnk nagyobb részét vízen töltjük. A Tisza a mi vendéglátónk, randevúink festői helyszíne, ahol csodás élményeket élünk át együtt.
Vasárnap négy órakor csörög az ébresztőóránk. Nagyon nehezemre esik kibújni az ágyból, de tudom, hogy indulni kell, hiszen vár ránk a Tisza és az ő ebfogú halacskái. Kedvesem még nyugodtan alszik tovább, meg sem rezzent az ébresztő hangjára. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz felkelteni. Ilyenkor mindig úgy sajnálom őt, amiért ilyen őrült horgász mellett kötött ki.
Gyorsan felöltözöm és lefőzők egy kávét. Kitöltöm a feketét és beviszem a hálószobába, hátha friss illatával könnyebb lesz ébreszteni Kedvesem. Tervem sikerül is, Edina nagy nehezen felébred és a forró kávé elfogyasztása után ő is készülődni kezd.
A vízpartra negyed hatkor érünk, villámgyorsan pakolunk be a csónakba és tíz perccel később még teljes sötétségben indulunk neki a Tiszának. A motor sebesen repít minket felfelé a folyón, és a menetszélben még sokkal hidegebbnek érezzük a hajnali levegőt.
Megérkeztünk randevúnk első állomásához. Az első halat én fogom. Átlagos tiszai méretű fogas örvendeztet meg korán reggel. Ezért az élményért keltünk ilyen korán. Természetesen villámgyorsan fotózzuk és engedem is vissza - megérkezett a nap első hala, elindult a halfogás.
Aztán Manó gyorsan beelőz. Egy hasonló méretű fogassal egyenlít, majd rögtön utána fog még egy kölyökbalint is vízközt. Oda kell figyelnem, mert Kedvesem simán leelőz, ha nem koncentrálok. Ezután sorra fogjuk a kisebb fogasokat, átlagos kősüllőket egymás után. Sokszor egyszerre fárasztunk, már nem is nagyon tudjuk követni, hogy épp ki vezet.
Aztán kénytelenek vagyunk új helyet keresni, mert a süllők átlagmérete csak nem akar növekedni. Kicsit lejjebb csurgunk csónakunkkal és egy partvédő kövezést kezdünk el vallatni. Itt sokkal kevesebb kapásunk van. Egy jó koppintás érkezik ugyan a mélyből, de megfogni sajnos nem tudom. Egyre kijjebb dobom a plasztikot a parthoz és lassan léptetem lefelé a kövek között, hátha valahol találok egy jobb süllőt.
Aztán az egyik dobás után, egészen közel a parthoz, körülbelül 2 méter mély vízen jó ütést kapok. Akasztok és rögtön érzem, hogy egy sokkal agresszívabban védekező hal van zsinórom végén. Ez bizony nem süllő! A csónak közelében egy gyönyörű domolykó jön fel a felszínre. Csak nagyon nehezen tudom megszelídíteni; a hideg víz ellenére is nagyon hevesen védekezik.
Végül megadja magát, megragadom és beemelem. Kicsit csodálkozunk még rajta, hiszen kivételesen szép, egészséges példány, és már olyan régen fogtunk hasonló méretű domit. Aztán gyorsan fotózzuk és engedjük is vissza. Kedvesem már megsürgetett, hogy ne húzzuk az időt tovább, engedjük el minél hamarabb.
A domolykó után ismét új helyre motorozunk, mert a kövezés nem ad több halat. Útközben ismerősökkel is találkozunk és rövid eszmecsere, információváltás után egy elég messzi akadó felkeresése mellett döntünk, mert barátaink jó hírekkel szolgáltak a hellyel kapcsolatban. Bő tíz perc után meg is érkezünk a helyhez.
Egy kanyar külső ívén, annak is a legvégén, egy szakadó part alsó részén horgonyzunk le, ahol a víz meggyorsul (kigyorsít a kanyarból). A gyenge löszfal leszakadt és a vízbedőlt fák hatalmas akadókat képeztek, sok helyen ki is érnek a vízből. Az akadó alatt hirtelen mélyül a víz, itt a medertörés egy jókora, 15 méter mély medencében végződik. Az árok külső oldalán az akadók, víz alatti tuskók, elsüllyedt fák nehezen meghorgászható, kiváló búvóhelyet biztosítanak a ragadozóhalak számára. A belső oldalon, a homokos, sekélyebb partoldal törései, padkái szintén remek helyek a fogasoknak.
Csónakunkat keresztben horgonyozzuk le kicsivel a medence fölött, még a törés előtt azért, hogy a medencét teljes szélességében át tudjuk majd vizsgálni, és hogy a mederesést is jól meg tudjuk horgászni.
Csalim nehezen akar leereszkedni a fenékre, ez komoly vízmélységet sejtet. Végül csak megtalálom az alját és elindítom a bevontatást. Hamar kiderül, hogy jó helyen vagyunk és jól is horgonyoztunk le. Az első hal jó koppintással jelentkezik és az eddigieknél komolyabb ellenállást tanúsít.
Lassan tudom csak magamhoz édesgetni a meglepett halat. Manókám kíváncsian figyeli küzdelmünket és várja, hogy ellenfelem megjelenjen a felszínen. A tiszta vízben egy csodás kősüllő csíkos teste sejlik át a csónak előtt. Ámuldozva nézzük a remek halat; régen fogtunk már ekkora kövest.
Gyönyörködünk még benne egy kicsit, Manó csinál pár képet róla, és már engedem is vissza a csodás halat a Tiszába.
A csodás hal okozta izgalom és öröm még bőven dolgozik bennem, de már dobom is a következőt, hátha sikerül becsapni egy hasonló méretű kövest. Szép lassan tapogatom végig az aljzatot. Próbálom elképzelni, ahogy csalim a fenék közelében billeg, és már látom is magam előtt, ahogy elragadja egy csíkos ragadozó.
Hirtelen kapás fut végig botomon, egyesen a kezembe. Rögtön bevágok és ismét jó ellenállást érzek a mélyből. Manókám hitetlenkedve figyeli ténykedésem. Először talán azt hitte, hogy csak viccelek és nincs is halam, ám botom bólogatása meggyőzi, én pedig már azt is biztosan tudom, hogy harcsa van a horgomon. Habár nem nagy, de egy igazi tiszai harcsácska emelkedik a felszínre előttem.
Beemelem, fotózzuk és mehet is vissza. Örömöm határtalan - a negyedik halfaj, amit a mai nap folyamán fogok. Ha pedig a közös teljesítményünket nézzük, akkor Manóval ketten ötféle halfajt fogtunk: kősüllőt, fogast, balint, domolykót és harcsát.
A nap folyamán még jó néhány fogast és kövest fogunk. Sajnos azonban az este hamar eljön, és az indulás mellett döntünk. Manókám már fázik is egy kicsit, és messze is vagyunk a kikötőtől, így jobb lesz, ha időben elindulunk, ha nem akarunk sötétben pakolni.
No meg fogtunk is sok halat, így már nincs hiányérzetünk se; jól alakult a tiszai randevú.
Hazafelé motorozás közben már azt tervezgetjük, hogy mikor jövünk legközelebb. Az enyhe tél lehetővé teszi számunkra, hogy még jó néhány hasonlóan szép randevúnk legyen a Tiszán. Rajtunk biztosan nem fog múlni; ha időnk engedi, és amíg nincs jég a folyón, addig újból és újból meglátogatjuk szeretett folyónkat…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina és Szalai Gábor László
